Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 67-139. szám)

1917-05-13 / 101. szám

1917. május 13 JNCyírvidék. 5 Irta : Dr. Vlassics Tibor báró. Kétségtelen, hogy a magyar nők a világháború keserves és immár hosszura nyúló idejében a nélkülözések és sanyaruságok egész sora között minden téren sokat dolgoztak, nagy tapasztalatot szereztek, az élet vitelében különös gyakorlatot sajátítottak el és iszép eredményeket érlek el. Egyes magasabb társadalmi osztályok eddig dologtalan eleméből a társadalom hasznos tagjaivá változtak át. Régi szerepüket, mely a lélektelen tetszelgésben, túlhajtott öltözködésben és piperezésben merült ki komoly, gondolkodó munkássággal cserélték fel, s igy küzdő harcosai lettek a súlyos terhektől görnyedő arcvonal mögötti Magyarországnak. A hadbavonult proletár felesége, a kalona polgár, asszonya, a gentry úrhölgy és a mágnásnő egyaránt megtette a haza iránti kötelességét. Az anyaság és lütvesség kettős magasztos feladatának hü betöltése mellett állandó, vállvetett, szorgalmas köztevékenységben találjuk Magyarország mintlen rendű női társaságát. Mindegyik társadalmi osztály női a maguk módján egyébként hozzájárultak ahhoz/ hogv a létünkért folytatott, reánk kényszerilett, rettenetes küzdelemben helyünket becsülettel megálhassuk. Betegápolás, rokkantgyámolitás, a szamaritánus cselekedetek egész sorozatának önzetlen és lankadást nem ismerő teljesítésében buzgólkodva előljártak főrangú hölgyeink, polgárasszonyaink egyaránt. E dicső munkálkodás szorgos végzése mellett az otthon ellátásának egyre nyomasztóbb gondja önsúlyként nehezedett a szegényebb sorsnak asszonyaira. Az intelligens magyar nő ezzel a háborús működésével kétségkívül csak uj érdemet szerzett arra. hogy a háború után végre ő is beleszólhasson vonásával az ország sorsának intézésébe. A véres háborúban természetszerűleg nagy számban pusztul el a férfi lakosság, még pedig tanultsági fokra és társadalmi állásra tekintet nélkül. Az ekként támadt fájdalmas hiány bizony érezhetővé válik majdan a legközelebbi általános választásoknál, és hosszú időbe kerül majd. mig az uj nemzedék a szenvedett veszteséget kellő módon kiegyenlítheti. Ezen szempontból is nem jogosult-e azon törekvés, amely ezt az alig pótolható szavazóelemte legalább némileg helyettesíteni kívánja az arra mindenképen érdemes női elem bevonásával? Az elesett hős özvegyétől vájjon ki tagadhatná meg a hősöket jgoszerint megillető választójogot? A birtokát önállóan kezelő nőnek vájjon elvitatható-e a válasz tó» joga? A magasabb iskolai képesítést szerzett, önmagát tisztességes keresetéből fentartó, müveit nőt vájjon nem illeti-e meg méltányosan a szavazati jog? Es az anyákat, akikre a jövőnk most százszorosan reá van bizva, vájjon ki lehet-e rekeszteni az ország életének intézését jelentő választói jog élvezői közül? Elvileg magam is a minden magyar nőre kiterjesztendő, általános választói jognak vagyok a híve. Ám különleges helyzetünk és kulturális fejlettségünknek még nem eléggé általános volta arra kényszerilenek, hogy egyelőre megelégedjem a fokozatos fejlődéssel. Egyelőre ki kell emelnünk a tanult npt s őt kell haladék nélkül felruháznunk emberi jogával. Megadandónak vélem a választói jogot. — még pedig a legközelebbi reform megvalósításánál, — minden nagykorúságot elért magát tisztességes keresetéből fentartani képes, bizony qs 'iskolai 'képzettséget szerzett, müyelt magyar nőnek. Az iskolai képzettség tekintetében elmennék a legsí;éisőbb határig a polgári leányiskola négy osztálya stb. figyelőre tehát az egyetemet végzett doktornők, a kereskedelmi érettségivel — rendelkező tisztviselőnők és a felsőbb leányiskolát járt nők esnének ebbe a kategóriába. Kiterjeszteni kívánnám továbbá a váalsztói jogot természetszerűleg szintén bizonyos alacsonyabb műveltségi kautéla felállításával a háborúban -elesett hősök özövegyeire. továbbá az anyákra is, ezzel az anyaság nagyszerű hivatását kívánván külön is jutalmazni. Mindez természetesen még nem általános választói jog volna, csak halaszthatatlan okszerű kiterjesztés, mely épen ugy kívánatos, mint a férfi elemnél. Angliában már az alsóház kiküldött bizottsága második olvasásban egyérteímüleg megszavazta a nők választójogáról szóló törvényjavaslatot, amely ott általános választói jogot jelent. Amit az erőszakos < suffragettek nem tudtak elérni a békés időkben elvetendő és helytelen viselkedésükkel. gyakran nyers és brutális fellépésükkel. íme szinte önmagától megvalósult a háború véres kataklizmájában. Ks lám az orosz forradalom egyik — legelső gyümölcse ugyancsak a nők választójogának behozatala volt. így fog ez történni Németországban is, ahol a Franenrechtler -ek szorgalma szintén erőrekapolt a háború alatt. A nőket elnyomni ma már végzetes bűn volna a haladásában ugy is évszázadra visszavetett emberiség ellen. Egyben komoly hiteimül szolgálhat a jövőre is. Vegyük be a választójog sáncaiba a nő ket, a gyöngéd, a finom lelkű nőket, akik éberen fognak majd őrködni az örök világbéke állandó fennmaradásán. —WMIWWWIMOMMIM R hadikoltségek A béke utjának kétségtelenül nagy gátja, a hadiköltségek megszüntetésének problémája. Sokan törik ezen a fejüket, s a megoldásnak több módja került már felszínre. Maga az a körülmény, hogy a béke kérdésének ez a pontja is nyíltan kifejezhető és Németországban e tárgyban előadások is tarthatók, mintha a megértés utján már egy kis lépés lenne. Edgár Jafl'é müncheni egyetemi tanár a jövő adópolitikai feladatairól tartott előadásában tárgyalta e kérdést, még pedig abból a látószögből tekintette, hogy a hadi költségek a háborúnak három esztendeig tartó idejekor az államok budgetszükségleteit megháromszorozzák. A kiindulás itt az, hogy a háborús költségek átháríthatok nem lesznek. Ezzel a felfogással egyezőnek kell tekinteni az orosz kormány felfogását is, amikor törvényjavaslatot dolgozott ki, amely íaz eddigi hadinyereségadó helyett, a hadinyereségnek a túlnyomó részét az államkincstárnak javára kívánja lefoglalni. Vagyis tehát a hadi költségeknek az ellenfelekre való átruházását a háború egész lefolyásából következtetve, ma már nem tekinthetjük valószínűnek. Ha fiskális kifejezéssel élhetünk e tekintetben, ugy azt mondhatjuk, hogy a perköltségek kölcsönös megszüntetése látszik valószínűnek. A tárgy olyan, amelyről elmélkedni érdemes. Ha a hadiköltségek kárpótlás utján nem lesznek megszünteti]etők, ezek áz államokat fogják terhelni. Itt felmerül a kérdés, hogy vájjon az ilyen terhekkel küzdő államok, a nemzetközi Versenyekben, megállhatják-é helyüket a béke bekövetkezte után? Ez csak olt látszik valószínűnek, ahol az államok a fokozottabb terheket, fokozottabb jövedelmekből teszik elviselhetőkké. Ott azonban, ahol a jövedelmi források nem szaporíthatok, hanem csak egyszerű adóterhekből nyernek kielégítést, az államok versenyét kedvezőtlenül kell, hogy befolyásolják. Ez a körülmény azután befelé mutatja rossz hatását, mert a megélhetés nehézségeit növeli. Jelei pedig a kivándorlás növekedésében m u la l kozh atnak. Jaffé a költségek harmadrészét egyszeri vagyonadó formájában szüntetné meg, a kétharmadot pedig a nélkülözhető szükségleti cikkek, bor, sör, szivar adóinak növeléséből fedezné. Az orosz törvényjavaslat ellenben a hadinyereségeket teszi e költségek megszüntetőjének. Az előbbi azt a béke idei vagyont is megterhelné, amely a háború alatt esetleg csökkent is, mig a másik csak azt a vagyonszaporulalot terhelné, amely a háború alatt a haderő védelme mellett a hinterland ban keletkezeit, a konjunktúrák előnyös ki használásával. Hogy az állam halalom beiéletének gazdasági nézőpontjából melyik, mód lenne a helyesnek mondható, rámutatni feleslegesnek látszik. Ha a háború előtti vagyoni státus az állampolgárok vagyoni viszonyaiban fenntartható, illetve visszaállítható lenne, akkor azok, akik a 'háborúban életüket nem tették kockára, valóban nyereséggel zárták le a háborús keserűségeket, sőt azt lehet mondani, a háborús életet kényelmesen élték le. A hadi nyereségek rekvirálása lehát semminemű kárt nem okozna. Ha a hadiköllségck ebből nem volnának fedezhetők, akkor kellene a vagyonhdót alkalmazni, lehetőleg progresszív alapon, miáltal a nemzet gazdasági élete, a háborút megelőzött idők átlagát közelíthetné meg. , Az igy reparált viszonyokkal azután is mét meg lehetne kezdeni a békés munkálkodások idejét. A hadiköltségek nagy terhével azonban,csak vonszolnék gazdasági életünket, de eredményes nemzetközi kereskedelmet aligha tudnánk folytatni. Az a nemzet látszik győzelmesen előnyomulónak a békeidőben, amely a haditerheket mielőbb le tudja vetni, ha ezzel a háborús konjunktúrák kihasználóit anyagi megrövidülés is éri. Az lesz a helyes adópolitika, amely nem kíván bíbelődni a különféle adók kifundálásával, hanem amely energikus kézzel merészkedik belényulni a hadinyereségek rekvirálásába. Ha a hadinyereségek erkölcsi értékél a nemzet mai nagy önvédelmi harca és létfentarlása látószögéből tekintjük, akkor a hadi nyereségeket nemcsak szépséghibában szenvedőknek kell találnunk, hanem olyanoknak, amelyek azok birtokosai! semmi esetre sem Illetik meg nagyobb mértékben, mini aminők a békeideiek voltak. Mert mások szenvedéséből hasznot húzni nem szép, de mások életének kockáztatott volta mellett és különösen mások védelme alatt a nyereségeket felfokozni, ha ez törvényesen nem is tiltott cselekedet, de olyan, amelynek jövedelme annak birialóját meg nem illeti. Erre a konklúzióra habár ellenségeink egyik kormánya törvényjavaslata nyomán is juthatunk, azt nem tekintjük elfogadhatatlannak. ha hazai viszonyainkra átültethető, mert amiként ők is tanultak tőlünk sok tekintetben. — a náluk tapasztalható helyes felfogást sem kell elvetnünk. Nemzetünk gazdasági életét, a nemzet jövő adópolitjkáját, ezen az utón látjuk helyes mederbe lerelhetőnek és ezen az uton látszik a békés munka időszaka is helyesen inegindíthatónak. De nemcsak ez. Még az is előrelálhatónak mulalkpzik, — hogy ha a hadiköltségek fennebb mondptt megszüntetésének gondolata átjárja a nem zetek egyetemét és az ezek sorsát intéző•két egyaránt, akkor a béke utjának talán legnagyobb gátja is megszűnik. A hadikárpótlások megszüntetésének, talán ez az alapvonása és talán ez a helyes is. •