Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 76-145. szám)
1918-06-09 / 130. szám
« J^YÍRVIUÉK 1918. junim 9. szóló bizonyítványt mutatnak föl. 'Az intézet gondoskodni fog arról, hogy a fiu középiskolából, vagy polgári leányiskolából átlépd növendékek a két iskola tanítástervének különbözetét a jövő iskolai év folyamán átmeneti tanterv utján kipótolják. 'K leánygimnázium VI. osztályába csak oly tanulók vehetők föl, akik a leánygimnázium V. osztályának legalább elégséges eredménnyel elvégzéséről szóló bizonyítványt mutatnak föl egyébként csak különbözeti vizsgálattal. 40-nél több növendék egy, osztályba fel nem vehető. A fölvétel alkalmával a helyben lakó szülők gyermekei előnyben részesülnek más jelentkezőkkel szemben. A fölvételre jelentkezéseket elfogad az intézet igazgatója junius elsejétől bármely hétköznapon délelőtt a központi ág. h. ev. népiskola — Luther-utca 17. sz. — I. em. lévő igazgatói irodában A fölvételhez a tanuló okmányainak — a születési anyakönyvi kivonat és himlőoltási v. ujraoltási orvosi bizonyítványok — beszolgáltatása, továbbá a szülők, illetőleg helyettesük — szállásadó — lakásónak bejelentése szükséges. Az iskolai bizonyítványokat csak utólag kell beszolgáltatni a folyó iskolai év bevégzése után A tandíj 240 K, a felvételi és dijak 50 K, amely dijakból a beiral zás alkalmával a'tandíj fele és a többi dijak egészben azonnal lefizetendők; a tandíj másik fele február hó 1-én esedékes. Dr. Poplni Albert, igaaga tó. Gazdasági Egyesületi közlemények. Meghivő. 'A többszörösen megnyilvánult közöbajnak megfelelően tisztelettel van szerencsénk mindazokat — kik a méhészet iránt rokonszenvvel érdeklődnek — a vármegyénk területére alakítandó méhész egyesület megalakítása czéljából folyó hó 9-en délelőtt féltizenegy órakor Nyíregyházán, a vármegyeháza kistermében tartandó gyűlésre meghívni. Nyíregyháza, 1! 318. junius 4-én. A szabolcsvármegyei Gazdasági Egye.sülét nevében: Szikszay Sándor e. titkár. Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő; KERTÉSZ LÁSZLÓ Újonnan érkezett MALIGAND borfokmérő kapható BLUMBERG JÓZSEFNÉL Nyíregyházán. Fényképező-gépek és minden kellékei dós választékban, (rum mi-áruk, Telefonszám 96. w^.OW IxVl U 4taa*U«v4tM WtVaMv* GABULYA MIHÁLY vültiif9fir# ktftniNitt üfjf* ttartKé, fliiRMÓ én pünértié NyOvtyMm, V«jr Adámni. te. TMNM kMwi j»Kia4k«tl-f émwtt pBaad ^ 1 , ^ » ' <1 »: V, 1 1 > ^ > k i. » ^ k. v L k. v v v k k. i m* Ruhafesték ££ Ecetessentia Citrom iz kivonat továbbá fényképészeti papírok, lemezek és WÍB<üennema ve^yaz^rek, valamint az összea toiletta ée pipere cikkekben legjobb beexerzM forrás FÖLDES drogéria Nyiregyháza, Vámház-palota Telefon 230 1 Pergetett mézet nagyobb tételekben veszünk Nyírvidéki Takarékpénztár r.-t. áru-osztálya, Nyiregyháza, Vay Ádám utca 7. Telefon 187. vagj 191. Sürgönyeim: Nyirkassa. 820 RÖMERTESTVÉREK koemetíkai különlegességek, illatszerek,kötszerek, pipere- ós háztartási cikkek nagy raktára, Nyiregyháza, Rákdci-utca 1. sz. Takarékpénztár-palota. Raktáron tartjuk az összes bei- és külföldi különlegességeket, úgymint: kötszerek és gumraiáruk, arc- és kézfinomiték, illatszerek, szappanok, fogkefék, Hajkefék, fésűk és minden e szakmába vágó cikkeket. Fodrászat! cikkek nagyban és kicsinyben. 742 A Nyíregyházi Általános Hitelintézet R.-T. segédkönyYvszetot és gyakosaokot keres mielőbbi belépésre. Ajánlatok a fizetési igények megjelölésévei az igazgatósághoz nyújtandók be. 787 POBTUID OiMlST Sic- 10 L A J Henger- I " ** towotte-zslrt, Gcarbolineumot stb. csakis elsőrendű minőségben kapható a Nyírvidéki Takarékpénztár r.-t. áru-osztályánál Nyíregyházán, (Vay Ádám-utca 7. szám) Sürgönyeim NYIRKASSA. Telefonsz. 187. 191. használt-, uj- és szeszes-, boros-, olajos-, petroleumosGUTTMÁN IGNÁC, NYÍRBÁTOR. 807 Méhviaszt, mézet és n y ers-b o r k ö v e t bármilyen tételben a legmagasabb naptárban vesz a Szatmári IMÉmi R.-T, Szatnár APRÓ HIRDETÉSEK QQ Mindennemű fényképészeti papiról lemezek és vegyszerek szakszerűen kezeire, legjobb beszerzési forrás. Földes drogéria Városház palota. Telefon 23* Farkas Kálmán orgona éa zongora készítő és szakszerű hangoló lakik Vay Adám-utca 58. Elvállal mindennemű javításokat és szakszerű hangolás t 432 Haszonbóriet. A nyirbogdányi határban mintegy 220 magyar hold jóminőeégü homoki tagbirtok az 1919. és következő evekre ha szonbérbe adó. Ugyanott, de a kékl határhite közel, haszonbérbe adó 30 magyar hold kiterjedésű, káposzta és zöldségtermelésre kiválóan alkalmas ártéri szántó a vasútállomás közelében. További felvilágosítást ad dr. S. Szabd László ügyvéd, Nyíregyházán. 4M Modern 5 szobás ház, elsőrendű anyagból eladó. Értekezni lehet Bethlen-utca 2. szám alatt, Feuernál . 426 6 Eladó elutazás végett a Deák Perenc-utca 40 s zámú ház . Értekez ni ugyanot t 449 ELÁRUSÍTÓNŐ felvétetik Kemény Ignác Eisler Károly utóda cégnél . 460 CUKRÁSZDA a Takarék-palota Vay Ádám-utcai részéből a Zrínyi Ilona-utcába, a Hosek-féle virágüzlet mellé helyeztetett át. Megrendelésre süteményeket, tortákat stb. gyor san és pontosan készít . 462 Két- esetleg három szobás lakás mellékhelyiséggel együtt kerestetik azonnali kivételre. Cim a kiadóban . 868 Keresek megvételre 300, esetleg 500 holdas birtokot. Ajánlatokat Wágner Gyuláné címére Nyiregyháza, Dessewffytér 4. * 461 Kereskedelmit végzett, gyorsírásban és gépírásban jártas gyakornok, avagy gyakornokod irodámba azonnal felvétetik. Lichtmann-Lukács Vilmos, Nyiregyháza. Széchenyi tér 3. 466 Egy ügyes fiu fölvétetik a Cukorkagyárba Kossuth-utca 16. számú ház eladó. Értekezhetni Lelkovits Vilmosnál, Körte-utca 1 4. Szépirodalmi könyvek kötve, fűzve eladók Cim a kiadóban . 471 Egy szoba-konyha lakást keresek sürgősen. Vay Ádám utca 34 . 470 Elveszett egy darab félcipő a kisállomástól a Sóstóig a kisvonat mentén. Megtaláló kia dóhivatalunkban jutalomban részesül. 469 Magas fizetéssel felügyelőt keresek. Lehet kevésbé rokkant katona is. Értekezni lehet Bessenyei tér 5. 473 Kiadó Kürt-utca 3. szám alatt egy kutszivattyu 6 méter szivócsőveL Bővebbet Csillag Mihálynál. 474 Máv. cséplőgarnitura, 5 lóerős, teljes felszereléssel együtt eladó. Szarvas-u. 67. 472 Hunyadi-utca 14. szám alatt egy 3 lóerős gőzcséplőgép, Hoffher-gyártmány, a cséplő 4 éves, a kazán idősebb, jó szíjazatta! és minden felszereléssel eladó . 476 Hölgyek figyelmébe! Piissirozást, guvlirozást készítek minden nagyságban. Ugyanott mindennemű hajmunkát vállalok. Hajat veszek és eladok. Kótaji-utca 26 . 477 Eladó 4 éves, könnyű, 8-as Hoffhercséplőgarnitura minden felszereléssel, olyan, mint az uj. Bővebbet Csillag Mihálynál. 476 Egy nagy vérű lipíezai belovagolt háti kanca ló olcsón eladó, Kosauth-u. 66. 443 Nyomatott lóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában, Nyíregyházán.