Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1916-03-02 / 17. szám
17-ik szám. JSfYÍMIDBfi 1916. március 2. 3 Kertész Bertalan Nyíregyháza város egy érdemes tisztviselője, Kertész Bertalan rendőrfőkapitány február 29-én meghalt. Már idestova egy esztendeje kínozta súlyos szívbaja, ugy hogy azóta állandaón távol volt hivatalától is. Az elmúlt napokban már egy ízben halálhírét költötték Kertész Bertalannak. Akkor nem volt igaz a futó hir — sőt érdeklődve hogyléte felől, örömmel hallottuk, hogy jobban érzi magát. Kedden hajnalban azonban a gyilkos kor kioltotta Kertész Bertalan nemes életét. Tizenhat évig buzgón szolgálta városa egyik legfontosabb ügyét, a közbiztonságot. Jó szivével párosult erélye, szorgalmas odaadása nemcsak tiszttársai, de az egész város szeretetét, tiszteletét és becsülését szerezte meg az elhunyt főkapitánynak. Temetése tegnap, szerdán délután ment végbe óriási részvét mellett. Koporsójánál Géczy Géza dr. városi főjegyző mondott megható, meleg bucsu szavakat a város tisztviselői kara nevében. Ravatalára ugy a város, mint tiszttársai koszorút helyezlek. Kertész Bertalan haláláról a következő gyászjelentéseket kaptuk: Kertész Margit és Petrássy Lajos a nagyszámú rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a legjobb felejhetetlen apa, sógor és rokon: Kerlész Bertalan Nyíregyháza város rendőrfőkapitánya, a Ferencz József rend lovagja stb. stb. életének 62-ik évében, folyó hó 28-án éjjel hosszas szenvedés után csendesen elhunyt. Drága halottunk hült tetemei a Kossuth-utca 29-ik számú gyászos házból március hó 1-én délulán fél 3 órakor fognak a református egyház szertartása szerint az északi temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Nyíregyháza, 1916 február 29. Áldás és béke lengjen porai felett! • Nyíregyháza város tisztviselő ikara fájdalmas szívvel tudatja, hogy Kertész Bertalan nyíregyháza város rendőrkapitánya hivatali szolgálatának 16-ik, életének 62-ik évében hosszas betegség után a folyó február hó 29-ikén elhunyt. Nyíregyháza, 1916 február 29. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. K. 4975—1916. Hirdetmény. Közhírré teszem, £iogy az országgyűlési képviselői -választásra jogosultak névjegyzékének összeállításával megbízott összeíró! küldöttség évi március hó 6-ik napján az ipartestület tanácstermében kezdi meg működését. Az összeirási munkálatok befejeztéig az összeíró küldöttség délelőtt 8—12-ig, és délután 2—5 óráig fog működni. Felhívom egyidejűleg mindazon munkaadókat, akik választói életkorban levő, legalább 10 férfi alkalmazottat rendszeresen foglalkoztatnak, hogy ezen alkalmazottaikról készítendő jegyzéket az összeiróf küldöttségnek bocsássák rendelkezésé re, mert annak elmulasztását a törvény 10-től 100 koronáig terjedhető birsággal sújtani rendeli. Azi alkalmazottak jegyzékének kimutatására szolgáló minta az érdekelt munkaadók részére a városi főjegyző hivatalos helyiségében az érdekeltek által átvehetők. Kelt Nyíregyházán, 1916. évi február hó 23-án. Balla Jenő, polgármester. Tábori újság. Kedves levelet hozott a tábori posta szerkesztőségünkbe. A levél az olasz front ról érkezett, ahol, mint a megküldött tábori újság bizonyítja, még van humor, van jókedv, örömmel közöljük a levelet teljes egészében és bemutatjuk egyúttal a tábori újság néhány, újdonságát: Feldpostamt, No. 85. 1916. febr. 22. Kedves «Nyirvidék»! Lám, háborúban még sem hallgatnak a Múzsák, mint azt az öregek hitték. Tanú rá a mi magas művészi színvonalon álló «Nadály»-unk. Időszaki viclap tetszik tudni. — Hogy viccek nincsenek benne? Uram, Istenkém, háborúban nem vesszük azt olyan szigorúan. Hogy az irása olvashatatlan...? Ugyan kérem, hisz mindegy az, ugy sem olvassa el senki. Hogy mit csinálunk a befolyó óriási előfizetési di jakkal? Hát megigyuk Uram, meg biz a...! • • '4 Apró ügyes bajos dolgainkat tárgyalja. Nem személyeskedik, csak beleköt mindenkibe. — Von Hauptmann ahwerts — Nem revolver lap... az ötösök inkább puskatussal dolgoznak szabolcsi gyerekek, jobban áll ez a kezökben. Bocsánatot kérünk, hogy konkurrenciát csinálunk és kérjük a kedves «Nyirvidékünket», fogadja szívesen újdonsült kollégáját. A legfelső szerkesztőség megbízásából Szakolyi Sándor fhadnagy. — Legújabb. Szabadságról hozták azt a hírt, a mely kivételesen nem szakács avisó, csak fél trénavisó, [hogy egy nagy ur azt mond ta otthon, szép Magyarországban, hogy e hó 20-án olyan valami fog történni, hogy a budapestiek öröme határtalan lesz és ölelgetni, csókolgatni fogják egymást. Hogy az ölelgetés és csókolgatás tényleg megtörténhessék, jó volna tisztjeink vállalkozó részét e célra — szabadságolni. —< A magyar baka. A front mögötti faluban, ahol a írének vannak, a falusi lakosság otthonmaradt; különösen a női nem van erősen képviselve, kiknek apraja-nagyja vál tozatlan buzgalommal igyekszik megnyuzni a bakákat, csokoládé, gyertya, stb. árusításával. Persze, se szeri, se hossza az évődéseknek, amit bakáék csinálnak a leányzókkal. A legutóbb is abban a szerencsében részesült egy, az elárusító leányzók közül, hogy egy baka megölelte. A leányzó szabadkozott és az ő ékes csúcs nyelvén valahogy össze is szidja. A baka igen nagy indignátióval engedi el és a legnagyobb megvetés hang ján mondja: — «No nézd a rücsköst, hogy kapálódzik, pedig csak ugy tudtam jó szívvel megölelgetni, hogy közben az otthonmaradt babámra gondoltam. » — Bosnyák a poszton. A Vachdienst sohse volt népszerű bakáék előtt, de a vachkommendántság sem kellemes feladat, mert az őrtálló bakáknak ismerni kell a szolgálat minemüségét. Vachdienstbe kerülnek egyszer a bosnyákok. A kiállított szabályszerűen sétál fel (és alá őrhelyén, amikor az ügyeletes tiszt odaérkezik hozzája is és faggatja a szolgálat, kötelességek felől. A bosnyák nem tudott felelni semmire sem. Végre indulatba jön a tiszt és utolsó kísérletként azt kérdi tőle: — Hát minek állsz te tulajdonképen itt? Mire a bosnyák a világ legártatlanabb pofájával feleli: — Várom az ablézungot! ÚJDONSÁGOK. Közgyűlési naptár. A Nyirmadai Takarékpénztár Részvénytársaság március 26-án, délelőtt 11 órakor tartja meg XVIII-ik évi rendes közgyűlését. — Cholnoky Jenő két előadásáról. Egyformán érdekes és tanulságos témát választott !a tudós kolozsvári egyetemi tanár szombati és vasárnapi előadására. A földgáz kérdése mindnyájunkat érdekel, különösen mióta a németek kapták meg a kissármási földgáz forrásokat. Gazdasági, ipari értékéről már sokat halottunk de geologiai szempontból még alig tárgyaltak. Tehát sok ujat fogunk hallani Cholnokytól. — A Balaton a magyar tenger, mindig aktuális. Most még inkább, midőn annyira megáradt. Cholnoky Jenő hosszabb időt töltött most a kiáradt Balaton mellett és számos, érdekes fölvételt fog bemutatni. Szombaton d. u. 6 órakor a földgázról, vasárnap délután 6 órakor a Balatonról fog elődást tartani a vármegyeháza dísztermében. Mindkét előadását számos szines vetített képpel kiséri. Belépődíj 1 korona. A tiszta jövedelmet hadi jótékonyságra fordítja az elnökség. — Kitüntetés. Lányi Imrét, a helybeli dohánybeváltó hivatalnokát a Signum Laudissal tüntették ki és egyidejűleg főhadnaggyá léptették elé. — Március 15. megünneplésének megbeszélése céljából Balla Jenő polgármester március 2-án délutánra értekezletet hívott össze a városháza tanácstermében. — Eincvestés. Dr. Ujfalussy Dezső főispán a február hó 29 én tartott rendkívüli közgyűlésben dr. Szabó Sándor nyírbátori gyakorló ügyvédet tb. alügyésszé nevezte ki. — Iskola és gyermek-otthon lesz a Pásztory-kastélybóí. Miklóssy. István püspök 27-én Turvékonyára utazott a' Pásztory-féle; gazdaság átvétele végett. Mint értesülünk, a hajdudorogi megyés püspöknek az a szándéka, hogy a Pásztory-kastély egyik (részében iskolát rendeztett be, a másik részt pedig átalakíttatja egy gyermek-otthon céljaira, melyben különösen a hadi árvák nyernek majd gondozást. — Glyászrovat. A következő gyászjelentést kaptuk: Nagykállói Kállay Margit férjével, Kopácsy Istvánnal. Nagykállói Kállay Olga, özv. Okolicsányi Dezsőné gyermekeivel, Sári, Kató és Gáborral, Kállay András feleségével, Csuha Vilmával és gyermekeikkel: György, Mariska, Sarolta, Emil, András Tamás és Miklóssal a nagyszámú rokonsággal egyetemben, fájdalomtelt szívvel tudatják a legjobb anyának és a felejthetetlen jó testvér sógornő és nagynéninek özvegy Kállay Oltóné Kállay Vilmának hosszas gyengélkedés után végelgyengülésben folyó hó 24-én bekövetkezett csendes elhunytát. Az Istenben megboldogult hülttetemei folyó hó 26-án d. e. 10 órakor fognak a halottas háznál (Színház-utca 10. sz) beszenteltetni és ugyanaznap a róm. kath. egyház szertartása szerint a kiskállói családi sírboltba örök nyugalomra tétetni. Engesztelő szent mise áldozatok folyó hó 28-án fognak a nyíregyházai és a kegyúri napkori, nagykállói és orosi róm. kath. templomokban az egek Urának bemuttatni. Áldás és béke lengjen porai felett!