Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 140-215. szám)
1917-09-07 / 196. szám
JSfmYIDÉK 1917. szeptember 7 Teljes rend lesz Nyiregyáza lisztellátásában Megszűnik az ácsorgás Nyíregyháza, szeptember 6. (A Nyirvidék tudósítójától.) A város vezetősége már csaknem teljesen elkészült avval a munkával, amelyiyel biztosítja a város lakosságának liszttel való ellátását cs sikerült olyan megoldási találni minden irányban, amely ia lakosságnak zavartalan és kényelmes módot ad a lisztadagok beszerzésére. Ezekről az étidig tett intézkedésekről és azokról, amelyekkel a város még könnyebbé akarja tenni a lisztellátást, a következőkben adunk számot: Szeptember elsejéig kellett azoknak je lenlkezniök, akik a hatósági lisztellátást igénybe kívánták venni. Mintegy ezerkélszáz jelentkező volt, de ez a szám nem végleges, mert igen sokan azok közül, akik termény vásárlásra kaptak engedélyt, nem tudtak terményhez jutni és igy a vásárlási engedély visszaadásával szintén hatósági ellátásra jelentkeznek. Ez a jelentkezés még egyre tart és sokan jelentkeznek még e hó közepéig, amig a vásárlási határidő le nem telik. A hatósági ellátásra fölvettek az uj kampányban már mint ismeretes, nem lisztjegyek alapján kapják meg a liszitet, hanem uj és biztosabb megoldást talált a város, amely könyvecskéket állított ki minden családnak. Ezekben a könyvecskékben benne van az ellátandó személyek száma és az is, hogy milyen lisztből mennyihez van joga, továbbá rajta van a könyvecskén az is, Iwjgy kinél vásárolhatja meg kéthetenként a lisztéi. A beosztásnál azon igyekeztek, hogy mindenki a saját kerületében, a lakásához lehetőleg közel levő üzletből vásárolhasson lisztet, Igen sokan jelentkeznek azónban olyanok, akik más üzletben szeretnének lisztet vásárolni, ott, ahol egyebet is vesznek. J A város vezetősége méltányolja ezekel a | kívánságokat és elhatározta, hogy a szép-" temberi lisztmennyiségek elosztása után módot ad a város minden hatósági ellátásra szorult lakójának ahhoz, hogy abban a boltban vásárolhasson lisztet, amelyben neki a legkellemesebb. Nagyon természetes, hogy nem minden hónapban más boltban, hanem abban, amelyet szeptember végén kiválaszt. Ugyanis amikor szeptember második felére is kiutalják a lisztet, akkor meg jelenik majd 'egy hirdetmény, amelyben a város megengedi mindenkinek, hogy válassza ki magának azt a füszerüzletet, amelyben a lisztmennyiségét vásárolni akarja az egész esztendő alatt. Mintegy száz fűszer üzletben lehet vásárolni lisztet és igy mindenkinek módja van tetszése szerint választani. Ki melyik fűszerest választotta, annál letétbe helyezi a lisztvásárló könyvecskéjét, a kereskedők jegyzékbe szedik a náluk jelentkezeiteket és a jegyzéket a könyvecskékkel együtt beterjesztik a városhoz, ahol a köönyvecskéket a jelentkezés szerint átirják az illető kereskedő nevére. Igy aztán már október elsejére minden kereskedőnek az uj jegyzék alapján utalnak ki lisztet és attól kezdve mindenki a magaválasztotta üzletben vásárolhat egész éven át. Evvel mindenkinek megadja a város a maga kényelmét a lisztvásárlásnál és mivel száz boltban fognak árulni, a vásárlók ugy megoszlanak, hogy nem lesz tolongás a lisztvásárlásnál. Arról is gondoskodott a város, hogy idejében kiutalják a szükséges lisztet és igy alapos a remény, hogy evvel sem lesz baj. Mivel azonban a város pontosan annyi lisztet kap, amennyi az ellátatlanok részére kell, nincs módja a városnak ahlioz, hogy kisegítse azokat a nagy számban jelentkezőket, akik azt kérik, hogy addig adjon nekik lisztet, a város, inig az ő terményüket megőrli a malom. Ezt a kérdést a város nem oldhatja meg, azonban ez a malmokkal elintézhető akár kölcsönliszt'tel, akár a terménynek lisztre való átcserélésével, ami annál könnyebben elintézhető, mert a nyíregyházi malomtulajdonosok a rendkívül föltorlódott munka dacára igyekeznek jóakarattal segíteni a közönségen. •i WWTlMMI A reformáció lét napos emlékünnepe lázán Nyíregyháza, szeptember 6 (A Nyirvidék. tudósítójától Nagy ünnepre készülnek a világ protestánsai: e hó végén lesz négyszázados évfordulója a reformációnak. Az uj kor e jelentős eseményét a világháború borzalmai között is megünnepli a kontinens protestáns világa, természetes azonban, — hogy ezek az ünnepek a lehetőségig egyszerűek, mindamellett azonban méltósággal teljesek is lesznek. A középszabolcsi református egyházmegye szeptember végén két napos emlékünnepélyt rendez Nyíregyházán, amelynek a sorrendjével az egyházmegye elnöksége most készült'el. Az ünnepély szeptember 25-én, kedden délután hat órakor kezdődik a vármegyeháza nagytermében, val lásos estéllyel. Ennek az ünnepélynek a sorrendje a következő: Előadás Kálvin lelki világáról. Tartja: Andrássy Kálmán, e. m. tanácsbiró. A világi elem feladatai és közreműködése egyházunk életébon. Előadja: dr. Szeszlay Zoltán e. m. ügyész, vármegyei t. főügyész. Másnap, szeptember 26-án, csütörtökön délelőtt kilenc órakor a református templomban ünnepi istentisztelet lesz a következő sorrenddel: 1. Kezdőének: 90. Zsoll. 1. verse. 2. Közének: 37. dics. 1—2. verse. 3. Ima. Mondja: Görömbey Péler esperes. 4. Karének. 5. Egyházi beszéd. Tartja: Bokross Elek, e. m. főjegyző. 6. Uri ima. Áldás. 7. Közének: 37. dics. 3. verse. Az istentisztelet után az egyházmegye ugyancsak a református templomban ünnepi közgyűlést tart, amelynek a programja a következő: Megnyitóbeszéd. Tartja: Görömbey Pé ter, esperes. Alkalmi beszéd. Tartja: Porzsolt István, e. m. jegyző. Hy mn us. Az ünnepély után a közgyűlés tagjai testületileg fölvonulnak a vármegyeházára, hogy olt megbeszéljék és megtárgyalják ügyeiket. Az ünnepségre az elnökség a nagyközönséget külön meghívón hivta meg. A király Erdélyben Budapest, szeptember 4. (A Nyirvidék tudósítójától. A M. T. jelenti: Csíkszeredán a király f ogad t atásánál Tolnay Lajos főispán lelkes beszédben üdvözölte a királyt, aki meg köszönve az üdvözlést elismeréssel adózott a főispánnak ama beszédéről, amelyei installációjakor mondott. A király tegnap este visszaérkezett Reichenauba. Az udvari vonaton fogadta Sándor János volt belügyminisztert. Buda)><>!it, szeptember 0 (A Nyirvidék tudó utójától.) Erdélyből jövet Károly király udvari különvonatán negyedórás különkiballgatáson fogadta Ugrón Gábor belügyminisztert. Czernin Berlinben Budapest, szeptember 6 (A Nyirvidék tudó siójától.) Berlinből jelentik, hogy Czernin gróf külügyminiszter tegnap este Berlinbe érkeett, hogy ott folytaihassa tanácskozásait a szövetséges hatalmak képviselőivel. Közös miniszteri tanácskozás Jtnilappst, szeptember 6. (A Nyirvidék tudósítójától.) Bécsből telefonálják: Ma délelőtt tiz órakor közös minisztertanács volt, amelyen a Berlinben időző Czernin helyett Bu rián báró elnökölt. Weisz Manfréd adója Budapest, szeptember 6. (J. Nyirvidék tudósítójától.) A budapesti hatodik kerületi adókivető bizottság ina tárgyalta Weisz Manfréd báró adóját, és hadi jövedelmi és egyéb adók cimén Weisz Manfrédra harmincnégy millió korona adót vetettek ki. TANÜGY íS'-SÍF™?! A nyíregyházi kereskedő tanonciskolában az 1917—18. tanévi heiratások szept hó 9. és 16-án délelőtt 9 órától 12-ig a központi ág. ev. iskolában eszközöltetnek. Az összes kereskedő tanoncok kötelesek beiratkozni, tehát azok is, akik az előző tanévben az iskolalátogatás alól egészben vagy részben felmentést kaptak. Bizonyos időre csak oly tanuló nyerhet felmentést, kinek főnöke hadbavonult, ületét felesége folytatja, segédet nem tart Két hónapra vagy annál kevesebb időre az igazgató, hosszabb időtartamra a tanfelügyelő adhat felmentést. A felmentés lehetőleg csakis a tanórák egy részére terjedhet ki, a vasárnapi oktatás alól való felmentés pedig csakis kivételesen adható meg.Azok a főnökök, kik tanulóik felmentésére igényt tartanak, a beiratásnál tanulóikkal jelenjenek meg, mert a felmentésről kiállítóit jegyzőkönyvet alá kell irniok. Ezeket közölve, a nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi miniszter ur 106700 1917. szám alatt kelt rendelete értelmében felhívom a főnök urakat, hogy összes tanoncaikat, tehát azokat is, akik a mult évben felmentést nyertek, fenti napokra beiratni el ne mulasszák, mivel a később iratkozott tanulók főnökeit, az 1901. évi XX. I. c. 13. szakaszában megjelölt hatósághoz mint rendőri büntető bírósághoz megtorlás végett be kell jelenteni Ruhmann Andor, igazgató. — A polggárí fiúiskolában az első osztályból kimaradt tanulók szüleit ezúton értesíti az igazgatóság, hogy a tanulókat felveszik és beírják.