Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-09-16 / 74. szám

2 74-ik szám. jsfyírltidék 1915. szeptember 16 A közélelmezés ügyében. Részlet egy levélből. . . . .szívesen tudósítalak arról is, miként oldottuk meg a kőzélelmezés kérdését. Előre kell bocsátanom, hogy a mult évi sok kapkodásnak, sikertelen, sőt káros próbálgatásoknak volt annyi haszna, miszerint erős vágyakozás támadt a legegyszerűbb ember szivében is, hogy jővőre csináljuk jobban. Igazán nevetséges dolgok történtek. Tőlünk elhordták a terményeket, aztán ugyanazon fajtákat idehoztak harmadik vármegyéből; a magunk malmában őröltek 5-ik 6-ik falunak, ide pedig távoli malmokból hoztak. Aztán egyszer kevés volt, másszor sok volt, a tengeri liszt megdohosodott, az engedélyezett kereskedők végre is kénytelenek voltak ugy szabadulni áruiktól, a hogy lehetett, mert hát elvégre a miniszter is kivette a tengerit a kényszerfogyasztás alól. Szóval volt elég mizéria intésül, okulásul, — szociális olajcseppek, mondhatnánk talán. Legfőbb szerencsénk azonban, hogy ugy a jegyzőnk, mint feléttes hatóságai, a saját eszöket és lelkiismeretöket is használják s igy lehet velők beszelni. Beszéltünk is, tanácskoztunk is eleget. Négy tanítónk volt befogva a faluházához, volt kinek rubrikázni, tehát volt hivatalos rend is. Nem akarlak untatni a sok firkálással, derekán fogom a dolgot, dobszó utján össze lett hiva az egész falu, a hol aztán a kincstári erdesz, igen népszerű, jó svádájú úriember, előterjesztette, hogyan beszélgessük meg a mindennapi kenyér dolgát, hogy a jövő aratásig meg legyen mindenkinek a szükséges darab. Elsőbben is azt kellett egyakarattal, kőtelezőleg kimondani, hogy amit elhatározunk, annak mindenki aláveti magát, mert csak egyakarattal lehet közügyet jóra vinni. Itt is az a szerencsénk, kedves barátom, hogy népünk elég jól be van iskolázva a komolyabb tanácskozáshoz. Elég régen szokásban vannak^a népies előadások, főként télen, iskolában, gazdakörben, szövetkezetben; a két pap, a 4 tanitó, 2 jegyző, főként az erdész, egy sokatutazott, kitűnő gazda, aztán a gőzmalmi részvényesek, mindannyian elég élénk érdeklődéssel voltak a község közügyei iránt, falusi módra, de elég sikeres közművelődési munkát végeztek s az ilyen néppel lehet boldogulni közdolgok megbeszélésénél. Hát igy szólt hozzájok az erdész : emberek szeretett lakostársaim, most nyissa ki mindanégy fülét mindenki, mert a mindennapi kenyérről lesz szó. Akik mégis jobban tudunk a dologhoz, ugy látnánk szükségesnek és jónak, hogy először azt állapítsuk meg, mennyi termény szükséges minden fajtából, embernek állatnak, a megállapított mennyiség szerint. Ehez pedig azt kell tudnunk egész biztosan, hány kenyéremésztő gyomor van a falunkban ? Összeírja a jegyző ur a tanitó urakkal, egész biztosan, házról-házra, embert állatot, kicsit, nagyot. Igy aztán, akik számolni tudnak, kiszámítják, hogy a meglevő fogyasztó számhoz mennyi termény dukál. Azután pedig minden termelő bediktálja a faluházánál mindenféle terményét; egy választott bizottság, házról-házra utána vizsgálja, valamint a gépelők is bemondják feljegyzéseikből s miután tudva lesz, hol mi van a kamarában ? összeadatik, minden ennivaló, Ebből aztán megtudjuk hogy általában a falu termése, elég-e a falu gyomrának? Ha elég, — ugy nincs semmi baj. Most következik aztán az elosztás, vagyis házanként való megállapítása annak, hogy hol mennyi kell ? és mennyi van P Szükség van-e ? felesleges van-e és mikből ? Miután pedig a miniszter szeptember 15-öt jelölte meg határnapul, hogy aki el akarja magát látni egész évre, hát elláthatja, jelentse be mindenki, mennyit vett ? Kitől vette ? mert szeptember 16 án a bizottság jár házról házra s végleg megállapítja a mennyiségeket. Most következik aztán a java, most figyeljenek barátim és barátnőim ! . . . Megáilapittatván, hogy az egyes családoknál mi a szükség egyből-másból és ugyancsak az egyes családoknál mi a felesleg egyből-másból, akiknek feleslegők van, eladják a megállapított árban s igy lesz beszerezve az egész szükséglet, alkalmas elhelyezéséről az elöljáróság gondoskodik. A szükséges pénzt pedig a Hitelszövetkezet fogja adni, olyanformán, hogy az elöljáróság megállapítván, kinek mennyi terményre van szüksége, ennek megfelelő ősszegről kötvényt állit ki, ugy, mint a rendes szövetkezeti kölcsönről szoktak s e kötvény ellenében igazolójegyet kap arról, hogy ennyi és ennyi terménye van letétben a közös termény közt. Terményt azonban senki sem fog kapni, hanem megfelelő mennyiségű termények időnként megőretvén osztályozott lisztül a helybeli malomban, minden fajta liszt ára, úgyszintén a korpáé is megállapíttatik s ez árban fogja a Fogyasztási Ssövetkezet árusítani, egy kis könyvecskére, melyben a jogos mennyiség be lesz írva s mindig a vásárolt mennyiség is, annak árával s a vásárolt árakról, a Fogy. Szövetkezet hetenként elszámol, az illetők kölcsönének törlesztésére, a mely munkálásért a Fogy, Szövetkezet kilónként 2 fillér járulékot kap és számol el magának, minden kiló árához. No már most, kedves barátim és barátnőim, ezt a dolgot most tanácskozzuk meg töviről hegyire s ami jó, azt tartsuk meg, hogy éhezők köztünk ne legyenek. Megtárgyaljuk biz azt alaposan, édes barátom, mert hát a magyar ember szeret beszélni; de a vége az egyhangú elfogadás leve. Az egész ügylet keresztülvitele megfelelő bizottság kezébe tétetett le. Igy végződött a közgyűlés. Arról is gondoskodtunk, hogy hivatalos hatósági formája is legyen a dolognak. A képviselőtestület retortáján is átment, küldöttség vitte aztán felebb, a hol a jóváhagyás pecsétjét is ráüssék. Ez se ment valami nehezen, nemcsak a dologra, az emberére is néztek s mikor arról volt szó, hogy hátha derékba törik ketté a dolog, mert a bajoskodást az illetők megunják, megsokalják, — hát erre az volt a felelet: csak tessék egész nyugodt lenni ; ha fiaink és lakostársaink tüzbe-fagyba, halálba szenvednek értünk és mi ennyit se tennénk meg itthon a mapunk nyugalmában, akkor igazán azt érdemelnénk, a mint a nagykárolyiakra dörögte szent haragját valamikor Petőfi Sándor: „Kezünkre bilincset, nyakunkra jármot, hátunkra kancsukát I" . . . Bocsáss meg, hogy ilyen sokat irtam, de azért még egyébről is . . . Ez azonban már nem tartozik ide. Ezeket leírtam, illetve lemásoltam, a ma napirenden lévő közügy végett. Aki nem hinné, hogy má soltam, annak szívesen megmutatom az eredetit. Andrássy Kálmán. Sebesült katonák a kárpáti falvakért Egy levelet küldtek hozzánk a katonák. Egy pár sor írást, egy csomó nevet. A kórtermek falai közzé hozzájuk is eljutott akciónk híre. És gyűjtöttek maguk között. Az összeget az adakozók névsorában nyugtázzuk. Itt meg had álljon maga a levél. Mélyen tisztéit Szerkesztő úr ! B. lapja mult számaiban olvastuk, hogy Szerkesztő úr a kárpáti falvak felépítése érdekében, az uj előfizetők egy évi előfizetési diját, mint az illető által a nemes célra adott összeget nyugtázza és azt a segélybizottsághoz juttatja, valamint az összeget beküldőnek — ellenértékül küldi a „Nyírvidékiét. Mi szegény emberek vagyunk. Katonák. Mi nem fizethetünk elő. Ha egyik-masikunknak módjában is lett volna ezelőtt a jótékonykodás, nem tehetjük azt ma, hiszen majdnem valamennyiünk családja segélyre, gyámolitásra szorul. Azért mégis, — megértve a Szerkesztő Ur nemes intencióit, elhatároztuk, hogy utolsó tiznapi zsoldunkból 20—20 fillért a „ Nyirvidék " hez juttatunk. Mi láttuk a kárpáti falvakat s a falvak helyét. Láttuk a nyomort. A siró anyákat és gyermekéket. És örülünk, hogy fillérekkel is segíthetünk rajtuk. Adakoztak : Czipszer Ernő (K 2'50), K. F. (K 1-20), Fabula Mihály (f 60), Petrikovics János, Bodnár Pál, Jakuska János, RitHi András, N. N., Fazekas Sándor, Újvári András, Papp József, Fajdi Sándor, Mayer Aladár. Pozsenely Gyula, Hanuska József, Tóth Ferenc, Ráfay András, Kertész Gábor, Urszu János, Morus András, Sári Gábor, Bóta Sándor, Háberl János, Pach Róbert, Márton István, Pintér András, Kirgi József, Simon Ferenc, Szabó István, Krisztián Mihály, Onefrei Salamon, Kazar Mihály, Molnár Imre, Dankó Vólosán, Stiborovszky Viktor, Schronc József, Mócz István, Jurkovits János, Aman István, Matzer János, Bihari György, Tóth János, Harsányi Sándor, Petró Gábor, Sarok Gyula, Hajnal Gusztáv, Varga Antal, Dicső József, Szalai András, Schuller Miklós, Péter Ferenc, Maleskovics Gyula, Szakáts Sándor, Székely József, Sándor János, Juhász András, Bánházi László, Fekete József, Fekete Miklós, Sztanek József, Foksza Péter, Méda Károly. * Az „Erzsébet" közkórházban ápolt sebesült katonák 16 korona 10 fillért gyűjtve, siettek, hogy kifejezzék lelkük érzelmeit. Ötőllük nem kértünk adományt. Ők szembe nézve a halállal, diadalmasan verték az ellenséget és már vérük hullásával is adóztak. Azoktól kértünk és kérünk, akiknek van mit adni, akik adhatnak, akiknek élet- és vagyonbiztonságát és családi tűzhelyük boldog fészkeit azok a katonák védték, akiknek „családja segélyre és gyámolitásra szorul." — ŐK látták „a kárpáti falvakat s a falvak helyét" és azért siettek, és „utolsó tiznapi zsoldjukból" — 60 fillérből — 20—20 fillért a „Nyírvidékihez juttattak. Köszönjük katonák! Tudjuk, hogy mindig, mindenütt megtették és megteszik kötelességüket ! A szívesen adott 20 filléreket szívesen fogadtuk ! Es hisszük, hogy hetenként kétszer boldogan olvashatják majd a kárpáti falvak felépítésére adakozó polgárok névsorát. A háború. (A „Nyirvidék" eredeti távirata.) Budapest, szeptember 14. (Hivatalos.) Orosz hadszíntér: Keletgaliciában a helyzet változatlan. Az ellenség ma reggel megtámadta a Sztrypa-melléken levő harcvonalunkat, de visszavertük. Az oroszok Volhyniában is, uj csapatokat hozva oda, számos helyen támadtak. Mig Novo-Alexiniecnél még tart a harc. Dubnónál és a Stubiel-szakaszon mindenütt nagy veszteségeivel utasítottuk vissza az ellenséget. Litvániában küzdő csapataink az ellenséget üldözve Slonimtól délre a Griwda-szakaszon tul nyomultak elő. Olasz hadszíntér: Az utóbbi napok eredménytelen olasz támadásai után tegnap a Flitsch és Tolmein vidékén vivott nagyobb harcokban szünet állott be. Plavánál tüzérségünk meglepő tüzelése az ellenséget egy több kilométer hosszúságú harcvonalon űzte ki hadállásaiból. Az olaszok menekülés közben súlyos veszteségeket szenvedtek. A tiroli harcvonalon kisebb ellenséges csapatoknak a Popena-völgy határhidjánál (Schluder-bachtól délre) és a Tonale-szakaszon levő hadállásunk ellen intézett támadási kísérleteit vertük vissza. A délnyugati harcvonalon általában csend uralkodik. HÖFER altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese.