Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)

1918-09-26 / 217. szám

Í9Í8. szeptember 26 A polgármester üdvözlése a városházán Nyíregyhána., szeptember 25 (A Nyirvidék tudósítójától.) Bencs Kálmán dr polgármestert vá­rosszerte melegen ünneplik abból az al­kalomból, hogy a király a második osz­tályú polgári hadiéremmel tüntette ki és mindenütt valóban megérdemeltnek tart­ják ezt a királyi kitüntetést. Tegnap a város tisztikara üdvözölte a polgármestert kitüntetése alkalmából. — Oltványi Ödön főjegyző üdvözölte a városi tisztikar élén a polgármestert. Rámutatott a főjegyző arra, hogy közel egy évi pol­gármestersége alatt már is érzik a tisztvi­selők Bencs Kálmán polgármesterségének hatását, mert eme rövid idő alatt is alkal­muk volt meggyőződni arról, hogy Bencs Kálmán magasabb pozícióját, nagyobb be­folyását minden alkalommal latba veti a tisztviselőtársaiért. Sikerült a polgármes­ternek elérnie azt ,hog3' nemcsak a tisz­tikarban teljes az egyetértés, de a város lakosságának széthúzó elemeit is megtud­ta nyugtatni és egy táborba tudta tömörí­teni a város javára. Ez az eredmény min­dennel fölér, és evvel magával nagy hasz­önára volt Bencs Kálmán dr. a városnak. Ezeknek és a polgármester nagy munkabí­rásának a tudatában a város tisztikara örömmel vette azt a kitüntetést, amelyet a polgármester a legmagasabb helyről ka­pott és amelyben a tisztikar a tsiztvsielői munka és kötelességteljesítés elismerését látja. Tisztviselőtársai nevében örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy szívből üdvözölje és szerencsét kívánjon a pol­gármesternek. Bencs Kálmán dr. polgármester meg­hatottan mondott köszönetet tisztviselő­társainak és azok élén a főjegyzőnek a kedves megemlékezésért. A legfelsőbb ki­tüntetést nemcsak ő, de rajta keresztül fő­ként tisztviselőtársai, munkatársai, sőt a város kötelességtudó polgárai is kapták, akiknek munkája lehetővé tette, hogy a város dolgai rendben menjenek és akiknek a segítsége, njijnkája nélkül eredményt nem tudott volna elérni. Az a célja, hogy az egyttérüzés és az összhang a tisztikar­ban éppen ugy, mint a város egész kö-t zönségében erősödjék és hogy ezt a vá­ros egyetemének a javára fordíthassák. jKöszöni tisztviselőtársainak szives meg­emlékezését és kéri, tartsák meg jóakara­tukban, hogy az ő segítségükkel; megállhas sa helyét. ^ A tisztikar hosszasan, melegen élje­nezte a polgármestert. Városi Szinház-Mozgó. Szerdán és csütörtökön Blaha Lujza és Várkonyi Mihály felléptével Altisztekből tiizértisztviselol Jeikeriilt a szinház saezippjg Gyönyörű életkép. Az összes magyar és német lapok kap­hatók a-» UjságboStban. RONGYOT (géptisztitásra) bármöyen meny­nyiségben vesz a Jóba-nyomda. Az ötven évesek leszerelése Nyíregytaásíft, szeptember 25 (A Nyirvidtöc tuMsiMjálól.) A tüzértisztviselőkben mutatkozó szük séglet folytán a honvédelmi miniszter tényleges altiszteket tényleges tüzérszer­tisztviselőkké óhajt kinevezni. Az erre vo­natkozó előléptetési javaslatokat 1918. évi október hó 15-ig a honvédelmi minisztéri­um 14. osztályához kell beküldeni. Nem pontos, vagy nem helyesen szerkesztett nem kellőleg felszerelt, vagy a rendeletnek meg nem felelő kinevezési beadványokat már a közbeeső parancsnokságoknak kell visszautasítani, mert ilyeneket tekintetbe feltételek mérvadók: 1. Tényleges, az a­nyagkezelési. anyagelszámolási- és az nem vesznek. A kinevezésre a következő anyagkarbantartási szolgálatban működő tábori, hegyi és műszaki tüzéraltisztek, továbbá tüzérmümesterek, tüzérfőmümes­terek, kiknek az 1918. év augusztus hó l-ig legalább 12 évi megszakítás nélküli szolgálati idejük van és tisztviselői állás­ra jogosító igényjogosultsági igazolvány­nyal már el vannak látva. 2. A műszaki tü­zérség ténylegesen szolgáló olyan rangosz­tályba nem soroló havidíjasai, kik jelen­legi állásukban igen kitűnő teljesítménye­ket értek el. a műszaki tüzérségnél lega­lább 12 éve ténylegesen szolgálnak, vagy annakidején mint altisztek és rangosz­tályba nem soroló havidijasok 1918. évi augusstus hó l-ig összesen 12 évet tényle­gesen szolgáltak, kiknek a tüzértisztvise­lői karba való áttétele külön ösméltány­lást érdemel. A német nyelv tudása ugyan kívánatos, de nem ismerése akadályt nem képez a vezényeltetésre. A házassági óva­déktőke biztosításától egyelőre, a mozgó­sítás tartamára el lehet tekinteni. A csapatparancsnokok, — önálló osz­tály-, alosztály, Vagy intézet parancsnor kok — javaslatai a hadrakelt seregnél a honvédtüzér dandárparancsnokságoktól, a mögöttes országrészben a honvédkerületi parancsnokságoktól összegyűjtve a hon­védelmi minisztérium 14. osztályához kell sürgősen beküldeni. A tüzérsegédszer tiszti kinevezésre javaslatba hozott alkalmassá­gának megítélésénél különös szigorúság­gal kell eljárni, és csakis az ugy szolgálati, mint társadalmi tekintetben teljesen meg­felelő altiszteket — tüzérmestereket, továb bá tüzérfőmümestereket és egyéb rangosz­tályba nem soroló havidijasokat — lehet javaslatba hozni, hogy ily módon tényleg csak oly elemek részesüljenek ebben a kedvezményben, amelyek teljességgel biz­tosságot nyújtanak arra, hogy a műszaki tüzérség részére különös akviciót jelente­nek. A kinevezésre javaslatba hozott al­tisztek — tüzérmesterek, továbbá tüzérfő­mümesterek és egyéb rangosztályba nem soroló havidíjasok — közül a kiválasztot­takat a bécsi főfegyvertárhoz négyheti ok­tató tanfolyamra fogják vezényelni. Az ok­tató tanfolyam megfelelő elvégzése után a jelölteket nyolcheti kipróbálásra nagyobb tüzérintézetekhez fogják beosztani, mire az alkalmasaknak találtakat alkalmssá­guk fokához képest tüzérszertisztviselők­ké fogják kinevezni. Az 1868. évfolyamú katonák szabadsá­golását az idevágó rendeletek szerint ke­resztül kell vinni;, akár van pótlás, akár nincs. —rODOOODÖOOaaDDöOD— = | A P P L L O g = ' • :o • • • •a Széria— Csütöiiók ASTA NILSEN fdm Elfoglak a tolvajokat O: • Dráma, 4 felvsnisban. fj 1 :ooaoooooooQooooa : =| A szenvedélyes asszony Nyíregyháza szeptember 25 (A NyirvidéK tudómtijétóL) Pár héttel ezelőtt nagy föltűnést kel­tett. hogy a Városi Szinház Mozgó, mikoF a színészek kimentek a színházból, hosz­szabb ideig nem tudta megkezdeni előadá­sait. Heteken keresztül be volt csukva a szinház, és hamarosan kiderült aztán, — hogy ennek az oka nem más, inint azí, hogy a mozi több ezer koronát érő, drá­ga gépjét ellopták, uj gép beszerzése pe­dig ma nagyon nehéz dolog. A rendőrség hozzáfogott a nyomozás­hoz. azonban ennek nem sok eredménye volt. Erre is, arra is gyanakodtak, de csak nem tudták megtalálni az igazi tolvajt. Gönczy János detektivnek a napokban az­tán érdekes nyom akadt a kezébe. Meghal­lotta. hogy Miskolcon is elloptak egy mo­ziból egy gépet, még pedig ugyanolyan körülmények között, mint Nyíregyházán A detektív átutazott Miskolcra és ha­marosan rá is bukkant a helyes nyomra. Megállapította ugyanis, hogy a vásártéri sátormozi tulajdonosa, Ernst Soma ab­ban az időben, amikor a nyíregyházi szín­házból elveszett a gép, egy mozigépet vá­sárolt és azzal hosszabb időn keresztül játszott. Gönczy elment Ernszthez, akibe­ismerte, hogy vett egy gépet Fodor Gyula villanyszerelőtől, aki nála egy ideig mint gépész volt alkalmazásban, jelenleg pe­dig a miskolczi barakban van betegállo­mányban. A szerelő azt mondotta Ernszt­mek, hogy a gép az ő tulajdona és a hábo ru után mozit akar nyitni, azért vette a gépet. Azonban pénzre van szüksége és olcsón, 1500 koronáért eladja a gépet. Ernszt beiement a dologba és másnap már ott volt az uj gép fölszerelve, a kö­zönség legnagyobb gyönyörűségére. Ugy látszik azonban, hogy a mozisnak gya­pus volt a dolog, mert egy szép napon újra a régi géppeli vetítették a képeket a buzatéri-sátormoziban a külvárosi publi­kum nagy bánatára. Ernszt ezer korona nyereséggel eladta a gépet Schmiedek Ig­nác budapesti mozigyárosnak, akinek a címére pár nappal: ezelőtt föl is adta a gépet. Mindezt Gönczy szépen kiderítette, n­után elment a barakkórházba, ahol a tolvaj szerelő el volt helyezve és a barak parancsnoka elé hivatta Fodor Gyulát. Ez eleinte tagadni próbált és azt állította, hogy a gép az ő jogos tulajdona volt, később beismerte, hogy az a nyíregyházi színházból való. Azt is bevallotta Fodor, hogy éjszakának idején, a színtársulat utolsó előadása utáni napon lopta el a gépet Dunka Béla borbélysegéd társasá­gában, éjszaka a Dessevffy-kerlben csa­varogtak, reggel pedig átutaztak Miskolc­ra, hot gyorsan ment a gép értékesítése. A miskolei katonai rendőrség letar­tóztatta Fodort, akit társával együtt a mai napon átszállitanak Nyíregyházára. Gróman E. a IcgkBimyebb zongora a. rési ára 5 K. üaptootó minden könyv­fsfcote aj kfaffitea me#férk«a«ll. Az I. és kereskedésiben fis lafwii bteik»bivata£& bőit. —öOöDDöoaaooooooo— = | P I A O A L | = ZTTZ p| Szerda—Csütörtök §1 ÜZH ——» LJ Dickens világhírű regénye után """—­Eܧ DORRIT KISASSZONY §EE ö "égy fölvonásban. gj — oaoaDoooooooomon—

Next

/
Oldalképek
Tartalom