Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-11-19 / 92. szám

Nyíregyháza, 1916. november 19. Vasárnap XXXVII. évfolyam, 92 szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, .Negyedévi* 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak íélár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÜT 9. SZAM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 29556. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. Legolcsobb hiriieté» 1 K. Hivatalos hirdetesek sora 6C f. A nvilttér soronkínt 80 f. Apró hirdetések 1U szóit 1 K. minden további szó 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. & nemzet napszámosai. Mi a tanitó? Hivatására nézve a nemzet oktatója. Százak és ezrek, egész nemzedékek erkölcsi alapja, világnézete, életboldogsága azon fordul meg, hogy milyen a tanitó értelmi és érzelmi világa. Társadalmi helyzetére nézve a nemzet napszámosa. Mindennap megkell küzdenie a létért, s vagy a hagyományos előítélet. vagy a fojtogató közöny kemény bástyáit kell lerombolnia. Bizony-bizony kevesiiknek adja meg a sors azt a boldogságot, hogy egész életükön ál megőrizhessék lelkesedésüket az eszményi célokért s ne tartsák elhibázottnak életük pályáját. Ezek sorába tartozik tanítói karunk egyik igazán tiszteletreméltó alakja, — Orsovszky Gyula, aki immár negyvenéves pályára tekinthet vissza, s még mindig eléggé erősnek érzi magát arra, hogy a közoktatásnak és nemzetnevelésnek szent ügyét sikeresen szolgálhassa. Mennyi nemes szándék, kitartó munka és verejtékes szenvedés fűződik ehhez a szépen megfutott pályához! Az egyéni jó tulajdonoknak mily nagy gazdagsága s az elért sikereknek mily nagy változatossága kellett ahhoz, hogy az egyszerű vidéki lanitó országos nevezetességre emelked jék! Társadalmunknak nem egy számottevő tényezője került ki e jeles pedagógus szákavatott keze alól, akik vele együtt semmitől nem állanak olyan távol, mint a felekezeti elfogultságtól s az áldallan türelmetlenségtől. Ennek elismeréseid viselheti jogosan a vármegyei általános tani tóegyesület elnöki tisztét. Termékenyítő munkásságát észrevették a legmagasabb helyeken is, aminek bizonyságául elegendő az akadémia jutalmára, az egyházi főhatóság kitüntetésére s arra a miniszteri elismerésre hivatkoznunk. amely őt az országos közoktatási tanács tagjainak sorába emelte. íme a nemzet napszámosa is lehel kiváló ember, sől boldog is, ha szereti hivatását s megbecsüli a munkájának kis eredményében is megtalálható nagy őrömet. Aki nem tudja minden viszonyok között megőrizni lelkének tiszta idealizmusát, aki nem tud örökös szegénységet fogadni, mikor ezt a pályái választja, s aki nem tudja minden idejét a további önművelésre fordítani: az ne menjen tanítónak Viszont emelt fővel álljon embertársai között, jogos öntudattal nézzen önzetlen munkásságára s mosolyogva fogadjon a sorstól minden megpróbáltatást a tiszta lelkiismeretű, megbízható hűségű és áldásos tevékenységű magyar tanitó. Nem a dicséretért, nem az el ismeréséri, nem a jutalomért, hanem a mindenek fölött álló nagy céléri: a magyar nemzeti közművelődésnek előbbre vitelééri! Szellemi proletárok a közellátás rendezésében. Lehetetlen reflexió nélkül hagyni Simonyi Sándor cikkét. Az a panasz, amely ebből felénk árad, nagyon széles köröket érint. Bátran mondhatjuk: államérdekbe vág. Nem kisebb hősök a lixtizetéses kishivatalnokok, de még a VlII-ik fizetési osztályban levő, valamint az ezekkel egyenlő javadalmu tisztviselők is, mint azok a hősök, akik a harctereket járják. Esztendők súlyos terheit viselik ők és családjaik, a legnagyobb nélkülözések közepette, sőt valóságos nyomorban. Ma, pusztán fizetésükre támaszkodva, csak a nyomorúság lehet életük. Tagadni ezt nagyobb hiba volna, mint nyíltan kimondani. Fizetési előlegek, háborús alamizsnák ma már nem segíthetnek rajtuk. Gyökeres és süVgős orvoslás kell a bajra, amely őket is sújtja. Hz az orvoslás pedig országos lehet csak. A panaszoknak itt-ott való elhallgattatása mit sem ér. Szervezkedésre hívja fel Simonyi a tisztviselőket, az ideális socializmus jelszava alatt, amely azonban sztrájkot, erőszakoskodást meg nem tűr. Igaza van, — hogy a szellemi középosztály ezeket nem is alkalmazhatja, mert gondolkodásával össze nem fér. De akkor mi lenne a szervezkedés eredménye? Nem is az eredménye, hanem a célja és ennek elérése eszközei? A mindenrendü és rangú árusítók mai működése, nagyban összeillő azokkal a törekvésekkel, amelyeket sztrájknak nevezhetünk. Ne féljünk kimondani, hogy az elárusítók — összebeszélés nélküli, de. a mammon moloch ja által szigorúan szervezett sztrájkjával állunk szemben, amely a legértéktelenebb portékát árusító kiskorától fel, a nagybankok üzemiig, egyenlő mértékben impregnálta az adásvétel területein működőket. A nem dolgozom, — csak ennyiért ma átalakult és szól: nem adom, csak ennyiértté. Mindenki csak azt bocsáthatja áruba, amije van. A munkaerő áruba bocsátását hajija a megélhetés. A tej, hús, gabona, cipő, ruha, stb. áruba bocsátását nem hajija ilyen kényszereszköz. Normális viszonyok között nem, de a háborúban külső erő, tehát ha kell, erőszak alkalmazandó a portékák piacra kényszerítésére, vagy az alkalmazott árak tiszteletben tartására. Egészen biztos, hogy a maximális árak is sokkal magasabbak, semhogy azok mellett, a tisztviselői fizetésekből meg lehessen élni. De ha még ezeket sem tartják be, akkor még nagyobb a baj. Arra kell tehát a szervezkedésnek irányulnia, hogy legalább a maximális árak tartassanak be, ezt pedig a tisztviselők segíthetik leginkább elő, mert függetlenek e tekintetben. Szervezzenek árellenőrző irodát», a mely a kikutatandó és a beérkező panaszokat juttassa el a büntető hatóságokhoz. A közélelmezési hivatal kirendeltségei lehetnének ezek az árellenőrző irodák, amelyekbe a nyugdijasok is beléphetnének, hiszen nem kellene nagyon terhes munkát végezniük. Az irásmunkákat megfelelő női segéderőkkel végeztethetnék.—Sőt, még az elsőfokú bíráskodást is el lehetne ilyen uton látni, a nyugalmazott, de elég erővel rendelkező bíráknak a háború idejére való ideiglenes inaktiválásával. Fontos teendő lenne megérttetni azt, hogy a nemzet nem lesz azzal gazdagabb, ha a polgári lakosság a köz rovására gazdagodik is, mert az ilyen vagyoneltolódások csak egyeseknek javát szolgálhatják, mások rovására, nagy egészben pedig a köz rovására, amely pedig ezt visszakövetelni kényszerül Ha pedig nemzeti vagyonosodást nem eredményezhet a drágaság, csak a fogyasztók sanyargatására, nyomorának előidézésére alkalmas, akkor ennek kellő belátása után, a köz érdekében kell az árakat vissza szorítani. Nem optimizmus, az árak békében való csökkenésének vallása Nyílt és szabad nemzetközi kereskedelem megoldja ezt. A hazai kapitalista hiában tartja vissza portékáját, ezzel csak a beözönlésl segiti elő, így ront helyzetén. Épen ezt a kjérdést kellene neves nemzetgazdáknak kellőleg meg világítani, hogy tisztán álljon előttünk. Mert vagy olcsóbb lesz minden és visszaszivárog a most jogosság nélkül elvont érték, vagy pedig a mai drágaság megmarad. Ha olcsóbb lesz minden, akkor ez az olcsóbbodás most következzék be, amikor a nyomorúság már nem tűrhető tovább. Ekkor oldassék meg ez a csomó,* — mint a gordiusi, egy csapással. Ha pedig a drágaság tovább is tarthat, a nagy nemzetgazdák esetleges véleménye szerint, akkor meg mit nyomorgatjuk magunkat, hiszen a vége úgyis a gazdasági egyensúly helyreállítása kell, hogy, legyen! Azt talán csak el nem lehet képzelni, hogy a bevételi és kiadási tételek a tisztviselők háztartásában ugy maradjanak, amint most állanak?! Ha a drágaság megmarad, akkor ne sanyarogjunk, hanem fel kell emelni a fizetéseket is. Ha mindennek az ára kétszerese lesz a réginek, akkor kétszeresére; ha többszöröse, akkor többszörösére. De legyek optimista bár, mégis azt vallom, hogy a nemzetközi kereskedelemben nem állhatnak meg mai áraink, azoknak le kell szállaniok. A jövő meghozza a kérdésben a döntést. Addig azonban épen a tisztviselőknek kell az árdrágítók ellen szervezkedniük; függetlenségük módot nyújt erre; — szervezzék meg azt az ellenőrző irodát, vagy bármi néven nevezendő szervet, — amely az áremelések üldözéséi írja cégtáblájára. Ne féljenek, velük tart minden lesújtott! A közellátás szolgálatában igy működhetnek a legeredményesebben! .7.