Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 140-215. szám)

1917-09-05 / 194. szám

1917 szeptember 5 JSCyírvidé:-; ÚJDONSÁGOK — A reformáció emlékünnepe. A re­formáció négyszázadik évfordulója alkal­mából a középszabolcsi református egy­házmegye e hó végén Nyíregyházán nagy szabású emlékünnepélyt rendez. Az ün­nepség vallásos cstéllvel kezdődik, majd a következő napon alkalmi istentisztelet lesz ntána pedig az egyházmegye ünnepi köz­gyűlést tart. — Elhunyt fiatal asszony. Rendkívül nagy részvét mellett temették el ma dél­után Strausz Ernő nyíregyházi termény­kereskedő fiatal feleségét. A feltűnően szép, alig 22 éves asszony néhány nappal eze­lőtt betegedett meg és bár családja min­den lehetőt elkövetett, hogv a fiatal asz­szonyt megmentsék, az orvosok nem tud­tak segíteni rajta és a szép asszony tegnap délelőtt kiszenvedett. Mélyen lesújtott fér­jén kívül kicsiny gyermeke és nagyszámú rokonság gyászolja' az 1 olv korán elhunyt szép asszonyt. — A krasznojarszki foglyokért. Ger­gelyffy Endre dr. vármegyei aljegyzőhöz a krasznojarszki foglyok részére a követ­kező pénzadományok érkeztek: Rosentlial Ferenc 200, Várallay Ferenc 40, Jármy Menyhért Kótaj 100, Nyírvidéki Takarék­pénztár 30, Láng Ernő 20, Halász János Rakamaz 10, dr. Róth Izsó Nyírbátor 25, Erdey Kálmán 20, Egy 15-ös huszárönkén tes 100, Kellner Lajos Kállósemjén 50 ko­rona. A Nyirvidék szerkesztősége utján 25 koronát adományozott Jármy Márton­né. Ugyancsak Jármy Mártonné 25 koro­nát adományozott a vak katonáknak. — Egyetlen gyermek. Még nem tud­juk bizonyosan, mi igaz e hírből, de a harctérről írja egy katonatiszt, hogy leg­közelebb a frontról hazaküldik azokat a harcosokat, akik egyetlen fiai szülőiknek. Nem mentik föl őket a katonai szolgálat alól, csak a hadtápnál, vagy itthon kap­nak katonai foglalkozást, hogy életüket veszély ne környékezze. — Valószínűnek tartjuk e hirt, mert Németországban már régebben elrendelték az egyetlen fiuknak a harcból való elbocsátását. Valószínűnek tartjuk azért is, mert nemes szociális ér­zékkel megáldott királyunk szép gesztu­sára ismerünk bemie. A hir, ha megerő­sítik, igen sok családban fog nagy örö­met kelteni. Eddig úgyis nagyon sok szü­lő siratja egyetlen gyermekét. — De van­nak olyan családok is, ahol több fiu volt, Üe ezek már odaadták fiatal életüket a hazának. — Méltányos tehát, hogy a még életben levő egyetlen fia megmaradjon családja föntarLójának. — A hír a harc­téren van elterjedve, valószínű tehát, hogy jalapja van s a humánus intézkedés csak­hamar megkönnyebbülést szerez sok ag­gódó családban. — Újra baj van a cigányokkal. Nem múlik el nap, hogy panasz ne érkeznék a rendőrségre a nyíregyházi kóbor cigányok ellen, akik a város lakosságát állandó ret­tegésben tartják: Mint a sáskaraj lepi el egy-egy cigányfamillia a város külső ré­szeit és ahová lecsapnak, ott letarolnak mindent. Ami a kezük ügyébe esik, — el­viszik, akárhogy őrzik is a házbeliek. Éj­szakánként a cigányok kilátogatnak a föl­dekre és óriási pusztítást visznek yégbe a gyümölcsösökben, a főzelék és zöldség­félékben, sőt a gabonát és kukoricát is el­lopják. A rendőrség most radikálisan a­kar segíteni a cigányok garázdálkodásán és tegnap összefogatta őket. Az éjszakát lés a mai napot a cigányok a városháza ud varán töltik, azután pedig valószínűleg az történik velük, hogy a rendőrség eladatja szekerüket, lovukat, őket magukat pedig egy szigorúan meghatározott helyen tele­pítik le. — Csendes vásár. Mindenképpen csen desen mult el tegnap a nyíregyházi orszá­gos vásár. A rendőrség, amelynek más­kor sok munkát adott a .vásár, már jó­előre gondoskodott, hogy nagyobb baj ne lessék és a vásár előtt yaló nap összefogta a Nyíregyházán található összes zsebmet­szőket, számszerint mintegy harmincat. A vidéki zsebtolvajok közül egy pár azon­ban kikerülte a rendőrség figyelmét és ezek meg is próbálkoztak itt-ott, azonban nem nagy eredménnyel. Egy közülök, — Roskó László kricsfalvi születésű, mára­marosi köszörüslegény, aki egyik buda­pesti katonakórházból szökött meg, a Bun di korcsmában Kelemen Károlynét pró­bálta meglopni, azonban rajtavesztett, — mert a rendőrség elfogta. A köszörüsle­gény ellen megindult az eljárás. — A Nyíregyházi Zenedében — Kállai utca 2. — a beiratások élénken folynak. Beiratkozni lehet- ének, zongora, hegedű, és gordonka tanszakokra. Évi tandíj 160 korona, mely félévi, negyedévi és havi részletekben is fizethető. —Elloptak 20 csűrkét. Buda Lajosné, Deák Ferenc-utcai lakos följelentést tett a rendőrségen, hogy valaki bemászott az ud varára és ellopott 26 csirkét. A károsult, akit igen érzékenyen érint a lopás, az is­meretlen tolvaj ellen megtette a följelen­tést. — V. Volkinann Róza zeneiskolájá­ban — Luther-tér 11. — megkezdődtek a beiratkozások. Évi tandíj 160 korona. Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELEK. Felelős szerkesztő: KERTÉSZ LÁSZLÓ Vasúti menetrend Nyíregyházáról indul: Szerencs-felé reggel 7 1 0, este 916." Debrecen-felé reggel 5Ü, d. u. 2 0 0. este 92! Csap-felé d. u. 3 5 0 . Mátészalka-felé este 8« Yásárosnamény-felé este 852 Polgár-felé este 5 3 9. Sylradony-felé este 712. Nyíregyházára érkezik: Szerencs-felől reggel 6 4 7, este 8!2***. Debreeen-felől reggel ö 3 5^. u. S^.este 8« Csap-felől d. u. I 3 0. Mátészalkl-felől reggel 6 0 5. Vásirosnamény-felől reggel 6 3 0. Po^ár-felől reggel 6 3 7. fiylradony-felől reggel 6". * Budapestre induló gyorsvonathoz van csat­lakozása. Budapestre érkezik d. u. 4 óra 05 pkor. " Csatlakozással Ungvár-felé. *"* Budapestről jövő gyorsvonathoz van csat­akozása. Budapestről indul d. u 2 órakor. Ia marhahúsból készült elsőrendű, száraz, ki­tűnő, izletos SZALÁMIT garantált, transzportképes árut szállítunk az összeg előzetes beküldése mellett lOkgr posta­dobozokban kilónként la minőség 17 K, la la minőség 20 K. VIDOR és BÜCHLER, Buda­pest, VII., Almássy-tér 1. Bevezetett ügynökök kerestetnek. 943-2 APRO HETESEK I 2 • — I Tegyen kísérletét, hogy a Nyirvidék hirdetései biztos sikerre! járnak. A «Külügy-Hadügy» a községi pénztá­rak terhére is megrendelhető a Nyirvidék kiadóhivatalában, negyedévre 6 koronáért •a Felkérem az igen tisztelt kenyérvásár­ló vevőközönséget, akik kenyérszükségle­tükel nálam akarják beszerezni, kis köny vüket lebélyegzés végett hozzám elküldeni Szíveskedjenek, üzletem szeptember 2-től kezdve állandóan nyitva. Róth Zsigmond sütőmester, Kossuth Lajos-utca. 702.-3-1 Pénteken este a Selyem-utcától a vasútig vezető kocsiúton elveszett egy gyöngygyei ki­rakott tekete selyem táska. A becsületes meg­találó a kiadóhivatalban illő jutalomban ré­szesül Géza-utca 21. számú ház elköltözés miatt azonnal eladó. Értekezni lehet ugyanott. 574 Eladó villa. Sóstói-ut 13. sz. alatt tel­jesen modern berendezéssel eladó. — Értekezhetni Agrár Takarékpénztár, Nyír­egyháza. 6 68-? Három szobás bútorozott lakás bér­bevételre kerestetik. Ajánlatok Ungár Li­pó t divatáru céghez kéretnek . 682-3-1 Egy jó házból való iskolás leányt, tel­jes ellátásra elvállalok. Cim a kiadóban. 705-3 . ___ Megvételre, vagy két-három hónapi használatra keresek vizből jól aportirozó vizslát. Ajánlatokat feltételekkel kérek. — Jóna Nyírbakta . 713-3 2—3 középiskolai tanuló izr. család­nál teljes ellátást nyerhet. Cim a kiadó­ban . 715-3-1 Német órákat ad intelligens német öz­veg y. Luther-tér 11 . 717-3-1 Uri családnál 1—2 gyermek gondos el­látást nyerhet. Bujtos-u. 32. 718-3-1 Bocskay-utcca 12. számú ház eladó. Értekezni ugyanott és Nádor-utca 30. sz. alatt . 719-1 2-1 Város belterületén levő jó forgalmú fűszer- és csemege üzlet más vállalat a­zomial eladó. Cim a kiadóban. 721-? Könyvejőnő felvétetik azonnal Glück Jenő bútoráruházában. Könyvelésben jár­tasak előnyben részesülnek. 723-5-1 Fölhívjuk a kenyérvásárló közönséget, hogy bármely péküzletben vásárolható kenyér. A városi tanács határozata értel­mében mindenki csak ott vásárolhat, a hol első ízben a lisztkönyvét lebélyegezte. — Igyekezzen tehát mindenki a saját pékjé­nél a könyvecskét minél előbb lebélyegez­tetni. Nyíregyháza, 1917. szept 1. Az összes helybeli sütőiparosok nevé­ben: * Majoros Károly, Hartmann Sándor, íWeiszhaus Dávid. MAKULATURA­papír kapható a kíadőhivataiban. — Fontos gazdáknak, Iparo­soknak, kereskedőknek, hogy a reájuk vonatkozó hatósági rendeleteket ideje korán és egész terjedelemben eredeti szövegében megismerjék. Ezt csak ugy ér­hetik el, ha előfizetnek a «Nyírvidék> ki­adóhivatalában a (Szabolcsvármegye Hi­vatalos Lapjá»-ra egynegyed évre 4 ko­ronával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom