Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-01-03 / 1. szám

4 1-ső szára. JSlYÍRVIDÉr 1915. január 3 Mélység és magasság! Bizony szomorkodik a mi lelkünk, mikor visszagondolunk az immár elmúlt 1914-ik esztendőre. Tele van gyásszal, szomorúsággal, a mi emlekezésünk. • Most egy éve ugyan ki hitte volna, hogy mire lefolynak annak az esztendőnek a napjai, annyi , család borul gyászba széles e föld kerekségén. Ki gondolt volna arra, hogy a kulturáltnak hitt huszadik század második évtizedében kulturlények minden kulturát megtagadó nekidühödéssel törjenek egymás ellen. Kinek jutott volna az eszébe, hogy rövid pár hónap alatt az ősi Európa széles terein annyi emberi alkotás menjen tönkre helyiehozhatlanul ? Az a két lövés borította lángba és vérbe a civilizáltnak vélt világot, amely Szerajevóban hangzott el. Eleinte azt hittük legalább, hogy a kitört világháború ennek a két lövésnek a következménye. Mihamar kiderült azonban, hogy a nagy világkatasztrófának sokkal mélyebben és messze szétágazó gyökerei vannak. Kiderült, hogy körülöltünk teljesen alá volt aknázva a talaj. Vesztünkre törtek elleneink már akkor, mikor a legjámborabb arccal hirdették a békét. Az angol kapzsiság, az orosz terjeszkedési vágy, a francia tehetetlen bosszuérzet a tulajdonképpeni okozója annak a sok vérnek, annak a sok emberi élet elvesztének. Régóta keverték ezek a kárlyákat. ellenünk és hű szövetségesünk ellenében. A mérhetetlen önzéssel telitett angol sehogy sem tudott belenyugodni abba, hogy a német versenytársa legyen a világkereskedelemben. Az orosz beláthatlan terjedelmű birodalma nagyságával még mindig nem telt el. Határait a végtelenségig kivánja terjeszteni. Elsősorban a melegebb tengerek partjaihoz vágyik s utja a Boszpuroszhoi és a Dardanellákhoz s ezek közvetítésével a Földközi tengerhez rajtunk át vezethetne sikerrel. Ezért fonta körülöttünk a hálót, hogy bennünket elgyöngitsen megsemmisíthessen. A francia nem tudja elfelejteni Szedánt, Elszász és Lotharingiára meg mindig számot tart. Az ördögi indulatu népek megtalálták egymást. Letrejött a világ leglehetetlenebb szövetkezése. Szerződésre lépett az ani;o! az orosszal, pedig érdekeik folyton keresztezik egymást Ázsiában. A francia, a szabadságért, az emberi haladásért mindig szavaló francia szerződött a cárizmussal és adta milliárdjait az orosz háborús készülődéseire. A jóhiszemű, becsületes német és az osztrák magyar monarchia nem vették észre, mi készül körülöttük. Nem tudták s nem hilték, hogy elleneik annyira készülnek a háborúra, hogy csak az alkalmas pillanatra vártak. Nem tudtuk, hogy Oroszországban már a tavasszal megkezdték a mozgositást. Csak most derült ki az elfogott orosz katonák elbeszéléseiből, hogy a távoli Szibériában már májusban építettek azokat a barakokat, amiket sebesültjeiknek és foglyaiknak szántak. Csak most. tudjuk és látjuk már, hogy ha be sem következik a gyászos szerajevói_ tragédia, a háború akkor is kitört volna. Ürügyet találtak volna; miként talált ürügyet az angol, hogy Belgium semlegességének megsértése cimén üzenje meg a háborút. Vagy a japán, mely a világ legrutabb hálátlanságát követte el jóakaratú tanítómesterével, a némettel szemben Bizony, ha végig gondolunk a háború körülményein, iszonytató mélység nyilik meg előttünk. Szörnyű mélysége az emberiség undok indulatainak. Sár, iszap, piszok lepi be a mélység fenekét. Ebbe az iszapba fult bele az évek, évtizedek és évszázadok gondos kultúrájának minden eddigi eredménye. Micsoda tündöklő magasságban áll e mélység fölött a mi maroknyi magyar hazánk! Micsoda angyali tisztaságban ragyog a mi nemzeti lobogónk! Mi nem kerestük a háborút. Mi nem irigyeltük szomszédjaink boldogulását. Mi nem akarunk terjeszkedni. Bennünket nem vezet a bosszú. Mi becsületesek maradtunk a világpolitikában. Nem orcáztuk el magunkat. Ugy cselekedtünk, amiként gondolkoztunk és éreztünk. Nem szájjal hirdettük a világbékét, hanem szivünkben élt az. És mikor akaratunk, szándékunk, érzésünk és gondolkozásunk ellenére reánk kényszeritet • ték a küzdelmet, egy szívvel, egy lélekkel állottunk ki a csatasikra nemzeti becsületünk, létezésünk érdekében. Az angol a belgát küldte az első sorba. A francia az orosztól várta és várja a németek letörését. Az crosz a franciával, a francia az angollal elégedetlenkedik. Mi pedig küzdünk rendületlenül, hű szövetségesünkkel egyetértőleg, bizva az igazság diadalábau, Rettenetesek voltak eddig is küzdelmeink. Megsokasodtak veszteségeink emberekben, anyagiakban. Elborultan nézünk vissza az elmúlt esztendő gyászos következményeire. Ámde hiszünk, bizunk egy szebb, egy jobb, egy áldásosabb jövendőben. Adjon a magyarok Istene boldogabb uj esztendőt sokat szenvedett édes magyar hazánknak ! Tisztító tűzben. Kegyetlen .elődöd vérszennyes köntösét magadra öltéd s halálszárnyakon, nagy, sötét gyászok szomorúan bús, kínos napjait hoztad magaddal — s így foglalod el az időnek trónját. És miként Elődöd, ugy Te is fölülemelkedsz minden idők összes éveinek történelme fölé és egyesülten csúfoljátok meg a sok-sok évezreden át munkában görnyedő, eszközöket teremtő embert. Letűnt idők során alkotott, s az előbbrejutásnak egy-egy fejezeteit képező, korszakokat jelentő emberi műveket használtok fel alkotóik ellen, s a tudásnak folytonos fejlődése révén létrejövő modern eszközök minden halmazát összestímelitek mint valami nagy zenekart — és úgy, . pontosan, mintha minden egyes egy-egy hangszer lenne, beleállítjátok a nagy khaoszba, hogy a teremtő emberek ját szák rajta az őrületek s a halál véres indulóját. Az idők mehében fogamzott, eme keserű kor szülőanyja volt Elődöd és Te újesztendő, Te dédelgeted tovább a gyászok és könnyek gyilkos aratását s időhomlokodra odakerül majd jutaímúl a borzalmak ékes tiarája. És páratlan leszel minden időkön át. Páratlan, mert nagyságod benne lesz félelmetes borzalmaidban és gyilkos rombolásod méreteit mutatni fogja örökké az alkotás, mely e nagy vihar kezdetén megfogamzott benned s amely most, az emb rnek, a teremtés koronájának sok százezerre menő egyesei véres halála során ott vajúdik — s amely akkor születik csak, amikor végsőt suhint a kifáradt halál s majd maga a hóhér húll bele a porba. Igen. Mert nem az idők mérői, nem az évek, nem Te újesztendő és nem a Te Elődöd a gyilkos, és nem Ti vagytok a hóhérok; — és az emberek, az egymást öldöklő emberek sem gyilkossai és hóhérai egymásnak. Óh nem. Az emberiség története nagy láncánok egy szeme a ma borzalma, s a haladás harca ez a harc, a maradiság ellen. S az ember nemzetenként külön tagolva áll szemben egymással, hogy diadalra juttassa a haladás zászlóját. S a hóhér: észak nyomorúltjainak, megcsalt, kiuzsorázott orosz muzsikjainak a cárja, mert ő a szembeállító, ő, aki megakarja a állítani haladás szekerét, mert tudja, hogy az csak az ő zsarnok trónján keresztül gázolva juthat előre. Bocsáss meg neki újesztendő; mert ő, a mindenható úr, nem ösmeri a Madách szavait és nem tudja, hogy: „A kor, folyam, Mely visz, vagy elragad S úszója És nem vezére az egyén." Mi tudjuk ezt. És most, hogy az újév reánk köszöntött, most, hogy a kor folyamának új árja nyílt, bízunk abban, hogy az egyéneket, melyek a kor folyamának vezérei akartak lenni, elragadja magával az ár, s az ember e nagy I vihar múltával a salaktól és szennytől megtisztulva, nyugodt békében haladhat előre a zsarnokoktól megtisztított szabad úlakon. A kigyúlt világnak lángban álló tájain, vérben gázoló, küzdő, ember szabadságért harcol zsarnokok ellen. Hegyek, völgyek és vizek beleremegnek a nagy küzdelembe. Sok évezreden át a teremtés koronája által teremtett, ma összeslímelt eszközök gyilkos muzsikája, vérhúllás és halálhörgés között viszi az ember hátán az élet nehéz keresztjét és kovácsolja a szomorú, fekete láncot, — megven előre. ... És nincs megállás, nincs pihenés egy pillanatra sem addig a golgothák útján: mig végsőt nem suhint a kifáradt halál s maga a hóhér le nem húll a porba. Nem lehet megállás, mert újkori Nérók élnek a földön s Romává tették — s lángra gyújtották az egész világot s avúlt rendszerek füstölgő romjainál vérpiramis épül a pusztúló Nérók emlékei gyanánt. Idők! Évek! Ti hoztátok magatokkal e tisztító tüzet. Ti görgettétek előre e lavinák nagy-nagy tömegét, hogy fekete gyászok bánatos korára fehér szemfedőt borítsatok. S ha a tisztítólűz egeiverő rémes lánginál megrettenve állunk is, mégis megértő lélek kel bámulunk bele a nagy vörösségbe, mely világosságot gyújt a gyászos föld minden tájain. És ezért — kegyetlen elődöd vérszennyes köntöséin látva, nagy. sötét gyászok szomorúan bús, kínos napjain, mi — fájó szívvel bár, de — mégis üdvözölve Köszöntünk Téged: idők királya, 1915., amikor tisztító tüzeddel, halálszárnyakon jöttél közibénk, hogy elfoglald az időnek trónját. K. K. A mentőszolgálat. Abban a nagy világfelfordulásban, amelynek kezdeményezésében semmi részünk nincs, amelyet azonban a férfias bátorság teljével, izmaink tökéletes megfeszítésével végig akarunk es fogunk is vivni, szinte jól esik tekintetünket ráterelni a humanizmusnak egy, bár arányban nem nagy, szépségében és melegségében azon«^ ban snnál tiszteletreméltóbb intézményére. A mi mentőszolgálatunkat öleli körül bensőséggel és szeretettel a tekintetünk. Ez az intézmény olyan időben lett tervezve gondos és előrelátó férfiak által, amidőn még a háború fergetege s zivatara talán még a leghivatottabb és benső államtitkok ismeretével biró államférfiak által sem volt megsejtve. Épen azért ennek az intézménynek megteremtéséről csak távoli és felhasználni nem is mert gondolatként szerepelhetett az a szolgálat, amelyet egy jól berendezett mentőellátás háború esetén nyújthat. Jól emlékezünk azokra a tartós, fáradságot nem ismerő és sok akadályt leküzdő agitációra és tevékenységre, amelyet a mentőszolgálat létesítése érdekében különösen két férfiú, —• talán nem hiúság kielégítése, ha nevüket kiírjuk — névszerint. Somogyi Gyula a helybeli Vöröskereszt Egyesület ügyvezető alelnöke, valamint dr. Konlhy Gyula, a tűzoltó-egyesület parancs- * noka, kifejtettek. A helybeli mentőszolgálat jótékony s különösen az adott körülmények között szinte pótolhatatlan működésében immár módunk \ran gyönyörködni, és ezt csak annak köszöuhetjük, hogy a tüzolto-egyesület önfeláldozó és áldozatkész azon ajánlata elől, hogy úgyszólván anyagi áldozat nélkül nyilatkozott hajlandónak ellátni ezt a szolgálatot, kitérni a városnak nem lehetett.