Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-03-23 / 23. szám

4 22 ik szám. JSfiHRVIDÉT? 1916. március 23. hathatós szószólója és támogatója volt. — Az őt ért sok csapás ellenére megnyug­vással tűrte sorsát. Áldott kedélye tudott tűrni és szenvedni lázongás nélkül a vég­zet rendelése szerint. Tudott örülni az élet nek, mely pedig olyan keveset juttatott ne­ki. Nagy lelki erejével jó példát mutatott mindég a szenvedőknek és gyámola volt a gyengéknek, az elhagyottaknak. Elhunytáról a gyászoló család a következő értesitést adta közre: Ozv. Kovách Gergelyné Kovács Erzsé­bet ugy a maga, mint gyermekei: dr. Ko­vách Elek, felesége Korányi Anna lés .Dénes fiók, Kovách Sándor, felesége Stosits Zor­ka, és Gergely fiók, Kovách Győző, fele­sége Somogyi Kornélia, valamint László és Győző fiaik, továbbá unokái: Juhász Ernő, Juhász Ilonka, és férje dr. Keresz­tessy Gyula, Paulay Gyula és vője id. Pa­ulay Gyula nevében is szomorúsággal tu­datja, hogy szeretett leánya, illetőleg fe­lejthetetlen testvérök, nagynénjök és só­gornője: gecsei Kovách Izaeblla folyó év március hó 20-án, megpróbáltatásos éle­tének 58. évében, csendesen elhunyt. A felejthetetlen elköltözöttnek földi marad­ványait folyó hó 22-én délután 3 és fél órakor fogjuk az ág. ev. szertartás szerint északi sírkertben örök nyugalomra helyez­ni. Nyíregyháza, 1916. március hó 20. — Emlékét kegyelettel őrizzük! — A vármegyei tisztikar körében Kiss Sándor nyirbaktai tb. főszolgabiró főka­pitányé történt kinevezése folytán válto­zások állottak elő. A [nyirbaktai szolgabírói hivatal vezetésével Evva István várme­gyei másodfőjegyző, s az ő előadói teendő­inek végzésével pedig a mai naptól, márc. 23-tól kezdve Gergelyffy Endre szolgabíró bízatott meg. — Az áprilisi lisztjegyek kiosztása meg kezdődött a városházán. A lisztjegyeket most 5 hétre adják ki egyszerre és pdig március 27-től április 30-ig terjedő időre. Minden hétre más színű jegyek érvényé­ig igy március 27—április 2-ig zöld, áp­rilis 2-től 9-ig szürke, április 10-től lb-ig kék, 17—23-ig fehér, és 24—30-ig sárgás szí nü jegyek jönnek forgalomba. — Koszorú megváltás cimen Kovách Bella elhalálozása alkalmából dr. Korányi Endre ur 15 K-t, özv. Korányi Imréné úr­nő 10 koronát küldött szerkesztőségünkbe, a Napközi Otthon részére. Rendeltetési he lyére küldtük. — Adomány. A József királyi herceg sanatoriumnak a helybeli Takarékpénztár Egyesület 150 K-át adományozott. Fogad­ja érte az elnökség hálás köszönetét. — Hir orosz fogságból. Jánószky Mi­hály Zöldbokori lakos 19 hónap után — Atschinskből — Szibéria — irt hozzátar­tozóinak és közli, hogy egészséges. — Képsorsolás. Zeller Mihály festő­művész képkiálltiásán a következő tombo la jegyek számai lettek nyertesek: 1354, 1406, 1466, 1362, 3880, 974, 3990, 1122, 1179, 1235. — Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi, 22-ik számában «Könyvadomány» cimen megjelent újdonság szövegébe sajtóhiba csúszott be. Ugyanis Uilgár Géza ur nem 29, de 79 kötet könyvet ajándékozott a fő­gimnáziumnak, amely gyűjteményben a gazdasági irodalmon kivül más tudomány­ágak és a szépiroadlom is képviselve van­nak. — Lóosztályozás. A városban levő és 3 évesnél idősebb lovakat április 9-én dél­előtt vizsgálják meg. a Bundi udvarán. A tanyai lovak bemutatásának idejéről a fal raagszok adnak felvilágosítást. — A tűzjelzés rövidesen a régi kipró­bált módon fog történni, mert a torony­nak az őrtanyával való telefonos összeköt­tetése már elkészült és igy a toronyőrök elfoglalhatják, habár csak ideiglenesen is — helyeiket. • — Hadifoglyok részére pénzkül­demények: A Nyírvidéki takarékpénz­tár részvénytársaság igazgatósága érte­siti a t. közönséget, hogy intézete (Vay Adám utca 7 szám) az összes ellensé­ges államokban internált hadifoglyok ré­szére készséggel eszközöl átutalásokat, illetve továbbit pénzküldeményeket és pedig oly feltétel mellett, hogy csak a felmerülendő dij és esetleges egyébb ki­adásokat számítja fel és ezt is csak ön­költségben. 228-3-1 — Megszökött az előleggel. 160 koro­nával a Gloviczky József fényképész cég üzletvezetője: Zeíinka Loó. A szélhámos fotográfus letartóztatása ügyében rendőr­ségünk megtette a szükséges lépéseket. — A kúria Ítélete. Kiss Mária és Szilá­gyi Julianna ujfehértói lakosokat a nyír­egyházi kir. törvényszék kerítés bűntet­téért két évi fegyházra illetve egy évi bör­tönre ítélte. A bűnösök az ítéletet előbb a táblához, majd a kúriához megfeleb­bezték. A kúria Ítélete a napokban érkezett le. Kiss Mária két évi és három havi bör­tönre, Szilágyi Julianna pedig két évi bör­tönre ítéltetett el. UU11J-LL.ILLLUJ M 'I 'I' III il — H' »* —— 1 — — —Mi Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Aki mindennap következetesen hasz­nálja az Odolt, az mai ismereteink szerint az elképzelhető legjobb száj - és fogápolást gyakorolja. Ára: nagy üveg 2.— k, kis üveg 1.20 k. SANATORIUM Nyíregyháza, Káílai-u. 42. Telefonszám 134 Telefonszám 134 A Sebészeti, szülészeti, nőgyógyá­szati és belgyógyászati betegek ré­szére (fertőző betegek kivételével) Orvosi laboratórium. Rőntgenezés. Wassermann vizsgálat. Diátás kúrák. Külön szobák. Teljes ellátás. Mérsé­keltárak. Orvosirendelés d. u. 2—4-ig. Betegfelvétel egész nap. — Állandó orvosi felügyelet. — Vezető orvosok: Dr. Klekner Károly kórh. igazg. sebész főorvos, dr. Spányi Géza kórh. főorvos. Kassai cs. és kir. katonaiparancsnokság hadbiztossága. 10298. szám. Hirdetmény­A nyiregyházai baraktartalék-kórház (ezelőtt megfigyelő állomás) vendéglőszerűen szolgálta­tandó élelmézésre nézve ezennel írásbeli ajánlati tárgyalás az alábbi utasítások kapcsán kihir­dettetik. A biztosítás csak 1916. április 7-től a há­ború tartamára, de legkésőbb 1916. december végéig terjedő időre történik. A biztosítási tár­gyalás megtartatik a nyiregyházai barak tarta­lékkórházban 1916. március 31-én délelőtt 9 órai kezdettel. A tárgyalásnál írásbeli ajánlatok fogadtatnak el. A vonatkozó ajánlati minták, a részletesebb információk, a szerződési feltételek stb. a nevezett tartalékkórháznál megtudhatók. Szintúgy a vendéglőszerü élelmezés megközelítő szükségletei. Az 1 koronás bélyeggel ellátandó ajánlatok a tárgyalási nap délelőtti 8 45 órájáig a nyir­egyházai barak-tartalékkórházhoz (ezelőtt meg­figyelő állomás) küldendők be. Elkésve vagy táviratilag benyújtott ajánlatok figyelmen kivül hagyatnak. Minden ajánlat borítékja a nevezett tarta­lékkórházhoz cimzendő és mint a nyiregyházai barak-tartalék kórházra vonatkozó élelmezési ajánlat jelölendő meg. A vadium 10000 korona (azaz Tízezer ko­rona). Azt nem kell az ajánlathoz mellékelni, hanem azzal egyidejűleg boríték alatt oly módon elküldeni, hogy a vadiumot a tartalékkórház a lepecsételt ajánlati boríték felnyitása nélkül átvehesse. Az óvadékhoz egy részletezés melléklendő. A pályanyertes köteles a vadiumot legkésőbb folyó évi április hó 4-ig, a teljes óvadéki ösz­szeget képező 20000 K (Húszezer K) kiegészíteni. Mindegyik ajánlattevő tartozik megbízható­sága és teljesítőképessége felől egy bizonyítványt felmutatni, amelynek azt is fel kell tüntetnie, hogy vendéglővel, kifőzéssel stb. iparszerüleg foglalkozik. Oly egyének ajánlatai, akik külön­ben nem űzik ezt az ipart, el nem fogadtatnak. Ezen bizonyítványok minden kereskedelmi cégjegyzékbe bevezetett cégre nézve a keres­kedelmi és iparkamara, nem bejegyzett keres­kedőkre nézve az illető helyhatóság által álli­tandók ki és a kereskedelmi és iparkamara, illetve az illető helyhatóság által közvetlenül küldendők meg a nyiregyházai barak tartalék­kórháznak. Az ajánlattevők tartoznak gondoskodni arról, hogy az illetékes kereskedelmi és ipar­kamarák, illetve helyhatóságok ezen bizonyít­ványokat idejekorán kiállítsák és beküldjék. Pályanyertesnek, anélkül, hogy a legjobb kínálat magában mérvadó lenne, az az ajánlat­tevő fog tekintetni, akinek ajánlata tekintettel teljesítőképességére, megbízhatóságára és az egyéb feltételekre, a kincstárnak a legtöbb előnyt biztosítja. A tett ajánlatok közül csak azon egyéneké vehető tárgyalás alá, akik érvé­nyes szerződést köthetnek. A pályanyertesre nézve a kötelezettség ajánlatának benyújtása napjával lép érvénybe, a kincstárra nézve pedig csak az ajánlat elfogadása napjával. Kassa, 1916. március 20. Cs. és kir. Hadbiztosig Kassu. Eladé 29 holdas önálló szőlőfceiep, közel a városhoz, lakóházzal, cselédházzal, nagy pincével, szüretelő helyiséggel, teljes fel­szereléssel, berendezéssel és hordókkal. Eladó a Kótaji-utca elején 4 szobás modern uj ház, istálló, kocsiszin, nagy beton pince és mellékhelyiségekkel, Gim a kiadóban, 181-1 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom