Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-07-25 / 59. szám

Nyíregyháza, 1915. augusztus 12. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 64. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak féttr. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szánt: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Az Irta: Dr. Pröhle Vllinos. Azzal az igazsággal, hogy az emberek nem egyenlők, régiség dolgában még a Pythagoras tantétele sem versenyezhet. A francia forradalom szellemi vezetői mindennek dacára felvették hármas jelszavukba az egyenlőséget is. Mikor aztán hamarosan kitűnt, hogy az élő emberek nem egyenlők, mert hogy egyebet ne említsünk: az egyik egészséges, vasgyúró ; a másik nyomorék, nyavalyás; az egyik bátor és elszánt, a másik gyáva, tutyi-mutyi; az egyik lángész, a másik tökkelütött; az egyik boldog, ha jót tehet, a másik a testvérét is megfojtaná egy pár garasért; mikor mondom, mindezek kitűntek, a francia forradalom a nyaktilóhoz folyamodott és ugy próbált egyenlőséget csinálni. Akiknek a fejét lenyiszálták, azok egyenlőkké is lettek, de annál nagyobb baj volt az életben maradottakkal, akik között olyan is akadt mint Napoleon, aki egymaga nagyobb volt az egész francia nációnál. Érthető tehát, ha az 1908-diki török forradalom bölcs vezérei jobbnak látták a „szabadság, egyenlőség és testvériség" helyett a „szabadság, igazság és testvériség" igéit hangoztatni; bár, mellesleg megjegyezve, a török társadalomnál demokratikusabb nincs a világon, mert ott a közvitéz tegezi feljebb valóit s a tiszturak a kávéházakban szívesen üldögélnek egy asztalnál nem csak altisztekkel, hanem közlegényekkel is. Nálunk persze egészen más világ van. Itt a fődolog a titulus. Nagyságos urnák szólítani, vagy címezni azt, akinek a méltóságos cim dukál, tudatlanság, vagy neveletlenség számba megy. Ennek okából, hogy senkinek a méltóságán csorba ne essék, jó ideje már, hogy divatba jött meghívók és körlevelek címlapjára egymás alá nyomtatni azt, hogy: „méltóságos, nagyságos, tekintetes." A boldog címzett így maga választhatja meg magának azt a titulust, amelyre jussa van, vagy amelyikre vágyakozik. Azonban alig szoktam hozzá a meghívó és körlevél küldözök eme lekötelező nyájasságához, már megint beütött egy újítás az egyenlőség szent nevében. A napokban meghívót kaptam, a melyen a nyomtatott címek a következők : „nagyméltóságú, méltóságos, nagyságos." Szóval a tekintetességnek már befellegzett. A tekintetes cim ma már oly alacsony, hogy jő társaságba nem való. Nem szándékozom elégiát írni a dominus spectabilisnak, a tekintetes urnák alkonyáról, utóvégre a germán mythologia ázerínt az isteneknek is bealkonyodott egyszer. Miért ne alkonyodnék be a tekintetes címnek is, mikor az emberek olyan bájosan, olyan javíthatatlanul hiúak és pedig annál hiúabbak, mennél jobban hirdetik, hogy ők a titulusra nem adnak semmit, hogy fődolog a vitulus. Jó néhány esztendővel ezelőtt, példának okáért, egy úgynevezett európai műveltségű és természettudományi gondolkozású uri embertől egy ismeretterjesztő előadást hallottam, amelyben az illető, nyájas hallgatóinak, kaputos és nem kaputos uraknak, éltes hölgyeknek és ábrándos szemű leánykáknak, azt magyarázta, hogy az ember csupa oktalan hiúságból tartja magát a teremtés koronájának. A természettudomány nem ismer teremtést s a nagy természetben minden lény egyenlő rangú s igy nincs okunk lenézni, lekicsinyelni se hangyát, se bacillust, se gorillát, se vízilovat, mert azokkal közös származásúak vagyunk s létjogosultság dolgában velük teljesen egyenlők. Mikor aztán a plúrális szavazati jog terve tartotta izgalomban a kedélyeket és elmékét, ugyanaz a protozóokrata ur így argumentált a fülem hallatára : „A plúrális szavazati jog a leghel'esebb a világon, mert hogy jutok például én, egyetemet végzett, diplómás ember ahhoz, hogy az én szavazatom csak annyit nyomjon a latban, mint a suszteromé?" Igy festenek a gyakorlatban még azok az urak is, akik elméletben az egész csúszó-mászó és repeső világra ki akarják terjeszteni az egyenlőség elvét! Azonban, ha az egyenlőséggel ilyen rútul állunk, térjünk vissza az igazsághoz. Legyen igazság az, hogy érdemmel rang, ranggal megfelelő cim jár együtt. Ha ma már jó társaságban a tekintetes cim sem alkalmatos, sőt alkalmatlan, hát vonjuk le a következményeket alaposan s kezdjük ezt azon, hogy minden közkatonát, akinek a mellén vitézségi érem, vagy homlokán sebhely van, legalább is kegyelmes urnák címezünk; mert vitéz katonák társaságánál csak nem lehet jobb társaságot képzelni a mai világban. A magyar földmives. Világháború kellett, hogy észrevegyék a magyar főldmivest. Voltaképpen abban, hogy a külföld tudomást vett a Magyar nemzetről, a magyar földmivesnek volt a legnagyobb része. A háború folyamán tünt ki, hogy nemzetünk erejét, energiánk kutforrását, vagyonunk szilárd bázisát s erkölcsi értéküDk gazdag tárházát hol kell keresnünk ? Nemcsak karjának ereje, kitartó szívósságának, igénytelenségének minden erénye emelkedett ki a mindennapiság felé, de jellemének szilárdsága, vasakaratereje, hősiessége, hűsége, hazája és királya, szövetségese iránti szeretete a napnál tündöklőbb fényben ragyog. A magyar huszár és magyar baka vérét áldozta és áldozta ma is minden harctéren, az ellenséggel meg nem alkudva, nótázva, Istenben vetett bizalommal rohan mindenütt s rohamát nem állja sem az orosz, sem az orvul támadó talián. Ott láttuk hóban, fagyban a Kárpátok ormán 4 hónapi nélkülözések közt győzelmesen helyt állva, majd Gorlicénél az első rohamoszlopban, Bukovinában űzve, hajtva a túlerőt, majd Lemherg elsőnek látta a dicső kassai fiukat, lobogó zászlók alatt berobogni, ott várják biztos puskájuk végére az Alpok hólepte bércein az orozva támadó alpesi vadászokat s verik véresen vissza az Isonzónál a sokszoros túlerővel előtörő bersaglierikat. Balatonvidéki és tiszamenti barna fiuk kezelik a Dreadnoughtok nehéz ágyúit s temérdek vihar közt is megtartják áldott jó kedélyüket s szivüknek tisztaságát és emberies érzésüket. A történetek egész sora bizonyítja, hogy ebben a háborúban a legnemesebb és legférfiasabb erényeket a néipet mellett a magyar katona ragyogtatja legtündöklőbben. Akik itthon maradtak vetekednek a lemondásban, az áldozatkészségben, a tűrelmességben és bizakodásban, megfeszített szorgalommal veszik ki részüket a békés munkából, hogy biztositság a haza mindennemű szükségletét, s ezzel részeseivé legyenek az el nem maradható diadalnak. Görnyedt öregek, gyenge gyermekek, edzett asszonyok és feslőbimbó leányok fogják meg az ekeszarvát, a kapát és kaszát, s erejök megfeszítésével, éjt, napot egybe téve látják el a földmivelés minden baját. Melyik részen a világnak látunk ehhez hasonló felemelő látványt ?! A munka és szorgalom gyümölcsét, az egybegyűlt filléreket kendőbe kötött és ládafiába rakott milliókat könnyű szívvel viszik a haza oltárára, s a keserves verejtékkel megszerzett mindennapi élelmet nyújtó keresetét panasz nélkül adja át a rekviráló bizottságnak a munkás, hogy megossza falatját azokkal, akiknek nincsen, mig ő maga az éretlen kukoricát lemondással fogyasztja. Aki tudja és látja, minő nehézséggel megy ez a mindennapi kenyér megkeresése, minő emberi erőt meghaladó munkagyümölcse ez, minő féltve őrzött egyetlen kincs ez, csak az tudja megbecsülni ennek az áldozatnak a nagyságát, ennek a szótalan lemondásnak nagy horderejét. Mennyi reménységgel, mennyi előre .való tervezgetéssel, hozzákészüléssel mennek neki az aratásnak, azt csak az tudja, aki a szívek mélyén is tud olvasni. A hadiszolgálatra alkalmatlant elviszik fuvarosnak, a gyalogszerest hadimunkára, s mind-