Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 76-145. szám)
1918-05-15 / 110. szám
NYIRVIDÉK 1918 mjjus 15 VÁROSI SZÍNHÁZ. Heti műsor: Csütörtök : Stambul rJssája, bérietszüaet. Péntek.: Stambul rónája, píros bérlel. Szombat: Stambul rózsája, -páratlan bérlet Szombat délután yrerrr.fkelöDdíis: Az a huncut khnénytcprö* Luxemburg grófja. Lehár gyönyörű zen éj ü operetLjél Luxemburg grófját adta tegnap a «szili társulat. A címszerepben Perényi Kálmán aratott szép sikert, játéka ízléses, éneke erőteljes, hatásos volt. Bródy Irén ugy énekszámával, mint játékával teljes sikert aratott, hangja minden árnyalatban csodásan cseng. Ballay Manci közvetlen pajzán, kedves játéka, Kormos vidám tán eai, Deák Gyula mókás, figurás játéka, valamint a női karszemélyzet és a zenekar összjátéka kitűnő előadást hozott ki a darabból 1. ÚJDONSÁGOK -- A gyermeknap. Az elmúlt évek ha' gVományaihoz hiven, ma, a tavaszi me.ayegyü'lés napján tartották meg Nyíregyházán az országos Gyermekvédő-liga gye.r ^ meknapját. A forgalmasabb helyeken urnákat helyeztek el, amelyekbe a járókelők szívesen adóztak filléreikkel az elhagyott gyermekeknek. Egy szál gyöngyvirággal hálálták meg az urnák mellett ülő nyíregyházi hölgyek az adományokat, anielyek sok ezer koronával segítik a ligát nehéz, nemes munkájában. — A püukösdi vásár. Nyíregyházán tegnap tartották meg a pünkösdi vásárt .. igen szép időben, meglehetős nagy forgalommá?. Különösen a lóvásár volt igen erős, a/ egyéb állatvásár, ép ugy, mint a kirakóvásár nem.nagv forgalom mellett folyt íé. - Halálozás. MoLnár Emánuelné születet Gyurkó Julianna kislélai görög kalíio tdkus tanító neje élete 39-ik, házassága 14-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Ktsvárdán locsolják az utcákat. Régi panasz Nyíregyházán, hogy a nyári időszak eljöttével a város lakosságát alegkeüemetlenebül érinti a nyiregyházi utcák pora, amely reggeltől napestig sűrű rétegben teliti. meg a levegőt. Az utcák rendszeres locsolásával le lehetne ugyan kölni a pori. ez azonban oly nagy költségbe kerül, hogy erre nehezen lehet fedezetet találni. Kisvárda község elöljárósága most ötletes módon segített az ehhez hasonló bajon, felhívást bocsátott ki, ameh ben kijelenti, hogy a nyáron locsoltatni akarja az utcákat, ennek a fedezetére azonban nincs alap. Épen ezért kérak. hogy az érdekelt utcák lakói maguk adják össze a locsolásra szükséges dijat. A. fölhívást nem várt eredmény követte amennyiben két nap alatt több. mint kétezer korona gyűlt össze a locsolási alapra. A leányegylet köszöni le. A Lcáuycgyesület ezúton is hálás köszönetét fejezi ki Percei Sárikának, aki vasárnapi zsűrim kat gyönyörű táncaival és bájosan előadott kabarédalaival mindenki előtl kedvessé tette, s a szűnni nem akaró tapsvihar. azt hisszük hozzájárulást jelentett a mi kívánságunkhoz, hogy ezt a kis gyermekmüvésznőt mielőbb viszontláthassuk előadásainkon. Nem mulaszthatjuk cl. hogy Eüzesséry E emérné úrnőnek legmelegebben köszönetet ne mondjunk azért a szívességéért, hogy a hosszú délutánon a jegyárusitás fárasztó feladatát teljesítette. Egyúttal hálásan köszönjük Bácz .Marcinak is szíves közreműködését. A vasárnapi zsuuron a következők fizettek felül: l'ropper Ödön 100 K-át, dr Erdőhegyi Lajos 50 K-t, Mikecz Dezsőné 11, Santroch főhadnagy 20, N. N. és Bosenbaum 10-10, Állmaim Ignác 10 K-t, Antal Jánosné. Horvát Nándor 7 koronát. Hoffmann Emiiné, Dalos Piriké, Barzó Etta 5 K, Kovács l.ászióné 6 K. Szamueli Jakabné t K, Vajda Jeuőné. Gál Józsefné. N. X., és N. N. 3 K. Nagy Ákosné 2 K. Zoltán Boriska, N. N. és N. N. 1 koronát. Fogadják az elnökség hálás köszönetét. Temetés. A Takarékpalota udvaráról tegnap délután temették el a nyiregyházi kereskedővilág egyik legszeretetre méltóbb tagját, a Rózsa Lajos cég tulajdonosát. Rózsa Ármint. A temetésen, amelyen Bcrnstein Béla (Ír. főrabbi mondott magas szárnyalású megható búcsúztatót igen nagy számmal jelent meg a gyászoló közönség, amely mély részvéttel kisérte utolsó útjára Bózsa Ármint. A Hadigondozó köszönete. Nyír egyháza város hadigondozó bizottsága által a f. évi április hó lö-án rendezett hangverseny alkalmából a bufüethez ételnemű^ ekke! hozzájárultak: Gédtoly Henriimé,dr. Meskó Lászlóné, Mikecz Dezsőné, Scfcsik Józsefné, Popíni Aíberlné, dr. Bernáth Zóltánné, Kuzaila Péterné, J5zv. Csengerv Mihályné, özv. Lászlóffy Kálmánné, Trajtler Emma, Szitha Jenőné, Tóth Panna, Téger Béláné, dr. Wilt Györgyné, Orbán Károlvné, Kovács Andrásné, özv. Sarvayné, Prok Pálné. özv. Csapkav Jenőné, Papp Lajosné. Önody Pálné, báró Splénvi Viklorné. Rosenthál Gyuláné, dr. Bencs Kálrnáimé, Hermann Sándorné, Liptay Edéné, Thoroezkay Gyu; lánc, Pisszer Jánosné, Gábor Sándorné, Doktor Árminné, Burger Istvánné. Marton Arminné, Hoffmann Mihályné, Klár Leóné, Grosz Zsig'mondné. Lcffler Béláné, dr. Szőke Jánosné, dr. Berend I.ászíóné, Burger Pálné. Rirnaszombathy Gézáné, Groák Lajosné, Bleuer Bertalanné. Jóba Élékhé, öhm Ti vadamé, Bodor Zsigmondné. dr. Hoffmann Emiiné. Klár Sándorné, Krieger Mihályné, Hohe Vilmos, Hook Mihály, Liptay Jenőné, Palicz Jánosné, Nikelszky Samnné, dr. Kováts Elekné, dr. Korányi Endréné, Eisele Gusztávné, Krasznay Sándorné, Pásztor Endréné, dr. Demjén Józsefné, Énekes Etelka, Pieri Filomen, Greksa Lajosné, Gromann Gézáné, Ébrey Győzőné. Balogh Ambrusné, dr. Lorenc Gyuláné, Szabó Lászlóné, dr. Eötvös Dezsőné. Tóth Sándorné. Salzmann Oltóné, Koos Bálintné, Zorn Adámné, Adorján Ferencné, Maver Lipótné, a nyíregyházi polgári leányiskola növendékei, Osgyáni Józsefné, Borbély Sándorné, Dr. Vietórisz Józsefné Burásné, Ku* bassy Jeni, Székely Farkasné. Rónay Jenőné, Maschy Adél, dr. Konthy Gyuláné, Kiss Kérolyné, Lavotha Béláné Imre Jánosné. Heuffct Lajosné özv. Brayer Károlyné, Lakner Ödönné Leschák Antalné, Klár Andorné. Mikecz Lászlóné, ifj. Imre Jánosné. Lakner Lili Tojnasószky Lásztóné. Rigó Alfonzné Bányai Béláné, Moskovits Emiiné, Pöppel Anna és Vilma, itainemüekke! dr. Hoffmann Erniíné, ózv. Barzó Mihályné, Hohe Vilmos Liptay Jenőné. Bogd;ín Ferencné, a polg. leányiskola növendékei. Csengerv Kálmán egy malacot adományozott a Buffet konyhájára. A hangverseny bevételéhez jegy megvált ás címén utólag még hozzájárultak Dr. Sarvay János ö koronával és Sándor Mór 5 koronával. Fogadják a nemesszivü adakozók adományaikért hálás köszönetünket, — fogadják továbbá szívélyes köszönetünket az adományokat gyűjtők is, akik a gyűjtésnél fáradtságot nem ismerő buzgalommal járlak el, nem különben azok is. akik a buffet rnedezésénél és értékesítésénél s a jegyek, virágok és a műsor el árusításánál szívesek voltak közreműködni a hangverseny anyagi sikerének biztosítása céljából. A városi hadigondozó bizottság elnöksége. 3 — Dohánylopásért uyole hónapi börtön. Milák Gáspár, Balog Ferenc, és BencL István kisvárdai népzenészek a nagy trafikhiányon ugy próbátak segitenli, hogv Ajakon fölfeszítettek egy dohány pajtát es onnan 33 zsineg dohányt elloptak. A három cigány most állott a bíróság előtt a dohány lopásért. A bíróság Balogh Ferencet és Benci Istvánt egy-egy heti fogházra ítélte, Milák Gáspár büntetését pedig, mivel ő már több izben volt büntetve, nyolc hónapi börtönben állapította meg —- Robbanás e&y kisvárdai vendéglőben. Róth Bernát kisvárdai nagy vendéglős a nála alkalmazásban levő orosz hadifogollyal lement a pincéjébe, hogy egy hordóból benzint csapoljon. A gyertya lángjától felrobbant a benzin és a pincében tűz támadt, amelyet azonban gyorsan sikerült eloltani. Az orosz hadifogoly a robbanás következtében kezén súlyosabban megsérült. — Az Olcsó Begény legújabb száma. Ma reggel érkezett meg Nyíregyházára a? Olcsó Regény legújabb kötele, amelyben a legderüsebb és legtipikusabb magyar el beszélő Eötvös Károly, a híres »vajda Házassági viszontagságok cimen egy pom pás:, jóizü történetet mond el, amely vidám mosolyt csa! az olvasó arcára. Az Ízléses kiállítású, vastag kötet, amelyet Vadász Miklós finom rajza diszit, egy koronáért kapható minden trafikban, rikkancsoknál és a Nyirvidék kiadóhivatalában. — őszi vihar! Az elkésett érzelmek megható epizódját varázsolja elénk az Apolló szerda-csütörtöki előakásainak po étikus íitmujdonsága a mely, mint A/ »Öszi vihar* szenvedélyes, a lelket megreszkettető kitörésekkel indul s elmúlása fájdlamXis elgyengülésbe vész el. A legszebb téma művészi feldolgozásban. A főszerepet két norvég művész Svbil Szotova és Joseph Reomér játsza mesteri módon. Az'őszi. vihar a délutáni. 6 órás előadásokon is megy mérsékelt helyárak mellett '.: * -Ti f ifi 0 Atl m iW l't I SPORT Nyire§jMzi Torna- és YW Entet — Nyirwházt Kereskedők Spert Egylete 9:0 (2:0) Vasárnap kezdődött Nyíregyházán a sport szezon. A bujtosi Sporttelepen 5 órakor mérkőzött két legjobb helvboli csapat, a Ny. T. V. E. és Ny. K. S. É, A mérkőzés elejétől mindvégig heves volt, a Ny. T. V. E. igyekezett régi hírnevét visszaszerezni. Uj játékosokkal megerősödve küzdött az elsőségért, mig a Ny. K. S. E. csak az első félidőben bírta a küzdelmet az erős féllel szemben A Ny. T. V. E. csatársora az első félidőben gyengén működött s ugy szólván gool képtelen volt Az igazi küzdelem csak a második félidőben kezdődött a Ny. V. V. E. két szélsője gyors játékkal vitte a labdát az ellenfél kapujához s beádásaival elhalmozta a belső csatárokat. A Ny. T. F. E. csapatában jó volt a védelem; a csatársor csak a második félidőben jött formába. A Ny. K. S. E-ben csupán a védelem volt megfelelő. A gólokat Cinkey (3)Csepregv, Langer (2) Agári és Kovács (1) rúgták.* Főszerkesztő és Kiadó: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: KERTÉSZ LÁSZLÓ Motorcke-gépészí keresek egy Stock motoreke kezelésére. Csakis jártas szakember ajánlatát kérem. Az állás azonnal elfoglalható. Diner István, Kisvárda. 702