Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-11-04 / 88. szám

Nyíregyháza, 1915. november 11. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 90. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton eate. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 29556. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. Legolcsóbb hírdeíéá 1 K. Hivatalos hirdetések sora 80 f. A nyilttér soronként 80 fApró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag betflvel szedett kétszeresen számit. A sirj Halottak napját megelőző délután november 1-én Nyíregyháza város társadalmának minden rendű és rangú tagja közösen áldozott az északi harctereken megsebesült vagy ott súlyos betegséget szerzett s annak következtében itt Nyíregyházán elhalt és eltemetve lévő hősök emlékének. Az a tény, hogy ezen ünnepségen a hadseregnek és a honvéeségnek itthon lévő tisztikara és legénysége csaknem teljes számban a polgári közönség pedig még soha sem látott nagy tömegekben vett részt, legjobban bizonyítja, hogy Nyíregyháza város egész társadalma mily meleg részvéttel viseltetik az elesett hősökkel szemben s mily szeretettel adózizik a harctéren küzdő hős katonáinknak. A hivatalos ünnepély délután 3 órakor kezdődött, a városi dalegyletnek igen szépen előadott gyászénekével, mi uián Kiss Lajos ref. lelkész mondott megható imát. Az ezt követő énekszám után dr. Géczy Géza városi főjegyző mondotta el az alábbiakban egész terjedelmében közölt gyászbeszédét. A megható ünnepséget a dalárda éneke s a kivonult katonaság díszszázada által leadolt zárótűz fejezte be. A leghálasabban kell ez alkalommal megemlékeznünk mindazokról, akik e minden részletében megható és impozáns ünnepélynek rendezésében részt vettek. Igy legelső sorban dr. Ujfalussy Dezső főispán és Balla Jenő polgármesterről, továbbá az ünnepélyen részt vett katonai parancsnokokról s az ipartestület elöljáróságának arról a fáradhatatlan buzgalmáról, melylyel az elesett hősök sírjainak feldíszítését lehetővé tette. A csaknem 800 sírnak kivilágítása és virágokkal való feldíszítése már magában véve is oly megható jelenség volt, amely a minden tekintetben szépen sikerült ünnepélynek bensőségéhez méltóan járult hozzá. Dr. Géczy Géza főjegyző szép emlékbeszéde a következő: Mélyen tisztelt gyászoló közönség ! Amidőn ma összegyültünk, hogy a fenyvesektői vadregényes Kárpátoknak bércei között, vagy a szelid lejtőjű Galíciának földjén s ős Lengyelországnak mocsaras vidékein megsebesült, vagy ott súlyos betegséget szerzett hősökDek itt körülöttünk domboruló sírjainál megszólaltassuk az örök szeretetnek szavát, hogy elhullassuk itt e riéma sírhalmok fölött lelkünknek csöndesen permetező legdrágább könnyeit és a Mindenhatóhoz fordulva elrebegjük hozzá szivünknek legáhitatosabb imádságát e szomorú órákban és itt, e békés.a egymáshoz simuló sírhalmok kőré nem a mögszokásnak kényszerhatalma, s nem az üres hivalkodásnak gyorsan tünő vágya gyűjtött össze minket, hanem lelkünknek közös és legigazabb vágyakozása, szivünknek visszatartóztatást nem tűrő megnyilatkozása, mely énünkből utat tör magának a földnek méhétől a csillagos menyboltig, a szeretet a könny és az imádság. Eljöttünk hozzátok, kik duló csatáknak idegőrjitő óráiban egymással karöltve, vagy egymás ellenében küzdöttetek ; kik a vasnak és a vérnek ily könyörtelennek még sohasem ismert záporában az Önkívületnek parázsló tekintetével néztetek egymással farkasszemet, hogy most ... itt feküdjetek szépen, sorjában, egymás mellett, immáron békében, némán és hallgatagon. Eljöttünk hozzátok, hogy elhozzuk magunkkal azt az ölelést mit a haláloságyon elvesztettetek ; azt a búcsúszót, mit nélkülöztetek s azt a szerető csókot, melyért ugy epedtetek, hogy aztán megbékélve, megnyugodva, örökre megpihenjetek 1 . .. Eljöttünk hozzátok, hogy elhozzuk magunkkal az elvesztett hitvesi csókot, az anyai ölelést s a gyermek imádságát, mely könnyebbé teszi majd azt a reátok boruló földet, melyet annyi hősieséggel védelmeztetek. Csákóitok mellé virágokat tűzve látlak beneteket, mit boldog sejtelmekkel tűztek nem régiben ahhoz ölelésre nyiló szép leánykezek. Még látom a könnyet, mely a búcsúzáskor szemetekben égett; még hallom a bucsut, mely fületekben csengett. Ugy indúltatok el, úgy vettetek búcsút, mint kire dicsőség s az édes otthonnak békés pihenője vár s még vége nincs a rémes ember áldozatnak, még folyton terjed a tűz, még folyvást patakzik a vér, s Titeket máris az örökkévalóságnak szemfödele zár. Ugy indultatok el a nagy küzdelembe, hogy hulló véreteknek ára egy szebb és boldogabb, derűsebb és békésebb jövőnek el nem maradható hajnalhasadása lesz; úgy gondoltátok, hogy a mindent beborító nehéz és komor felhőkön a keresztül törő s életet adó áldott napsugár majd csak erőt vesz és Ti — nem áhítozva hirre, jutalomra, — az eke szarvához, a zakatoló gépekhez s a csöndes, polgári élethivatás köréhez visszatérve, legszebb jutalmatok a hazának megbecsülése s egy kicsiny családnak féltő szeretete, derűs boldogsága lesz ! S mi, kik itthon maradtunk, úgy kisértünk útnak benneteket, mint vérző szivünknek legdrágább felét. Szorongva vártuk rólatok a hirt, mely csak annyit hozzon, hogy akit szerettünk, az él s igaz és jogos küzdelmünk végső sikerében velünk együtt remél. Azután szomorú hirek jöttek! . . . Hogy minden küzdelmetek, minden hősiességtek immáron hasztalan. A bemocskolt hazai föld egyre megnagyobbbodott s kishitű, aggódó lelkeken már átsuhant a gondolat, hogy eljő s nincs messze az idő, amidőn a kettős keresztnek s a hármas halomnak boldog országában a gyűlölt idegen lesz az úr s amidőn a Kárpátok koszorúja között — miként a költő mondja: „Hol a nyilröptü sólyom is csak félve járt elébb, Csipogva fürdik s üt tanyát a szemtelen veréb." Ti voltatok — a még ma is küzdő annyi ezernyi társaitokkal — azok, kik soha meg nem hálálható áldozatkészséggel, soha el nem feledhető hősiességgel, soha el nem hervadó dicsőséggel elvettétek tőlünk ezt a keserű pohárt I Ti voltatok azok, kik a havas fergetegben, a gomolygó ködben és szakadó esőben s a perzselő napnak égető tüzében saját testetekkel fogtátok föl azt a csapást, mely rajtatok keresztül szivünknek irányult. Hogyne omlottak volna hát hulló könnyeink, amikor sápadtan és bénán, csonka végtagokkal s mankón, vagy az örök nyomorúságnak szánva hordágyon vitetve láthattunk viszont! Hogy ne vérzett volna szivünk, amidőn bátor és vidám, erős és daliás férfiak helyett, a sápadt és vértelen arcokból, a csonka és meggyötört testekből, üres es fénytelen tekintetek meredtek reánk I Hogy ellenség is volt sok közöttetek, kit a kórágyon láttunk: előttünk a fájdalomnak és a részvétnek igaz bensőségéből az mit sem veszíthetett. Hős volt mindegyike, kiért egyformán sajog az anyai sziv, egyformán kulcsolódik össze buzgó imádságra az árvának keze, ugy itt a délibábos magyar rónaságon mint a végtelennek látszó orosz birodalmon. Éá most, annyi hősi küzdelem és fáradalom után elcsitulva gyűlölet és tengernyi szenvedés, itt feküsztök : egykor ellenség, most barát ; egymással megbékélve, csöndesen, némán és hallgatagon, várva a végső Ítéletnek reátok ragyogó napját .... Am addig is nem elfeledve s nem emlékteleuül. Ez a temető lesz ennek a nagy, ősi magyar vármegyének örök időkön át legféltettebb kincse s legszebb ékszere, melynek szivünkbe zárva lesz meg a maga legméltóbb helye. Ez lesz az az örök áldozati hely, hol a sírokból a Ti porladó csontjaitokból a hirnek, a dicsőségnek s a jogos büszkeségnek a muló fájdalmakat túlélő hervadhatatlan örökkévalósága kél. Ti pedig atyák és gyermekek, anyák és hitvesek, itt benn a határokon belül és tul, ott a hegyeken, kiknek bús zokogása erre felé száll, nyugodjatok meg és ne sírjatok. Hisz eljő egykor az a boldog, az a fényes reggel, amidőn újra viszonlláthatjátok, újra karjaitokba zárhatjátok őt. Vigasztalódjatok, hisz itt csak a test pihen, mig az ő szerető leikők odafönn, ott is, addig is, örökre értetek imádkozik. A hadikölcsön érdekében megtenni a megtehetőt nem csak elsőrendű és hazafias kötelessége minden igaz magyar embernek, hanem egyenesen nemzeti becsület kérdésévé emelkedik az irányú állásfoglalásunk, hogy hajlandók vagyunk-e anyagi eszközöket nyújtani ahoz a küzdelemhez, melyet a harctereken küzdő véreink a mi létérdekünkért annyi önzetlenséggel, annyi keserves szenvedés és véráldozat árán is — hála a Mindenhatónak — annyi reménnyel és sikerrel folytatnak érettünk. Nyujtsunk tehát segédkezet, járjunk elől jó példával, felvilágosítással s a közvetlenség meggyőző erejével világosítsuk fel a népet arról, hogy hazafiasabban, szebben, biztosabban és jövedelmezőbben nem helyezhetik el a rendelkezésükre álló pénzüket, mint ha a hazának kölcsönzik oda egy szép, boldog és nagy jövő megteremtéséhez.