Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 140-215. szám)

1917-07-07 / 145. szám

4 JÍYÍRYIDÉK: 1917, julius 7, ¥árosl közleményed. K. 18769—1917. Hirdetmény. A jelenlegi időjárási viszonyok mel­lett az ország több helyén a gabona csép­lés már megindult, a közélelmezés lehető­ségei pedig megkívánják, hogy a kicsé­pelt készletek azonnal felhasználhatók le­gyenek. Ennek értelmében, tekintettel ar­ra, hogy a 2192—1917. M. E. számú rende­let 4. szakaszában körülirt termény átvevő bizottságok megalakulása és működésének megkezdése még tetemes előkészületet és időt igénye], ennélfogva az Országos Köz­élelmezési Hivatal 58000. 1917. eln. számú rendelete alapján közhírré teszem, hogy a fent idézett miniszteri rendelet 2. és 3. szakaszának 12-ik bekezdése alapján az összes termelők fel jogosíttatnak arra, — miszerint addig is, amig a termény át­vevő bizottságok működésűket megkezdik, a kicsépelt terménymennyiséget a Hadi Termény r. t. bármely bizományosának el­adhassák. A Hadi Termény Részvénytársaság bi­zományosa köteles ezt a minőséget a pol­gármester által láttamozott s eddig is ér­vényben volt igazolvánnyal igazolni. Kö­teles továbbá a megvett készletről a ter­melő részére az átvett termények mennyi­ségét és az értük fizetett összeget részle­tesen feltüntető átvételi elismervényt ki­szolgáltatni és a terményekért az eddig érvényben levő legmagasabb hatósági á­rát az' átvételkor készpénzben kifizetni. Amennyiben az 1917. évi termésből származó terményre nézve magasabb árak állapittatnak meg, a különbözetet a Hadi Termény részvénytársaság bizományosa — annak idején a termelő részére megtéríteni köteles. Kelt Nyíregyházán, 1917. évi julius hó 6-ikán. Dr. Bencs, 739—2—1 h. polgármester. K. 18825—1917. szám. Hirdetmény Közhirré teszem, hogy a befőzéshez szük­séges cukormermyiséget a folyó évi julius hó 7-t.ől kezdődőleg és 10-ig bezárólag mindennap délelőtt 9 órától kezdve folytatólagosan a vá­rosháza udvarán fogja a jövedéki hivatal szét­osztani. A cukor kg.-kénti ára 1 korona 50 fillér, mely az átvételkor azonnal fizetendő. A cu­korra csak azok tarthatnak igényt, akik annak idején jelentkeztek. Nyíregyháza, 1917. évi julius hó 6-án. Dr. Bencs, 739—2—1 h. polgármester. A Nyiregyházi Termény- és Áruraktár R -t. ára pályázatot hirdet. — Jelentkezni lehet a Ter­mény- és Áruraktár városi irodájában. 738-3-1 APRÓ HETESEK poe OOOODOOO oooooooo A LEGJQeBy RVKÖTŐ-t! e IH m Gyermekkocsi, asztalok és vastáblák eladók. Cím a kiadóban. 355-2 Egy faragó gazda, vagy kerékgyártó azonnali belépésre alkalmazást nyerhet : Leveleki Gézáné Pusztaharangodi gazda­ságaiban . 467-6 BírtokbérbeadíSf'. Nyíregyháza mellett Kótaj*" községben vasúti megállónál 68 magyar hold terjedelmű, dohányengedélylyel s jókarban levő gazdasági épületekkel és dohánypajtákkal ellátott birtok haszonbérbe kiadó. Értekezni Lehet Dobránszky Antal földbirtokossal Kótajban. 468-6-1 A Morgó korcsma a vásártéri teberná­val és teljes .berendezéssel átadó. Érte­kezhetni lehet Wiesner Lajosnál, Zöldség tér 20. >6z. a. 475—6 Gazdaságban felügyelői vagy ehhez hasonló állást keres teljesen hadmentes egyén. Cím a kiadóban. 497-3-1 Bocskai-Ujtca 54. számú ház, 5 nagy — szoba ,előszoba, istálló és 8 holdas kert­tel vagy anélkül eladó. Kossuth-tér 5. sz. ház eladó. Értekezhetni Bocskai-u. 54. 492 készíti ÜjrBLUüBEBe JÓZSEF _ p ort. kötszerész, Nyíregyháza, Rk. parochia-épiilet. || COOOOOOO ÖOODOOOO ÖOOH •••••••••••••••• IDODQ p ÓRÁS ÉS ÉKSZERÉSZ, NYÍREGYHÁZA. Q gjj Uj helyiség: KORONA-ÉPÜLET. q n Ékszerek és órák legolcsóbb beszerzési m forrása, javítások gyorsan és pontosan g eszközöltetnek. 611-300-1 « ibooööoaooooöDODooaoo borszivattyut és tömlőt legolcsóbban vehet KLEIN SIMON HORDÓKERESKEDŐNÉL. Budapest, VIII., Csoháncz-utca 8. Telefon 174—43 \ . 558-30—2 Egy lebontott házból többféle anyag eladó. Debreczeni-utca 1. szám alatt meg­tudható. 189-2 ' Uri ember, aki most itt teljesít ka­tonai szolgálatot, — buíorozotl szobát ke­res. Ajánlatot lapunk kiadóhivatalába kér I «Állandó lakás» jelige alatt. 501—2-1 í Négykerekű, fekete hájtókocsi eladó. j Cinr a kiadóban. 498-2 ! Gazdasági cselédek előnyös föltételek | mellett alkalmazást kaphatnák. Cím a ki­adóban. 499-2-1 Bútorozott szobát keresek- konyha­—.— Ytevtsísték* azívattyusktfi, angol­efoftet é® fürdőszobai munkákat olcsón végez ILLÉSSY JÁNOS vtarMMriékacsreie. (38S< Bethi^R-uta* ©. saám. • iSCiíí éjjülct- és inílbator si ztalos Nyíregyháza, Ko^suth-ti. 10. Ajánlja njornan mö^nyilt, műhelyét és elvállal in'ndcnnoinii munkát szakszerű 704-30 1 iiivitelSicii. . itgüí ssgsra. m^i használattal. Cím a kiadóban. 500-8 Scháchter Aladár adásvételi irodája, Nyíregyháza, Takarékpénztár átjáró-udvár Telefon 237. * Nyíregyháza várostól Í0 percnyire 146 hold, egy órányira 150 hold ÍÖld teljes felszereléssel és kitűnő épüietekkél azonnal eladó, | Szabolcsvármegyében 800 és 1000 holdas birtok azonnal eladó. j 634-P-2 ^tri- aar <g?í.. fbljrfán különféle talajmivelő eszközök, valamint uj spciiális aratógép, vetőgépek, továbbá uj és használt szalmakazalozók (elevátorok) stb., úgyszintén gőzmozdonyok, motorok és csép­lőgépek azonnal beszerezhetők Liclitrriann Lukács Vilmos Nyíregyházán, Széchenyi-tér 3. Telefon 201. 700-?-1 Margittal Zoltán gép- és vasipari vállalata azonnal végez jutányos árak mellett mindenféle mező­gazdasági és ipari gépjavítást, továbbá ­lakatos munkákat. — Tanonc fizetéssel 8 felvétetik. — Nyíregyháza, Rákóczy-u 3. ~ éptulajdonosoknak igen fontos f A munkaidő beálltával nem mulaszthatom el felhivni b. figyelmét a nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter ur 2150. IV. 8—1914. számú körrendeletére, amely szigorúan elrendeli a cséplőgépeknél és más üzemeknél készletben tartandó, első segélynyújtáshoz szükséges mentőszekrények felszerelt jókarban tartását. Ezen mentőszekrényeket akár ujpnnac felszerelve, akár pedig megtevő SSlW-J^ÍISit ! zigo r" a" fenti körrendeletnek megfelelően legjobban ós legolcsóbban cégemnél méltóztatik fedezni. - Raktáron tartom továbbá : az összes ház­tartási és gazdasági szereket, fertőtlenítő anyagok padlo-mázak, ezüst- és fémtisztitó-szerek, cipőkrémek. az összes tollette-szappanok, arc- és kézflnomitók, szivacsok, (szarvasbőr), Lysoform és az összes gummlkUtönlegességek. — Telefonszám 2&0. Földes Márton ir rooana Nyomatott Jóba Elek lapttiiajdonos könyvnyomdájában, Nyíregyházán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom