Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1916-08-27 / 68. szám
Nyíregyháza, 1916. augusztus 68. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 63. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdón és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZAM 139. POSTACHEQUE 2955S. Kéziratokat nem ^dynk vissza. Hirdetések Árszabás szerint számíttatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetések s»rH 60 I. A nyilttér soronként 80 fApró hirdetések 10 szóig 1 H, minden további sxó 5 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Oklevéllel állás nélkül. Ötvenhárom pályázó egyetlenegy óvónői állásra: ha ez sem elég nagy szám, akkor túltermelés nincs a világon. Hiszen hagyján, ha fényes lenne a pálya, vagy csábitó anyagi előnyöket biztositana, de száraz kenyeret is alig ad, munkát ellenben annál többet igényel. Bizonyos, hogy a sok pályázó közt bőven akad olyan is, aki már alkalmazásban' volt, s a városi élet előnyeiért lépelt a versenyzők sorába; de még igy is maradt elég, akinek megélhetését ez az állás volt hivatva biztosítani. Az alkalom ismét előtérbe állítja azt a kérdést, hogy helyes dolog-e a tanulni óhajtó leányok elől a pályák egy részét elzárni, különösen most, amikor a férfi munkaerő hiánya egyenesen szükségessé teszi a nők alkalmazását?! A leánynevelés régi hiányai márólholnapra nem pótolhatók; viszont elég mód és lehetőség varw arra, hogy a lányok iskoláztatása mindenütt akadálytalan legyen. A háború az eddigi lapasztalatok adatainál is jobban rávilágított az e téren tapasztalt javítani valókra. A tanügyi kormány már is gondoskodni igyekezett a felsőbb leányiskoláknak oly értelmű átszervezéséről, hogy az uj iskolák gyakorlati célokat is szolgáljanak, ne pusztán luxusszámba menjenek. Vajha arról is gondoskodnék, hogy a gyermeknevelésre képzett okleveles nők megfelelő elhelyezésre találjanak. Nem csak az ő érdekükben volna üdvös, hanem elsősorban a közművelődés érdekében; mert hihetetlenül kevés például a kisdedovó-intézetek száma, s a helyi hatóságoknak nincs mindenütt elegendő anyagi erejük a szükséges intézmény megteremtésére. Hogy a nők épen erre a pályára jelentkeznek a legnagyobb számmal, az mindenkép természetes dolog; oly hivatásra készülnek ugyanis, amelynek nagy hasznát veszik nemcsak a kenyérkereső pályán, hanem a családi élet körében is. Végtelenül fájdalmas azonban léptennyomon azt látnunk, hogy oklevél birtokában sem tudnak önfentartásukról gondoskodni azok, akik fáradságos uton,szerezték meg képesítésüket, évről-évre várnak, reménykednek, kilincselnek, mégsem tudnak óhajtott céljukhoz eljutni. Mintha még mindig nem vesztette volna el időszerűségét Horatius mondása: Quem dii odere.» Az olasz kérdés. Dr. Prőhlc Vilmos. 1909-ben Miklós cár meglátogatta az olasz királyt. Racconigiban nagy cécó volt; a talián szivek áradoztak a boldogságtól, a muszka urak is, ősi szokás sz érint, sok szeszt vettek magukba, s igy nem csoda, hogy a narancsfák árnyékában, a borgőzös levegőben, se a talián király, se a muszka cár nem tudott kellőképen vigyázni nyelvére. Az a kurtára szabott egyéniség, aki magát a régi római erények letéteményessének Regulus nemzetéből valónak, Augustus császár örökösének tartja, olyan pohárköszöntőt mondott a muszka cárra, meg az orosz népre, mintha sohasem lett volna II. Vilmosnak és I. Ferenc Józsefnek szövetségese, kezdettől fogva egy test és egy lélek lett volna II. Miklóssal, s nem lehelne nagyobb boldogsága, mint az Orosz birodalom határtalan növekedése. A cár is ugy válaszolt, mint ahogy tökéletes érzelmi és érdekbeli közösségben élő államok uralkodói szoktak egymás pohárköszöntőjére válaszolni és igy nem csoda, hogy a két uralkodó szónoklata nagyon kínos hatást keltett ugy Bécsben, — mint Berlinben. Arra is emlékezhetik mindenki, hogy ugy az osztrák-magyar, mint a német külminiszter kérdést intéztek akkor az olasz királyi kormányhoz aziránt, hogy az olasz államférfiak miképpen tudják összeegyeztetni királyuk pohárköszöntőjét a hármasszövetségbeli tagsággal. Viktor Emánuel meg az olasz külügyminiszter azt felelték erre, liogy az egész racconigii epizód nem volt egyéb rokoni érzelemnyilvánitásnál s hogy Olaszország továbbra is rendületlen híve marad a hármasszövetségnek. És nálunk ez a nyilatkozat hitelre talált, bár Párisban, Londonban és Szentpétervárott más jelentőséget tulajdonítottak az olasz-orosz barátkozásnak. Mi azonban egyáltalában túlzásig vittük a békeszeretetet és a jóhiszeműséget s a felelős politikai köröknek még akkor sem nyílt ki a szemük, mikor Olaszország 1911-ben hirtelen nekitámadt Törökországnak és rátette a kezét Tripoliszra. Vájjon elképzelhető-e, hogy Franciaország és Anglia ne til takoztak volna Olaszország tripoliszi fellépése ellen, ha meg lettek volna győződve arról, hogy Itália minden vész és vihar között hű marad a hármasszövetséghez? A valóság az, hogy az olasz király — már akkor lekötötte magát országostul, hadseregestül az entente mellé s a francia és angol területek közé eső Tripoliszt leendő árulásának foglalójául kapta. Igy érthető csupán, hogy az olasz miniszterek tartózkodás nélkül ki merik mondani, hogy az ellenünk való háborút Viktor Emánuel király türelmetlenül követelte. Hogy azután mikor tört ki valósággal az olasz háború, Gorlice előtt, vagy után — az igazán mellékes. Ennek a háborúnak a kitörését s Olaszországnak ellenünk való fellépését a mi részünkről semmiféle diplomáciai ügyesség nem lett volna képes elhárítani. Az olasz hadüzenetet is csak Gorlice előtt lehetett késleltetni, azután már nem, mert akkor már az entente elveszítette azt a régi reményét, hogy a maga erejéből is képes lesz bennünket legyőzni s igy Olaszországra nézve, kétszeresen is elérkezett annak az ideje, hogy, egy esetleg későbbi bűnhődés elkerülése végett ne csak állítólagos semlegességével — hanem haderejének latbavetésével is igyekezzék az entente győzelmét elősegíteni. Ebben áll az olasz kérdés politikai és lélektani lényege. Vájjon érdemes e ezen még mindig rágódni, érdemes-e különösen ezt a kérdést is oda iktatni azok közé az ellentétet okozó kérdések közé, amelyek nálunk a belső egyetértés felbomlásához vezettek? Kár minden szóért, minden percért, amit az olasz kérdés a magyar parlament munkaidejéből s az egyes politikusok munkaerejéből elvesz. Ellenségeink pedig csak nevethetnek, ha látják, hogy Magyarországon még — mindig vannak politikusok, akik azt hiszik, hogy az olasz háborút ellehetett volna kerülni. Vannak bajok és veszedelmek, amelyek még ma is elháríthatok; elhárítható különösen a belső érzelmi meghasonlás: ezen tessék az illeték^ tényezőknek a fejüket törni, nem az olasz hadüzenet előzményein. Azokból csak okulnunk kell; arra pedig volt elég idő. Vasúti menetrend. Nyíregyházáról indul: Szerencs-felé reg. 7 1 0,* d. u. 4 0 8, este 9 1 6.** Debrecen-felé reggel 5ÍÍ, 7 2°, este 922. Csap-felé reggel 6 5 8, d. u. 3 5 5.***** Mátészalka-felé este 8 4 5. Yásárosnamény-felé este 8 5 0. Polgár-felé este 622. Nyíradony-felé este 712. Nyíregyházára érkezik: Szerencs-felől reg. 6 4 7,*** d. u. 122, e. 832.**** Debrscen-felől reg. 6 3 5, d. u. 3 3 5, este 8*2. Csap-felől reggel 6 5 3, este 8É Mátészalka-felől reggel 6 0 5. [-felől reggel 6 3 0. r-felől reggel 6 3 7. Nyíradony-felől reggel 6 5 1. * Budapestre induló gyorsvonathoz van csatlakozása ; Budapestre érkezik délután 1 óra 05 pkor. ** Budapestre induló személyvonathoz van csatlakozása ; Budapestre érkezik reggel 6 óra 50 pkor. *** Budapestről jövő személyvonathoz van csatlakozása; Budapestről indul éjjel 10 óra 05 perckor. *«** Budapestről jövő gyorsvonathoz van csatlakozás ; Budapestről indul d. u. 2 órakor. ***** Csatlakozással Ungvár felé.
