Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)
1918-08-09 / 179. szám
1918 augusztus 9 JSfira-tVDOÉK s Lelökték a robogó vonatról Halálos utazás a kisvárdai vonaton Nyíregyháza, augusztus 8, ,A Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi vasúti állomáson halálos vasúti szerencsétlenség történt, amelynek a körülményei eddig még egyáltalán iiem nyertek lisztázást. Dvorák János épitőmesler, aki pár évvel ezelőtt költözött el Nyíregyházáról és Hajduhadházon lakik, Kisvárda felől, ahol egy nagyobb épületen dolgozik, hazafelé, utazott. Mikor a vonat a nyíregyházi állomáshoz közeledett. Dvorák kiment a folyosóra, majd kinyitotta a kocsi ajtaját, mivel Nyíregyházán valami dolga volt és rövid időre ki akart szállani. A vonat éppen befutott az állomásra, mikor Dvorák, aki idősebb ember, hirtelen eleresztette a lépcső vasát és kibukott a még meglehetős gyorsan haladó vonatból. Dvorák szerencsére nem került a vonat alá. de az állomás kőkockáira esett és ezek oly súlyos sérüléseket ejtettek az öreg ember fején, hogy be kellett szállítani az Erzsébet közkórházba, ahol rövid szenvedés után meghalt. Arról 1, lfogv Dvorák, aki tekintélyes jóhirü építőiparos volt, miképen esett ki a vonatból többféle hír terjedt el. Vannak akik azt mondják, hogy Dvorák a még sebesen baladó vonatról leugrott és igy esett el, viszont mások azt állítják, hogy megszédült és azért bukott le a vonatról. Többen azt mondják, hogy Dvorák nem esett 1c a vonatról, Jianem lelökték onnan. Az építőmester ugyanis, hogy minél hamarabb leszállhasson, egészen a lépcsőre állott és a háta mögött igen sok ember tolongott. A tolongás közben történt, hogy Dvorákot meglökték és az öreg ember, aki csak gyengén tartotta a lépcső vasát, a lökdösődés következtéijen esett le. Hogy a szerencsétlenség" mikép történt, azt a vizsgálatnak kell megállapítani és bizonyos, hogy a tanuk vallomásaiból egészen tiszta képét lehet kapni a szerencsétlenségnek. Árdrágító nem kap erkölcsi bizonyítványt Budapest, augusztus 8 (A Nyirvidék tudósítójától.) A budapesti államrendőrség elhatározta, hogy érvényt szerez a kormányrendeleteinek a lánckereskedelem meggátlására vonatkozólag. Elhatározták, hogy erkölcsi bizonyítványt ezentúl csak annak adnak ki, akit árdrágításért nem Ítéltek el. Központi nyilvántartó hivatalt állítanak föl, amelyben nyilvántartják az árdrágítókat. r»v«»»»wm v^r w'vir*-rwv•ír* Jóminőségü tégla és cserép nagyobb mennyiségben — vagonba rakva — eladó. Értekezhetni TÓTH ISTVÁN építésznél, Debrecen, Poroszlay-ut 1. sz. 962 azonnali szállításra bármily mennyiségben vesz Klein és Krámer, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca. 1057 ÚJDONSÁGOK — Szabó István !iz éves képviselői jubileuma. Szabó István nagyatádi képvi- v selő. akit a legutóbbi választások idejéből Nyíregyháza város közönsége is igen jól ismer, most ünnepelte tíz éves jubileumát annak, hogy Nagyatádon első izben képviselővé választották. A somogyvármegyei Erdöcsokonva község lakossága, ahol Szabó István lakik, ebből az alkalomból Ripl-Rónay József festömüvészszel megfestelle Szabó István arcképét, amelyet most lepleztek le nagy ünnepségek kere- j lében. Az ünnepségen résztvettek Fényes László és Mayer János orsz. képviselők, valamint Szemző Ernő, az országos kisgazdapárt titkára, azonkívül a nagyatádi kerület választói. Késik az osztrák gyermekek vonala Ma délben tizenkét órakor kellett volna megérkezni Nyíregyházára az itt nyaraló osztrák gyermekeknek, a vonal azonban amelyet eredetileg 11 óra 45 percre jeleztek, csak több órás késéssel érkezik meg Nyíregyházára és nincs rá kilátás, hogy délután 4—5 óra előtt beérkezzék. Ügy a hatóságok, mint a jótékony egyletek vezetői mindent megtettek, hogy ;a gyermekek fogadtatása teljes rendben történjék és a szétosztás is a lehető leggyorsabban menjen végbe az egyes vendéglátó családok között. — Nyíregyházi fiuk az olasz harctérről. Az olasz harctérről az 523 számú tábori postával levelet kaptunk, amelyben nyíregyházi fiuk közlik, hogy jól érzik magukat és üdvözletüket küldik a nyíregyházi ösmerősöknek. A levelet a következő nyíregyházi fiuk írták alá: Kovács József, Neumann József. Murányi Zoltán, Medgyessy Pál, Hajnal István, Kulcsár Péter. Bal la István, Nagy István, iWeisz Mór. — Névtelen adomány. Egy magát meg nevezni nem akaró 15-ös huszárhadnagy a 419. szánni tábori postával 50 koronái küldött a vöröskereszt .javára. Az adományt rendeltetési helyére juttattuk. Nagy kabaré-est a városi szinhazban. A debreceni színtársulat tagjai augusz Lus hó 9-én és 10-én este fél kilenc órai kezdettel nagy. művészi kabarét rendeznek a nyíregyházi színházban. A kabaré szereplői: Vith Böske gyermekprimadonna, Görög Olga, a debreceni szinliáz primadonnája, Kassai Károly és Iványi Sándor, a debreceni színház művészei. Jegyek a kabaréra már válthatók Jakabovits Fánnyka k. a. dohánytőzsdéjében. — Egyévi önkéntesek felruházása. A hadseregfőparancsnokság — szállásmesleosztály — érlesitése szerint a harctérre utbainditott egyévi önkéntesek legnagyobb része meg nem felelő meretü. Líd nagy zubbonnyal és köpennyel, majdnem mindig azonban nehánv számmal nagyobb bakkanccsat és csizmával ruháztatnak fel T A felvételezett cikkek megfelelő átalakítása legtöbbször a felszerelés késői kiszolgáltatása miatt nem lehetséges, ami főként a tüzérségi alakulásoknál fordul elő. A honvédelmi miniszter most utasította az összes póttesteket az 1916. évi julius hó 11-én kiadott 10596. Eln. 7. számú, valamint több kiegészítő rendeletben foglalt ha táró z ván j rok fontos betartására és figyelmeztette őket a ruházati cikkek és különösen a bakkancsok és csizmák megfelelő méretnagyságokban való kiszolgáltatására. — A kerülő összevagdalta a baracktolvajt. Miklós Sándor nyiracsádi fiu elment Balega György szőlőjébe, fiogy barackot lopjon. A kerülő azonban észrevett® a fiút és rajtacsípte, amint aa egyii? fát A kerülő. Iiogy * fiút mt^ ijessze, a nála levő fejszével a fiu után csapot és az ütés oly szerencsétlenül találta Miklós Sándort, liogy a balta éle teljesen összeroncsolta a kezel'ejét. A fiút súlyos sérüléseivel beszállították az k Erzsébet közkórházba, ahol ápolás alá vették. Mikor a béresek verekednek. Bököny községben csúnyán összeverekedett tegnap két öreg béres Székely Lajos és Szabó Mihály, akik mindketten Csillag Eclénél szolgálnak. A két béres lőcsöt ragadott és azzal mentek egymásnak. A verekedés igen súlyos kimenetelre vezetett, amennyiben a hatvan esztendős Székely Lajos véresen, összetört tagokkal maradt a porondon. A félholtra vert bérest, ideinek a sérülései életveszélyesek, beszállították az Erzsébet közkórházba. — Fölrobbant egy liordó benzin. Kitka Mihály és Sörés Mihály 16 éves birü napszámosok a tarlón egy teli hordót találtak, amelyből valami folyadék szivárgott ki. Sőrés, hogy megtudja mi folyik a hordóból, a kiesurgott folyadékot gyufával meggyújtotta. A lángtól a hordó, — amelyben a benzin volt — fölrobbanl és a robbanástól Kitka súlyosan meg sérült. A vizsgálat megindult, hogy honnan került a tarlóra a hordó benzin. — Házasság' unalomból. Ez a ciriie annak a négy fölvonásos vigjátciknak. amelyet pénteken ,szombaton és vasárnap mutat be a Diadal-mozgószinliáz. A vígjáték főszerepét, egy hercegnő kalandos házassági története keretében Hemiy Portén játsza, akinek elsőrendű alakításra nyi 'lik alkalma a nagyszerű mesével kapcsolatban. A Henny Portén kép pénteken, szombaton és vasárnap minden előadáson szinrekerül a Diadalban. — Szállítás srapnel! lövedékre. A kereskedelmi és iparkamara ezúton közli, liogv a cs. és kir. hadügyminisztérium árlejtést hirdet cca 650 vaggon srapneü töltelék golyóra préselt vasból. Az ajánlatok ivenként 2 K-ás okmánybélyegget ellátva közvetlenül a Hadügyminisztérium 18. osz tályához 1918. augusztus hó 20-ig küldendők be. — Oláh Rudi muzsikál a Széchenyikávéházban. Nemrégiben igen megkedvelte a nyíregyházi közönség Oláh Budi cigányprímást, aki fiatal kora dacára rövid idő alatt a legjőbbnevü muzsikusok közé emelkedett. Oláh Budi pár hónap előtt elkerült Nyíregyházáról és Nagyváváradra ment, ahol a legelső kávéházban muzsikált. Nagyvárad intelligens, zeneértő közönsége igen megszerette Oláh Budit, aki kiváló banda étén a legkedveltebb prímása lett Nagyváradnak. A körösparti Páris, — ahogy Nagyváradot hívják — eleven kávéházi életének legismertebb és legnépszerűbb muzsikusa lett Oláh Budi, aki fölötte nagy sikert ért el Nagyváradon. Oláh Budi most rövid időre hazajött Nyíregyházára és bandájának jegyrésze is elkísérte ide. A Nyirviz-palotában levő Széchenyi-kávéház tulajdonosának sí került megnyerni Oláh Rudit, hogv arra az időre, ameddig Nyíregyházán marad muzsikáljon a Széchenyiben. Oláh Budi készséggel teLt eleget a kérelemnek és tegnaptól kezdve teljes zenekarával hangversenyez a Széchenyi-kávéházban. — Nyilvános nyugtázás. A 14. huszárok özvegy-, árva s rokkantalapja* javára az alábbi adományok folytak be a Közgazdasági Takarékpénztárhoz: dr. Strasser Elemér 100 K, Debreceni Ipar és Kereskedelmi Bank 100 K, Papp Ferenc Tímár. jótékonycéfu táncmulatságból 50koriona. — Haugel Géza és társai altal Gáván rendezett uépünnepélv tiszta jövedelmeként pedig 1790 K '%t T. folyt bt Gáva község elöljáróságától, mfelvet ©z uton hálás köszönettel nyűgtől az