Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 76-145. szám)

1918-05-16 / 111. szám

2 jtöÍOTEDÉK 1918 május 16 Szabolcs áldozott legtöbbet a mostani rekvirálásnál A közélelmezési kormánybiztosok elismerése az alispánnak és a polgármesternek Budapest, május 15. (Fővárosi munkatársunktólJ Néhány nappal ezelőtt iWindischgrátz Lajos herceg közélelmezési miniszter el­nökiesével gyűlést tartottak Budapesten az ország közélelmezési kormánybiztosai. — Ezen a tanácskozásokon a kormánybizto­sok a körzetükben végzett rekvirálások eredményéről számoltak be. Diószeghy Já­nos, a sátoraljaújhelyi közélelmezési kor­mánybiztosa — ebbe a körzetbe tartozik tudvalévően Szabolcsmegye is — szintén beszámoit a körzethez tartozó nyolc vár­megyében végzett rekvirálások eredményé­ről." Diószeghy kormánybiztos jelentéséből azt állapították meg a kormánybiztosok, hogy Szabói csvármegve az egyetlen vár­megyéje az országnak, amely a rá kivetett kontingensnél nagyobb mennyiséget szol­gáltatott be és pedig katonai rekvirálás mellőzésével. A' szabói csvármegyei gazdáknak erről a hazafias ténykedéséről az összes kor­mánybiztosok a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg, különösen azután, hogy a bemutatott jelentésekből kiderült, mi­szerint a Szabolcsnál jóval termékenyebb vármegyékben még a katonai rekvirálás­sat felkutatott készletek is mélyen aLitta maradnak amudi. a mennyiségnek, ame­lyet a szabolcsi gazdák önként beszolgál­tattak. Ezért az eredményért az elismerés el­sősorban Mikecz Dezső udvari tanácsos alispánt, és Bencs Kálmán dr. nyíregy­házi polgármestert illeti meg, és ugy tu­dom, hogy a rekvirálások befejeztével Windischgraetz Lajos herceg közélelme­zési miniszter alkalmat fog találni arra, hogy az alispán és polgármester működé­sét honorálja. Paái Jób. Aratás ntán megszüntetik a kormánybiztosságokat Budapest, május 15. , (Jf&vérmí. munkatársunktól.') Néhány nappal ezelőtt Windischgrátz Lajos Közélelmezési miniszter elnöldésé­vel értekezlet volt Budapesten, amelyen az ország valamennyi főispánja, ezek kö­zött a szabolcsi főispán Meskó László dr. is részt vett. A tanácskozáson fontos köz­élelmezési kérdésekről esett szó és ezen az értekezleten a közélelmezési miniszter is­mételten biztosította a főispánokat arról, hogy a most folyó rekvirálás során ren­delkezésre jutó készletek kizárólag az or­szág lakosságának és a hadseregnek szük­ségleteit fogják fedezni. Az értekezleten az aktuális élelmezési kérdéseken kívül több főispán szóba hozta a közélelmezési kormánybiztosiságok kér­déést is. Az a kívánság merült fel, hogy a kormánybiztosságokat fokozatosan meg kellene szüntetni és a főispánokra kellene bízni a kormánybiztosi teendők ellátását, mert a főispánok csak akkor tudnak köz­élelmezési kérdésekben eljárni és ered­ményt elérni, ha intézkedésüket a kor­mány megfelelő intézkedési jog és hatás­kör biztosításával könnyíti meg. Az értekezlet, miután nem is ez volt a céija, határozatot' nem hozott, de ugv tudom, hogy a főispánok á'.tal félvetett terv az aratás után megvalósul. Alkalmam volt több közélelmezési kormánybiztossal beszélni és a tőlük kapott információk alapján értesülései­met a következőkben ismertethetem: A kormánybiztosságok felállításánál eredetileg sem az volt a célja a kormány­nak. hogy egy állandó intézményt létesít­sen, hanem azl akarta csupán elérni, hogy a kormánybizlosságok felállításától az aratásig terjedő nehéz időben a közélel­mezési kérdések elintézése. különösen azonban a rékvizició egységesen legyen keresztül vihető. Az uj termésrendelet meg­szerkesztésénél figyelemmel voltak mára múltban tapasztalt hiányokra és mulasz­tásokra és az uj termésrende! et olyan szö­vegezéssel fog megjelenni, hogy a jövőben a mostanihoz hasonló rekvirálások feles­legessé válnak. Ha a termés is lehetővé le­szi, hogy az eilátátlan lakosság és a harc­terek szükséglete biztosítást nyer, ugy semmi különösebb intézkedésre nincsen szükség, csak a kibocsátandó rendeletnek kell érvényt szerezni, ezt a munkát pedig nagy elfoglaltságuk mellett is el tudják vgéezni az egyes törvényhatóságok főis­pánjai. Éppen ezért illetékes helyen tervbe vették, hogy aratás után megszüntetik a kormány biztosságokat és a közélelmezési kormánybiztosok teendőinek ellátásával a főispánokat bízzák meg. Nincs kizárva, hogy egyes kisebb és gabonát nem termő vármegyéket, főkép talán a felvidéki vár­megyéket egy főispán hatáskörébe utal­ják, de ez az intézkedés azért történik, mert nem akarják nagyon széjjelaprózni a közélelmezési kérdések intézését és e több vármegye kormánybiztosának annyi dolga sem lesz, mint egy alföldi vagy dél­vidéki vármegye főispánjának. A közélelmezési kormánybiztosok fel­adata egyébként is a rekvirálások befejez­tével megszűnik, addig azonban a kor­mánybiztosok hatásköre és intézkedési joga változatlanul megmarad és az sem valószínű, hogy egyes kormánybiztos-sá­gok beosztásában változás következnék be. A kormány mindenképen számit azonban arra. hogy a reform el következtéig ugy a hatóság, mint a termelők a kormánybiz­tosokat súlyos feladatuk teljesítésében tá­mogatják. mert a közönség belátására és hazafias viselkedésére a most következő időben még fokozottabb mértékben van szükség. ' Károly király keleten Badapeat, májas lö Bécsből telefonálják: Királyunk kon­stantinápolyi utazásával kapcsolatban pc* litikai körök számolnak azzal, hogy az uralkodó szorosabb szövetséggé fogja fej­leszteni a viszonyt, amely a háború alatt a központi hatalmak ós Bulgária, valamint Törökország közölt kifejlődött. Burián a balkáni útjáról visszatérve még a delegá­ciók összehívása előtt újból a nagyfőhadf­szállásra utazik, hogy a szövetségi szer­ződés részleteire vonatkozó tárgyalásokat folytassa. Szófiában szóba fognak kerülni a Szerbiával kötendő szerződések is, a melyre nézve a román békeszerződés ha­tározmányai lesznek irányadók, Csökken a városi piítadó Elkészült az Idei töltsrévetís Nyíregyháza, május 15. A' város idei költségvetése most ké­szült el csaknem' egy esztendei késede­lemmel. A mult esztendő annyi zavart boá­zott a városházán, hogy most megfeszí­tett munkával is alig tudják pótolni a ta­valyi hiányokat. Természetes, hogy ennek a nagy késedelemnek elsősorban a szám­vevőség személyzetliiánya és az ennek foly­tán előáloltt munkatorlódás az oka, amit a tanács is hangsúlyoz a költségvetés in­dokolásában. A költségvetés, amelynek alapossága és helyes elosztása Csapkay Géza helyet­tes főszámvevő érdeme, a tavalyi szükség­lettel szemben csaknem félmillió korona emelkedést mutat, aminek magyarázata, az anyagárak és munkadijak óriási emelke­désében van. A tavalyi egész évi szükség­letre 1.784.000 koronát irányoztak elő, míg a mostani költségvetésben "2.236.000 koro­na a szükséglet. Evvel szentben természe­tesen. az idén emelkedik a fedezetre elő­irányzott összeg is, mivel a szénaárakból és egyes üzemekbői az idén mintegy száz­ezer koronával több beévtele lesz a vá­rosnak. Dacára a várható kiadások nagy­mérvű emelkedésének, a községi pótadó ebben az évben még sem emelkedik. — Ugyanis olyan mérvben növekedett az az adóalap, amely után a város a-pótadót kiveti, hogy a" költségvetés fedezetlen szükségletét a pótadó százalék emelkedése nélkül is behozhatja a város, sőt éppen ezért a tanács azt a propoziciót teszi a képviselőtestületnek, hogy a tavalyi pót­adó 110 százalékát az idén szállítsák le egy percenttel. Az idei költségvetés szerint ugyanis 086.901 korona a költségvetési hi­ány. Ha az idén a pótadót a tavalyi 101' százalékkal szemben egy percenttel kisebb lesz, a megállapított adóalap után akkor is 087.103 korona irányozható elő, tehát kevesebb, mint amennyi hiányt a költség­vetés mutat. Az idei költségvetés most van sajtó alatt és e hó végén kerül a képviselőtestü­leti tagokhoz, akik valószínűleg rendki­vüli közgyűlésben foglalkoznak a költség­vetés 1 et árgyalásával. rwrmr 3WTT FTwr^-^^vrriww-v • '> A monarchia és Németország szerződését közzéteszik Budapest, májas 1">. (A Nyirvidék tudósítójától) A Woil'f-ügynökség jelenti Berlinből. A nagyfőhadiszálláson lefolytatott tárgya­lások a szövetség teljes kiépítésére teljes sikerre vezettek, ugy. hogy a tanácsko­zásokon megállapított munkához rövid időn belül hozzáfoghatnak. A legköny­nyebben és leghamarabb elintézendő lesz A politikai és gazdasági szövetség kiépítése, míg a katonai együttműködés tervezetének kidolgozása hosszabb időt fog igénybe venni. Valószínűnek tartják, hogy a gaz­dasági vonatkozású- részletes tanácskozó* sokat kezdik meg legelőbb, még pedig Ber­linben, ahová már várják a magyar és az osztrák megbízottakat. A tárgyalások szín­helyéi aztán átteszik Bécsbe, ahol azokat be is fogják fejezni. Német részről a ta­nácskozásokat Korner, a külügyi hivatal kereskedelmi osztályának főnöke vezeti Berlinből táviratozzák: Kühlmann ál­lamtitkár. Wedel és Berger követek a nagy főhadiszáilásról visszaérkeztek B crlinbe' A német fővárosban már a legközelebbi időre várják a teljes szerződés közzététe­lét. A szerződés első lépés lesz Középeuró­pa megalapozására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom