Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 67-139. szám)
1917-05-10 / 98. szám
1917. május 10 JNCyíryidée 3 a jegyzett összeg ellenértékének 25<yo-a legkésőbb 1917. julius 28-ig. Az utolsó befizetés alkalmával az aláirási hely a letett biztosítékot elszámolja, illetőleg visszaadja. A kölcsön felmondása. A m. kir. pénzügyminisztérium a kibocsátandó 6 százalékos járadékkölesönre vonatkozólag fenntartja magának azt a jogot. hogy előre .közzéteendő három havi előzetes felmondás mellett, ezt a kölesönt egészben vagy részben, névértékben visszafizethesse, azonban az esetleges felmondás 1922. augusztus 1-ét megelőző időre nem történhetik. Betétek felhasználósa. A betéti üzlettel foglalkozó intézeteknél s más ily cégeknél 1914. augusztus hó 1. előtt betéti könyvre elhelyezett, egyébként e moratórium feloldó rendeletben — foglalt korlátozások alá eső betétek a kibocsátásra kerülő kölcsönre történő befizetések céljaira önérthetőleg a kikötött felmondási idő épségben tartása mellett teljes összegükben igénybevehetők. Ezen általános szabály alól kivételt csak a román betörés által sújtott erdélyi megyékben működő pénzintézeteknél elhelyezett betétek képeznek; ezek a belétek a jegyzés céljaira egyáltalában nem vehetők igénybe. Azok, akik a befizetésekre pénzintézeti betétjüket kívánják igénybe venni, annál az intézetnél, vagy cégnél, illetve annak az intézetnek vagy oéknek közvetítésével tartoznak jegyezni, amelynél a betét el van helyezve. Különleges kedvezmény a hatodik hadikölcsönnéi. A most kibocsátásra kerülő 6 százalékos járadékkötvények felhasználhatók lesznek az 1916. évi 'XXIX. t.-c. alapján kivetendő hadi nyereségadó fizetésére. Kölcsönnyújtás kedvezményes kimalláb mellett a kiboesátandó kötvényekre kölcsöujegy zés céljaira. A kibocsátandó kötvényekre az Osztrák Magyar Bank és a M. kir. hadikölcsön pénztár a kötvényeknek kézizálogul lekötése lombardirozása —< mellett a névérték 75 százalékáig, a mindenkori hivatalos vállóleszámitolási kamatlábon, tehát jelenleg 5 százalékos kamat mellett, nyújtanak kölcsönt. Ezek a kedvezmények az 1917. évi december 31-ig maradnak érvényben. A hatodik hadikölcsönnéi egyébként is mindazok a kedvezmények biztosítva vannak, amelyek az ötödik hadikölcsönnéi az aláírókat megillették. A kormány gondoskodni fog arról, hogy az Osztrák-Magyar Bank és a M. kir. hadikölcsönpénztár által a jelen pont értelmében 1917. évi december 31-ig nyújtott kedvezmények ezen idő eltelte után 1922. évi junius 30-ig terjedő hatállyal a jegybank, vagy valamely más a kormány által kijelölendő intézet által nyújtassanak. A hatodik hadikölcsön előnyös feltételei, a pénzpiac kedvező helyzete, a háborút a végső döntés felé érlelő gvőzelmemeink és annak világos felismerése, hogy a létünkért folytatott nagy küzdelem diadalmas befejezésére szükséges kölcsön — jegyzésében való minél nagyobb részvétellel magánérdekeink mellett a közérdeket is hathatósan szolgálhatjuk; biztosítékai annak, hogy a, hatodik hadikölcsön jegyzésének eredményében előreláthatólag még impozánsabban fog megnyilvánulni az ország lelkes önbizalma és nagy teherbírásáról ismételten fényes bizonyságot tevő közgazdasági ereje, mint az 'előző hadikölesönöknél. ÚJDONSÁGOK — Zita napja. Lobogódisszel, katonai parádéval és ünnepi istentiszteletekkel ünnepelték meg ma Nyíregyházán a királyné születésnapját. Délelőtt kilenc órakor az összes felekezetek templomaiban hivatalos hálaadó istentisztelet volt, amelyeken a polgári és katonai hatóságok egyaránt megjelentek. Az iskolák szünettel ünnepelték meg a királyné születésnapját. — A közigazgatási bizottság ülése elmarad. Holnap, csütörtökön délelőtt kilenc órakor kellett volna megtartani Szabolcsvármegye közigazgatási bizottságának ülését.' Az ülés azonban közbejött akadályok miatt elmarad és csak szombaton c hó, 12-én délelőtt kilenc órakor tartják meg. — A gyermeknap Nyíregyházán. Tegnap tartották meg Nyíregyházán az Országos Gyermekvédő Liga rendezésében a gyermeknapot, amely évek óla nem sikerült olyan jól, mint az idén. Különösen a vármegyeháza előtt kitett urnáknál volt 'nagy forgalom és a megyebizottsági tagok ugyancsak szépen tettek tanúbizonyságot jótékonyságukról. A gyűjtés eredménye még nem határozható meg, mivel az adománvok összeszámlálása folyamatban van. — Elkoboztak két mázsa libazsírt. A nyíregyházi rendőrségre bizalmas értesités érkezett, hogy egy nyíregyházi kereskedő két mázsa libazsírt akar kicsempészni Nyíregyházáról. A rendőrség a följelentés alapján megjelent a vasúti állomáson, ahol a raktárhelyiségben levő három bödön libazsírt elkobozták. A feladó ellen. akinek nevét még ínem sikerült kinyomozni, megindult az eljárás. — A fémbeszolgáltatás luj módja. A világháború borzalmasan emelkedő méretei miatt a hadsereg szükséglete mindenféle cikkben óriási módon megnövekedett. A hadsereg szükségletének biztosítása érdekében természetszerűleg egyre szigorúbb intézkedéseket kellett életbe léptetni minden téren. így olyan cikkeknél, amelyeket étidig önként kellett boszálgáltatni, egyénenkénti rekviziciót és egyéb szí goru intézkedéseket léptettek életbe. Ugy halljuk, hogy ilyen változás következik be rövidesen a fémbeszolgáltatás terén is és a hatóságok már legközelebb nyilvánosságra fogják hozni az errevonatkozó intézkedéseket, amelyeknek publikálásával természetesen véget ér az önkéntes fémbeszolgáltatás is. Miután minden késedelmezőre így komoly veszedelem vár és mert nincs kilátás arra, hogy a fémbeszolgáltatás alól bárki is kivonhassa magát, mindenki a haza és a saját érdekéhen is cselekszik, ha késedelem nélkül beszolgáltatja arra kötelezett féméit, amelyre a hadseregnek municiógyártás céljaira változatlanul nagy mennyiségekben van szüksége. — Psylander, a pusztai princ. A mindig fess és elegáns Psylander uj szerepkörben fog az Apolló közönsége előtt brillírozni. Mint a vad nyugat fia, eovboy alakjában fog bravúros lovaglásával feltűnni. Különben a kitűnő humorral megirt vígjátékban a közönség ki nem fogy a jóizü kacagásból. A műsort kiegészíti a Csábító című, nagyk;;ncepcióju filmdráma a főszerepben a Trón árnyékában című filmről ösmert Nicolai Johansen-nel. Keresek megvételre egy lakosztályu, modern, 5 6 szobás uriházat, nagy udvarral, a város forgalmasabb helyén. "Árajánlatok Csépány János földbirtokos Buj címre küldendők. 300-3 A «KüIügy-IIadügy» a községi pénztárak terhére is megrendelhető a Nyírvidék kiadóhivatalában, negyedévre 6 koronáért SZÍNHÁZ TTlűsor: Szerdán itt először Farsang, Molnár Ferenc legújabb darabja. Csütörtökön Farsang. Pénteken Asszonyfaló, Eysler-operette. Szombaton Katonadolog, Zerkovitz-operette. Vasárnap délután félhelyárakkal Lengyelvér, este János vitéz, operette. Heltai íl uá<> — sziijiöazgató A nyíregyháza győri színtársulat kitűnő komikusa, Heltai liugó színigazgató lett. Az északmagyarországi színikenUel, amelyhez Ig'ló, Lőcse, Késmárk és a többi felvidéki városok tartoznak, kilenc pályázó közül egyhangúlag őt , választotta meg igazgatójául és az uj színigazgató már ez évi augusztus 27-én meg ífc kezdi működését most szervezendő társulatával a Felvidéken. Heltai Hugó, aki feleségével II. Zombory Ilonka fölötte ügyes és képzett balettmesternővel együtt három éve kedves és szeretett ismerőse a nyíregyházi közönségnek, másfél évtized óta él a magyar színészetben, amelynek egyik igen talentumos, szorgalmas, munkás tagja, rendező volt Miskolezon, Pécsett, Szabadkán, Győrön és nálunk, sőt három esztendeig budapesti színpadon is szerepelt. Művészi hódításai, különösen pedig rendezői képességei és szervező készsége egyaránt méltóvá, érdemessé teszik őt a direktorságra és amennyire sajnálja távozásukat a nyíregyházi közönség, annyira örvendhet a választáson az északmagyarországí szinikerület, amely Heltaiban tehetséges színészt, kiváló rendezőt és becsületes, komoly színigazgatót kap. Táncos operettek. Közönségünk, mely nagyon szereti a táncokat a színpadon, örömmel fogja tudomásul venni, hogy pénteken megkezdődik a táncos operettek sorozata. Eysler gyönyörű darabja, a kitűnő szövegű <Asszonyfaló és még inkább Zerkovitz népszerű melódiákból szőtt daljátéka, a szombati és vasárnapi Katonadolog ennek a cimfajnak a remekei. Az Asszonyfaló . melyet Frauenfresser címen a külföldi színpadok állandó műsoron tartanak, teljesen fehér cselekményü, üde légkörű operette, mely fiatal leányoknak is kiváló családias szórakozást nyújt. Zenéje elragadóan szép, belőle a Tipegő-topogó» slágert mindenki ismeri. A Katonadolog részben kinai, részben magyar huszártiszti miljőben játszik és első taktusától a függöny legördüléséig csupa tánc. Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELEK. Felelős szerkesztő: KERTÉSZ LÁSZLÓ > ^^Hat-JKíiirjaai APOLLO -SZÍNHÁZ 0 HmmK3 KÍW3IB S-THETKUCUM Szerda -Csütörtök a ciklus II. filmje : 9 Vidám cowboy-történet. A CSÁBIT© Társadalmi szin'i ü 3 felvonásban. A főszerepben: Nicolay Johanscn Legközelebb Gyémántmezők titka i; ^ Különleges amerikai attrakció.