Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)
1918-03-15 / 62. szám
l A vármegye az ipari jcikkek makszimálásáért A közigazgatási bizottság ülése Nyíregyháza, március lt. iA Hytrmdék tudósítójától.) Szabolcsvármégyé közigazgatási bizottsága ma délelőtt kilenc órakor a vármegyeháza kistermében Meskó László dr. főispán elnöklete mellett ülést tartott. Az ülésen Mikecz Ddzső alispán jelentését a vármegye mult havi közigazgatási állapotáról Mikecz István főjegyző terjesztette elő és ebben a jelentésben a következőket mondja: A közelgő tavaszi nap ellenállhatatlan melege ugy látszik nem csak az alvó föld erőit ébreszti uj életre, nem csak a vizek jégpáncélzatát szedi le szelíden simogató sugaraival, hanem mintha oldogatni kezdené azokat a rettenetes bilincseket is. amelyekkel az emberi lelkekt a háború démonjai hosszú évek során át hez láncolták és mintha a rügyfakadással a gyűlölködés s a pusztítás vad ösztöneimegjönne az emberek békessége, rég elfelejtett nyugalma és boldogsága. Február hónap meghozta részünkre először az ukrán, majd az orosz békét s ma már biztosítottnak látszik a román külön béke is. A bennünket állandóan fenyegető orosz kolosszus fegyvereink győzelmes ereje aliatt s egy szörnyű belső forradalom lázában szinte darabjaira hullott szét s nem jelenthet már a jövőben reánk nézve aggodalmat és kétségbeesést. Ugylátszik Romániát is sikerült kigyógyítanunk hóbortosán bűnös álmaiból s megerősített határokkal győzelmesen kerültünk ki ebből az árulás és hűtlenség által reánk kénvszeritett küzdelemből is. Erős a hitem, hogy az elért fényes eredmények után nyugati ellenségeink is jobb belátásra térnek s e rettenetes ember irtó pusztításnak mihamarabb vége leend. Hadigoudozó népiroda Nyíregyházán. A hadigondozó népiroda felállítása tárgyában Kállay Ubul kormánybiztos elnöklete alatt február hó 28-ik napján értekezletet tartottak, amely alkalommal elhatározták. hogy egy hadigondozó népirodát állítanak föl Nyíregyháza székhelylyel. A hadigondozó népiroda célja, hogy a hadiárvák, özvegyek és rokkantak panasza it meghallgassa, jogos kérelmeiket saját hatáskörében teljesítse és főleg hogy az uj hadisegély meg nem állapítása, vagy meg nem Telelő megállapítása miatti felszólamlásokat elkészítse, beadja és végül hogy segélyeket nyújtson. Rekvirálják a zöldséget és a savanyitott káposztát Elrendelte a közélelmezési miniszter a zöldségfélék és a savjpiyjtolt káposztának katonai 'segédlettel, házról-házra járás utján leendő rekvirálásál is. Tekintse, bog}- a síyát és vetőmag termelésre szükséges zöldségen kívül felesleggel a lakosság nem rendelkezik, az alispán felterjesztéssel élt a rendeletnek akként való módosítása iránt, hogy a rekvirálás csak a savanyított káposztára, a kisvárdai és nyírbogdányi járásokban — hol ebből eredmény remélhető — rendeltessék el. Ily irányban a főispán is személyesen járt él a közélelmezési hivatalnál, azonban eredménytelenül. mert a rekvirálás foganatosításától csak az esetben hajlandók eTállani. ha a kiküldcndő miniszteri biztossal bizonyos mennyiség beszolgáltatásában sikerül megállapodni, mivel pedig a zöldségfélékből felesleg nincs, a beszolgáltatandó mennyiségben kötendő megállapodás létre nem jöhet, igy a rekvirálás elrendelhető nem lesz. 200 mázsa zsírt követelnek Nyíregyházáié!. A közélelmezési miniszter Nyíregyháza város által összegyűjtött mintegy 200 mm. szalonna és zsír készletét zár alá vette, tekintettel arra, hogy a beszerzett hivatalos adatok szerint a zsírral el nem látott lakosság száma 25000 lélek, az alispán felelőssége tudatában avval a nyomatékosan hangsúlyozott sürgős kérelemmel fordult a miniszterhez, hogy a tavaszi és nyári gazdasági munkák elvégzése idejére félretelt ezen fehér szalonna árut a zár alól oldja föl. Takarmány rekvirálás A m. kir. minisztériumnak, továbbá a földmivelésügyi minisztériumnak rendelete alapján minden vármegyében, igy Szabolcsban is úgynevezett vármegyei takarmányozást intéző bizottság alakíttatott. Nyíregyházán ez a bizottság október hó folyamán kezdette meg működését s jelenleg is hetenként egyszer. minden szombaton ülést tart. Feladatát képezi a minisztériumban szervezett központi takarmányozást intéző bizottságnak a takarmány és alomkészletek forgalombahozatálánál való segédkezés. A takarmányok igénybevételével megbízott szerveket működésűkben támogatja, az igénybevétel 1 elleni felszólamlásoknál az eljáró hatóságok részére véleményt ad, számontartja a vármegyében rekvirált takarmány és alomkészleíekel, ellenőrzi a Takarmányforgalmi r. t. megbizottainak működését, a központi bizottság rendelkezései szerint ki utalja a készleteket s a rekvírálásnál előforduló felszólamlás esetén végső fokon határoz. A szabolcsvármégyei takarmányozást intéző bizottságnál ez ideig mintegy 110 korpa, erőtakarmány és egyéb takarmány kiutalási kérelem adatott be, amelyek a bizottságban tárgyalás alá vétetvén, a minisztériumba a kérelmezett takarmányok kiutalása iránt javaslat tétetett. Az így felterjesztett kérvények alapján a földmivelésügyi' minisztérium mintegy 15 vaggon korpát és vegyes erőtakarmányt és 40 mm. szárított répaszeletet utalt ki vármegyei gazdák részére s a közel jövőben újból 3 és fél vaggon vegyes erőtakarmány és egy vaggon olajmagpogácsa kerül majd szétosztásra. A földmivelésügyi miniszternek folyó évi 91529—XIII. 2. sz. ujabban kiadott rendelete alapján felhatalmazta a vármegyei takarmányozást intéző bizottságot arra, hogy 10 írim-át meg nem haladó szükségleteket a vármegye területén igénybe vett azon szálas takarmány és alomfeleslegekből,, amely, a lerckviráll készlelek egyes gazdánál összesen 10 mm-át meg nem haladják, beigazolt szükség esetén saját hatáskörében is kiutalhasson. A 3387. M. E. sz. rendelet alapján elrendelt takarmány rekvirálás' a varmegye területén még mindig folyamatban van. Rekviráltatott eddig 7798 * mm széna és sarjú. 188 mm. tavaszi szalma. 48230 mm. szalma, 3652 mm. tengeriszár, és 2428 mm. nád. Ebből a takarmány forgalmi r. t. bizományosai által eddig 'mintegy 6000 mm. szálastakarmány és szalma már el is szálUttatott. _~ 1918, március 15 Vetőmagot kapnak a • gazdák Az alispán fölterjesztésére tavaszi vetőmagként leendő kiosztásra a kért 15 rum. vetőbúza. 2339 mm. árpa, 2258 mm. zab, 8387 mm. tengeri. 390 mm. kölessel szem ben 15 mm. tavasz buza, 125!) mm. árpa, 900 mm. zab, 7183 mm. tengeri, 180 mm köles engedélyeztetett, miért is intézkedett az alispán, hogy a kérelmezők az engedélyezett mennyiséggel arányban kapják meg a vetőmagot, igy kérelmezők a kért menynyiségnek árpából 52, zabból 38, tengeri bői 65, kölesből 58 százalékát kaphatják meg. • Felterjesztést tett az alispán a szőlők permetezésére szükséges rézgálic és mész kiutalása iránt is. Kevés a hadifogoly munkás. Felterjesztéssel élt az alispán, hogy a munkára kiadott orosz hadifoglyok bevonása ugy rendeltessék el, hogy a megkezdett gazdasági munka fennakadást ne szenvedjék és bevonáskor a pótlás ugyanannyi olasz, szerb, hadifogoly vagy gazdasághoz értő katonák engedélyezésével történjen meg. mert a gazdasági munka biztosi tását csak a szükséges munkaerő pótlásával lehet kilátásba helyezni. Eddig a tavaszi gazdasági munkára kért 2500 hadifogoly helyett 600 fő engedélyeztetett a munkára kért 560 katona ló engedélyezéséről értesítést még nem kapott az alispán. Maksziinálják az ipari cikkeket A jelentéshez többen hozzá szóltak. Vass Mihály református esperes, bizottsági tag kifejtelte, hogy a megélhetési viszonyok a háború elnyulásával mindjobban nehezednek, az élet egyre drágább lesz. Az élelmiszerek mérhetetlen drágulásának valamelyest gátat szabnak a mák szlmális árak, az ipari cikkek azonban hal latlan magas áron is alig kaphatók. Szülte elképzelhetetlen, hogy az ipari cikkekért az eddiginél is magasabb árat lehessen fizetni, éppen ezért szükségesnek tartaná, ha az ipari cikkek árát, csakúgy, mint az élelmiszerekéi, makszimálná a kormány. Indítványozza, hogy Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága intézzen föliratot a kormányhoz és kérje az ipari termékek árának makszimálását. A közigazgatási bizottság egyhangúlag hozzájárult az indítványhoz, azután Haas Ignác szólalt föl és kérte, hogy járjon közbe a bi zottság: utaljon ki a kormány a kisgaz dáknak kendervetőmagot, hogy ilymódon módjuk legyen kendert termekni és fehérneműjüket házilag előállítani a gazdáknak. A javaslatot a bizottság egyhangúlag magáévá lette. Vár osi o Szinház o Mozgó Péntek—Szombat — Vasárnap Lonkeffy Ica Csorlos Gyulával VÖRÖS SÁMSON Phönix dráma 4 felvonásban AAA>lAftA^AAA^W^AAAAAAA/VAA^^AA^<WW. 20 lóerős, kétrendszerű Fowler-főle gő?.okémmol 8—700 hold föSdnek szántását elvállalom A munkát azonnal megkezdhetem. özv. Richter Mátvásné. Értekezhetni Rosenthál Vilmos cégnél. 422