Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-10-15 / 82. szám

Nyíregyháza, 1916. október 15. Vasárnap •XXXVII. évfolyam, 82 szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyed­évre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 29556. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetések sora 60 f. A nyilttér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Anyák. Anyák, magyar anyák, glóriás áldoza­tai a rettenetes világfelfordulásnak: vég­telen nagy a ti boldogságotok és végtelen nagy a ti szenvedésetek. Büszkén vallhatjátok magatokat iga­zán boldogoknak, mert ti hoztátok világra a szabadságnak diadalmasan küzdő har­cosait, ti neveltétek őket szép, erős, kitartó daliákká, ti oltottátok lelkükbe a szülő­föld szeretetét, ti adtátok őket áldozatúl legnagyobb, legdrágább, legszentebb kin­csünkért: a magyar hazáért. Mert boldogság a gyermek, az élet kertjének legszebbik virága, a jövő remé­nyének legféltettebb biztositéka. Buzgóbbá teszi a sziv mély fohászát, megédesíti az élet kisebb-nagyobb gondjait, bensőbbé avatja a családi élet melegségét. Senki nem érezheti mindezt oly teljes mértékben, mint a szerető, gondos, önfel­áldozó édesanya. Ki boldogabb, mint ő, mikor gyerme­kéi az első lépésre, az első szóra tanítja, a ba jok és betegségek örvényein győzedel­mesen átsegíti, az erkölcsi javák keresésé­re buzdítja s az élet küzdelmeire teljes fölszereléssel bocsátja?! És van-e nagyobb boldogság, mint az a tapasztalat, hogy ha egyébért nem, azért az egyért nem hiába éltünk, hogy a ma­gunk helyére derék utódot állítottunk?! íAnyák, magyar anyák: mennél na­gyobb volt eddig, annál fájdalmasabb most a ti boldogságotok.... Fiaitok messzire szakadtak tőletek, s nem tudhatjátok, milyen sors várja őket a távol idegenben. Lelketek egyedüli táplálója a biztató remény, éltetek egyetlen öröme a várva­várt rózsaszín levél. Ha néhány napra hazajönnek, csak ideig-óráig tartó megnyugtatást hoznak magukkal: az új elbúcsúzás megint felsza­kítja a befelé vérző sebeket. Hát mikor úgy hozzák őket, megsebe­sülten, bénán, betegen, s azt kell látnotok, hogy nyomorékok lettek egész életükre! Hát mikor viszik őket idegen ország­ba, nehéz rabságba, s nem tudhatjátok, hogy viszontlátjátok-e valaha őket! Hát mikor megtudjátok, hogy nincs többé viszontlátás, mert hős halált haltak, s meg nem található közös sirba kerültek! Nincs szó, amely kimondhatja, nincs szám, amely kifejezheti az anyák szenve­dését. És még ebben a szenvedésben is van fokozat, mikor arról van szó, hogy a családfőért kell végigjárni a gyötrő bi­zonytalanságok és gyászos bizonyosságok végtelen kálváriáját. Ám ha boldogságotok nem volt min­den szenvedés nélkül, mikor gyermekei­lekéri aggódtatok, szenvedésetek sem le­het minden boldogság nélkül, ha arra gondoltok, hogy milyen fiaitok vannak. Fájdalmas a li boldogságotok, meg­dicsőülés a li szenvedésetek! V. J. Közigazgatási bizottsági ülés. A vármegyei október hó 12-ik közigazgatási bizottság napjan tartotta rendes havi ülését Mikecz Dezső alispán elnök­lésével. .leienvoltak: Mikecz István főjegyző, dr. Kausay Ödön II. főjegyző, Gergelyffy Endre, Do­bos László, Borbély Sándor aljegyzők, Osváth László berendelt szolgabíró, dr. Szesztay Zoltán tiszti főügyész, Péchy Gyula árvaszéki elnök, Sefcsik József kir. pénzügyigazgató, Hoffmann Sándor kir. főmérnök, dr. Dohnál József tiszti főor­vos, Lengyel József kir. segédtanfelügyelő, Kausay Tibor gazdasági felügyelő, Vas Mihály, Somogyi Gyula, dr. Járossy Sán­dor és Haas Ignácz bizottsági tagok. Mikecz Dezső alispánnak a közigaz­gatás körében szeptember havában elő­fordult nevezetesebb eseményekről szóló jelentését Mikecz István főjegyző a követ­kezőkben adta elő: A népek millióinak véres küzdelmé­ben bennünket szeptember havában az oláh betörés által előidézett hadi helyzet s az erdélyi menekülők sorsának kérdése érintett legelső sorban. Lélekzetfojtó szorongással néztük e­me küzdelem ujabb és ujabb eseményeit s végre is örömmel összegezhetjük az el­ért eredményeket. Az oláh háború első hónapja elég volt arra, hogy hitszegő volt szövetsége­sünk megtanulja azt, mi a háború a maga véres áldozataival, gyászával, borzalmai­val és mérhetetlen keserűségeivel együtt. Tutrakan, Szilisztria, Petrozsény, Szeben és Brassó kellően felvilágosíthatták arról, hogy e hadviselés nem katonai séta, nem védett területeken, s nem egy veszélyte­len éjjeli rabló kaland a távollevő gazda portáján . Az első meglepetés kábulata után — talpra állott a szinte álmában orvul meg­támadott magyar nemzet s hű szövetsége­dével együtt útját állotta a hitvány nem­zet betolakodó hadseregének, s az igaz­ság és elkeseredett önvédelem acélos ere­jével csapott le reájuk s kérlelhetetlenül fogja végrehajtani e nemzeten a törté­nelem igazságos ítéletét. A menekülők. Fájdalmasan, de a teljesített köte­lesség öntudatával és megnyugvással szá­molhatok be a mult hónap másik s re­ánk nehezedett nagy kérdéséről, a békés otthonukat oly meglepetésszerűen elhagy­ni kényszerült s hozzánk irányított erdé­lyi menekülők elhelyezeséről. Egyes szórványosan érkező menekü­lőktől eltekintve kik leginkább isme­rősük, vagy hozzátartozóikhoz jöltek —' szeptember hó 10-ikén fulott be Nyíregy­házára az első 368 menekülőt hozó vonat, kik mindannyian Marostorda vármegye­beliek voltak, s kik Nyíregyházán helyez­tettek el. Azóta nap-nap után — Szolnokról i­rányitva — folyton érkeznek menekülők­kel'telt vonatok, ugy, hogy ez időszerűit már 14000 menekülőnél több van Sza­bolcsvármegye területén elhelyezve. Bár a belügyminiszter ur és kormány­biztos ur beosztása szerint Szabolcsvár­megye területére kizárólag csak Maros­torda vármegyei lakosok irányiitattak — volna ide, mégis Szolnok vármegye alis­pánjának megkeresése alapján készsége­sen vettem a Csik- és Udvarhely várme­gyékből ide irányított menekülőket is, és azokat is elhelyeztettem, annyival is in­kább, mert az e tárgyban megkereső al­ispán szintén tudomásomra hozta, hogy a nehéz vasúti közlekedés miatt ottan letelepedni kívánó Marostorda vármegye­ieket készségesen elhelyeztette Jásznagy­kunszolnok vármegye területén. Midőn a­zonban azt kellett tapasztalnom, hogy e két utóbbi vármegyéből jóformán csak czigány irányittatott ide, kénytelen vol­tam a szolnoki alispánhoz táviratozni, hogy e két vármegyéből több cigány me­nekültei elfogadni nem fogok, hanem a­zokat kénytelen leszek visszaküldeni. A menekülők részére a szeptember, havi jelentésemben emiitett 120.000 ko­ronán kivül a belügyminiszter úrtól is­mét kaptam 220,000 koronát; Szabolcsvár­megye társadalmához pedig kérő szóval fordultam, hogy a menekülők segélyezé­se végett adományaikat juttassák el hoz­zám, és hogy otthonukat megosztva, biz­tosítsák az elszállásolást. Jóllehet a vármegye közönségének ál­dozatkészsége előzőleg már minden irány­ban igénybe vétetett, mégis az adakozás szépen kezdetét vette s bízom benne, hogy elég tekintélyes összeg fog rendelkezé­semre bocsáttatni. A vármegye területére jóformán a leg­szegényebb néposztály irányittatott, ugy, hogy azok — nagyon kevés kivétellel — közel látásra rá vannak utalva, s mivel meglepetésszerűen kellelt menekülniök, jóformán csak a magukon lévő holmics­kájukat tudták elhozni s igy a legszüksé­gesebb fehér és felső ruhával, nem 'kü­lönben cipővél is el kéli őket látni, ugy, hogy a rendelkezésemre bocsátott ösz­szeg a legrövidebb időn belül cl fog fogy­ni. A menekülők 90 százaléka nő, gyer­mek és alaggott férfi, alig van közöttük férfi munkás. A férfiak mind, a nők közül pedig sokan igyekeznek különösen a fa­lukon munkába állani, és igy némi kere­sethez hozzá is tudnak jutni. Számbavételük állandóan folyamai­ban van, a nyilvántartások azonban még el nem készülhettek, mert folyton érkez­nek menekülők. Megérkezésük után azonnal orvosi vizsgálat alá vétettek és sajnos Dombrád és Szabolcsveresmart községekben elhe­lyezett menekülő cigányok között több fekete liimlős esel fordult elő, sőt három közülük meg is halt. Az ottan elhelye­zeti 130 cigány elkülönittetett, azok csen­dőr őrizet alá vétettek s mindannyian be­oltatlak. Egyébb betegség — egy két lé­nyegtelenebb — leginkább hüléstől szár­mazó betegségektől eltekintve — nem for­dult elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom