Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 1-66. szám)
1917-02-11 / 25. szám
1917. február 11. JMYÍR¥IDÉX Közgazdaság. — Szerb és montenegrói jegyzések hadikölesöiűtnkre. — ötödik hadikölcsönünkre Szerbiában és Montenegróban is megnyitották a jegyzéseket. A jegyzés ered ményét még nem lehet teljesen áttekinteni. Szerbiában január közepéig kerek 6 millió koronái jegyeztek. A polgári lakosság is résztveti a jegyzésben és pedig 50 és 400.000 korona közötl változó összegekkel. Montenegró egész lakosságál behatóan felvilágosították a hadikölcsön természetéről és az eredmény az volt, hogy a nép osztály- és nemzetiségkülönbség nélkül hozzájárult a kölcsön sikeréhez. A mohamedánokat és az albánokat a monarkia iránti régi rokonszenvük vezette, azonban a montenegrói szerbek közül is sokan jegyeztek, bizonyságául anak, hogy bizalommal vannak az osztrák-magyar kaionai köz igazgatás iránt és nem érzik magukat roszszul az uj viszonyok közt. Podgorica, — Montenegró legnagyobb kereskedelmi városa, egymaga több mint félmilliót jegyzett, nagyrészt kisebb összegekben. Plevlje több mint egynegyed milliót jegyzett. Ezek a jegyzések mindenesetre nem csak arról tanúskodnak, hogy a katonai kormányzóság és a polgári lakosság között barátságos a viszony, hanem arról is, hogy a montenegrói nép bizik a monarkia életerejében és jövőjében, mert csak most ismeri meg közelről hatalmát és civilizáló erejét. A hitelnyújtásban megnyilatkozó bizalom egészen kétségtelenül valódi. Főezerk.sztö és kiadó: JÓBA ELEK. Falalös szarkeszt* : KERTÉSZ LÁSZLÓ. Apró hirdetések. Legjobb a Hoffniann-féSe pörkölt kávé. 2 Kossuth Lajos-utca 52. számú ház — nagy beltelekkel eladó. Értekezhetni Labav Antal bir. végrehajtónál, Bocskav-utca"41. 34-8-1 Eladó ház. Honvéd-utcán lévő 6 szoba és mellékhelyiségekből álló uri lakás, az udvaron kereszt épülettel, eladó. — Értekezhetni Körte-utca 23. sz. alatt délutá nőnként. 32-10-1 Május l-re, esetleg korábban is, keresek száraz, egészséges helyen 2—3 szobe és mellékhelyiségekből álló lakást. Lehetőleg egyedül az udvarban. Cim a kiadóhivatalban. 33-8-1 Kereskedelmi és gazdasági könyvvitel német nyelv és kereskedelmi levelezés tanítását elvállal szakképzelt hivatalnok. — Cím a kiadóhivatalban. -11-4-1 Három szobás lakást keresek május l-re mellékhelyiségekkel, lehetőleg a főgimnázium közelében. Schröden, Honvéd utca 23. 42-3-1 Három-négy szobás uri lakást keresek május l-re — lehetőleg a központhoz közel. Cim a kiadóban. 43-7-1 A Sóstói-ut 33-ik szám alatti Bodnár féle nyaraló eladó, esetleg azonnal bérbe adandó. Értesítést ad dr. Korányi Endre ügyvédi irodája Nyíregyházán. 44-12-1 4 szobás lakás kiadó május l-re a Bocskay-utca elején, mely áll két utcai és két udvari szobából. Értekezni lehet Kállai-utca 6. szám alatt. 45-3-1 Kisbirtok 58—106 holdig Nyíregyházán vagy ezzel szomszédos községben haszonbérbe kerestetik. Ajánlatok Dr. Krómy Károly ügyvéd Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 7. sz. cimére küldendők. — Elveszelt egy asztrakán muff a Károlyi-tér elejétől a kocsi strandig. A megtaláló jutalomban részesül lapunk kiadóhivatalában. 131-2-1 m Sacamíbat Vasárnsp Hétfő 2 fílmsláger 22 A SZERELEM ABC-*' Pompás vígjáték 3 felvonásban, a főszerepben: ASl'A KIELS.EX a világ első filmmih-rsziiője A langerlöfi titok! Egy rejtélyes történet 3 felvonásban. Jön! Jön! Jön! A fekete orhideák! — Fontos gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, hogy a reájuk vonatkozó halósági rendeleteket ideje korán és egész terjedelemben eredeti szövegében megismerjék. Ezt csak ugy érhelik cl, ha előfizetnek a «Nyírvidék» kiadóhivatal ábau a «Szabolesvármegye Hivatalos Lapjá»-ra egynegyed évre 4 koronával. Városi Szinház-Mozgtf SHB A színház fűtve! Kellemes meleg! Február 10., 11. és 12-én, szombaton, vasárnap és hétfőn Effy amerikai filmcsoda Főszerepben LYDIA BORELLY, a legelső amerikai film művész no, az „Éhes város 1* szereplője. 129-1-1 A budapesti Royal-Apollo mult heti slágere. Legközelebb közkívánatra SZIBÉRIA Városi közlemények. K 3329—1917. Hirdetmény Az 1892. évi XV. t.-c. 3. szakasza értelmében mindazon szőlősgazdák, kik szeszesz italok kimérésével vagy kismértékbeni eladásával nem foglalkoznak, igényt tart hatnak azon kedvezményre, hogy saját termésű boraikból a házi szükségletre szánt mennyiség után italadó fejében az I. osztályú községekben, tehát Nyíregyházán is, hektoliterenként csak 6 K 70 fillért fizetnek. Akik tehát igényüket m. év szeptember hó 15-ig bejelentették, ez év február 28-ig a kedvezményt a jöv. kezelőségnél 100 literenként 6 K 70 fillér és 20 százalék pótadó lefizetése mellett kiválthatják. Nyíregyháza, 1917. február 2. 127-?-! Balla Jenő, polgármester. Sz sbslcsi link Nfireijliáza. A Szabolcsi Hitelbank t. részvényeseit a f. évi február hó 28-án délután 4 órakor az inlézet helyiségében tartandó ezennel meghívjuk Tárgysorozats 1. A jegyzőkönyv hitelesítőinek megválasztása. 2. Az igazgatóság jelentése. 3 A felügyelő-bizottság jelentése az 1916-iki üzleti év zárszámadásáról. t. A lefolyt üzleti óv mérlegének megállapítása. 5 Az osztalék megállapítása. 6. Az alapszabályok 19, 20, 33. § ainak módosítása. 7. Négy igazgatósági tag választása 8. Három felügyelő-bizottsági rendes ós egy póttag választása. 9. Indítványok. A részvényes csak azon réstvény alapján gyakorolhatja szavazati jogát, mely a közgyűlést megelőiőleg három hónappal nevére átíratott és le nem járt bzelvinyekkel együtt a közgyűlés előtt 3 nappal a bank pénztáránál letétetik. A felügyelő-bizottság által megvizsgált mérleg a jelentéssel együtt nyolc nappal a közgyűlés előtt a lxtnk helyiségében megtekinthető. Nyíregyháza, 1917. február 2-án. 125-1-1 Az igazgatóság. vagy haszonbérbe kiadó Szabolcsvármegyében, dohány-cnaedélyhel és épületekkel el átva, ugya ott nagyobb mennyiségű, idei vá, ásu, ölbe rakott a kácfa, nagyobb mennyiségű idei rozs-szalma és vetőtragnak való csillagfürt eladó. — Mindegekről értekezhetni lehet 110-2-1 6rünbaum Jakabbal, Ujíehéríón. Varrógép- és grammofon-javitás Papp Istvánná Elvállal vízvezeték-berendezést, szivattyus-kutak felszerelését, ezeknek szakszerű javításait, valamint vaskapuk, sirkeritések, takarék-tűzhelyek elkészítését ••••••••Qaaocoaxn ORDELT GYULA, ÜZLETVEZETŐ. 73-30-1 0 Csillag-utca9. n> 1 Takarék-tiekely raktáron kapható. — A lap kihordására vonatkozó panaszokat kérjük azonnal közölni kiadóhivatalunkkal. Telefan 189.