Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-05-18 / 39. szám

39-ik s2ám, JÍYtelDÉK, 1916. május 18. 5 — Zsemlye Szerencsen. A mult héten a szerencsi vasúti állomáson, rég nem lá­tott, becsületes nagy, vizes zsemlyéket árul­tak. Az utasok közül sokan vásároltak is a ritka csemegéből. — Faeipőben jár két hét óta az iparos otthonnak mintegy 50 növendéke és ezen idő alatt senkinek sem tünt fel a szokat­lan viselet. iFz is csak azt bizonyitja, hogy a bőrfelsőrésszel ellátott cipők nagyon is ajánlhatók, nemcsak cselédeknek és gye­rekeknek, hanem felnőtteknek is, amely­nek talpa ugyan sokkal vastagabb a ren­desnél, de azért nem teszi nehézzé a cipői­ket. Ugy halljuk, hogy a cipő 13 koronába került páronként. Kár, hogy kereskedőink még nem próbálták meg az árusítását. — Papirhiány van s az iskolák még­is pazarul fogyasztják a szépirási irkát. Csodálkozással nézi mindenki, hogy mi­ért kell a gyermeknek a sok értelmetlen mondatok mindegyikét 7-szer egymásután leirni s mindezt a helyesírási gyakorlat rovására tenni. A mondatokból íme egy példa: mór tótot von inni. Ha ez nem lenne magyar gyártmány, akkor felzúdul­na a közvélemény, de igy a cégér mindent eltakar. A szülő felesleges kiadástól, a gyer mek a dresszurától lenne mentve s a gyá­ros a felesleges munkától, ha az iskolák e copfot levágnák s a szemfényvesztés he­lyett a gyakorlati irányt követelnék. Az ér­tékes fedelű irkák pedig fényűzési szám­ba mennek, rohamosan növekedő áruk mi­att szintén kiküszöbölendők lennének az egyszerűségre nevelő iskolából. — A Vasárnapi Újság május 14-iki szá­ma különös érrdekességü képeket közöl az olasz harctérről, a megszállott Albániából, egy igen szép sorozat pedig az Írországi tor­radalom nevezetes helyeit mutatja be. Szép­irodalmi olvasmányok: Zsoldos László és Walter Bloem regénye, Szőllósi Zsigmond tárcája és Jákó János cikke Cioltz basáról. Egyéb közlemények: a húsvéthétfői felhő­szakadásról s a rendes heti rovatok: a há­ború napjai, Irodalom és művészet, Sakkjá­ték, Halálozás stb. A «Vasárnapi Ujság» eló fizetési ára negyedévre 5 K, «Világkróniká­val» együtt hat korona. Megrendelhető a «Vasárnapi Ujság» kiadóhivatalában — Bu dapest, IV. Egyetem-u. 4. sz. — Ugyanitt megrendelhető a «Képes Néplap» a legolcsób újság a magyar nép számára, fél évre 2 korona 40 fillér. — Hadifoglyok részére pénzkül­demények : A Nyírvidéki takarékpénz­tár részvénytársaság igazgatósága érte­siti a t. közönséget, hogy intézete (Vay Ádám-utca 7 szám) az összes ellensé­ges államokban internált hadifoglyok ré­szére készséggel eszközöl átutalásokat, illetve továbbit pénzküldeményeket és pedig oly feltétel mellett, hogy csak a felmerülendő díj és esetleges egyébb ki­adásokat számítja fel és ezt is csak ön­költségben. 228-3-1 Városi közlemények. 10855—916. Hirdetmény. A m. kir. minisztériumnak bizonyos fémek és ötvözetek forgalmának korláto­zásáról szóló 1449—916. M. E. számú ren­delete a városi 1. f. iparhatóságnál meg­tekinthető. Nyíregyháza, 1916. május 16. Balla Jenő, polgármester. K. 11539—1916. Hirdetmény. Felhívom a szőlősgazdákat, hogy ameny­nyiben a rézgálic szükségletüket a második permetezésre biztosítani óhajtják, ebbeli igé­nyeiket tolyó évi május hó 20-ig dr. Bencs Kálmán gazd. intéző helyettes, tanácsnok hi­vatalos helyiségében jelentsék be. — Tájékoztatásul közlöm, hogy a réz­gálic kilogrammonként 3 korona 10 fillérbe fog kerülni. Nyíregyháza, 1916. május hó 15-én. Balla Jenő, polgármester, K. 11479-1916. Hirdetmény Aki a városi szegény és betegmenháznál a hadbavonult felügyelő helyére, az ezzel járó szolgálati teendő ellátására ajánlkozik, jelentkezzék a közigazgatási tanácsnok hi­vatalos helyiségében. Nyíregyháza, 1916. május hó 13. Balla Jenő, polgármester. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: I Ó B A ELEK. ApFÓ Mz»d.®fésel£. I-egjobb a Hoffmann-féle pSr&Blt kávé. 37-?-3 Néhány ügyes kislányt olaj festésre tanítok, délutánonkint 5 órától. Epreskert utca 8 sz. alatt. 1-2 Három szobás lakást keresek augusz­tus elsejére. Cim a kiadóhivatalban. A Nyíregyházi kir. járásbíróság, mnit te­lekkönyvi hatóság. 3735—1916. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Führer Zsigmond és Fiai cég végre­hajtatónak bried Márton végrehajtást szen védő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság utóajánlatra az u­ajbb árverést 679 K 99 1 tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nyriegyházai kir. járásbíróság területén levő Ibrány köz ségben fekvő s a 909 számú betétben A -)- 1 sorszám 326—1 helyrajzi szám alatt foglalt szántóból a bried Márton nevén álló illetőségre elrendelte. Az árverést 191b. évi junius hó 15-ik napján délelőtt 9 órakor Ibrány községhá­zánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kiki­állitási árnál alacsonyabb áron nem adha­tó el. Az árverelni szándékozók kötelesek bá natpénzül a kikiálltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. szakaszában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges briói letétbe helyezéséről kiállí­tót letéti elsimervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési teltételeket aláírni — 1881. L2X?. t.-c. 147, 150, 170, szakaszok; 1908. XL. t.-c. 21. szakasz. — Az, aki az ingatlanért a kiállítási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ígérni többet senki sem akar, köteles nyomban a kikiáll­tási ár százaléka szerint megállapított bá­natpénzt az általa ígért ár ugyanannyi szá­zalékáig kiegészíteni. — 1908. XL1. 25. sza kasz. — "Nyíregyháza, I9Ib. április 'hó '1. Erdőss Ferenc sk. kir. A kiadmány hiteléül: Benedek, kiadó. jbiró. Eladó ház. Gróf Károlyi-utca 8. számú ház 4 szoba, fürdőszoba vízvezetékkel és mellékhelyi­ségekkel eladó. — Értekezhetni ugyanott. A csodás hatású FÖLDES-féle MARGIT­SZAPPAN a modern szépségápolásnál nélkülözhetetlen. Ezen teljesen lugmentes, legfinomabb növény­zsirokból készült, kellemes szagú, kitűnően habzó szappan igen kiadós, miért Is családi használatra a legalkalmasabb. Pár nap alatt eltüntet szeplöt, májfoltot, miteszert, pattanást. A pórusokat alaposan kitisztítja a biztos és gyors hatasa folytán úgyszólván lemossa 417-n a bőr tisztátlanságát, ugy hogy nyoma sem ma­rad szépséghibáknak. Világhirét pedig annak kö­szönheti, hogy egyszersmindenkorra elmulasztja a szeplőkei Ára 1-20 K. Kapható minden gyógy­tárban, a drogua-kereskedésben. — Hozzávaló Margit-kréme 1*20 és 2-40 K-ás tégelyekben, Margit-Pouder K 1-20. Gyáríja: gyógy- Ara(J i Földes Kelemen szerész Mindenféle speciális uj talajmivelőgépek, Melichár és másféle sorvetőgépek, arató- és fükaszállógépek, stb. gazdasági gépek, raktáron kaphatók; — valamint csere utján vett használt motorok, lokomobilok, cséplőgépek és elevátorok előnyösen beszerezhetők: 192-?-l Líchtmann (Lukács) VíIsüos gépkereskedésében Nyíregyházin, Széchenyi-tér 3. Telefonszám 201. iWWfir ,m LLIÓK használják szamárköhögés, rekeatség, nyálkásság ellen a bejegyzett orvosi bizonyítvány Iga­zolja "bizt08 hltíSái, Nagyon kellemes, jóízű bonbon. Csomagja 20 és 40 fillér, v dobosa 69 fillér, v Kapható Nyíregyházán: a Korányi-féle gyögy­szertárbaa, Nagy Kálmán. Haissinger Viktor, Török C-yula, Lányi Der-"> és Szopkó Dezsű gyógy szer és?,5K7ié;, valamiaí Földes Márton dro­gériájában, Városház-palota. 735-72-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom