Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-08-13 / 64. szám

Nyíregyháza, 1916. augusztus 13. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 63. szám. VTUVTTIPTT X AJbwJC JLJUJöJKV>» A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesölet Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton est*. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám éra 12 f. — Tanítóknak félár. es Szetftesstéaéf és Kiadóhivatal: SZsCHENYI-ÜT $. SZÁM. TILfcFON SZÁM JSS. POaTACKEQVZ Kéziratokat nem aaunk visai*. I IÜMS«rt*3S tmsafr&a nutrla L»íoic*ow» tair 1 K. KiT»ta!oo fcfr4e«4ttk acrtt (9 í. A nyflttír Mfoakéet B» ¥ , ( Aprft b!etetések M s»«g 1 K. ninácn további u4 8 MMr. Vemig batftv*! iet»j»resía mámit. Széles országúton rohan a bűn, keskeny ösvényen ballag az erény. Irigység, nagyravágyás, önzés rugói moz gatják a sokféleképen tagozott emberiséget, amely az érdekeknek e szakadatlan küzdelmében sehogysem tudja megtalálni az egyenletes haladás módját, a méltányos igények mértékét, a kölcsönös boidogítás lehetőségét. A nemzetközi érintkezés korlátolt határain belül ís annyi az egyoldalúság, bizalmatlanság és féltékenység, hogy már-már kisajátítás tárgya kezd lenni még a tudomány és művészet is, az erkölcsi világot pedig ki-ki a maga céljainak megfelelőleg értékeli. Világkiállítások, kongresszusok és egyéb hasonló intézmények csak ideig-óráig tudják egy irányba terelni a széthúzó törekvéseket; a népek szabad versenye nem lélekemelő harmóniába olvad, hanem egymást mindenáron letiporni akaró versengéssé fajúi. A gazdasági előnyök túlbecsülése, a kizárólagosság elvének túltengése s az erkölcsi értékek ísökkenése majdnem egészen meredek lejtőre juttatta a világbéke ügyét. Ez a lejtő pedig nem a kölcsönös megértésnek korán felépített békepalotájába, hanem a kölcsönös gyűlöletnek véres harcmezejére vitte az emberiséget A történelem mintha igazolni akarná a régi mondást: „Sí vis pacem, para bellum". A világ jobbjai összehordani igyekeztek, a számító gonoszság képviselői szerteszét dobálják az örök béke alapköveit. A bellum itt van, de hol maradt a pax?! A kor folyama magával sodorja a hullámain úszó egyént; a nemzetekre súlyosodó csapásból mindegyikünknek kijut a maga kálváriája Boldog az, aki a nagy világfelfordulásban legalább a maga lelkibékéjét törekszik megtalálni és biztositani. Nem érhetvén el az eszménynek kitűzött nagyobb célt, amelyet ismét hosszú időkre messze taszított elölünk a háború, a magunk körében elérhető kisebb célra kell törekednünk, ha nem akarunk összeroppanni a csapások ostora, a szerencsétlenség terhu és a kishitűség átka alatt. Kétségtelennek kell lennie bennünk annak a meggyőződésnek, hogy a minden képzeletet lelülmuló harcokban egészen jelentéktelenné törpül az egyén; bele kell tehát törődnünk abba, ami el nem hárítható és meg nem változtatható. Megnyugtatónak kell lennie bennünk annak a tudatnak, hogy mindnyájan közös sors részesei vagyunk, amely nem ismer személyválogatást s a szenvedés láncaival szorosabban fűzi egymáshoz a sebzett sziveket. Vigasztalónak kell lennie bennünk annak a hitnek, hogy a hatalmas mérkőzés csak próbára teszi, de meg nem döntheti az igazság erejét, amely a lángtenger és vérlürdő fölött is előbbutóbb diadalmaskodni fog. Mindez pedig egyenként és összesen akkor lesz ránk nézve igazán üdvös, ha az írás szavai szerint „egymás terhének hordozásával" teljesítjük az altruizmusnak szent kötelességét. Aki a más keresztjét meg nem látja, a más panaszát meg nem hallja; a más könnyét le nem törli: nem méltó a lelkibéke boldogságára. Ne a bűnnek széles országútját tapossuk, hanem az erénynek keskeny ösvényén járjunk! A holnap asszonya. Mi magyarok igen büszkék vagyunk ezer éves alkotmányunkra, melynek eredetét a vérszerződésig tudjuk visszavezetni, ennek alapján aristokrataknak érezzük magunkat, az európai népek közölt. Szabadságtisztelők és szabadságvédők vagyunk és jogainkra igen igen félté kenyek. Segiiettük, bátorítottuk más nemzet szabadságharcát és önérzetünkben nem fogadtunk el leckét másoktól. Tudjuk, hogy még nincs minden magyar embernek teljes politikai joga, de hisszük, hogy belátható időn belül elérjük ezt is és a különböző politikai párlok közt szinte csak arra az időpontra nézve különböznek a vélemények, amelyben e jogkiterjesztést életbe kívánják léptetni. Sajnos, a magyar asszony jogegyenlőségének szükségére nézve nem oly megértő a köztudat, mint azt a magyar nő múltjával és jelenével bőségesen kiérdemelte. A „lovagias* magyar ember „megbecsüli" asszonyát, de sohasem ismerte el önmagával egyenrangúnak, egysnlő értékűnek. Ai asszony másodrangú ember, „ura" után lépked az uton és sokhelyen csak utána és fiai után nyul az ételhez. A művelt osztály férfia csupán szórakozásaiban keresi a nő társaságát. Az országházban pedig a karzattal kell beérnie. A közhit szerint az asszony maga sem kíván jobb sorsot, teljesen meg van elégedve helyzetével, hogy ez nem áll, kitűnik azokból a régi okmányokból, ameiyek bizonyilják, hogy a régi magyar asszony — holott 1848. előtt a mainal több joggal rendelkezett: követet küldhetett az országgyűlésbe és Kossuth Lajos is egy asszony követe gyanánt került oda — teljes önérzettel követelte jogainak kiterjesztését. Ma. mikor a mindkét nemre kiterjedő iskolakötelezettség lehetővé tette értelmessége fejlesztését, mikor a gazdasági fejlődés, a háziipar legtöbb ágának gyáriparrá fejlődése, sok százezer asszonyt szólított ki otthonából, a magyar nő önérzete fokozódott és tudatossá vált. A háborús kor izzó levegője gyors hajtásra kényszeritette a magyar nő gazdasági önállóságának zsenge növényét és bármily kevéssé örvendetes e fejlődés okozója és hirtelen menete : evvel most már számolnia kell mindenkinek, feminis'ának ís a feminizmus ellenségének egyaránt. A háború készületlenül kényszeritetle bele a nőt mindenfele munkakörbe, mert fenn kellett tartania önmagát, családját és a nemzet gazdasági éleiét. A közgazdaság fontos tenyezőjéve lett, de minden lépesnél, minden munkájában belebotlik tgy súlyos akadályba: saját politikai jogtalanságuba. Számtalanszor állolt eddig szakképzettség nélkül munkóbi, most pedig arra ebred, hogy a kiképzés lehetőségét elzárták előle csaknem mindenütt, ahol jól fizetett munkához vezet. Az állam az iskolákra szánt amúgy is csekély ősszegnek csupán kis tőredákét költi leányiskolákra, a legtöbb szakiskola: gazdasági, erdészeti, bányászali akadémiák, felső ipariskolák, a kertészeti tanintezet, a vidéki gimnáziumok, az egyetem jogi fakultásai stb. csupán fiunö vendékeket fogadnak be. Kizárják a nőket a szakképzésből még a szakszervezetek i*, teljesen érthetetlen, megfoghatatlan elvek szerint, még a legősibb női foglalkozásokból is, mint pl. a cukrászipar szakmunkájából. — Szakképzettség híján pedig természetesen rosszabb díjazással kell beérniük, a munkaadók pedig síelnek ezt kiaknázni a férfiak és a csekélyszámu jó kiképzést nyert nő kárára. Ezen a mindenkit sújtó gandasági bajokon csak törvényhozási uton lehet segíteni, hogy ez megtörténjék, azt a nők csak akkor fogják kivárhatni, h\ választójoguk lesz. Csak ennek segítségével érhetik el, hogy minden iskolát megnyissanak s nők elő!t és hogy az az elv érvényesüljön törvény utján: a munkát értéke szerint és nem ahhozképest kell díjazni, hogy nő vagy férfi végezte-e ? Magyarországon régebben a nő magánjogi helyzete jobb volt, mint más országokban, másutt nem rendelkezett a férjes asszony saját vagyona és keresete fölött, nem ismerték a házastársak közszerzemenyét, az özvegyi jog nem volt annyira méltányos, mint nálunk. Annál sajnálatosabb, hogy még külföldön állandóan javult a nő magánjogi helyzete, nálunk nem haladt a korral, nem módosult a gazdasági viszonyok változásával. Már másfél évtized óta dolgoznak törvénytudósaink egy uj polgári törvénykönyv tervezetével, ebből azt a reményt merítheti ük, hogy ismét visszahelyezik a magyar nőt régi magánjogi helyzetébe, amelyben az európai nők közt legbecsültebb, legméltányosabb helyzelü voit; hittük, hogy ebben a törvénykönyvben, amely megveti a magyar nő jövőbeli helyzetének alapjait, törvényalkotóink figyelembe veszik e modern törvényhozás tanulságait. Keservesen csalódtunk. A tervezet szerint a feleségnek jövőben is parancsol az ura, Övé a „döntő* szó a családi ügyekben. A nő változott gazdasági helyzetét csak annyiban veszi tudomásul a törvényjavaslat, amennyiben háromszoros kötelességgel terheli meg, a házi rendbentartása mellett szükség esetén köteles férjét munkájában támogatni, sőt önállóan is keresni. Még ezen a tervezeten is rontott a képviselőház jogi bizottsága, amely teljesen semmibe vette a nök kívánságait. E bizottság eljárása azt a korántsem örvendetes, de megdönthetetlen meggyőződést szolgáltatta, a magyar nőnek, hogy nincsenek a törvényhozásban jogainak szószólói, védői és nem is lesznek addig, míg önmagának nem lesz beleszólása a törvényhozásba. A báboiú okozta élelmezési nehézségek kétségtelenül bebizonyították, hogy a férfiak képtelenek közmegelégedésre elintézni ezt a mindennél fontosabb ügyet. A fogyasztók és a fogyasztási cikkeket felhasználó háziasszonyok kívánságait a vámpolitikai kérdések elintézésében sem vet'ék eddig sohasem tekintetbe a kormányok, mert hiszen a nób nem választók és így nem gyakorolhatnak befolyást a kormányok sorsára. Magyarországon, a gyermekvédelem klasszikus hazajában is megtűri a férfikormányzat, hogy fejletlen gyermekeket rogyásig fogjanak be gyári üzemek munkájába. Az anya pedig politikai jogok híján nem védheti meg a saját testéből való testet, saját síivé vérét. Serényen szervezik most a közegészségügyet, talán kezdik belátni, hogy mily végzetes tévedést követett el az álamhatalom, mikor nemcsak kizárta a nő közreműködését az államügyekből, felhasználatlanul hagyva nagy morális értékeket, de teljesen elhanyagolta a nő gazdasági helyzetének biztosítását, képességeinek érvényesítését, holott ez lett volna az a szilárd talaj, amelyen