Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 76-145. szám)

1918-06-16 / 136. szám

1918 junius 16. * J#ÍR¥JDÉ& 3 te a kihallgatást. A kihallgatott asszonyok,, úgyszólván valamennyien azt vallották, hogy, bizony bennük sok volt az elkesere­dés, amiért a város félnapokig váratja őket egy falat húsért, de ők liém mentek volna a főispán lakása elé. sem semmiféle erő­szakosságot el nem követtek volna, ha há­rom vezetőjük úgyszólván rá nem kény­szeríti őket. Ezeket az asszonyokat kihallgatásuk után nyomban el is engedte a főkapitány, aki ezek ellen nem is indit eljárást. Letar­tóztatták azonban azt a három asszonyt, akikre a többiek rávallottak és akik ellen hatóság elleni erőszak és osztály elleni izgatás miatt indult meg az eljárás. VÁROSI SZÍNHÁZ. Heti műsor: Szombaton Padlásszoba, páros bérlet. Vasárnap délután Tatárjárás, este Mágnás Miska, bérlelszünet, Hétfőn Sulamith, páratlan bérlet. Kedden Hotel Imperial. bérletszünet. újdonság, Kiss Árpád felléptével. Szerdái Hotel Imperial, páros bérlet. Padlásszoba. A tegnap esti színi apon azt olvastuk, hogy a Padlásszoba a budapesti városi színház nagysikerű operettje, ez bizony tévesen van igy jelezve, mert a leggyen­gébb operettek közül való, a meséje, ze­iiéje nem ér egy fabatkát sem. Ráadásul azí előadás is vontatott volt. Késések, szerep nemtudások, a színfalak között pedig foly­tonos lárma, úgyannyira, hogy Borbély, Lili és Deák Gyula kiszólottak a lármás színfalak mögé, leintve a zajongókat pisz­szegésre is. Az inas urak csengetésre sem voltak hajlandók a szinre jönni, ugy kel­lett kimenni értök. Az előadást most is Borbély Lili nagy­szerű művészete mentette meg, eleven, íüiv ge játékával és csodás szép táncaival va­ióságggal elragadtatta a közönséget, min­den énekszámát és táncszámát megkel­Jett ismételnie. Különös elismerésben volt része Perényi Kálmánnak is rendkívül ügyes táncszámaiért. rJ,orday Etel kivá­lóiul játszott, minden egyes jelenésében kitűnő volt. Deák Gyula ügyes mókáival megkacagtatta a közönséget. Bródv Irén Szalma Sándor és Sáfár Sándor gyönyö­rűen énekeltek. Losonczy Dezső karnagy művészies tudással vezényelte a fegyelmezett kato­nai zenekart. A sziniapon este félnyolc órai kezdet­tel volt jelezve az előadás, azonban fél kilenc is elmnlt, mire a függöny felgör­dült. A harmadik felvonás színén a három lépcsőből álló emelvény oly gyengén volt összetákolva, hogy a szereplők mindegyi­ke megbotlott rajta. •> » — Hotel Imperial Az idei szezon leg­nagyobb szenzációja a Hotel Imperial, Bi­ró Lajos nagysikerű drámája kedden ke­rül .szinre a nyíregyházi színházban. Az izgalmas darabot 150-szer egymásután ad­ták a Magyar Színházban A háborús hát­terű. hatalmas jelenetekben bővelkedő da­rabot Kiss Árpád rendezi, aki egyben a darab egyik fő férfiszerepét: Juskievics orosz tábornokot játssza. A fő női szerep­ben elsőrangú alakítást nvujt Relle Mar­git, partnere egy bujdosó magyar fő­hadnagy szerepében Sándor Antal lesz. Kitűnő szerepeket játszanak még Ballav Manci, Biró Erzsi, Deák Gyula, Perényi Kálmán, Horváth József, Kendy Andor, és Sugár József. — Mágnás Miska vasárnap este kerül újra szinre a címszerepben Perényi Kál­mánnal. Marcsa mosogatóleány. Borbély Lili lesz. ÚJDONSÁGOK -- Elvetették a szabolcsi ianitók in­dítványát. A Ianitók országos szövetségé­nek igazgatósági laínácsa most tárgyalta azt az indítványt, amelyet a szabolcsi ta­nítók terjesztettek elő. Az igazgatótanács négy szótöbbséggel; elvetette a szabolcsi tanítók indítványát. — A Hangja fogyasztási szövetkezet szervezése. A Hangya kötelékében Nyír­egyházán alakítandó fogyasztási és érté­hó lb-án délután 4 órakor a városháza kesitő szövetkezet előkészítő bizottsága f. kistermében értekezletet tart. Az értekez­letre névre szóló meghívók lettek kibo­csájtva. A meghivoltakan kívül minden érdeklődőt tekintet nélkül arra, hogy már eddig is van üzletrész jegyzése, vagy még jegyzése nincsen, szívesen lát az előké­szítő bizottság nevében br. ButtTer "Sán­dor,'dr. Tvállay Rudolf és Liptay Jenő. — A főgimnázium záróünnepélye. Ma, szombat|n délelőtt tartotta a főgimnázium záróünnepélyét. Az ifjúsági daloskör éne­ke után Vietórisz József dr. igazgató is­mertette alapos beszédben a lanév tör­ténetét és kiosztotta az érdemes tanulók­nak az ösztöndijakat és jutalomkönyve­ket. Az ifjúság nevében Kovách Dénes érettségizett ifjú búcsúzott el 1 tartalmas beszédben a tanári kartól' és a tanintézet tői. Az ünnepel a Szózat eléneklése fe­jezte be. — A leány egy let gyermekdélutánjai Közölte már a Nyirvidék, h-ogy a leány­egylet a hónap vége felé két napos nagy ünnepséget akar rendezni, amelynek a jövedelme a sóstói gyermektelep fönlar­tására lesz fordítva. Az ünnepély műsora hagyjábót már elkészült és megállapítot­ták az ünnepség napjait is. Első nap ju­nius 22-én délután a Koronában nagy e­lőadás lesz, amelynek a cime Aranyos me­sevilág. Ezen három szép mesét fognak bemutatni, illetve eljátszani apró gyer­mekek. Másnap nagy kocsikorzó lesz az Erzsébet ligetben, bazárvásárral és kaba­réval 1. — Akciót indítanak az uszoda megnyi­tására. Az idén igen korán beköszöntött a meleg időjárás és a nyíregyházi közön­ség hetek óta hiába vár arra, hogv az éve­ken keresztül megszokott uszodát meg­nyissák. Ennek az az akadálya, hogy a ha­tóság nem akarja megengedni a megnyi­tást azon a címen, hogy az uszoda pisz­kos és közegészségügyi szempontból kifo­gásolható. Ezen a címen ugyan már régen be kellett volna csukni a Városi gőzfürdőt is, mert az sem kevésbbé piszkos, mint az uszoda, éppen ezért most többen nagy ak­ciót indítottak, hogy a hatóság engedje meg az uszoda megnyitását Az akció élén előkelő nyíregyházi úriemberek és több orvos áll, akik a legközelebb beadványt intéznek az illetékes hatósághoz, hogy az uszoda megnyitását engedje meg. Nirsehy Emília táncestélye. Igen nagy érdeklődés nyilvánul meg Nirsehy Emiliának és növendékeinek keddi tánc­estéje iránt, amely a Koronában lesz, es­te kilenc órakor. A tánceste műsora a kö­vetkező: 1. Mendelssohn: Erűhlingslied. Táncolja: Kulka Mtfrgit. 2. Goldmark: Bal­letjelenet a Sába királynő c. operából. Tán oolják: Kulka Margit Szabados Sári, Kürt­hi Erzsike, Leitner Rózsa, Iílés Böske és Dobrovits Márta. 3. Schumann: Kidersze­jien. Táncolják: Kürthi Erzsike, Szabados Sári és Kulka Margit. 4. Grieg: Papiilon. Táncolja: Kulka Margit. Chopin: Etude. Táncolja: Szabados Sári. 6. Balletjelenet: Gounod Faust e. operájából. Táncolják: Kulka Margit, Kürthi Erzsike, Illés Böske, Leitner Bózsa és Dobróvits Márta. 7. Go­dard Benjámin: Mazurka. Táncolja: Nir­sehy Emília. Szünet. 8. Borodine: Római házi ünnepély. Táncolják: Szabados Sári, ÍKürthi Erzsike, Leitner Kózsa, Illés Böske, Kulka Margit és Dobrovits Márta. 9. Schu­bert: Moments musicaux. Táncolja: Kürthi Erzsike. 10. Slrausz Biehárd: Keringő. A Bózsa iövag-ból. Táncolják: Nirsehy Emi­fia és Dobrovits Márta. 11. Jervis: Najah. Hindu tánc. Táncolja: Illés Böske. 12. Moskowszki: AValzer. Táncolja: Dobro­vits Márta. 13. tWeber: AuffordeTimg zum Tanz. Táncolják: "Nirsehy Emília, Dobro­vits Márta, Kulka Margit, Kardos EUy, Il­lés Böske, Szabados Sári, Leitner Bózsa és Kürtlii Erzsike, Az összes táncokat betaní­totta és szerezte: Nirsehy Emília. A tánco­kat zongorán kiséri. Dienzl Oszkár zongo­raművész. Rendező: Gruber Gyula tanár. — A Hazai biztosító titkára Brozsek József előléptetés folytán, a nagyobb ha­táskörrel felruházott marosvásárhelyi fő­ügynökség vezetőjévé lelt áthelyezve. — Utódja Kovács Gyula, aki állását e hó 16-án már elfoglalja. A' főügynökség hi­vatalos helyisége Yav Ádám-utca 9. szám alatt van, a Surányi-féle házban. •-T- V. Volkmann itóza zeneiskolá jában az évzáró vizsgálatok junius 16-án va­sárnap és 17-én hétfőn délután 4 órakor lesznek a Korona-szálló nagytermében. — Külön meghívó, valamint belépődíj nincs. Az érdeklődők műsort a vizsgálat napján a teremben kapnak. — A négy ördög. A Diadal mozgó szín­ház ma szombaton és holnap vasárba]) egy hatalmas artistadrámát mutat be, amely­nek a címe A négy ördög. A szenzációs drámán kívül, egy Norclisk vígjátékot is bemutat a Diadal, ezenkívül a bresztlilov­szki béketárgyal ásókról készített fölvéte­leket is előadja. A teljes műsor szombaton és vasárnap minden előadáson szinreke­rűl. — Helyreigazítás. Tegnapi számunk­ban megírtuk, hogy a városnak a hűtő­kamrákban elraktározott szalonnáját egy; lelkiismeretlen hentes csizmás lábbal ösz­szetaposta. Sajtóhiba következtében téve­sen közölilük a hentesnek nevét, ugyanis nem Paliez .András, hanem Palicz Sándor követte eu a garázdálkodást, amelyben Pa­licz Andrásínak semmi része nem volt. » F^l- w V VW Hámorit elitélték Budapest, junius 14, Aradról jelentik, hogy Kaveggia állam rendőrségi kapitány ma hirdette ki Há­mori képviselő előtt az ítéletet. A kapi­tány Hámorit hat hónapi elzárásra és 9600 korona pénzbüntetésre ítélte és a lefoglalt 99930 korona készpénzt és ga­bonát a rokkant katonák alapja javara lefoglalták. ammmmmmvmmSSmmm^h^m^^mD SDULPAL moz&Ó, Szombaton és vasárnap A négy ördög Artista dráma 3 felvonásban. Utána NOHDISK vígjáték A P O L L O Szombat—Vasárnap, junius 15-én és 16-án Az idegen nö Filmfantázia négy felvonásban. A főszerepben HELL A MOJA. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom