Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)
1917-10-20 / 232. szám
i 1917. október 20. ÚJDONSÁGOK — A Leányegyiet közgyűlése. A háború kitörése óta több mint három esztendeje nem tartott közgyűlést a Nyíregyházi Leányegyesület, azonban annál nagyobb buzgalommal és eredménnyel dolgozott a háború nyomoruságainak enyhítésén. Most. közgyűlésre készül a leányegylet és ezen a közgyűlésen nemcsak az elmúlt három esztendő munkájáról számol be a vezetőség, hanem újjáalakítják a tisztikart is. A közgyűlés vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a városháza tanácstermében. — Árvizsgáló bizottságokat kell alakítani. Hadik János gróf közélelmezési miniszter leiratot intézett a vármegyéhez, amelytől azt kérdi, megalakultak-e már Szabolcsban a helyi árvizsgáló bizottságok, amelyeknek az lenne a föladata, hogy a közszükségleti cikkek áralakulását figyelemmel kisérné, árkérdésben tájékoztatást nyújtana a hatóságoknak és az áruuzsora üldözésében segítségére lenne nekik. A ^niniszter kéri az alispántól, tudassa vele, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően hány tagból lenne megalakitanSó ez a bizottság, elég-e egy ilyen bizottság Szabolcsba, vagy pedig valamely szomszédos vármegyével közös bizottság ia megíelel a célnak. Végül tudatja a miniszter, hogy a bizottság tagjainak a felét az alispán nevézi ki és ugyancsak az, alispán határozza meg a bizottság működésének székhelyét. — Munkaközvetítő Debrecenben. Az Országos Hadigondozó Hivatal Debrecenben is állított fel egy munkaközvetítő hivatalt. Ezeri hivatal célja a rokkantakat rokkantságuknak megfelelően oly állásba juttatni, hogy megélhetésük biztosítva legyen. Ezen céí eléréséhez szükségeltetik megfelelő számú munkaalkalom bejelentés, a munkaadó részéről is megfelelő számú munkakereső rokkant. Aki tehát ilyen szándékból bárminemű felvilágosítást óhajt, hétköznapokon délelőtt 9—12-ig a fémipari szakiskolában felállított munkaközvetítő hivatalnál (Széchenyi-ut 2. sz. alatt. Műhelyépület, félemelet) jelentkezzen. — A királysértő asszony. Józsa Mihályné nyírbátori asszony királysértés vétségé vei vádolva került tegnap a debreceni törvényszék büntető tanácsa elé. A harcias érzületű amazon két izben és reprodukálhatatlan kifejezésekkel illette a király személyét és tényeit sértő módon bírálta. Dr. Gergics Károly kir. ügyész az 1918. XXXV. t.-c. 2. §-ának alapján kérte a vádlott megbüntetését. A törvényszék hat heti logházra itélte Józsa Mihálynét. Az ügyész suly.sabb büntetés végett fellebbezett, a vádlott pedig a bűnösség megállapítása miatt. — Kinek kell munkás ? A debreczeni kereskedelmi és, iparkamara az érdekeltség tudomására hozza, hogy a debreczeni 3-ik honvédgyalogezred mellett működő munkáskeretnél a következő munkások várnak elhelyezésre: 70 géplakatos, 10 mű és egyéb lakatos, 10 vasesztergályos, l autogénforpasztó, 30 kocsikovács, 3 rézműves, o szűcs, 8 köszörűs, 8 szobafestő, 2 kőfaragó, 3 köteles és 3 pék: A munkásokat vagy a kamara utján, vagy közvetlenül lehet igényelni. — A Magyar Kertgazda cimmel igen érdekes szaklap -első száma hagyta el ma a sajtót. A Magyar Kertgazda szerkesztője Demeter Béla, akinek nemcsak Nyáregyházán, • de az országban is jól csengő neve biztosíték, arra, hogy az uj lap. a kertmüvelő közönségnek sok hasznára lesz. Az ' első szám több érdekes cikket és sok tiirt tartalmaz, amelyek tudása különösen az őszi idény beálltával bir nagy fontossággal. A lap Nyíregyházán, Jóba Elek nyomdájában jelent meg, Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal. Szép, válogatott birsalma kilogrammonként 1 K 40 fillér. Kapható Hoffmann Adolf füszerüzletében Nyíregyházán. 933-3-1 A németek Meesi szigeten Budapest, október 19. ' . (A NyirvMek tudósítójától) Stockholmból jelentik, hogy az orosz vezérkar jelentése szerint az ellenség elfoglalta Moon szigetet is, amely Őseit a szárazföldel összekötötte. Egy nagy japán gőzös elsüiyedt Budapest, október 19. (Jt Nyirvíd41c tudósiójától.) A Reuter ügynökség jelenti, hogy Ceylon melleit .elsüiyedt egy nagy japán személyszállító gőzös, amelyen állítólag 3500 kínai ittas volt. Kraszki egészséges Bndanret, októhtr 1!>. (A Nyirvídék tudósítójától.) Pétervárról jelentik, hogy Kerenszki a főhadiszállásról, ahol több napig betegen feküdt visszaérkezett Pétervárra és azonnal rendkívüli minisztertanácsot hívott össze. Miniszteri tanácskozás Budapest, elctóber 19. (A Isyirvídék tudósítójától.) A Magvai; Tudósító jelenti, hogy ma délután a miniszterelnöki palotában miniszteri -tanácskozás lesz, amelyen Vázsonyi miniszter gyásza miatt nem vesz részt. Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELEK. fBltiflg'Morkssztö : KERTÉSZ LÁSZLÓ j-mt.ii .. M» m—M. «»<im-i' IMI I'I >" 'II' I I 'i llil lMII I I BH Keresek egy jó állapotban levő üzemképes Magyar állami gyártmányú 8-as benzinmotort, lehetőleg 3 — 4 évest. Ajánlatot ármegjelöléssel a kiadóhivatalba kérek. 936-8-1 Szarvas-utca 22. szám alatt 2000 hl bornak pince azonnal kiadó. Villanyvilágítás és ászokfával ellátva. * 937-1-1 Péntek—Szombat—Vasárnap Csak 3 nap! I i Művésziesen színezett filmregény 5 felvonásban. Előadások fái 5, f 1 7, fél 9. Vasárnap külön előadás fél 3. § 1 I I <1 i 1 föikéri azokat, akik Hrdetés Eránt c^ííeklöiinek, hogy min« & dera é, tíekSőíSáseóS hivatkozzanak a hirdetés szénitra. A «Külügy-Hadügy» á községi pénzlábak terhére Is megrendelheti a NyírvidéS kiadóéival a!ábaKj negyedévre $ korpnáírl Városi közlemények K. 29149—1917. Hirdetmény. Felhívom az összes kereskedőket, iparosokat, gazdálkodókat, eséplögéptulajdonosokat, piaci árusokat,.egyszóval akik a közforgalomban adásvétel, vagy értékmegállapitásnál mértéket vagy mérőeszközt használnak, hogy összes mértékeiket büntető következmények terhe mellett a részükre küldött értesítésen feltüntetett időpontban, ilyen kézhez nem vétele esetén az eljáró tisztviselő által meghatározandó időpontban mutassák be időszakos hitelésitésre a debreceni állami mértékhitelesítő hivatal itt működő kirendeltségénél. Nyíregyháza, Í917. október hó 17-én. I)r. Bencs kálinál* h. polgármester. 2116-6-1 CSAK RÁDIUM használjunk test- és egészségápolásra. MNMMMMt@ Tj Ezösí-éfetníBel és díszoklevéllel IdtShsteiwe. f GABULYA MIHÁLY vüfasyerőre berendezett rsktfestőj végy- ... tfoaíitú, gőzmosó és plissérezó intézete $ NHREftTHiZA, VAY ÁDÁM-ÜTOA 13. Kubákat vegyileg tisztit. Gyász ruhákat 12 óra alatt i'est. Gallér és kézelőket 5 nap alatt mos. Tühi-íéle nagyságban álló és fekvő plisséket!—Sóra alatt plisséroz. Telefööszása 248. S*K MMMaMMMK í «MMM MMNM tf «MMW < VíöSte**. fi — Fontos gazdáknak, Iparosoknak, kereskedőknek, hogy a reájuk vonatkozó hatósági rendeletekei ideje korán és egész terjedelemben eredeti szövegében megismerlek. Ezt csak ug^ érhetik e!, ha előfizetnek a <Nyírvidék» kiadóhivatalában a <Szaboicsvármegye Hivatalos Lapjáéra egynegyed évre 4 koronával. Eladó uri lakóház amely áll 6 szobából, előszobából, passageból, fürdőszoba, cselédszoba, inasszobából, szép terrasszal, kényelmes mellékhelyiségekkel, istállóval, villanyerőre berendezett vízvezetékkel, gyönyörűen parkírozott nagy udvarral, kerttel Értekezni lehet dr. s. Szabó László ügyvéddel, r.i'.ji. 2051-3—1