Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-07-22 / 58. szám

2 58-ik szára. JSCyírvidék. 1915. julius 22 A búza, Magyarország főterménye a búza. A legfontosbbb teendő, hogy ez a kincsünk, — amely alapja minden jólétünknek, s amelynek dustápértékéből fakad a magyarság élete, szellemének rugekonysaga, s izmainak szilárdsága — bőven teremjen. Normális gazdasági években mintegy 20 millió mázsát viszünk ki ebből az istenáldotta terményünkből, ami csak 'z0 koronás ár mellett 400 milliót jelent. Az idei 48 milliós termés bőven ellát bennünket kenyérrel s foszlós kalácscsal, tésztával, s mintegy 24 millió kiviteli feleslegünk lesz, a mai 4Q koronás áron közel egy milliárd csengő arany fog hozzánk beözönleni Micsoda erőforrása ez nemzeti létünknek, micsoda varázslatos erő rejlik ezekben a számokban éppen most, midőn íenmaradásunkért harcolunü, felesleges, hogy fejtegessem. Azok, akik oktalanul lármáznák, bogy drága a buza, ha meggondolnak, hogy sok szaz milJ

:óról van szó, amely milliókra a nemzetnek most égető szüksége van, sőt nélkülözhetlen, elhallgatnának. Mennyire ez a cél vezette az intéző köröket, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy épp az aratás végeztével van legmagasabbra szabva az ára, mig később olcsóbbodik, folytonosan olcsóbbodik. Az a cél lebegett — nagyon helyesen — az intézők előtt, bogy a mi búzánk jelenik meg legelőször a piacon, s igy a külföld elsősorban innen szerzi be szükségletét a magasabb áron, mig a belfogyasztok számára fokozotosan olcsóbbra van megszabva. Ha búzánk van bőven, ugy inség nincsen. Kellemetlen lehet a rizs, kávé, citrom vagy chocolade hiány, de ezek nélkülözhető cikkek, a buza és burgonya hiány alig, sőt egyáltalán nem pótolható. A liszt drágaságon segíthetnek a készpénzből élők. Szövetkezeti uton szerezzék be a buza készletet, s vám malmokban 3—4 koronás vámért őröltessék meg buzájukat, rozsukat, s meglepő lesz az eredmény. Ma ez az elsődleges, nélkülözhetetlen cikkünk is a speculatió prédája, s mire az ügynök, nagyvásárló, nagymalom, nagykereskedő es kiskereskedő kezén végre a fogyasztóhoz jut, közben a bankok is kiveszik a vámot — ugy megdrágul, hogy a fogyasztó a termelőt a pokolba kívánja, pedig az nem oka a drágaságnak. A buza volt országunk fenntartója, s Darányi Ignác külön buza-termet állított a mezőgazdasági muzeumban, pedig egy külön muzeumot állithatott volna. A buza, gyapjú és bor volt a nemzet legfőbb erőforrása, csak ujabban kezd az ipar némi életet mutatni. A buza volt egyik nemzeti szerencsétlenségünk is. Az ős erős magyarföld megtermette egyszántába vetve, minden nagyobb tudás és igyekezet nélkül is ezt a productumot, s a magyarság ezzel visszaélt. Elhanyagolta a főldmivelést, s reá bízta magát a búzára, s bizony a ,morbus hungaricus* a tétlenség, a tudatlanság, a keleti kényelem, nagyrészt onnan fakad, hogy a buza könnyű szerrel megterem. Silány talajon az emberi elme és szorgalom állt munkába, bogy leküzdjék a természet mos tohaságát, s innen ered, hogy minél silányabb, soványabb talajon él valamely nemzet, annál nagyobb a culturája. Tekintsük a Svédeket, Finneket, Dánokat, Hollandokat, a Németeket, avagy nálunk Tul a Dunát, a Felvidéket, mig az elmaradottságunk ott legnagyobb, ahol a dústermő Magyartalaj buja aranykalászokat ringat. Ha ezt az igazságot elfogadjuk, s a buzakérdést igy tekintjük, s nem az extensitásra, de az intensir cultur mezőgazdálkodásra törekszünk, kivettük a méregfogat. Búzatermelő gazdaság is lehet intensiv. Nagv hiba volna, a kripóbált jótól megválni, s egyszerűen sutba dobni azt, ellenben a korral haladni kell, s javítani a meglevőn. Ami buza termelésünknek legfőbb hibája az alacsony hozam és a minőség silánysága. Ennek ellenszere a talaj jó trágyaereje, a helyes müvelés, a vetőmag megválasztása és tisztítása. A buza nem kíván kövér talajt, csak erőben levő talajt, azért is frissen trágyázott földbe ne vessük. Előveteményül legjobb: a repce, hüvelyesek (minők a borsó, bab, herefélék, lóbab, bükköny), dohány, fehérmustár, len, burgonya, mig a legkevésbbé indokolt, a búzát tarlóba, különösen árpa, zab, rozs, köles, muhar tarlóba vetni, de nem célszerű minálunk a kukorica és répa, csalamádé földbe való vetés sem. Legjobb a háromszor megszántott fekete ugar. Tavaszi búzát csak kivételesen, de mindég igen jókor és őszi szántásba vessünk. A buza vetőmagot tökéletesen tisztítsuk meg es a legsúlyosabb búzaszemeket vessük, mert az első táplálékot a csira a magból nyeri s minél jobb a mag, annál erőteljesebb a csira. A buza csiraképessegét évezredekig megtarja, ezt igazolják a pyrámisonban talált buzaszemek. Üszök ellen lVs % os rézgálic oldottál mossuk meg a vetőmagot, s vetés előtt véknyán elterítve szárítsuk ki, s csakis jó porhanyó földbe vessük holdanként 100-110 litert (1200 • -ölenként). Gélszerű lesz holdanként 150 kg. 18%-os superphosphát alkalmazása, mert a szemkép ződést ez igen jól befolyásolja, a termést emeli s az érést sietteti. A vetésre legalkalmasabb időpont október 1—20-ig. A korábbi vetést könnyen ellepik a legyek, a futrinka és mocskos pajor, a későbbi vetés nem bokrosodik el kellőképpen, s gyengén megy a télnek. A magyar buza nem fagy ki. A külföldi fajták nem jó tél állók, jóllehet, bővebben termők. A mi vidékünkre legalkalmasabb a fehér kalászu Tiszavidékről eredő búia. Szomjas Gusztáv. i w»I»iiii i •> i^mnnwwM* Háború és szociálizmus A mai társadalmi berendezkedés olyan, hogy a tisztességes munka mellett ritkán biztosítja a tisztességes megélhetést, aminek okát kutatni nem feladatunk, mert hiszen ez a nemzetgazdászok és politikusok dolga, különös azonban, hogy egész erkölcsi felfogásunk összesége nem tudott eljutni ezen a pár évezreden keresztül odáig, hogy mindenben és mindenütt a józan anyagi igazság elvét vigye keresztül. Pedig az ember társadalmi és egyéni erkölcsének megvannak a hivatásos szószólói, őrei és fejlesztői, akiknek tulajdonképen nem volna egyéb dolguk, mint az erkölcsök kritikájának szigorú gyakorlása és az ezek fejlesztésén való intenzív munka. Ennek dacára azt tapasztaljuk, hogy az emberi hiúságok, értéktelen ürességek, szokatlan és különös kedvezésben részesülnek még azon emberek részéről is, akik mindezeknek ellenségei. Üres fecsegők ülnek azokon a polcokon, ahol komoly tudósokat szeretnénk látni, a gyámoltalanabb termelő csöndes munkájának becse elvész a kalmár nagydobos reklámjának fülsiketítő zajában. Forduljunk bárhová, a dolgok és események alakulata ritkán fogja kiérdemelni a megelégedésünket. Mikor kiütött a háború, a társadalom homályosabb lelkiismeretű elemei hamar megtették az intézkedéseket arra, hogy a gyors meggazdagodás igéretföldje felé elinduljanak, s mint hogy ők, az erkölcsileg satnyább része államunknak, már régen szervezetbe tömörültek, céljuk majdnem kivétel nélkül sikerült. S bár az állam a veszély perceiben egy szempillantás alatt megrázta magát, hogy ledobja a testéhez tapadt élősdi férgeket, ezek egy része mégis megkísérelte, hogy kerülő úton, a büntetőtörvénykönyv kusza paragrafusai között elsurranva elégítsék ki falánk pénzvágyukat, de rajta vesztettek, mert a goromba, de egyenes puskatus megmutatta nekik a számukra íentartott igéretföldjét: a nyirkos börtönt, melynek íalai között reméljük, sokáig fognak elmélkedni a szerencse íorgandóságáról, kívülmaradt társaik pedig talán okúlni fognak belőle. A közös veszély minden emberben felébresztette a közös létérdek tudatát. Erélyes, gyors intézkedésre volt szükség, minek eredményeképen az állam vette kezébe majdnem valamenynyi részét a mindennapi életnek. Egy koncentrációs tábor lett az államból, s úgy rémlett, mintha a magántulajdon aranyszínű ragyogása egy pillanatra elsötétedett volna. Ez természetes is, mert az állam háborús működése tökéletesebb, minden szerve pontosabban működik, aminek szükségképeni következménye, hogy a magántulajdon és magánüzem egyes ágai az állami élet centrumába kerüljenek, miáltal az igények tökéletesebben lesznek kielégítve. A haza fogalma tisztább, szebb ragyogóbb lett, a nemzeti öntudat pedig világosabb, mélyebb, magasztosabb A magyarság tudata, a magyar nemzeti önérzet és hivatás alaposabb megértése általános lett, s nincs magyar ember, akit meg ne borzongatott volna a nemzeti ideálok távolból előrevetett perspektívájának boldogító fénye A külföldnek és külügyi viszonyainak behatóbb ismerete szintén egyik eredménye a háborúnak. Az emberiség nagy családjai két csoportra oszoltak a küzdő felek elhelyezkedése szerint, s hogy ebben az elhelyezkedésben is miénk a kisebbség, ez a körülmény csak a történelem megismétlődése, hiszen az igazak mindig kevesebben voltak. Igy azután a semleges államok között megtaláljuk azokat a nemzeteket, amelyekre az eljövendő béke munkájában biztosan számithatunk, s akikkel közelebbi barátságot kötve, biztosíthatjuk magunkat mindenféle támadás ellen. Sokféle szociálizmus van, amelyek a részletkérdésekben eltérnek egymástól, de valamenynyi az emberiség helyzetének javítását tűzte ki végső céljául. Nálunk a szociálizmus szó hallatára a pálinkás bütykös és rekedt ordítozás képzetei asszociálódnak, ami nem is csoda, mert nálunk alapjában véve mindenről ferde fogalmaik vannak az embereknek, s nálunk minden törekvés, minden újítás, minden magasztos eszme a pálinkás bütyköshöz és rekedt ordítozáshoz vezet. Pedig a szocializmusnak alapja: a tudás, s a tudományos alapon való szervezkedés. Ez a kettő már magában véve biztosítja a szociálizmusnak erkölcsi fundamentumát Isten és emberek előtt, Sokan a háború elején megelégedetten dörzsölték a kezüket arra a hírre, hogy a német szociálisták a háború tartamára szögre akasztották programmjukat, s a fringiát markolták meg, mely cselekedetben annak az előjelét látták, mintha a háború egyszersmindenkorra véget vetett volna minden szociálista törekvésnek. Ez persze csak naiv álom és igazi szerencse, hogy az ellenkezője fog bekövetkezni, még pedig az, hogy a szociálizmus hatványozott mértékben fog tért hódítani. Igaz, hogy a szociálizmus hívei antimilitáristák is egyúttal, de hiszen ez legyen a legnagyobb baj. A militárizmust csak egy alakulat szüntetheti meg: a panmilitarizmus, vagyis hogy minden ember katona lesz, jobban mondva katonailag kiképzett egyén lesz. Tessék azután egy állammal kikezdeni, amelynek összes polgárai egytől-egyig kiképzett katonák, s amely egyszerre akkora erővel képes villámgyorsan föllépni, amely minden képzelhető hadsereget összeroppant. De most lássuk azokat a jelenségeket, amelyek amellett szólnak, hogy a háború mennyiben szolgálja a szociálizmus ügyét, bocsánat a kifejezésért, vagyis már eddig megállapítható-e valamelyest, hogy a háború alatt történtek olyan események, amelyek azt bizonyítják, hogy a szociális eszmék kezdenek tért hódítani ? Érre a kérdésre minden újságolvasó ember csak igennel felelhet. Az első a nők közbelépése a sebesültápolást illetőleg. Igen fontos szímptóma, kissé félszeg kivitelben, némelykor zsenáns az előítéletek, főleg az undorító férfipletykák miatt, de alapjában véve örvendetes jelenség. Dicsérni fölösleges, azt hiszem minden valamirevaló nő vissza is utasítana minden elismerést, már abból az okból is, hogy egyrészt kötelessége a