Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-03-09 / 19. szám

2. 19 ik szám. ,HYÍR¥IDÉE. 1916. március 9 A gyümölcsös gondozása. Most, amidőn minden emberi élelem megbecsülhetetlen kincs, nagy gondot kel­lene fordítani gyümölcsfáinkra Sajnos, Magyarországon még ott tar­tunk, hogy nem a józan belátás, nem a célszerűség diktálja a tennivalókat, de a hatósági kényszer eszközök alkalmazásá­val lehet csak ugy ahogy célt érni. Ne várjunk ezen a téren fellendülést, mig bottal kell a gazdát saját vagyonának gondozására kergetni. Hiába való fáradozás marad a gyü­mölcsfa ápolás mindaddig, mig az a véré­be nem megy minden egyes gazdának, hogy saját jól felfogott érdeke, s a köz iránti kötelesség a védekezés a paraziták ellen. Egyik-másik nagy gonddal, költséggel irtja a hernyót, a lepkéket, a vértetüt, de meddő marad minden (igyekvés, ha a szom­széd hanyag, s fájáról a paraziták milliói lepik el a nagy gonddal, szakértelemmel megtisztított fákat. Itt csak egyöntetű, szigorú rigorozitás­sal végrehajtott, tervszerű eljárás segithet, máskép évről-évre a kiadások özöne sujt­^a az igyekvőbb részét is, s a cél csak nincs elérve. A legszembeötlőbb visszaélés történik a hernyószedésnél. Már maga a hatósági rendelkezés is hibás, mert márc. 15-ig irja elő a hernyó­szedést, nem vet számot azzal, hogy ná­lunk hanyag gazdáink mindent az utolsó percre hagynak, s március 15-ig legtöbb­ször a hernyók már kibújtak, s az üres fészkeket szedik le. Igy, történik ez most is. Úgyszólván sehol hozzá nem láttak ehez a munkához, várják a dobszót, sőt talán sokan arra is pályáznak, hogy hát­ha ez éven feledésbe megy a dolog. Ez éven különösen sok a hernyó, s a gondos gazda borzadva gondol rá, hogy hiába teszi meg a nagy munkát, fáit a szomszéd újra befertőzi. Ha évről-évre lelkiismeretesen eleget tennének kötelességüknek, ugy a lepkék annyira megfogyatkoznának, hogy alig kellene a hernyószedéssel időt tölteni. Megállapíthatjuk, hogy a legtöbb kert tulajdonos végig aludta a telet, s felé sem nézett fáinak. Különösen a kisgazdák szőlős és ud­var kertje fekete a hernyófészektől, és egynek sem jut eszébe, hogy nemsokára beáll a tavaszi vetés ideje, s akkor elmu­laszt más egyébb égető szükséges dolgot. A háborús helyzet a védekezést is megnehezíti, azért is csak a lehető véde­kezési módokat említem fel. 'Nincs védekezési anyag, hiányzik a dendrin, rézgálic, mészkénlé, s ezzel szá­mot kell vetni. s­Első teendő a hernyószedés. Itt már ütött az utolsó óra. Második fődolog, a gyümölcsfák aljá­nak felásatása. Az ásó napfényre hoz sok rovarpe­tét, áttelelő rovart, levegőhöz, meleghez juttatja a gyököret, s konzerválja a téli nedvességet. Akinek dendrinje van, az 30 százalé­kos oldattal, meszelővel kenje a fatörzset és ágakat, ameddiga földről eléri, s a fa ágait 10 százalékos oldattal permetezze a vértetü, moha és sok más áttelelő rovar és pete elpusztítása végett. Mindenesetre a vén fákat erős drót­kefével tisztogassuk meg, esetleg a hozzá­férhetetlen helyeken kézzel vakargassuk. Ennél a műveletnél arra vigyázzunk, hogy sebet ne ejtsünk a fán, mert ott a fa kor­had, s a szu, vértetü ott ver tanyát. A fák alját — ha elég ritkán állanak — ültessük be burgonyával, de legcélsze­rűbb bükkönynyel bevetni, mert az zöl­den etethető takarmányt ad, a méheknek legelőt nyújt, s a visszamaradó gyökere­ken nitrogén halmozódik fel, s trágyaként hat. A lekaszált területet haladéktalanul kapával porhanyitsuk, nehogy a nedves­ség veszendőbe menjen. Aki rendelkezik rézgáliccal, az lega­lább egyszer, viritás után permetezze meg fáit. Mig a nedvkeringés be nem áll, a sűrű ághajtásoktól is tisztítsa meg mindenki fáit. Ezek a sürü hajtások adják a vértetü­nek a legjobb búvóhelyet. A vértetü ellen a legjobb védő szer a dendrin, de ha az nincs, jó a növényi olaj zsír, az alkohol, a hypermangán-savas káli oldat és a petróleum emulsio is. A vértetüt kiirtani nem lehet, itt arra kell törekedni, hogy folytonos üldözéssel a lehetőségig visszaszorítsuk annak elsza­porodását. A' nyári védekezést folytonos ecsete­léssel, öreg tehetetlen emberek és 10—12 éves gyermekek is végezhetik. Az almamoly. ellen és részben a rügy­furó bogarak ellen jó védekezés a szal­makötél. Május 15-től kezdve hullámpapir, vagy. szalmakötél felrakással irtsuk ezeket a kártevőket. A' védőövet két hetenként bontassuk le ugyancsak gyermekekkel, s ha egy-két napra eltávolítjuk a kötést, a cinkék min­den bábot elpusztítanak, ahol nincs cinke, ott kézzel kell elpusztítani. Szeptember közepétől már végleg ott kell hagyni a kötést, hogy a bogarak télire megtelepedjenek, s derült, hideg téli na­pon gondosan kell lefejteni s elégetni. Meglepő, mennyi féreg pusztítható igy fel, s ez az egyetlen mód az u. n. férgesedés megóvására. A levéltetveket igen nagy sikerrel, thanoton permetezéssel lehet irtani. Ha a káros rovarok és hernyók mégis nagyon elszaporodnának, ugy célt érhe­tünk schveinfurti föld permetezéssel, itt azonban vigyázni kell, mert a mérget ha­misítják, viszont nehogy későn permetez­zünk, mert az egészségre veszélyes, sok­szor a fák alatt levő ribizli, málna, kösz­méte is kap a permetbői, s mérgezést okozhat. Az ilyen cserjéket ponyvával kell a permetezés idején letakarni. Vannak bizonyos nagyobb testű rova­rok, ezeket kézzel kell összeszedni. A fán levő férges és összezsugorodott rothadásnak induló gyümölcsöt időnként távolítsuk el, valamint a lehullott példá­nyokat is. A túlterhelt fákon ritkítsuk meg a gyü­mölcsöt, így szebb és ízletesebb példányo­kat nyerünk. A lisztharmat ellen legjobb védelem a kénpor fúvás. Különösen a Jonathán fo­gékony lisztharmat iránt. Ne feledkezzünk meg a mi jó baráta­inkról, a madarakról sem. Ne tűrjünk a kertünk körül macskát és fészekszedő gyermekeket, ellenben rak­junk ki cinke odúkat, s a bokrok aljáról ne tisztogassuk a lehullott ágakat, levele­ket, mert az figyelmezteti a madarat a macska közeledésére, nincs kitéve megle­petésnek ellenségei részéről, s szívesen el­bogarászik az avar között. A bogár is szívesen rejtőzik az ilyen helyeken, s prédája lesz a madárnak. Tartsunk madarak és fák napját, s ne mulasszuk el a gyermekeket ilyenkor ismeretterjesztő füzetekkel ellátni, amit otthon is elolvasgatnak. Ha az ilyen füzetek kellő érdekességet nyújtanak, kedvenc olvasmánya lesz a fel­nőtteknek is. Gyümölcsfáink sokat igérő, duzzadó rügyekkel vannak megrakva, ne engedjük pusztulni, nagy. szükség lesz most arra. Ültessünk gyümölcsfákat, nemzeti jó­létünket biztosítjuk ezzel, szeressük a fá­kat, lelkünk nemesedik azzal. Szomjas Gusztáv. Merengés A kávéházban ülök és várom az esti la­pokat. A cigány a legújabb háborús müdara­bokat és táncokat játsza, a hamismárvány asztaloknál pedig katonatisztek és ügynökök ülnek. Katona és ügynök: ez a kettő jellemzi a modern háborút; a katona a fronton, az ügynök pedig itthon, küzd mindakettő, csakhogy sajnos, ellentétes érdekek szolgálatában. Az állami beavatkozás az egyén jogkörébe nálunk csak közvetlen az államot, mint hatalmat érintő kötelességeket vonalozza körül, s általában véve negativ jellegű, azt szabja meg, mit nem sza­bad cselekednünk. A rekvirálható dolgok be­szolgáltatására irányuló rendelkezések- már a a pozitív intézkedés jellegét viselik magukon, s épen ezért szokatlanok. A katona azonban nemcsak azt tudja, hogy mit nem kell, vagy nem szabad cselekednie, hanem minden esetben utasítva van arra, hogy milyen feladatot kell megoldania, milyen munkát kell teljesítenie. Az itthonmaradott polgár még mindig a béke­idők kényelmes paragrafusai között hízik, azt csinál, amit akar, csak az állam tiltó rendelke­zéseit nem szabad megsértenie. Ezt a körül­ményt azután mértéknélküli szemérmetlenséggel használják ki azok, akiknek valósággal a kezé­ben van a magyar nemzet élelmezése, szükség­leteinek ellátása. Az áru és az ár közötti viszony napról napra változik. Ez természetes is, mert az árunak és a pénznek az értéke is változásnak van kitéve. Azonban békeidőben, amikor a ke­reskedelem megtalálja a maga forrásait, s a pénzpiacon sincsenek nagyobb árhullámzások, a szükségleti cikkek értékének emelkedése {nor­mális határok között marad, mig a mai hábo­rúban, amikor meglévő készleteinket a legszi­gorúbb pontossággal kell felosztanunk, hogy mindenkinek jusson belőle, egyrészt az elosztás nehézségei, másrészt pedig az állami beavatko­zás hiánya miatt egyeseknél nagy készletek halmozódnak fel, ami viszont nagyarányú ke­resletre és ennek következtében áremelkedésre vezet. Kétségtelenül megállapítható, hogy ez a felhalmozódás és a készletek visszatartása cél­zatos, s a közönség kizsákmányolására vezet. Ha ehhez hozzávesszük a nálunk uralkodó egészségtelen közvetítő kereskedelmet, melynek célja az előbbivel mindenben megegyezik, akkor sejteni kezdjük, hogy az abnormis drágaság okait hol kell keresnünk. Az erélyes intézkedés hiánya így boszulja meg magát a közönség ama részén, amelyről elsősorban volna kötelessége az államnak gon­doskodnia. A végeredményt lehetetlen nem látni: a kereskedő és földbirtokos osztály tele­szívja magát pénzzel, gőggel, a honorácior osztály pedig folytalja siilyedését a már jól is­mert lejtőn oda, ahonnan olyan ritka és olyan nehéz a kiemelkedés : az eladósodás, a szellemi és anyagi tönkrejutás poklába. Csak most veszem észre, hogy erről a kérdésről még csak beszélni sem érdemes. Ugyan ki hallja meg egy kétségbeesett társa­dalmi osztály segélykiáltásait, amikor mindenki a gyors meggazdagodás dühétől elvakultan ro­han az újabb és újabb üzletek után ? Majd eljön a segítség akkor, amikor a haldoklónak az utolsó kenet, s nagy kérdés, hogy egy ösz­szeomlott társadalmi osztály poraiból megszü­letik-e az új Magyarország honorácior osztálya? Diogenes Ha valaki saját szükségletén felüli ga­bonanemüjét be nem szolgáltatja — meg­érdemli, hogy közmegvetés tárgyává le­gyen!

Next

/
Oldalképek
Tartalom