Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)

1918-01-27 / 23. szám

1918 . január 27. JSföRlttDÉK. 3 visszahozza Nyíregyházára azt a szellemet, amely megbecsüli a polgárt a polgárban és amely szellemnek köszönheti ez a va­ros, hogy o!y hatalmas arányokban fej­lődött a múltban. Iodilványozta végül, hogy a képviselőtestület teljes elismeré­sét nyilvánítsa a polgármesternek az el­mondottakért és a város életéhen jelentős beszédét iktassa a város jegyzőkönyvébe. A közgyűlés egyhangúlag és lelke­sedéssel tette magáévá az indítványt. Elismerés Traknak és Oltványinak A polgármester szólt aztán arról, hogy az elmúlt esztendő szomaruságot hozott Nyíregyháza városára, amelynek polgármesterét olyan megrázó körülmé­nyek között ragadta el a polgármesteri székből. Balla Jenő megbetegedésével nehéz idők következtok és ezekben a nehéz időkben előbb Tralc Géza, Eger város főjegyzője, majd Oltványi Ödön Nyíregyháza főjegyzője vezették súlyosan komoly helyzetben a város ügyeit sok munkával, nagy önfeláldozással. Indítvá­nyozta a polgármester, hogy a képvise­lőtestület ugy Trák Gézának, mint Olt­ványi Ödönnek a végzett nagy munkáért fáláját és köszönetét fejezze ki a köz­gyűlés, amit egyhangú helyesléssel hatá­roztak el. Ugyancsak a polgármester indítvá­nyára elhatározta a képviselőtestület, hogy Fejérváry Géza alezredes, állomás­parancsnokot ért kitüntetés fölött a vá­ros örömének ad kifejezést és a kiváló katonát üdvözli. A közgyűlés azután a tárgysoroza­tot tárgyalta le, amelynek valamennyi pontjánál a tanácsi javaslatot tette ma­gáévá. A tárgysorozaton szereplő mintegy hatvan ügyet, mind Oltványi Ödön fő­jegyző referálta a dolgok alapos ismere­tével. Román-orosz konfliktus Húűapcst, január 16 A TIYIRVIDÉK IMIÖBITÓJÁTÁI., Jassyból jelentik, hogy a román kormány visszautasította az erosz kor­ín ny ultimátumát. '^ DIADAL mO^O O? 3f Péntek -Szombat-Vasárnap Hanny Weisse § | és Erich Kaiser Titz főszereplésével | I Fantomas I. A 7. sz. szoba i V | 8 Dotektivlörténet 4 felvonásban 3 m&dísci. fél 6, fel 9 S ^ vsam-aap déiatán 4, fái 6, este 7 ea fej | t;iligiaai 969S9 9C S93 vArosi színház - mozgó . ® Hétfő-Kedd d. u. fél 6, 7, este fél 9 « igtó. » ES) RIAII. r. • ®r m gs 9 rám a az orosz cár birodalmából. g® w Teljesen független az 1 filmtől. ** £199999 8IS9 fi«IÍ8« Vér és kenyér Előadás a Szabad Líceumban Nyiregyhás*. január Sf>. (A Nyirvidék tudisiUgától.) E címen tartott Kovács Gábor debreceni egyetemi tanar értékes előadást a Szabad Lí­ceumban népesedési viszonyunkról a háborúval kapcsolatban és azokról az összefüggésekről, a melyben a népesedés vonatkozásban van a fennálló közgazdasági viszonyokkal. Ismertette Malthus'nak az ujabb kutatók állal már megcáfolt népesedési törvényét. Malt­hus szerint természetes tendencia, hogy az em­beriség túlszaporodjék a rendelkezésre álló táp­szerinerinyiségen, mely különben szintén mér­sékelt növekedésben van. Mivel azsnban több ember nem létezhet, mint ahány részére az életlehetőségek adva vannak, a természet maga gondoskodik a fölösleges embermennyiség ki­küszöböléséről. A nyomoFuság, bün háborúk, ezek azon eszközök, melyek segítségével a ter­mészet a helyes egyensúlyt fenntartja. Ezen tudományosság színezetével bíró elmélet az, mely megnyugtatja a bővelkedő lelkiismeretét, magasabb rendeltetést láttatva egyesek sziiköl­ködésében. Viszont a szegény előtt is mi lehet elfogadhatóbb magyarázat nyomorúságának in­dokolására, minthogy tulsok az ember. Pedig tényleg ez nem lehet oka az em­beri bűnnek és nyomornak, mert az élelmiszer készlet növekedése normális esetben nagyobb, mint a népesség szaporodása. Viszont az élet­szükségleti cikkek szaporodása nem lehei ezen­túl oly rohamos, mint a megelőző időkben és ezon körülménynek, párosulva az emberi elő­relátással jelentős szerepe lesz a jövő népese­dését illetőleg. Ha már most a jövő feladatait nézzük a hiányok pótlására, melyeket a háború okozott népességünkben, meg kell döbbsanünk az elő­adó által felhozott adatok borzalmasságán. A háborúban eddi* körülbelül 8 millió ember pusztult el; 5 millió rokkant meg és öt­száz milliárd korona ment veszendőbe. Ezen nyolc, illetve tizenhárom millióból a magyar­ság is bizonyosan nagy mértékben kivette a részét. De ezen véres veszteségeken kivül kor­látozódott a születések lehetősége is Eddig körülbelül négyszázezer házassággal kötöttek kevesebbet a háború alatt, mint az békében történt volna és bizonyos, hogy a jelenleg férj­hez menendő nők közül minden negyedik, férfi hiányában nem fog házasságot köthetni. A ezülotések számát tekintve, a háború előtt évi hétszázötvenezer volt a születések száma évenként 1917-ben ezen szám három­százhuszezerre csökkent s eddig körülbelül egymillió százezer a háború következtében meg noná születtek száma. Viszont a halálozási arányszám az ismert közállapotok következtében aagymértékben emel­kedett. ügyannyira, hogy az ország népessége mely normális években átlag negyedmillió tő­vel gyarapodott, a haboru eddigi folyamán — nem tekintve a véres veszteségeket — körül­belül negyedmillióval csökkent Ennyivel multák felül ugyanis a halalozások száma az élve szü­letéseket. Hozzáadva ehhaz a meg nem szület­tek számát, az ország polgári népességének vosztesége a háború következtében (nem te­kintve a hadbavonultak halálozását) egy és egynegyed millió. Átfutva ezen számok felett, nem vigasz­talhat meg az a tudat, hogy ezen gyászban közösek vagyunk Európa szinte összes népével s megérthető a tömegek elkeseredése azok el­len, kik felelősek ezen lesújtó idők elkövetkez­teért. A népesedési potitika gyakorlati fölada­tairól és a bekövetkező gazdasági lehetőségek­ről, melyek ezen politika érvényesülését befo­lyásolni fogják, az előadó professzor a jövő csütörtökön folytatólagos előadást tart. . »••— M M• ni«aag»-i­«SzaboIcsvármcgye Hivatalos Lap»-ja havi 2 koronáért, egész évre 21 koronáért megrendelhető lapunk kiadóhivatalában. ÚJDONSÁGOK — Áthelyezések a szolgabírói karban. Meskó László dr. főispán dr. Kállay Miklós nagykállói tb. főszolgabírót kisvárdára. Fráter Szal»olc3 kisvárdai tb. főszolgabírót pedig Nagy­kállőba helyezte át. — Az untauglichok uj behivasa Nyír­egyháza város katonaügyi tanácsa leiratot kapott a honvédelmi miaisztertöl, aki elrendeli, hogy az előmunkálatokat, meg kell kezdeni az untauglichok másodi'f csoportjának a behívására. Mivel a behivás időtartamát nem közölték, valószínű, hogy csak a jövő hónapban kerül sor az untauglichok bovonu'ására. Értesülésünk szerint a második turnusban körülbelül hatvan nyíregyházi untauglichot hívnak be. — Szaluul L ceti ni. Folyó hó 31-én csü­törtökön délután 0 órakor tartja dr. Kovács Gábor egy. ny. r. tanár második előadását „Vér és kenyér" cimea Belépődíj 20 fillér. — A* njfeiiórtói ref iü"esvlof a refor­mátas iskolás gyermekek közreműködésével a hadiárvák javára f. é. január 27-én vasárnap délután 5 órai kezdettel a Casinó vendéglő nagytermében jótékonycélu előadast rendez. — Kérelem. A .Polgári Olvasó Kör u tagjait kérem, hogy akiknél a kör tulajdonát képező könyvtári könyv van kint, azokat jan. 3Ö-án, de legkésőbb február 6-án délután 2 3 óra között a könyvtár helyiségében szíveskedje­nek beadni. Egyben értesítem a tagokat, hogy kőnyvtárrendezés miatt a könyvkiadás február 20 ig szünetelni fog. Február 20-ától k«zdve ; azonban, a szokott időben a könyvtár ismét rendelkezésére áll a tagoknak. Az elnökség II»lali>7ÓN Bálint Andrusné sz. Balháry Rozália 52 éves korában elhunyt. Temetése \ vasárnap délután 3 órakor lesz a Kótaji-utca 49. számú gyászházból. Berecz József e hó 21-én 25 éves korá­ban Budapesten hosszas szenvedés után elhunyt. — A nv> egyházi IPARU, Ifjakat? Onkéi./ő Es\i»-ín a jövő hó 10-én jótékony­célu zártkörű álarcos farsangi táncmulatságot rendez a Korona szálló dísztermében 5 órai kezdettel. Rendezőség — Eljegyzés. Dobos László vármegyei S aljegyző eljegyezte néhai dr. Horváth József j orsz képviselő és Megvery Geleszta leáayát, \ Máriát. — A k«t:<j tryíIfaMegírtuk tegnap, hogy a kótaji Nyulas csárdában két Krutak-fiu meggyilkolta régi haragosukat, Pazár Pált. A két Kruták-fiut tegnap átszállították a kgssai hadbíróság fogházába, azonban itt is tovább folyik a nyomozás. Ennek során megállapítást nyert, hogy haragtartás csupán a fiatalok kö­zölt állott lenn, az öreg Kruták jó vis onyban volt Pazárékkal és annak idején, öt év előtt, mikor a Kruták fiút megölték, ö nem is kí­vánta a bűnösök megbüntetését. — Az 50—51 évesek helyi szolgálata A Külügy-Hadügy jelenti: Az 1915. évi 254 jés 662. Abl. 10. számú hadügyminiszteri rendelet meghagyja, hogy ha az 1867. és 1868. évben született katonák egyes esetek­ben a mozgósítás előtti állandó tartózko­dási helyükre, vagy annak közelében levő helyőrséghez való áthelyezésüket kérik, a kérvények a szükséges mellékletekkel fel­szerelve. megfelelő jóváhagyássul terjesz­tendők a hadügyminiszter elé. Ez csak a­zokra az esetekre szól, amikor a kérelme­zett tartózkodási hely a hadsereg körle­tén belül esik. Ez a rendelet ma is fennáll, az öreg katonák kérését léhát a parancs­nokok kötelesek átvenni és a hadügymi­nisztériumba felterjeszteni. — Tisztek hozzátartozói a tiszti kocsi­ban utazhatnak. A Külügy-Hadügy jelenti: Az 1917. dec. 15-én megjelent hadügymi­niszteri rendelet megtiltotta a tisztek hoz­zátartozóinak a tiszti kocsiban való uta­zást. Ezt a rendelkezést egy rendelet most hatályon kivül helyezi, igy a tisztek hoz­zátartozóikkal együtt utazhatnak a Fsztek számára fentartott kocsiban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom