Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-03-26 / 24. szám

2. 24-ik szám. JSÍYÍRYIDÉK. 191G. március 25 tak» érdekében ugy, hogy ezekre vonatkoztatható ne legyen, továbbá, hogy a rokkant-iskola elhagyásakor munkakönyvre igényt tarthassanak. Nehezen hihető ugyanis, hogy elégséges lenne a rokkantat «szabadjára bocsájtani» s az ipartörvény ama rendelkezésére bizni a munkakönyv megszerezhetését, hogy talán kap munkát valahol a rokkant s akkor munkakönyvre is igénnyel bir. Az önállósulás tekintetében pedig fontos lenne a rokkant-iskolákban töltött időt is a hiányzó képesítésnek igazolására is betudni. Vagyis tehát nem elégséges a rokkantügy szempontjából, hogy a rokkant az életnek egyszerűen átadassék azzal, hogy bizonyos iparágat több-kevesebb alapossággal megtanult. Szükséges, hogy munkakönyvet kaphasson, szükséges, hogy a rokkant-iskolában szakbavágó munkával eltöltött idő a képesítésbe betudassék. Figyelemmel különösen arra, hogy a rokkantak a i'öldmives pályáról térnek át az iparira, az oktatásnak — szükség esetén — egy éven tul is kellene terjednie. Azokkal a speciális szerszámokkal, amelyek a rokkantak számára készülnek, ezek később a legminimálisabb dijért, — de talán díjtalanul is, — ellátandók lennének. Ha valahol, — ugy ezeken a területeken kell az állami iparpártolásnak valóban hatásosnak lennie, mert ezek a rokkant és ujabb iparosok kiválóan nagy áldozatot hoztak az állami érdekek megvédésére. Pisszer János. Beöthy Pálnak, a m. kir. tudományegyetem rektorának kérelme. A vármegyék alispánjaihoz a m. kir. tudomány-egyetem rektora, Beöthy Pál, kérelemmel fordult, melyet a magyar társadalomhoz címezve küldött meg a vármegyei közigazgatás vezető tisztviselőinek. A jövőnek szánt művek elkészítése érdekében a hősi halált halt, eltűnt, fogságba esett és általában katonai szolgálatott teljesítő, budapesti egyetemi ifjak szülőit hozzátartozóit kéri a rektor, hogy a vitézileg küzdő ifjúság háborús szerepléseiről szóló adatokat sziveskedjenek a tudomány, egyetem rektori hivatalának címére eljuttatni. A kérelmet az alábbiakban, teljes egészében közölve, kérjük olvasóinkat, hogy a rektort az adatok mielőbbi pontos beszolgáltatásával, nagy. munkájában támogatni sziveskedjenek. Kérelem a magyar társadalomhoz! 'A budapesti kir. magyar tudományegyetem a harctereken hősi halált halt, ott szerzett betegségükben elhunyt, az eltűnt, hadifogságba jutott, kitüntetésben részesült s általában a hadi szolgálatra bevonult fiainak emlékét évkönyveiben és más méltó módon megörökíteni kívánván, a magyar társadalom támogatásához fordul, hogy ez adatokat lehető pontosan öszszegyüjthesse. Az Alma Mater nevében felkérem a hadbavonult budapesti egyetemi ifjak szülőit, testvéreit, rokonait, hozzátartozóit és jóbarátait, hogy az általános mozgósítás óta katonai szolgálatot teljesítő budapesti egyetemi hallgatók nevét, a születési év, hely és az apa nevének, nemkülönben fakultásuknak megjelölésével, a csapattestet, ahol szolgálatot teljesítettek; a katonai rangfokozatot, amelyet elfoglaltak, az esetleges hősi halál helyét és idejét, a harctéren szerzett betegségben történt elhalálozás napját és helyét, a hadifogságba jutás, vagy, eltűnés helyét és idejét és az általuk kiérdemelt kitüntetésre.jvxmatkozó pontos és megbízható adatokat a budapesti kir. magyar tudomány-egyetem rektori hivatalával — IV. ker., Egyetem-tér 1-^jj — közölni sziveskedjenek. Budapesten, 1916. február hó 25. Hazafias tisztelettel Beöthy Pál rektor Meghalt valaki Zúgd harangszó, gyászkocsi, embertömeg: valaki megunta iöldi életét és elköltözött az ismeretlenségbe. A kocsikon kisirt szemű, gyászfátyolos nők ülnek, a koporsó után pedig komor férfiak baktatnak lehorgasztott fővel. Valaki meghalt. Férfi, vagy nő tetemét viszik a fényes koporsóban, lassan, a gyászos hangulathoz illő méltóságteljes tempóban, amint szokásban van. Igaz, hogy ez a halottnak már mindegy, de a szokás hadd maradjon meg szokásnak; a megbecsülésnek és sajnálkozásnak bizonyos vegyüléke ez a lassú, óvatos haladás, mely nem árt senkinek, s egyúttal ünnepélyes szint kölcsönöz a gyásznak. Neki már nem fáj semmi. Célhoz jutott. S vájjon lehet-e sajnálni azt, aki elérte célját, akit nem bántanak szenvedélyek, s akinek semmire sincs többé szüksége? Én bizonyos irigységet érzek magamban, amikor halottas menetet látók, úgy szeretnék belefeküdni abba a pompás koporsóba, ahol kikacagnám a vörösszemű sírókat, lehorgasztott orrú bánatembereket. Miért sírtok? Inkább igyekezzetek magatok is meghalni, szorgalmasan, egymásután, s csináljatok minden gyászesetből örömünnepet. Mert ugyan mondjátok meg nekem, mi gyönyörűség van az életben? Hiszen maga a megélhetés, tehát az életfunkcióknak első pontja, kétségbeejtő problémák elé állit benneteket! Pedig az élet csak ott kezdődik, ahol a jóllakott gyomor, a tisztességes ruházat és egészséges lakás kérdése minden különösebb nehézség nélkül megvan oldva. Nem gondoljátok tisztelt élniszerető és élnivágyó embertársaim, hogy mai állapototok tűrhetetlen ? Nem azokról beszélek, akik a legnagyobb inség idején is dúskálnak a jóban, akiknek undorító önzése teremtette ezeket a lehetetlen helyzeteket. Ezeket nem számítom az emberiség gyűjtőfogalmába, sőt nem is tartom őket embernek, mert hiányzik belőlük az emberi érzésnek, felebaráti szeretetnek minden vonása. Ne hallgassatok a türelmet prédikálókra, hiszen nektek jogaitok vannak, csak értök kell nyúlnotok. Milliók korgó gyomra fölött miért ülnek bőséges tort a kevesek ? Ha lusták vagytok jogot teremteni magatoknak, akkor ne sirassátok a halott embert, hanem haljatok meg ti is, önként, boldog megadással, ahogyan vértanukhoz illik. A rabszolgaság vértanúihoz. Higyjétek el, olyan szép volna, ha úgy egyenkint és mégis szaporán, idő előtt, behunynátok szemeiteket. Eleinte őrjöngenének a gyönyörtől a jóllakottak, de későbben ajkukra fagyna a mosoly. Ti pedig távoznátok egymásután, szorgalmasan, megadással, könny és jajszó nélkül, ahogyan a háború hősei teszik. Mert ők megteszik. Megteszik a mások jogáért, a mások bőréért, a mások vagyonáért, önzetlenül, panasz nélkül, a hazaszeretet nevében. Mert ők szeretik a hazájukat, s egyáltalában olyanok, akikben él még a szeretet tüzes szikrája. Ha majd az' emberi agyakban kifog gyúlni a világosság, vagy ahogyan Kiss József mondja: ha a kőszén öntudatra ébred, a mainál is nagyobb idők tanúi lesznek a folyók és hegyek, rétek és pagonyok. Addig azonban siessetek meghalni, nehogy utóiérjen benneteket a történelem óramutatója. Úgyis öreg emberek lennétek akkorára, s a fiatal, tüzes, erélyes

1 meggondolatlanságnak nincs rosszabb kerékkötője, mint az öreges, higgadt megfontoltság. Diogenes — Szeretetadományokat a frontra szállít a Hadsegélyző Hivatal Átvételi különitnitménye, IV., Vácznutca 38. sz. Okszerű talajművelés a kisbirtokon. ií. A gazdakörök tartsanak felolvasó estéket, hívjanak szakértőket, akik után indulni lehet, vetített képekkel tarkítsák az előadást látogassanak meg minden gazdaságokat, s kirándulásokon ismerjék meg más, előrehaladottabb vidékek gazdáit; — van már a mi országunkban is olyan tájék, ahol sokat okulhatnak, ott van: Kőrös, Kecskemét, Makó, vagy ha az állattenyésztést figyeljük, ott vannak a mosonmegyei, temesi, erdélyi szász kisgazdák. Ott sem volt mindig ilyen nagy előhaladás. Lelkes apostolok vették kézbe ez ügyet s a kisgazdák nagy érdeklődése, szorgalmas munkája, nem csüggedő kitartása eredményezte azt. Az első teendőnk a talaj müvelésének helyes ismerete. A kisgazda a legtöbbször nem tudja mit csinál, miért csinálja, csak azt tudja: szántani és vetni kell, mert itt az ideje. Mindenek előtt legyünk tisztában földünk minémüségével, termő erejével. E célból tudni kell: minő növény mit igényel a talajtól, minő táplálékra és mennyire van szüksége. Ez vezet bennünket a talajjavítására. 'A talajjavításnak legegyszerűbb módja a müvelés. A talajban temérdek táperő van felhalmazva, a gazda dolga ezt müveléssel ugy feltárni, hogy a növény hasznára fordíthassa. A növény éppen ugy él, mint az ember és állat. A növénynek is szüksége van levegőre, mert a növény, egész testén lélekzik, !s azért hűl meg, ha gyökere vízben áll — kivéve a vízinövényeket — szüksége van melegre, napfényre, s táplálékra. Minél több levegőhöz, napfényhez és táplálékhoz juttatom a növényt, amit tökéletesebben fejlődik az, s ezt mind a helyes müveléssel érem el. Azért is a növény számára a talajt tartsuk parhanyó állapotban, mert a porhanyó talajba szabadon járhat be a levegő, s illannak el a gyökér által kivégzett káros levegőrészek, könnyebben hatol be a nedvesség, s igy oldódik a táplálék. A porlianyitást ekével, ásóval, kapával és berenával végezzük. A legfontosabb dolog tehát a szántás vagy ásózás. JNemcsak azért végezzük ezt, hogy a magot a földbe helyezzük, de azért is, hogy a kibúvó csira gyökér könnyen utat törhessen magának s a nedvesség el ne párologjon. Az eggyé állt, kemény föld nemcsak be nem ereszti az esővizet, de igen hamar ki is szárad, mert az ilyen talajban a hajcsövesség felszívja a vizet a felszínre, s a szél, nap, kiszárítja. A tiprott föld azért szárad olyan hamar, míg a porhanyósra müveit földet ha megássuk, még a legszárazabb időben is nedvesen találjuk. Minél mélyebben szántom meg földemet, annál több nedvességet raktározok el, ezért szántanak az uradalmak mély, gőzekével is. Minő fontossága van a mély szántásnak, arrói egyszerű kísérlettel meggyőződhetünk. Amint feltámadnak a tavaszi szárító szelek, ásózzuk meg a feltöretlen gyepet, vagy a tarlót s hasonlítsuk össze egy felszántott és elberenált földdel, vagy egy mélyen felszántott földdel, óriási különbséget fogunk találni. Ha ezt a kísérletet még későbben, a nyár folyamán tesszük meg, a különbség még szembeötlőbb lesz. Az a gazda, aki földjét idejében felszántja s a nedvességet mély müveléssel