Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 76-145. szám)

1918-04-11 / 83. szám

4 JSRootidék 1918, április 11 ció következtében felkészülve várja a be­következendő átmeneti gazdasági időt, s módjában áll ügyfeleinek minden igé­nyét fokozott mértékben kielégíteni. — Szabad Líceum. Holnap, csütörtö­kön délután 6 órakor a főgimnázium dísz­termében Hoffmann Mór dr. ügyvéd, is­mert szociológus, előadást tart «A tőke és a munka viszonya dinen. Aktuális elő­adásában ismertetni fogja a munka küz­delmét, a munkások politikai harcait, azok eredménytelenségének okait, az ujabb gazdaságtani elméleteket, a jelen viszo­nyait és a jövő kilátásait. Bizton remél­jük, hogy a Szabad Líceum ezidén utolsó előadását ép olyan szépszámmaí fogja föl­keresni, mint az eddigieket. Belépődíj és jegy nincsen, — Ch. Révy Aurélia és Várkonyi Mi­hály hangversenye. Nagy érdeklődéssel várja a nyíregyházi publikum e két nagy művész vendégszereplését. A művésznő, kit Londonban, Berlinben stb. ünnepeltek, oly csoda szép műsort állított össze, mely­hez hasonlót énekesnő még nem produ­kált Nyíregyházán. Várkonyi Mihálynak, a kolozsvári Nemzeti Szinház jeles művé­szének programmja szintén elsőrendű. Az előadások 17, és 18-án, szerdán és csütör­tökön délután és este lesznek megtartva. Jegyek válthatók Jakobovits Famiy k. a. dohánytőzsdéjében. — Köszönet. Özv. Jánószky Andrásné 20 koronát adott a nyíregyházi feminista egyesület anya- és csecsemővédelmi céljai­ra. Az adományt hálásan nyugtázza az elnökség. — öngyilkos cseléd. Kisvárdáról je­lentik nekünk: Nagy Zsófia eselédleány fliagyon megunta az életét és barátnői előtt többször hangoztatta, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, azonban barátnői nem hit­tek neki. Tegnap aztán végrehajtotta ter­vét a leány, mialatt a gazdája nem volt ott­hon, a konyha gerendájára fölakasztotta magát. Mire a házbeliek hazamén Lek, a lány már halott volt. Tegyen kísérletet, hogy a Nyirvidék hirdetései biztos sikerrel Járnak. Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő KERTÉSZ LÁSZLÓ Megszűnt a szappanhiány! Ha jó mosószert akar, rendelje meg nálam a HÓFEHÉR MOSÓSZERT, mely elsőrangú ny lvános veüyvizsgáló hivatalok által kitűnőnek van elismerve, kitűnően habz k és a ruhát nem rongálja. Ara 1"0 kg.-ként, bruttó nettóért, ere­deti cca 80 kilós lácfrkb u szállilva K 280.— ab Szat­már. — Kevesebb mennyiség rendelésnél nettó mérve K 3.— kg.-ként. — Súrolás és hasonló házi n uokáiioz ezóda és Jugkfi pótlására is teljesen meglelel. Hasz­nálati utasitast, veg vizsg. bizonyítványt minden ren­delőnek küldök. 559 3 BeerMór fűszer és gyarmatáru nagykerssk., Szatmár Raitia hiányában az idén i^ ajánlunk szőllókötésre alkalmas papir-zsineget á X15 ab szatmári raktár Reiter J. és Fia, S/atmár. 558 3 Világhírű stradivárius StÉertieoedii Harmonika, Fuvola, Tárogató, Okarina, S/ájharniónika, Gramofon, L-mezujdon­ságok, minden hangszerhez való hurok és alkidrés/.ek a legnagyobb választ ékb;ui kaphatók Katz Miksavarrógép ésh3ngszeráruházáöan Rákócl-ut, Takarék-palota, iskolahegedü tokkal és teljes félsz. 36K Meghívó A Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egye­sület tolyó 1918. évi április hó 28 án délelőtt 11 órakor a tűzoltó laktanya helyiségében tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tisztelt tagjait meghívom. Nyíregyháza, 1918. évi április hó 9 én. Murányi, alelnök. Tárgysorozat. 1. Évi jelentés. 2. Az 1917. évi zárszámadás bemutatása. 3. A számvizsgáló bizottság jelentése. 4 Az 1918. évi költségvetési előirányzat bemutatása. 5. Esetleges indítványok. 556 — 1 f Ajánlom az ép most beérkezett kipróbált, garantált legmagasabb fokú, csiraképességgel hiró, fajtiszta és iajazonos káposzta- és kalarabmagvakat, a következő fajokból : Bulgár óriási késői láposzta Elismert legjobb téli káposztafaj. I kg. 400 kor. Nagyobb szükségletnél külön levélbeli ajánlat. Késői kék G ó I i á t lt-k a I a r á b I kg. 700 korona. Vetőmagszükséglet kápogzánál kat. holdan­ként V» klgr., kalarábnál •/* klgr. Téli használatra mindkét főzelékfajta április közepétől május végiig vetendő el és juniusban állandó helyére ültetendő, őszig tökéletesen kifej­lődnek és a legjobb terméserenményt adják. Ko­rábbi vetésnél, illetve kiültetésnél a káposzta tul­iejlődik és kirepedezik, a ka »ráb pedig elfásul. A várható terméseredmény kat. holdanként káposztánál 250 mázsa, eladási ár á 40 korona == 10.000 korona, kalarábnál 200 mázsa, eladási ár á 60 korona — 12 000 korona bruttó bevétel. Miihle Árpád, Temesvár udvari szállitó, magkereskedő. 514 3 Apró hirdetések Szakmájában teljesen jártas, több évi gyakorlattal rendelkező motorekegépészt keres W D rendszerű, 80 H. P. szántómotorához a Mándy-uradalom, Nyírbátor, hova pályázók ad­jak be ajánlataika t L69 — 6 Vennék cirka 5000 darab gyökeres S7Ő11Ő­ve sszöt. Ungár Lipót. Nyíregyháza. 17 7 5 Eladó két lakosztályból álló Belső körút 23. számú uj ház. Éitekezni lehet Szaszala Janofsal, Pazonyi ut 4. 1813 Tésztagyári munkásnők azonnali beié pésre fölvétetnek Vay Ádám utca 4. 185—3 Egy alig használt, jó karban levő bőr­fedeles hintó eladó. Értekezhetni a kiadó­hivatalban 150 3 Kényelmes modern uri házat azönnal ve­szek a város f'első részén, 4—5 szoba és ösz­szes mellékhelyiségekkel, udvarral, kerttel, leg­később juliusi behurcolkodásra. — Bővebbet Ós zóllő-utca 24 . 186—3 Elveszett egy Wertheim szekrény kulcs­csomó. A megtaláló illő jutalom ellenében a Nyirvidék kiadóhivatalában adjn le. 18 7 2-1 Kis zinger karikahajós, használt var­rógépet veszek. Marksteinné, Holló-u . 49, Egy horJó savanyu káporzta eladó. Cim a k'a d(S|:)a n 188—1 Egy takarítónő kerestetik azonnali belé­pésre, Luther-utc a 21 . 18M 1 Idői és pénzt takarit meg ha a Nyirvi­dék utján fizet elő a hírlapokra és folyó­iratokra. Vcncsellő község jegyzőségénél egy az adóügyekben teljesen jártas egyén napi 9 korona díjazással 3—4 hóra azonnal alkalma­zást talál. Okleveles jegyző előnyben részesül. 557-3 Varos? közlemények K. 9593-1918. Hirdetmény. Közhirré teszem hogy a városi csorda­legelőre a beiratkozások a város házipénztárá­nál április hő lO-étftl kezdödóleg a jelentke­zés sorrendjében eszközö.hető A legeltetési díj 50 koronában állapítta­tott meg, melynek fele a behatáskor, másik fele a íolyó évi augusztus hó 1-én fizetendő be. Nyíregyháza, 1918. április hó 8. Dr. Bencs, 548 - 3 - 2 polgármester, K. 9593-1918. Hirdetmény. Közhirré teszem, hogy a császárszállása gulya legelőre a beiratkozások április hó 10-től kezdödóleg a város házipénztáránál eszközöl­hetők. Április hó 10-től 16 ig a város határá­ban fekvő gazdaságok tulajdoncsai, április hó 17 tői 28-ig a város határai körül fekvő gaz­daságok tulajdonosai jelentkezhetnek. A kihajtható állat létszáma 1200-ban ál­lapíttatott meg A létszám betelte után érkező bejelentések nem vétetnek figyelembe. Egy éves marhák után darabonként 30 korona, két éve3 marhák után darabonként 40 korona, három éves és erősebb maihák után darabonként 50 korona legeltetési dijfizetendő. A legeltetési dijak fele a beiratáskor, má sík fele augusztus hó 1-én esedékes. Nyíregyháza, 1918. április 8. 547-3-2 Dr. Bencs, polgármester. K. 8629-1918. * Hirdetmény. Közhirré teszem, hogy a szénügyek kor­mánybiztosának 1600 1918. számú, a szén, brikett és koksz forgalomba hozatala, felhasz­nálása és a láncolatos kereskedelem megaka­dályozásáról szóló rendelete megtekinthető a városházán (14. szoba). Nyíregyháza, .1918. április hó 3-án. Dr. Bencs, 551—1 polgármester. K. 8764-1918. Hirdetmény. A rn. kir. minisztériumnak 1249—1918­M. E. számú rendelete következtében a sertés­vágas korlátozásáról, valamint az élő sertések­ért és sertéstermékekert követelhető legmaga­sabb árak megállapításáról szóló 4465 — 1917. M. E. számú rendelet módosítása tárgyában az alábbiakat teszem közhirré: A 4465—1917. M E. sz. rendelet (1. a Budapesti Közlönynek 1917. évi november hó 20 napján megjelent 268. számában) 3 § a akként egészíttetik ki. hogy a 40 kg.-nál nehe­zebb, de legfeljebb 50 kg. sulyu élősertések­nek a hizlalók vagy az állattartók részére el­adásónál követelhető vagy fizethető legmaga­sabb ár élősúly kg -ként 7 korona 50 fillér. Ez a rendelet kihirdetése napján lép életbe, területi hatályra nézve a 4465—1917 M. E számú rendelet 13 §-a irányadó. Nyíregyháza, 1918. április hó 3. Dr. Bencs Káimán s 555—1. polgármester. A Külügy-Hadügy, egyetlen magyal kalonai szaklap, megrendelhető kiadóhi­vatalunkban. Nyomatott Jóba Elek iaptulajdonos fcöny<*ayonidé}áfeau t Nyíregyházán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom