Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-01-07 / 2. szám

2 2-ik szám. . I^YIRIÍIDÉK. 1915. január 7 k készlet. Mult számunkban fenti cimmel megjelent cikkre a következő sorokat kaptuk : A Nyírvidék tekintetes Szerkesztőségének. Helyben. Tisztelettel kérem b. lapjok legközelebbi számában alanti helyreigazító sorok közlését : Szomjas Gusztáv földbirtokos ur b. lapjok f. évi január hó 3-án megjelent számában a „Készlet" cim alatt a többek között irja. „Az első legnagyobb botlás a miniszteri szakjelentés volt. Beigazolódott, hogy ez az intézmény teljesen csődöt mondott." E sorokkal megtámadja az egész gazdasági tudósítói kart, — melynek ő is 1904. év óta egyik legbuzgóbb tagja, — mert a miniszteri termés jelentések a tudósítóktól két hetenkint beérkezett adatok feldolgozása alapján adatnak ki. Cikkíró, mint gazdasági tudósító nagyon jól tudhatja, hogy e gazdasági kar, mely önzetlenül, teljesen díjtalanul teljesiti fáradságos kötelességét, megtámadtatásra, lebecsülésre okot nem szolgáltathat, méltók ők mindnyájunk hálájára és elismerésére és hogy ez intézmény mai szervezetében igenis bevált, igazolták az 1911., 1912. és 1913. év eredményei, de igazolta volna ezt az elmúlt 1914. ev is, ha a rendkívüli állapotok közbe nem jönnek. Ugyanis a no. kir. földmivelésügyi minisztérium utolsó termés jelentését julius hó 25-én adta ki, a további jelentések kiadását, mivel a tudósítói kar nagyrésze katonai szolgálatia bevonult, éppen félreértések elkerülése végett beszüntette es ezért van Cikkíró, mint irja. azon tévhitben, hogy „A földmivelésügyi minisztériumban még csépléskor sem volt halvány sejtelmük sem az országos katasztrófáról." Ennek épp az ellenkezője áll. Ugyanis a legutolsó jelentés adatait a tudósító urak julius 20-án, tehát a buza aratása közben tették postára, igy jelentéseiket csak becslés és nem cséplési eredmények alapján tehették meg, ami mint alább kitűnik, igen lényeges dolog. így Szabolcsvármegyében a tudósító uraknak a fenti napon beküldött jelentései szerint a búzából várható termés kat. holdanként 627 kg.-ra becsültetett, vagyis az egész vármegyében a búzával bevetett 99634 kat. holdon 624705 métermázsára. Mig a cséplés befejezése után a végleges termés becsléskor az itthon maradt gazdasági tudósító uraktól beérkezett jelentések és felügyelőség által beszerzett adatok alapján a termés leszamitva az elemi csapások által megsemmisült 8468 kat. holdat, a 91166 kat. holdon kat. holdanként 570 kg.-ot (magyar holdanként 427 kg.-ot) tett, vagyis a cséplési eredmény kat. holdanként 57 kg.-al volí kevesebb, mint az a lábon és keresztben julius hó 20-án becsültetett. E különbözet folytán a vármegye termése 519646 métermázsára, vagyis összesen 105059 métermázsával csökkent. Hogy pedig a kat. holdankénti hozam búzából megvolt e vármegyében 570 kg., azt hiszem, abban Cikkíró sem kételkedik, mert jelentései azt, mindenkor jóval fölülhaladták. A fenti csökkenés nagy átlagban is nemcsak valószínű, de azt felül is haladják azért, mert a nyári elemek által okozott karok folytán elpusztult vetések területének a bejelentését a tudósító uraknak csak julius hó 27-én kellett postára tenni, ez a változás, mely mindég számottevő, (vármegyénkben, mint fentemiitettem, 8468 kh.) csak az augusztus hó 3-ról már elmaradt termés jelentésben jutott volna érvényre, ami már akkor, mint mindég lényegesen csökkentette volna a termés eredményét. Vegye figyelembe azt is Cíkkiró, hogy Hazánk keleti és északi vármegyéiben a buza aratása csak augusztus hó elején kezdődik, de még nálunk sem voltak abban a helyzetben julius hó 20-án a tudósító urak, hogy jelentéseiket a cséplési eredmények alapján tehessék meg. Ha a rendkívüli viszonyok a termés jelentések megszüntetését nem kívánták volna, meg lehet győződve, de ki is számithatja Cik-kiró ur, hogy az 1911. évben újra szervezett tudósítói intézmény, mint az előző három évben is, a mult évben újra jól bevált volna és a tfermés jelentések nagyon is megközelítették volna a valóságot, mint azt vármegyénkre vonatkozólag fent bebizonyítottam, annál inkább, mert a legutolsó miniszteri jelentésben a búzából várható hozam 34 millióra — és nem mint Cikkíró irja, 36 millió — becsültetett. Igen kérem Cikkíró urat, ki különben is a tudósítói karnak egyik oszlopos tagja, hogy az önzetlenül fáradozó tudósítói kart és azok munkáját néhány tollvonással oly könnyen ne becsülje le, ne vegye el kedvöket, hisz hivatalom tudja, mily nehéz egy-egy megüresedett körzetet arra alkalmas egyénnel betölteni. Olvassa el a birtokában levő évkönyvből a vármegye gazdasági tudósítóinak névsorát és abból meggyőződhetik, hogy a leghivatottabb földbirtokosok, bérlők, gazdatisztek közül bttek azok kiválasztva és kik lennének leghivatottabbak e szaktudást igénylő tisztség betöltésére, ha nem ők ! Még bátor vagyok megemlíteni, hogy a m. kir. földmivelésügyi minisztérium a m. kir. gazdasági felügyelőségük utján is, mindég tájékozva van az egyes vármegyék mezőgazdasági állapotáról és az abban beállott minden változás táviratilag jelentetik be. Jól emlékezhetik Cikkiró, hogy ő tőle is, mint sok más gazdától éppen e miatt, cséplés idejében távbeszélőn is több ízben érdeklődtem az eredményről, fáradjon el hivatalomba és megmutathatom, hogy az elmúlt évről is 250 gazdaság termés eredményének adataival rendelkezem, a felügyelősegeknek pedig nem érdeke, hogy a minisztériumnak hamis jelentéseket küldjenek. Ezért midőn azt irja, „hogy halvány sejtelmök sem volt" a tudósítói karon kívül, a felügyelőségek ez irányú munkássága felett is pálcát tör, akik pedig, ha nem is nagy lármával, de szívvel, lélekkel csendes munkával igyekeznek a vármegye mezőgazdasági érdekeit előmozdítani és kik nem érdemlik meg azt, hogy éppen vármegyénk egyik kiváló gazdájától érje őket az elítélés. Mindnyájan emberek vagyunk, tévedni lehet a minisztériumokban is, tévedhetnek a tudósító urak,'a gazdasági felügyelők is és mint jelen esetben, Cilikiró ur is, de egy tévedésért egy bevált intézményt támadni egyikünknek sem szabad. Nyíregyháza, 1915. január hó 4-én. Kauzsay Tibor. m. kir. gazd. felügyelő. Emlékezetünkbe idézzük az elmúlt év képét, melyben az érzelmeknek minden skáláját végig éltük. Vájjon volt-e közöttünk egy is, ki gondolni mert volna a népek csatájának e legborzalmasabbikára a mult év első napján, melyen annyi reménnyel és tervvel indultunk a nagy útra ? ! Senki, bizonnyal senki! Tervezgettünk ; szőttük a remény fonalát s mindig vártuk a jobb kor hajnalhasadását, mely után már évek óta sóvárogtunk. Hiszen alig voltunk már képesek megszerezni a nagy drágaság miatt a létfentartási tényezőket. Reméltük, hittük, hogy vége lesz már egyszer! Az ember ugy újévben mindig biztatja magát és a multak szenvedéseit elfeledve, szebb jövőt vél feltűnni az új esztendőben. Az 1914. ev mindenkinek sok csalódást, kiábrándulást, bánatot és fájdalmat, hozott. Kint lassú, tömött cseppekben esik az eső; meg-megrázza olykor-olykor ablakunkat a metsző, hideg szél, melytől kinn, az ablak alatt kísértetiesen bólingatnak a kopasz, lombtalan fák. Bent a meleg szobában összébb húzódik a család ; a szivek összedobbannak, a lelkek összesimulnak. Olykor-olykor nehéz köd ereszkedik a határra, miniha elakarná takarni előlünk a jelent, melynek szivettépő látványosságáról úgyis csak színtelen, ködös képet látunk magunk előtt. . . . Óriási rajokban szállnak el felettünk a varjak ; mondja is róluk a nép : „Ezek is megérezték a háborút." Sok idegen madarat látunk most a mezőkön röpködni; ideszoritotta őket az északi ágyubőmbölés és a déli puskaropogás; menekülnek ők is! a templomok most — aránylag — "jóval népesebbek, mint máskor. Az is eljön most imádkozni, akit eddig a legnagyobb csapás sem tudott odavonzani. Mindenkinek van legalább egy, akiért forró imát küld az egek urához, akiről csak azt tudja, hogy ott van; de hogy él-e még, vagy már holttestén rohanó paripák száguldottak keresztül ? . . . annak csak Isten, boldog Isten a megmondhatója ! ... De milyen szomorú, bánatos, fájdalmas is most a tél! Leverő hangulat, nyomott kedély, bizonytalanság, sirás mindenfelé! Az ősz képe is más volt most, mint máskor ! férfiak helyett öregek, nők és gyermekek végezték mindenütt a munkát; asszonyok hajtották a lovat; emelték, vitték a zsákot! S még igy is mennyi föld maradt megszántatlan, bevetetlen; mennyi köny hull végig a napboritott, redőzött arcokon!! . . . Ki tudja, kinek vetünk, kinek takarítunk ? . . . Ma a világ legnagyobb, legrettenetesebb háborúját éljük, melyben a kinzás és ember gyilkolás ezer- és ezerféle eszköze áll rendelkezésére a háborús feleknek. Ma a XX. században, mikor a világbéke fenséges eszméjének megvalósulását vártuk, msly épen a mostani világháború felidézőjétől, az oroszok „mindenható cárjától" ered: kaptuk helyette a világ leggyilkosabb háborúját; mikor az emberiség nagy része mindenáron .arra törekszik, hogy összébb hozza a népeket, nemzeteket egymáshoz, hogy együtt, vállvetve oldják meg a kultura, a tudomány, művészet, technika, ipar, kereskedelem nagyhorderejű kérdéseit, melyek az emberiség haladasában, vezetésében előrelépést jelentenek: akkor az embergyilkolásnak és pusztításnak alig kigondolható nemeit használják az egymással szemben álló felek. Hát azért terem tette Isten az embert, hogy még a műveltség magas fokán is a saját faját gyilkolja és; 'irtsa ki ? Hát ez is az emberiség feladatai közé taríozik ? . . . E mostani világháborúból nagyon sok tanulság háramlik a müveit emberiségre. Nagyon sok olyan körülmény adja most elő magát, melyek a nemzetek élétére, történetére, jövőjére is befolyással lehetnsk, részint, mint emlékezetes, dicső tények, részint pedig mint megbélyegző, szégyenletes cselekedetek. Ez utóbbiak közé tartoznak azok, a melyek az ellenünk harcoló nemzetek részéről a nemzetközi jog szabályainak durva niegsértésébén nyilvánulnak. E téren az elsőség kétségkívül a szerbeket és franciákat illeti, kik a legbarbárab módon tiporják sárba a nemzetközi jog legfontosabb tételeit, mintha valami Afrikából ideszakadtt horda lennének. Vájjon mertüak-e még olyanra gondolni is a háború előtt, hogy a „világ legműveltebb" (?) népének, a franciának katonái ecetbe áztatják a fogságukba került némát katonák sebeit és a szemüket nem is egyszerre szúrják ki. hanem apránkint, gombostűvel ? ! Révedezve kérdezzük önmagunktól: hát ez az a „müveit francia" ? A szerbek viselt dolgain nem csudálkozunk annyira ! Őket már ismerjük a múltból. Azonban igy is megbotránkozunk rajtuk, mivel kvalifikálatlan nemzetközi néphez az az eljárás, melyet a háború alatt a szerb katona, és pol gár férfi, nő, gyermek és agg egyaránt tanúsít. Cselekedeteikből, viselkedésükből kiveszni látszik minden nemzeti és erkölcsi érzés. Azok az emberi-értelmi motívumok, melyek, kell, hogy minden kultur ember lényét áthassák, nemcsak, hogy részb?n nincsenek meg a s'.erb népben, hanem a kultur ember minimális kellékeivel sem rendelkeznek. Nincs bennök humanizmus, szeretet, hála, becsület és istenfélelem, de mindenek felett hiányzik belőlök a kultura ! Ilyen gondolatok rajzanak át agyunkon, ha áttekintjük az elmúlt év világrenditő esamé-