Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)
1915-08-19 / 66. szám
66-ik szám. NYÍRYIDÉK. 1915, augusztus 19. 3 A rady mnoi dóm .. — Egy honvéd naplójából. — Sokan mennek mellette el örökösen és sohasem jut eszébe senkinek a nagy sokaságból, hogy bemenjen s leboruljon oltárai elé.. Ugy áll némán^.. elhagyottan... Tornyaiban nem zugnak harangok, hajójában nem zendül soha ének s nem fakad hő fohász föl az egek felé... Sem ima... sem ének... Semmi., semmi... Borzalom... Nem csak, hogy falai közé nem téved senki, hanem még ki is kerülik a hivők az istennek házát... ...És csak ál!... csak áll a dóm... a beteg dóm... ő nem ért meg semmit abból, ami vele és ami körülötte történt... ő nem tudja miért némult el benne az orgona, a harang... nem tudja miért nincs benne mise... ő nem tud semmit... Pedig mennyi sok mindennek tanuja és szereplője is ő, a dóm, a régen fényes, ékes dóm, a büszke dóm... és mennyi sok minden történt vele mig, ilyen elhagyott, kikerült, szegény, szomorú, beteg dóm lett, mint amilyen most... Tragédiája akkor kezdődött amikor körötte először rengett a föld, amikor körötte először repültek ide-oda a golyók, srapnellek és gránátok... Ez régen volt... Mi jöttünk visszafelé ekkor... S amikor elhagytuk a San vizét, elhagytuk nemsokára Radymnot is, Jaroslaut is... És a dóm, a fényes dóm büszkén nézett utánunk... Tudta, hogy visszajövünk hozzá... Ugy is volt... De ekkorra — már sok minden történt, ami miatt szomorú lett a dóm... Sok minden... Nagyon sok minden... Először Jaroslaut kellett visszafoglalni, s a dóm már ekkor remegni kezdett. . . Oka volt reá. . . Tornyaiban orosz tisztek foglaltak helyet s az istenháza békés falai közé: az ablakpárkányokra orosz géppuskák kerültek, s míg ezek itt e helyen arra voltak rendelve, hogy innen öldököljenek, ugyanaddig az orosz tüzérségi állásokhoz vékony vonalak húzódtak szét, s innen e tornyokból repültek a telefonutasítások, hogy hova eresszék a srapnelleket s a gránátokat... Öldöklő parancsok az istenházából... S aztán amikor ennek ellenére is előretört a mi gyalogságunk, akkor meg azok a géppuskagolyok, melyeket az orosz katonák keresztvetések között hordtak a géppuskákhoz, lekaszálták harcosaink sorát... Öldöklés az istenházából... Ezért... ezekért remegett már előre a dóm... Ezért... ezek miatt a dolgok miatt, és már akkor, amikor először megkoppant a szennyes muszka csizmapalkó megszentelt kövein... De remeghetett is... Mert az innen lekaszált magyar bakák halálát megbosszulandó, a magyarok istene odairányitotta a német ágyuk csövét, ahol a muszkatisztek, muszkatelefonkagylók és géppuskák voltak, s a következő pillanatban egy-egy kurtacsizmás, keménysisakos német gyerek odaeresztette az ércek sírva zúgó kölykét, s a dóm egész testében megvonaglott s a tornyok aljában, ott ahol az a falak testéből magasba nyúlik, középről vörös kőtörmelék hullott alá a homlokzat mindkét oldaláról a bejárat elé... A torony ép maradt... Nem dőlt le... Csak két oldalt, az egymással szimmetrikusan elhelyezett gránátrajt két mély vörösszem bámúlt némán az ágyuk felé, s a géppuskák tovább kelepeltek s az ágyút dirigáló parancs is elhangzott újra... S a német legények erre beküldtek egymásután egy-egy srapnelt a két főtorony ablakán at a toronyszobákba: az orosz tisztekhez s az orosz géppuskákhoz... s azután még többet a főtornyokra is s a melléktornyokra is... és a tetőre is... Ha a tornyokban van, kitudja talán a padláson is van ellenség!... S a dóm recsegett, ropogott... a kupolák betörtek... a tornyok keresztjei oldalra hajoltak... s a szép színes freskók darabokban hulltak a templompadokra, a templomkövekre... s ott elmállottak porrá... És a dóm vonaglott... talai meghasadtak... S a német legenyek úgy vélték: .elég volt" s igy aztán békét hagytak az istenházának, amelynek padlásáról az elmált freskókhoz néhány katonának, orosz katonának lecsöpögött imádságos vére... s összeölelkezett az ecsetszülte szentek festékpor testével... A dómban csend lett... Lépésről-lépésre zavarva, kemény harcok után az orosz a San mögé húzódott... A csatát, a dómos csatát másnap este szélvihar zárta be... Ez volt a finálé... S a dóm baloldali főtornyán a megdőlt kereszt nagyméltósággal ide-oda mozgott a viharban.. Az általunk elfogott oroszok látták ezt... Keresztet vetettek magukra és imádkoztak, s babonás félelem ült a lelkükre s azt mondták, hogy : „Isten keze mozgatja a keresztet; Isten kereszttel fenyegeti az oroszokat: a cárt, a fővezért; annak a templomnak a keresztjével, amely templom őmiattuk lett megszentségtelenítve, s amelyben miattuk ömlött istenfélő orosz katonák vére,..* Azóta csak áll... csak áll a dóm... Csak áll... csak áll... megrokkanva... betegen... némán... A véres események után egy kicsit kifoltozták, kihordták belőle az elhunyt oroszokat s azután csend borult reá újra... Sem orgona, sem harangzugás nincs benne... sem mise... sem ima... sem ének.., semmi... semmi... S mert falai esetleg beomolhatnak, elkerülik az emberek... ...S ott járnak el előtte sokan kik harcba mennek és sokan kik más irányban mentek a véres mezőkre, előtte térnek vissza megsebzetten onnan. Nyüzsg, hemzseg ott az ember örökösen, s a dómot, a megroncsolt beteg dómot, amely oly sok mindent élt át, s amely megbámulta a radymnoi, San-melléki, és prezemysli-környéki csaták rettenetes sorát, alig veszi észre valaki... Hiszen annyi kisebb nagyob rozoga istenháza van az üszkös Galícia vérrel ázott földjén, hogy megunja látni a vértvesztett harcos... ...Szomorúan áll a beteg dóm... Ö nem értett a uagy, dörgő, sivító zugásokból semmit... nem tudja mennyi élet Szűnt meg körülte... s nem tudja miért hajszolják untalan egymást a részvéttelen, megtépázott, megroncsolt vánnyadt emberek... Nem tud, nem ért semmit az egész dologból, csak remegett, recsegett, vonaglott... s nem tudja milyen fényes, milyen ékes volt... s nem tudja, hogy milyen szánalmasan szomorú és nem tudja, hogy milyen busán elhagyott és ridegen beteg ő ma... és azt sem tudja, hogy az ő balfőtornya mozgó keresztjével Istenfanyegette a gyilkos cárnak és gyilkos fővezérnek megkancsukázott, imádságos gyáva seregét... Északi harctér, 1915. K. E. Gazdasági egyesületi közlemény. M. kir. tejmunkásképző szakiskola vezetősége Szabadkán. 212—1915. sz. Pályázati hirdetmény. A nagyméltóságú m. kir. földmivelésügyi minisztérium által Szabadkán ujonan létesített m. kir. tejmunkásképzö szakiskolába tanulókul jelépni szándékozóknak az iskola vezetősége pályázatot hirdet. Az iskola tanfolyama bentlakással van ellátva, hol a tanulók teljesen ingyenes ellátást élveznek s két félévre osztva egy évig — október, illetve április 1-töl szeptember, illetve március végéig tart. A felvételért irt folyamodványok a földmivelésügyi m. kir. miniszter ur őnagyméltóságához címezve minden év augusztus, illetve február hó végéig az iskola vezetőségéhez nyújtandók be. A kérvényhez csatolt mellékletekkel a következő felvételi feltételek igazolandük: 1. A betöltött 17 éves életkor (keresztlevéllel). 2. Erős, egészséges testalkat (orvosi bizonyítvánnyal). 3. Himlő elleni ujraoltás (ujraoltási bizonyítvánnyal), 4. Kiskorúság esetén szülői vagy gyámi beleegyező nyilatkozat. 5. Előképzettség igazolása iskolai bizonyítvánnyal, mely legalább az írni és olvasni tudást kell igazolja. 6. Kifogástalan előélet (erkölcsi bizonyítvánnyal). Az iskolába lépni szándékozóknak gondoskodni kell minden ruha, ágyneműn kivül minden fehérnemű szükségletükről. Az iskolába fölvett tanulónak be kell szerezni két rend fehér vajgyári munkaruhát (15—17 kor.), egy pár facipőt (10 kor.) és hat drb fehér melles kötényt. Az iskolába fölvett tanulók jó magaviselet és szorgalmas gyakorlati munkájuk után havonta 5 (öt) korona zsebpénzt is kapnak. A tanfolyam bevégzése után igen előnyös föltételek mellett a végzett növendékek rendszerint gyorsan kapnak alkalmazást mint tejcsarnok-kezelők, tejfeldolgozók, tehenes-gazdák, esetleg nagyobb gyárakban, üzemekben mint előmunkások. Egyebekben az iskola vezetősége nyújt felvilágosítást. Szabadkán, 1915. évi augusztus hó 10-én. Az Iskola vezetősége. t il ÚJDONSÁGOK. — Őfelsége születés napján ünnepi isteni tisztelet volt a melyen a hivatalok testületileg vettek részt. Énekes János fényes papisegédlettel tartotta meg a hálaadó isteni tiszteletet. A zsuffolásig megtelt Samassa templomban a nap fontossága külsőségekben is megnyilvánult, mert a fellobogózott városban ezúttal lengette a hét először a tőrvényszéken és a pénzügyi palotára kitűzve a török, német és osztrák lobogókat. Az evangélikusok ünnepe. 11 órakor az ág. h. ev. templom nagyharangja hivta a hivő lelkeket a királyért zengő zsolozsmára. A 390. számú ének együttes eléneklése után Szűcs tábori lelkész mondott gondolati értékekben tartalmas beszédet. Ifjúi hévvel mutatott a történelem fényes lapjaira, a magyar nemzet királyhüségére, a vérével és életével érte való, mindenkor kész áldozatára. A békeszerető fejedelem nagy szivének apotheosisát látja a nép a hozzá intézett felhívásban, mely békét óhajtott az élet alkonyán, de önvédelmi harcra akkor is kész. A magyar katonáknak türelmet és kitartást kivánt, mely a biztos, nyugalmas béke révébe vezeti a mostani .vérzivatarba hánykódó hajót. A nehéz időkben is szirtfalként áll az agg uralkodó, — a hosszú, patriarcha élet sok és súlyos csapásai mellett is, — méltó szövetségesével s visszapattan a szikláról az ellenfél minden várhullam csapása. Az uralkodói türelem és kitartas legyen a magyar katona előtt ragyogó példa s büszkeségét képezze a hazáért vérző seb s vigasztalja az a tudat, hogy a lövészárokban küzdőkkel is együtt érez, egyért dobog a felséges sziv. A jelen volt tisztikarra és legénységre nagy hatást gyakorolt e beszéd, melynek végeztével a királyért és a hadsereg diadaláért mondott esdő imát, majd pedig az oltár elé állva, megáldotta a jelenvoltakat. Ezután a hivek Kiss István kántor orgona kísérete mellett énekelték a himnust s szivükben ennek végső akkordjaival távoztak: .Megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt." Könyörgés az izraelita templomban. Őfelsége 85. születésnapja alkalmából könyörgő istentisztelet volt reggel 7 órakor a helybeli izraelita templomban. A keleti ének gyönyörű melódiája I. Ferencz Józsefért szólott, melynek elhangzása után dr. Berstein Bála mondott szívből jövő, szívhez szóló imát a királyért,