Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)

1918-08-18 / 186. szám

JiÜRjnUÉK 1918. augusztus 18 Nyíregyháza, mugusztus 17, IA Nyírvidék tudósítójától.) Kausay Tibor gazdasági felügyelő mosl terjesztette a vármegye közigazga­lási bizottsága elé jelentését Szabolcsvár­megye mult havi helyzetéről, amelynek' igen szomorú képét rajzolja a jelentés. (Különösien aggasztó a jelentésnek az a része, hogy a szabolcsi gazdák a szén és benzin hiánya nfiatt a cséplést nem tud ják avval a szorgalommal végezni, amely ma különösen szükséges volna. A jelentés egész terjedelmében a következőkép szól: Az aratás a gazdák rendelkezésére bo­csa j lőtt mintegy 2000 katonával és hadi­fogollyal idejében elvégeztetett, a cséplést azonban a benzin és szénhiány hátráltat­ja. Utóbbiak hiányía a gőz- és motor eke tu­lajdonosoknál a .szántási munkálatok vég­zéséi is akadályozta, a hiányról ugy a föld­mivelésügyi, mint a közélelmezési minisz­ter urakhoz távirati jelentést tettem és kértem sürgős intézkedésüket. 1 érmésünk a négy fő kalászosból rossz, az eddigi csépi ési eredmények sze­rint kai. holdanként a vármegyei átlag búzából 240, rozsból 280, árpából 300, zabból 230 kgr., miért is a mult évben a vármegye területéről kiszállított mintegy 5000 vaggon terménnyel szemben folyó ben a hiány tetemes. Száraz időjárásunk a mult hó 28-jg tartotta meg jellegét, azóta állandóan bo­ros és esős. sőt helyenként nagyobb ziva­tar és jég is volt, ez utóbbi Dombrád és Nagyhalász községek halárában okozott számottevő károkat. A leesett csapadék ta­vaszi kapásaink fejlődését nagyban elő­mozdította, a tartós szárazság folytán el­maradt burgonyák, tengerik, dohányok és káposztafélék felüdültek és ezekből ter­més kilátásaink erősen javultak. Az elsár­gult rétek, legelők is zöldülni kezdenek igy még ha az ősz hosszú lesz, kevés sarjul is kaszáitat hatunk. Az esős időt fel is használták gazdáink és a takarmányhi­ány részbeni pótlására tekintélyes terü­letet vetettek be muharral. A vármegye mezőgazdasági állapotá­ról a mult hő 25-én személyesen jelen­tést tettem a földmivelésügyi miniszter urnák, ki a legnagyobb sajnálattat vette tudomásul szomorú jelentésemel. Az 1918—19. költségvetési év első telé­re a földmivelésügyi miniszter ur tenyész. apaállatok vásárlására a felügyelőségnek 100.000 korona összeget utált ki. Kérem jelenlésem tudomásul vételét. \7árosi Szinház-Mozgó. Péntek—Saombat—Vasárnap Beregi Oszkárral Károly bakák Nagy háborús dráma. Bányay és Papp gőzmű, vegyészeti ruhafestők és tisztítók Nyír­egyháza. Feiv. úzlet Széchenyi-ut 2, Műhely Kiss­tér 2, szám, (az Apolló-színházzal szemben,) Női- és férfi-ruhát, bármely kel­méket vegyészetileg festenek és tisztítanak a legszebb kivitelben, szintartóan, a legolcsóbb árak meilett, bár­mely divatszinben is. — Gyászruhák 24 őra alatt készülnek. 1073 A Leányegylet gyermektelepe Nfíregyhiíftj mgusetus 17 (A Nyirvidék tudósítójától.) A sóstói erdőben elrejtve, bedugva a fák, bokrok mögé, áll a Szeréna-lak, kis sápadt arcú, vérszegény nyíregyházigyer­mekek nyaralója. A leányegylet gyermek­telepe ez. ötven ágyra berendezett, csinos, tiszta épület, ahol már harmadik nyáron nyaralnak szegénysorsu, beteg iskolás gyermekek, akiket a nyíregyházi leányegy­1 el a sok száz jelentkező közül a nyaralási­ra ki szokott választani. Az idén huszonnégy gyermek nyaral 1—1 hónapig a feányegylet gyermektele­pen. Mikor kimentek sápadtak, soványak és vérszegények voltak; a szabad levegő, sok mozgás, nyílott ablaknál való alvás, egészséges táplálkozás azonban megerősí­tette őket, kipiritotta az arcukat, a sze­mük csillogó lett, életet erőt adott nekik az erdő dus, tiszta levegője. Közel harminc gyermek nyaral a gyermektelepen, jő kedvben, jó egészség­ben. A felügyelőjük Somogyi Mariska ok­leveles tanítónő, aki állandóan kint tartóz­kodik velük, vigyáz rájuk, irányit ja testi és szellemi munkájukat, játszik velük, sétá­ra viszi őket, gondozza, ápolja lelki és rengeteg munkával az apróságokat, .ló­kedvvel foglalkozik a gyermekekkel, akik nagy szerettei veszik körül a tanító nőt. I'igvelik minden szavát, lépéséi, inté­sét. Egészséges lesz itt kint a legsatnyább gyermek is, jókedvű a legszomorúbb is. Xagy, tágas, tiszta szobákban alszanak a gyermekek, külön teremben a fiuk és kü­lön a lányok. Az ágynemüjök ragyog a tisztaságtól, a szoba padlója hófehér, zőla lombkoszorukkal tarkítva a szőnyeg nél­küli padló. Az ablakok éjjel-nappal tárva­nyitva, az erdő tiszta, egészséges levegője mindig szabadon jut a gyermekekhez, a kik csakhamar megszokták a nyitott ab" laknál való alvást. Sokat aludni, ez az első szabály oda­kint a gyermektelepen. Nem verik föl ko­ra hajnalban a gyermekeket, hagyják őket aludni eleget. Bőséges reggeli, séta, játék, tízórai, megint játék, ebéd, al vás ebéd után játék, uzsona, játék, vacsora, séta, alvás reggelig, — ez a gyermekek napi prog­rammja. Elsőrendűen jó nyaralási prog­ramul. kiválóan alkalmas arra, hogy a gyermekek egészségéi helyreállítsa. Egyébként beteg gyermek nincs a gyer mektelepen, csak gyenge, vérszegény, akik rászorulnak arra. hogy megerősödjenek. Egy hónapig tart egy-egy turnus nyaralása és ez alatt a négy hét alatt szellemileg és testileg teljesen rendbejönnek a gyerme­kek. Jól és bőségesen táplálkoznak a kis nyaraló gyermekek, amit főkép a város közönségének köszönhetnek. A leányegy­let agilis vezetősége nem kiméi semmi fá­radtságot és igyekszik mindenféle élelmi­szert összeszerezni, hogy semmiben ne le­gyen hiányuk a gyermekeknek. Kégly Szeréna a gyermektelep megte­remtője és KI ár Berta a leány egy let elnöke úgyszólván naponta kijárnak a telepre, a hol órákat töltenek. Ellenőrzik a gyerme­kek táplálkozását, meghallgatják kívánsá­gaikat, elbeszélgetnek, eljátszanak velük és igyekeznek minéi kellemesebbé tenni a gyermekek nyaralását. Szeptember elejéig, amig a tanév meg nem kezdődik, kint maradnak a gyerme­kek a telepen és jó levegőn, zöldben, ma­dárdal, vígság, jókedv közepette. Szep­temberben aztán újra kezdődik a városi élet, bent a poros, füstös levegőben, de most már piros, duzzadó arccal, jó­kedvvel, vidámsággal. Az sistiák gyermekek ;yházi nyaralása Nyíregybása,.««<;u&?twc 17 (A Nyirvidék tudósítójától.) ötszáz bécsi gyermek nyaral Károly király nemes elhatározása folytán Nyír­egyházán és ennek a társadalomnak a be­csületére válik, hogy a nyaraltatási akció íNyíregyházán a legszebb eredménnyel váll be. Már az első napokban négyszáz csa­lád vállalt el osztrák gyermekeket teljes ellátásra és a polgármester fölhívására az ötszázból mindössze ötvenöt gyermek maradt eihelyezetlenul. Ezeket csoporto­san helyezték el, azonban a csoportos el­helyezés nem váll be és igy a polgármesí­ter az osztrák gyermekek kísérőivel és a vármegyével abban állapodott meg, hogy azt az ötvenöt gyermeket, akiket nem si­került Nyíregyházán családoknál elhe­lyezni. a vármegye községeiben helyezik el mégpedig harmincat Yencsellőn, huszon­ötöt pedig Tiszabezdéden. Az osztrák gyermekek Nyíregyházán hamarosan megszoktak és fölötte jól érzik magukat. A legtöbbje már gagyog' is ma­gyarul és az ellenőrzés alkalmával ugy a vendég-gyermekek, mint a vendéglátó csa­ládok megelégedéssel nyilatkoztak az el­lenőrző tisztviselők előtt. A magyar ven­dégszeretet legszebb példáit látjuk min­denfelé a városban és a derék nyíregyházi családok olyan szeretettel fogadják csa­ládtagjuknak az osztrák gyermekeket, mintha rokongyermek volna. — Unnék a városnak a népe megmutatta, hogy a gyű­löletre, amelyei egész Ausztriában nyíltan szítanak ellenünk, lud szeretettel vála­szolni. Es ez a szeretet, ez a magyaros vendéglátás talán becsületesebb megértést teremt majd ennek az egymáshoz láncol) két országnak a népében. Igen sok nyíregyházi család annyira megszerette a maga bécsi gyermekét, hogy már nagyban folynak a levelezések, ame­lyeknek az a céljuk, hogy a kis osztrák gyermek egész éven át itt maradjon. Több esetet tudunk, amikor ehhez már a bécsi szülő is megadta beleegyezését, de már arra is van néhány megállapodás, hogy a kis osztrák gyermek helyett egy évre illeni gyermekei adnak cserébe. Ahogy a magánosok nemes lélekkel karolták tői a nyaraló gyermekek ügyét, éppen olyan megértéssel és kötelességtu­dással végzi ezeknek a dolgát a városi hatóság is és pedig első sorban Bencs Kámlán dr. polgármester és iWalter (íéza di-. aljegyző, akik határozott és megértő intézkedéseikkel lehetővé tették, hogy az egész elhelyezés és ellátás zavartalanul és rendben menjen. Gondoskodik a város a gyermekek tisztántartásáról is és hétfő­től kezdve minden délelőtt csoportokban viszik a gyermekeket a sóstói fürdőbe, utá­na pedig az erdőbe sétákra. Alkalom nyílik a gyermekek szórakoz­tatására is. Az Apolló-szinház, valamint a Diadal-mozgó igazgatósága fölajánlotta a városnak, hogy Hz itt nyaraló osztrák gyermeke részére készséggel tart teljesen ingyenes előadásokat. A polgármester kö­szönettel vette az ajánlatot és meg is álla­podon a gyermekek föl ügyelőivel abban, hogy minden héten két-két napon élnek a két mozgókép-színház igazgatóságának az előzékenységével, ami a gyermekek között érthetően nagy örömet keltett. Ma délután három órakor már meg is kezdődtek ezek az ingyenes előadások és a gyermekek pompásan szórakoztak ugy az Apolló, mint a Diadal-mozgó pom L pás műsorán. JVla délelőtt az itt nyaraló osztrák gyer mekek a király születésnapja alkalmábóx misét hallgattak, amelyet a kíséretükben, levő Schadenbeck Anton bécsi plébános szolgáltatott. Az istentisztelet keretében a

Next

/
Oldalképek
Tartalom