Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 67-139. szám)
1917-06-17 / 129. szám
1917, junius 17. JMYÍMXDBIC 3 dotta a római katholikus templomban a szentbeszédeket. Müller helyébe az egri éir sek Molnár Kálmán kisvárdai hittanárt he lyezte át. — A leányegylet déiuiánjai a szinházbau. Közel száz gyermek készül már több mint egy hete boldog izgalomban a leányegyletnek szerdán és csütörtökön a sz inházban rendezendő előadásra, amelynek a próbái teljes erővel folynak. Az egész rendezés Kégly Szeréna kezében van, a zenei rész betanítását Weinberger Boriska vállalta, a táncszámokat pedig Percei Kai-óla állította össze, ugy, hogy a két délután sikere a legteljesebbed biztostiva van. — Kitüntetett orvos. A király Molnár Viktor dr. m. kir. tartalékos honvéd főorvosnak, aki két év óta a harciéren teljesít orvosi szolgálatot,' az ellenség előtt tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréséül a vitézségi érem szalagján a Szignum Laudist adományozta a kardoké kai. — ííalálozás. Rab József, tiszalöki gyógyszerész életének 59-ik házasságának 34-ik évében Tiszalökön elhunyt. Temetése tegnap délelőtt ment végbe Tiszalökön igen nagy részvét mellett. — A vagyonadó és a hadikölesön. — Nincs egy hónapja annak, hogy be kellett szolgáltatni a vagyon és jövedelemadó alapját képező vallomás! iveket. Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy ezekben az ivekben .külön fel kellett tüntetni azt is, hogy kitöltőjük mennyi hadikölcsönt jegyzett. Budapesti munkatársunk ez ügyben érdeklődött a pénzügyminisztériumban, a hol azt a felvilágosítást kapta, hogy ez az első módja az ellenőrzésnek, de ezentúl is állandóan ellenőriztetni fogják, hogy a nagyobb vagyonnal és jővedelem,mel rendelkező emberek eleget tettek-e a hazafi as kötelességüknek. Felhatalmazták budapesti munkatársunkat arra is, hogy közölje a Nyirvidék hasábjain, miszerint az adókivetésnél minden esetre tekintetbe veszik, vájjon valaki erejéhez mérten veti e részt a nemzet gazdasági erőfeszi lésében, vagy pedig az alól indokolatlanul kivonta e magát. — óvónői vizsga. Tőrös Lujza, az Krzsébet közkórház gondnokának leánya Hódmezővásárhelyen az óvónői vizsgát kitűnő eredménnyel tette le. — Hársfavirágot a beteg katonáknak A honvédelmi minisztérium Hadsegélyező Hivatala kéri a nagyközönséget, hogy az idén minél nagyobb mennysiégben küldjön be hársfavirágot. Szórakoztató kirándulások kapcsán kis fáradsággal értékes gyógyszerrel enyhi tjük a beleg katonák fájdalmát. A hársfavirágot a kis szárnyleivelekkel kell szedni és gonodsan kiszárítani, mert a nedves virág útközben tönkre megy. A gyógynövény jelzésű csomagokat ingyen szállítja a posta a Hadsegélyező Hivatal elmére Budapest, V. Akadémia-Utca 17. szám. — ííadikölcsöiijegyzés. A Vl-ik hadikölcsönbe a sárospataki takarékpénztár — vencsellői fiókjánál a második jegyzési idő szakban a következő jegyzések történtek: Klein Lajos és Társai cég Rakamaz 20000 korona, Scholtz Oszkár Vencsellő 3000 K Fogy. szövetkezet Vencsellő 500 K, Snud István 200 R, Ref. egyház 200 K, dr. Csepela Lajos esperes plébános 100 korona. — Elitéit sertéskereskedő. A rendőt> ség Szűcs Mihály Bethlen-utcai 50 éves sertéskereskedőt, azért, mert tizennégy hízott sertést tulmagas áron adott eh harminc napi elzárásra és 3400 korona pénzbüntetésre ítélte jogerős Ítélettel. — Hedda Ver non az Apollóban. E heti műsorában a legelőkelőbb német filmidivát szerepelteti az Apolló mozi. Hedda Vernon a szőke csoda fog a legjobb szerepében bemutatkozni. A szerelem iskolája cimü rendkívüli szép társadalmi drámában. Ennek a pompás filmujdonságnak — nagy sikere volt a fővárosban és a vidék nagyobb városaiban, ahol bemutatták. A műsoron szerepel még egy víg történet, a Megzavart kaland cimen, melynek főszerepét, a népszerű szalonkómikus Teddy játsza. Végül Insbruck "gyönyörű látképe egészíti ki a pompás műsort. 5736-1 — Veíse és hólyagbaj»soknak, valamint húgyszervi bűntalmakb-m szenvedő egyé r neknek, a természetes Ferenc József keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az által, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. A budapesti Szent János kórház főorvosainak jelentéseiből kitűnik, hogy a Ferenc József víz lágy ize s teljes hatása, amely gyakran már kis menyp nyiségben való alkalmazásnál is minden kellemetlen mellékjelenség nélkül rövid idő alatt beáll, különös elismerésre tarthat számot. SZÍNHÁZ ITlűsor: Szombaton itt másodszor Gólem, operetteujdonság. Vasárnap délután félhelyárakkal Az ártatlan Zsuzsi operette, este itt harmadszor Gólem, operetteujdon ág. Hétfőn V. Báthory Mária bucsúfellépésével Hallólovag, Bíró Lajos drámája. Kedden Radikölcsónnap •' Tatárjárás, operette. A teljes bruttó bevétel liadikölcsílnjegyzésre fordittatik és a kötvények fele a gyöngyösi tüzkárosultaknak, misik fele a színészek rokkant alapjának jut. Szerdán itt negyedszer Gólem, operetteujdonság. Csütörtökön itt etöször Szépasszony, Gábor Andor újdonsága. Pénteken itt másodszor Szépasszony. Szombaton Nap és hold, klasszikus nagy operette. Vasárnap délután félhelyárakkal ezidényben utoljára Mágnás Miska, este János vitéz, eredeti 'daljáték. Mit igér a színi évad? Hat hét választ el még bennünket a sziniidény kapuzárásától és még a slágerek egész sorozatát tartogatja a színigazgató a műsora számára. A Szépasszony, Gábor Andor színjátéka, a Nemzeti Színház műsorából lesz a legközelebbi premiére. Ezt követi a didalmas Csárdáskirályné, Künn a bárány, benn a far-kas. Bernát bácsi, Dollár papa, Vengerkák, Lavotta szerelme, Csillagok bolondíja, Királynőm meghalok érted. Hivatalnokleány, Keringő, Böthök uram szerencséje, stb. A t. bérlőket kéri a szinigazgató, hogy a bérlethátralékokat befizetni ' kef- j gyeskedjenek, nehogy a késedelemből jegykezelési zavarok támadjanak, swwwv. • mtem tm mmr jm Villa tábornok előnyomul Budapest, junius 16. (A Nyirvidék tudósítójától) Nevjorkból jelentik, hogy Villa tábornok csapatai három irányból nyomulnak előre Csihanban város felé. A fölkelők és mexikói csapatok között véres összeütközés volt. A pétervári francia követ távozása Bndapest, junius 16. (A Nyírvidék tudósítójától.) Stockholmból táviratozzák, hogy az Aftonbladed jelentése szerint a pétervári francia nagykövet elutazott. nemet esti jelentés Budapest, junius 16. (A Nyirvidék tudósítójától.) A Wolff-ügynökség jelenti este: A flandriai és az Artois egyes szakaszain, továbbá Wonchynál és Clarmonttól keletre élénk tüzérségi tevékenység. iozianii A mezőgazdasági munkálatokhoz szűk ségclt szesz beszerzése iránti kérvények a községi előljárósági terület nagyság igazolásával együtt legkésőbb folyó hó 20-áig a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesülethez — mint szeszkiosztó bizottsághoz — annyival is inkább benyújtandók, mert az ezután érkező kérelmek már nem lesznek figyelembe véve. Régi bejelentések, melyek mellé az illetékes községi elöljáróságok terület igazo lása nem volt csatolva, — nem érvényesek, azok helyet tehát uj kérelem nyújtandó be. A szeszkiosztó bizottság nevében: Szikszay Sándor, g. e. titkár Főszerkesztő és kiadó: JÓBA ELEK. Felelős szerkesztő: KERTÉSZ LÁSZLÓ Gyermekkocsi, asztalok eladók. Cim a kiadóban. és vastáblák 355-2 Jó csaladból való német kisasszony ajánlkozik 12 gyermekhez julius 1-től. Cim : Széehenvi-tér 8. 416-1-1 — Fontos gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, hogy a reájuk vonatkozó hatósági rendeleteket ideje korán és egész terjedelemben eredeti szövegében megismerjék. Ezt csak ugy érhetik el, ha előfizetnek a «Nyírvidék» kiadóhivatalában a «Szabolcsvármegye Hivaialos Lapjá»-ra egynegyed évre 4 koronával. NYILT-TÉR. Amidőn nb. vevőim tudomására hozom, hogy amennyiben férjem a harctéren teljesít szolgálatot, én pedig egészségein helyreállítása végett e hó 15-én az üzletet, kénytelen vagyok bizonytalan időre bezárni, ez uton fejezem ki köszönetemet az eddigi szives pártfogásukért. Tisztelettel 669-2—1 Vajda Jenőn*. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnak a Nyíregyházi takarékpénztáregyesület. által képviselt nyíregyházi főügynökségénél kereskedelmi iskolát végzett, gyors- és gépírásban járás ősi tisztelő alkalmazást npr. Ajánlatok a Nyíregyházi takarékpénztáregyesület biztosítási irodájába nyujtándók be. Az állás julius 1-én foglalandó el, 671—3—1 arai- ; ivásra I flPOLLO - SZIMHAZ Szombat—Vasárnap—Hétfő A legelőkelőbb német filmdiva Hedda Vernon szereplésével A szerelem iskolája Társadalmi színmű 4 felvonásban. i A megzavart kaland A legújabb TEDDY humoreszk. INSBRUCK Gyönyörű utiképefe. Legközelebb : AZ UTOLSÓ FUTAM Világ sze nzáció. 6721—1