Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-11-04 / 88. szám

88-ik szám. jmyir¥idék 1915, november 4. 3 k lucerna. A megdrágult és megfogyatkozott jószágállomány pótlása fokozott kötelességet ró gazdáinkra. Évekig hiányozni fog hús, tej, zsír és gyapjú az igavonó jószág, s nehezen fog helyreállni hosszú évek során a helyes egyensúly ezen a téren. A gazdák ennek folytán a nagy üzleti nyereségre való tekintetből ráfeküsznek a ló, sertés, szarvasmarha és juhtenyésztésre, s ennek kapcsán a takarmány termelésre, s ez fogja adni ez első lökést az intensivebb gazdasági fejlődés felé. Mindig egy-egy megrázkódásnak kell jönni, hogy a conservativizmusból kizökkentse a megrögzötteket. Ennél nagyobb rázkódást, mint a mostani világháború talan csak a „Dies irae, dies illo-"hoz majd, mert alig hisszük, hogy az emberiség még egyszer kedvet kapjon egy ilyen világfelforduláshoz, mint a mostani. Még Ben Akiba is visszavonná, hires mondását az újságról és napról, mert ilyet még az öreg nap sem látott, akár a Zeppelint, akár a tengeralattjárót, akár a 42-öst nézzők, de a magyar katona is valami ám, akár lovon ül, akár gyalog jár! Van is bajban az en tent! Eszembe jut egy anekdota, amikor is egy kis kadét a vasúti kocsiban egy nagy szivart szítt, de már-már megártott neki. S így sóhajtott: „Bár csak megtiltaná már egy útitárs a szivarozást.* Az entent is ott tart, hogy bárcsak megtiltanák már a kiszállást Salonikiben. Akkor legalább lenne titulus a tisztességes visszavonulásra. Akkor azután hamarosan be is állna a béke, s mi is hozzákezdhetnénk a lucerna termeléshez. Sokat tűnődtem rajta, miért termelnek gazdáink olyan kevés lucernát és miért termelik a majdnem absulut értéktelen zabos bükkönyt (ez legalább talajjavító), a talajtsaroló és jószágot lerontó mohart és csalamádét? Arra a tapasztalatra jöttem, hogy a tanulatlan magyar gazda a boldogulást a búzától várja, amit ha elvet, aratásig nincs vele baj — s ezek az egy éves növények előveteményül szolgálnak a búzának, mig a legnagyobb jövedelmet hozó és legfehérje dúsabb, tehát legértékesebb takarmánynövény évekig foglalja el a földet. Ilyen kicsinyes számvitel, ilyen rövidlátás uralja ami gazdasági életünket, s ez latszik meg — sajnos — majd mindenütt. Jóllehet a lucerna mint nytrogén gyűjtő évekre megjavítja a talajt. A lucerna 3 — 4 kaszálást ad! Ha nem sikerül egyik vagy másik, pótolja a többi, míg az egy kaszálást adó takarmányokat ha az eső tőnkre tette úgy — nincs tovább. A lucerna igen jókor, már május első harmadában friss zöld takarmányt ad, amit szívesen fogyaszt a ló, marha, juh, sertés és baromfi, s igen nagy tápereje van, s kaszálása után azonnal sarjadzik, s úgyszólván 4—5 hetenként kaszálható. Ha lucernást akarunk telepíteni, célszerű lesz az elővetemény alá erősen trágyázni, s az elővetemény alá igen jó mélyen szántani. Különösen az első fejlődés időszakában igen meghálálja a trágyát, később, mivel gyökerét igen mélyre bocsátja (10—15 méterre is), a mély szántást. Műtrágyaként a lassan oldódó Thomassalakot használjuk, holdanként 4—5 mázsát, de jó hatással lesz szuperfoszfát, káli esetleg a kálifoszfát. Afelett is sokat vitatkoznak, tisztán vessük-e a lucernát vagy védnövénynyel ? Vetik a búzára, árpára, némelyek a csalamádéval egyidejűleg. Mindenesetre jobb, ha tisztán vetjük, mert az első évben gyenge kaszálást ad, s a védnövény nem zsarolja a talajt, s a kétszeri vetéssel nagyon összetiporjuk a földet. A különbség azonban nem olyan nagy, hogy felérne azzal az előnynyel, hogy abban az évben lemondjunk egy 8—10 mázsás árpatermésről. Fődolog, hogy ősszel mélyített talajba, jókor vessük a keveréket, porhanyóra elmunkált. földbe. A lucerna nagyon meghálálja, ha ősszel és kora tavasszal jó erősen megfogasoljuk, s esetleg jó érett trágyát vagy műtrágyát szórunk rá. A vetőmagra igen nagy gondot fordítsunk. Az olcsó húsnak hig a leve. Közmondás seholsem áll meg jobban, mint éppen a lucerna vetésnél. Ne feledjük, hogy a lucernát több évre vetjük s egy rosszul sikerük lucernás sok bosszúságot és pénzbeli károsodást jelent. Nagy kár, hogy nálunk a magkereskededelem is inkább a reclám eszközeivel, mint megbízhatóságával hat ! Ha arsnlíás a lucerna, kíméletlen harcot kell folytatni az élősdi ellen, s ha a fertőzés nagy kiterjedésű, legjobb kiszántani az egész táblát, mert a kimagvazott aranka magját a szél és madár is elhurcolhatja és hosszú időre befertőzi a talajt. Innen van, hogy a mások hanyagsága miatt a szomszédok is szenvednek. A lucerna mély termő rétegű talajt kiván, tehát ahol közel van a kavics, ott nem díszlik, sivár homokon sem él meg, a nedves altalaju földeken pedig ki is pusztul. Ahol az állattartást lelkiismeretesen felkarolják, elengedhetetlen a lucerna kiterjedt termelése. A megszecskázott lucernával sok szalmát fel lehet takarmányozni s igy nagyon kiadó. .Mutasd meg lucernásodat, s megmondom milyen gazda vagy". Szomjas Gusztáv. Egy igazi hős. Néhány hét óta egy az összes legénységi érmekkel feldíszített honvéd zászlós tartózkodik városunkban, ki az áhalános mozgósítás óta a legutóbbi időig a harctéren teljesített szolgálatot és szerzett hirt és dicsőséget, becsűlest és tiszteletet nemcsak önmagának, de hazájának és az egész világon ismert „honvéd" névnek. A székely származósu Dávid István zász lós az első sorából való azoknak a székely fiuknak, akik a négy világtájt levő herctereken rettegetté tették a honvéd nevet. A polgári foglalkozásában békés állami tanitó, a világháború forgatagába kerülve megmulatta, hogy mindazok az eszmék, amelyeket apró tanitvá*nyai előtt és a társadalomban hirdetett, amelynek hivatása szószólóvá tette nemcsak üres szavak voltak ajkán, hanem valóban mélyen és őszintén érzett megnyilatkozások, amelyek a legfelsőbb helyről érdemszerinti elismerést is nyertek. Dávid István életrajzi adatait és haditetteit röviden a kővetkezőkben ismertetjük : Dávid István zászlós, állami tanító. Született 1891. évben Pürkereczen (Brassóra.) 1910beri lett tanitó Prediálon, majd 1911. juniusban Nyíregyházára választatott meg tanítóvá, míg 1914. augusztusban Petrozsényba állami tanítóvá lett kinevezve. Bevonult 1914. julius 10-én fegyvergyakorlatra s a mozgósítás a katonaságnál találta. Szolgál a brassói 24. honvéd gyalogezrednél, hol az 1-ső törzsszázaddal a galíciai harcokban vett részt. 1914. októben 22-én Uzsoknál harcolt, s első kitüntetését, az I. oszt, vitézségi ezüst érmet, 1914. dec. 25-én kapta Tuchownál (Galícia). Itt saját zászlóaljuk ellen nagyobb orosz tömeg támadott s már a bekerítés veszélyének voltak kitéve, midőn ő, mint a zászlóalj balszárnyvéde saját elhatározásából rohamra ment s ezzel sikerült nemcsak a zászlóaljt megmenteni, hanem körülbelül 1200 oroszt foglyul ejteni. Következő kitüntetését a II. oszt. vitéz* ségi ezüst cimet 1915. április 15-én kapta Komarnikinál. Itt egy előre tört orosz állást éjjel önálló elhatározásából sikerült visszavetnie, (amint ők azt nevezik : betömni.) Harmadik kitüntetését a vitézségi arany érmet 1915. julius 13-án kapta az Uzsoki szorosnál azéi't, mert parancs ellenére saját felelőségére, önálló elhatározással szakaszával előretört, mely tette teljes sikerrel végződött s 250 300 oroszt elfogott. Ezen tettének további következménye volt, mert egész zászlóalja előre vonult s maguk előtii állásokból kiverték az oroszt. Negyedik kitüntetését u vitézségi bronc érmet 1915. julius 29-én kapta ugyancsak saját elhatározásából kezdeményezett roham sikeres kimenetéért. Száraz rövid szavakban előadva ezek a haditeljesitmények azok, amelyek Dávid István zászlóst az összes legénységi vitézségi érmek elnyerésére érdemessé tették. Hogy mennyi fáradságba, a felizgatott léleknek mily csodálatos önuralmába és önfegyelmezettségébé került és kerülhetett az, amig összes vitézségi érmeit megszerezte, azt valóban csak az értékelheti, aki a háborúnak az emberi idegeket oly gyakran megemésztő izgalmait maga is átélte. A migunk részéről az őszinte elragadtatás érzelmeivel köszöntjük őt s kívánjuk, hogy eddigi gyönyörű sikereit a jövőben nemcsak a harctereken, hanem a polgári életben is eredményesen gyarapítsa. Közös erővel. A háború kitörése óta elértük a második ősz küszöbét s nem sokat kell vizsgálódnunk, hogy megállapítsuk, hogy a mostani őszi időszak még fokozottabb kötelességeket ró az itt— honmaradottakra, mint a mult évi, különösen ami a mezőgazdasági munkálatokat illeti. Mindnyájan jól tudjuk, hogy az el nem képzelt méreteket öltött háborúban országunk létérdeke feltétlenül megköveteli, hogy hadseregünk harckészsége állandóan fenntartassék, ez pedig — amint azt szintén mindnyájan jól tudjuk — ujabb és ujabb korosztályoknak behívását, kiképzését és harcbaállitását, valamint a hadsereg megfogyatkozó lóállományának állandó pótlását tette és teszi szükségesse és elkerülhetetlenné! Ennek egyik természetszerű következménye abban nyilvánult, hogy az országban maradottak száma és azok közt a földmiveléssel foglalkozók száma is igen megapadt s ezenkívül erősen megfogyatkozott a mezőgazdasági fuvarerő is, ugy hogy az idei őszön még jobban meg kel erőltetnünk magunkat, hogy nemcsak a még kintlevő termést betakarítsuk és leszüreteljünk, hanem hogy ezenfelül még minden egyéb munkát elvégezzünk, amit a jövő évi termés biztosítása megkíván. Pedig egyikünk előtt sem lehet kétséges, hogy ezt a feladatot meg kell oldanunk nemcsak az itthonmaradottak életérdekéből, hanem talán még inkább hadseregünk harckészségének fenntartása s ami ezzel egyértelmű: édes hazánk sértetlen fennmaradásának biztosítása okából is! Ne tétovázzunk tehát és ne késsünk egy pillanatig sem, hanem fogjunk össze s idősebbek és ifjak, asszonyok és gyermekek álljunk sorompóba, vessük latba minden tudásunkat és erőnket s megfontolt beosztással, egymás segítésével végezzük el az őszi szántás-vetést s az összes egyéb mezőgazdasági munkákat. Közös erővel egyetértéssel és helyes munkabeosztással még a gyengébbek is, az asszonyok és gyermekek is, bámulatos eredményt tudnak elérni. Nem is kétkedünk benne, hogy a földmiveléshez többé-kevésbé értő magyar asszonyok megértik a történelmi idők fontosságát, megértik, hogy hős katonáink dicső tetteihez méltóan nekik is — karöltve a magyar ifjúsággal — ki kell venniők részüket itthon a létfenntartás most már igen megsúlyosodott küzdelméből I Hisszük és reméljük azonban azt is, hogy azok az itthonmaradt munkabíró férfiak, akik eddig nem foglalkoztak a mezőgazdasággal, beállanak a munkába és megfogván az eke szarvát, a hadba vonult földmi velőket tőlük telhetőleg pótolni igyekszenek.