Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 140-215. szám)

1917-09-04 / 193. szám

i9í7. szeptember 4 ¥rt -O ** • ÚJDONSÁGOK — Serényi a vármegyéhez. Serényi Béla gróf kereskedelemügyi miniszter, a vármegyéhez leiratot intézett, amelyben megköszöni a vármegyei törvényhatóság üdvözletét, egyben közli, hogy az elődje által a vármegye területén tervbevett tör­vényhatósági útépítési programmot a bé­ke után azonnal megvalósítja. — Orvoyi hir. Spányi Géza dr. sza­badságáról hazaérkezeti, és lakásán. — Kállai-utca 46. sz. — megkezdte a ren­deléseket. Rendel délután 2—4-ig. — Nem szabad a közigazgatásnak szál liláiö engedélyt kiállítani. Dacára annak, hogy - a legcrélyésebb intézkedésekkel Lil­tották meg a helyi közigazgatási hatósá­goknak, hogy akár zöldségnek, akár gyü­mölcsnek a szállítására engedélyt kiállít­hasson, mégis (megtörtént, hogy egyes köz­igazgatási tisztviselők kiállítottak ilyen en­gedélyeket. Most az Országos Közélelme­zési Hivatal erélyes leiratban hivja fel a vármegyét arra, hogy a közigazgatási tiszt viselőik tartózkodjanak az ilyen igazolvá­nyok jogtalan kiállításától fegyelmi eljá­rás megindításának a terhe alatt, mert e­zeket csak a zöldségközpont helyi megbí­zottja állíthatja ld. — Halálozás. Szombat este rövid, de annál kínosabb szenvedés után elhunyt Gabulya Mihály vegytisztitó. Gabulya e­gyike volt a leglörekvőbb, legszorgalma­sabb nyíregyházi iparosoknak, akinek ré­gi, jól menő üzlete volt Nyíregyházán. Ga­bulya rövid idő elölt kezdett betegeskedni és szombaton megoperálták. Segíteni azon ban operációval sem lehetett rajta, és — szombaton este óriási kínok között kiszen­vedett. Temetése ma délután volt nagy részvét mellett. — Megszüntetik a visszaéléseket a gyümölcsárulásnál. Nagy Ferenc, a Köz­élelmezési Hivatal alelnöke leiratot inté­zett Mikecz Dezső alispánhoz, akivel köz­li, hogy megbotránkozással értesült azok­ból a visszaélésekről, amely némely helye­ken a gyümölcsárustiás körül még ma is föntáll. A megállapi'ott legmagasabb árnál drágábban vesznek és adnak el gyümöl­csöt. Felhívja Nagy Ferenc az alispánt, hogy a legerélyesebben lépjen föl ezeknek a visszaéléseknek a megszüntetése végett £s elvárja az alispántól, hogy maga szemé­lyesen igyekszik meggyőződni arról, hogy az itteni piacon megtartják a szabályokat. Azt ajánlja a közélelmezésnek ez a kivá­ló szakértője, hogy szervezzen az alispán polgárőrségszerüen olyan szervezetet, a­mely különösen a vsiszaélések meggátlá­sánál működhetik sikerrel. — A vérhas Nyíregyházán. A legve­szedelmesebb fertőző betegségek egyike, a vérhas napok óta rémületben tartja a főváros lakosságát. A járvány, amely a főváros környékén tört ki először, vi­dékre eddig csak szórványos mértékben jutott el. Nyíregyházán a vérhas eddigi föllépése egyáltalán nem járványszerü, 1 hónap alatt ugyanis mindössze hét meg­betegedés fordult elő. — Megmarla a veszett kutya. Sza­bolcs községben a napokban nagy ria­dalmat keltett egy veszett kutya, amely az egész falut megzavarta. Végre sike­rült lebunkózni, ekkor azonban az ál­lal már megmarta Juhász Mihály 65 é­ves napszámost. — Buj községben a ku­tya Nagy József 52 éves földmivelőt marta meg. Mindkét embert fölszállitotíák Bu­dapestre, a Pasteur-intézetbe. — V. Voikmann Róza zenehlkolájá­ban — Luther-tér 11. — megkezdődtek a beiratkozások. í'.vi tandíj 160 korona. Az összes romanovokat száműzik Budapest, szeptember 3. (A Nyirvidék tudósítójától.) Pétervárról jelenlik: Az orosz kor­mány jelenti: Az orosz kormány közöl­tet a Romanov család valamennyi tagjával, rogy el kell készülniük a száműzetésre,, mivel az alkotmányozó gyűlés minden Romanovot száműzni fog. Kornilov le akar mondani Budapest, szeptember 3. (A Nyirvidék tudósítójától.) Pétervárról jelentik, hogy a munkás és katona tanács tiltakozott az ellen a terv ellen, hogy a fronton visszaállítsák a halálbüntetést, Kornilov tábornok ev­vel kapcsolatban kijelentette, ha nem ál­lítják vissza a fronton a halálbüntetést, lemond állásáról. A képviselőház ülése Budapest, szeptember 3. (A Nyirvidék tudósítójától.) Szász Károly a képviselőház elnöke ma Budapestre érkezett és holnap tanács­kozást folytat Wekerle Sándor miniszter­elnökkel a képviselőház összehívása dol­gában. Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELEK. Felelős szerkesztő: KERTÉSZ LÁSZLÓ Vasúti menetrend Nyíregyházáról indul: Szerencs-felé reggel 7 1 0, este 9Ü>. Debrecen-felé reggel 51?, d. u. 2 0 0. este 92! Csap-felé d. u. . Mátészalka-felé este 8*5. Yásárosnamóny-felé este 852. Polgár-felé este 5 3 9. Nyíradony-feié este 7ü. Nyíl-egyházára érkezik: Szerencs-felől reggel 6* 7, este 852***. Debrecen-felől reggel 6 3 5,d. u. 3 3 5.este 8*2 Csap-felől d. u. I 3 0. Mátészalka-felől reggel 6 0 5. Yásárosnamény-felől reggel 6 3 0. Polgár-felől reggel 6 3 7. Kyíradony-felől reggel 6". * Budapestre induló gyorsvonathoz van csat­lakozása. Budapestre érkezik d. u. 1 óra 05 pkor. "" Csatlakozással Ungvár-felé. *** Budapestről jövő gyorsvonathoz van esat­akozása. Budapestről indul d. u. 2 órakor. „SAVOL" ecetsavpóíló a kir. törvényszéki hites ve­f yész s a budapesti m. kir. Ilamiendőrségi nyilv. vegy­vizsgáló állomás áltál megvizs­gálva, teljesen pótolja a nagy­mérvű ecetsav hiányt, melyből 1 kgr. 9It: tiszta viz hozzáadá­sával 10 liter kész, élvezeti cé­lokra alkalmas ecetet nyerünk. citrompótló nemcsak a citromot pótolja minden tekintetben, hanem kellemes izénél és tisztaságá­nál fogva fölülmúl minden más forgalomban levő citrompótló szereket Egy csésze teához fél, egv limonádéhoz egy ká­vés kanállal teljesen elegendő. „SAVOL" Vegyipar Vállalat GrQnberger és GM, Budapest, Futő-u. 32. sz. Fölei akat: 569--13—1 GBUNBER6ER és GLUSK, DEBRECEN. NYILT-TÉR. illeti. E rovat alatt közlöttekért a felelősség a beküldőt Szerk Szauer Károly urnák, a Róth malom főmolnárjának. A Nyirvidék szeptember l-i számában közölt mosakodására és sértésére el .vol­tam készülve már cikkem megírásakor,, mert hiszen a nyilvánosság előtt egyebet nem is tehetett. Felszólítom tehát, hogy ine csak a lapban igérje a büntető feljelen­tést, hanem 8 nap alatt annál is inkább tegye meg, mivel ellenesetben én fogom azt megtenni, mert az általam megirottat közérdekből a bíróság előtt bizonyítani is kívánom. Nyíregyháza, 1917. szeptember 3. Menyhért Lá«zló. BBBBBBBBSllllBEBilü £ Városi Színház-Mozgó, | = m ggg Szeptember 3-i-én, hétfőn és kedden a magyar filmalkotás legszebb müve « g Bű ff sa Társadalmi szinmü 4 felvonásban S;erdán-Csütörtököti 5 meri kai sorozatunk klasszikus irodalmi szezondarabja Nagy dráma 4 felvonásban 945-2-1 i Ma míi)den esfce a S zé- | | | eljenyi-étteremben elsőrangú g | H h zenekar zeneestélvt tart » USSSMIB5ÖI 948-1-1 gjgza&ssaigiaag Eladó ház. Bocskai-utca 12. sz alatti ház — volt posta­hivatal — eladó. Értekezhetni özv. Takács Oézánéval Nádor-utca 30. sz. és Nagykálióban Lévay Sándor ügyvéddel. 803-3—1 Városi közlemények K. 21064—1917. Hirdetmény A városi központi szeszfőzdénél a sző­lőtörköly vásárlásához, átvételéhez és ke­zeléséhez értő egyéneket megfelelő java­dalmazással alkalmazok. Az ajánlkozók naponként délelőtt 10 és 11 óra között a városházán dr. Garay Kálmán közigazgatási tanácsnoknál — e­melet 15. — jelentkezhetnek. Nyíregyházán, 1917. évi augusztus hó 27-én. Oltványi ödön, 922—6—4 h. polgármester. LATURA oeoir kapható e

Next

/
Oldalképek
Tartalom