Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-06-03 / 44. szám

44-ik szám. JVYÍRVIDÉK. 1915, junius 3. 3 Az emberi élelem biztosítása. A mult keserves tapasztalatain okulhat tunk. A háború teljesen a magunk erejére, a magunk készleteire kényszeritett, s nyilván valóvá lett minden gyengeségünk. A világháború küszöbén teljes tájékozatlansággal, fel nem készültséggel állottunk. Nem ismertük fel a mult évi termésünk silányságát, nem volt biztos alapúnk a fogyasz tás statisztikája terén, különösen nem ismertük fel egyes vidékek hiányait, s előállt az a hely zet., hogy mig pl. a nyíri burgonya a vermekben és kúpokban romlott megi más he Iyeken a drágaság és nélkülözés komoly jelle get öltött. A kormány intézkedések megkéstek, s óriási fejetlenség állt be, s meglevő készleteink, jóllehet a gazdák kezéből potom olcsón siklottak ki, a spekuláció kezén soha nem észlelt magas árakra emelkedtek s a fogyasztók teljes kizsákmányolására vezettek. Példának hozom fel a babot, amelyet 20 koronán adtak el a gazdák, ma 100 korona, a burgonya, amelyet 6—8 koronán értéke sitetlek, ma 12—14 korona nagyban, a köles 70 korona. Fontos élelmi cikkeket pocsékolt el a szesz és sörgyártás, pedig ezeket nélkülözhettük volna s a gazdák kezén levő tengerit elrekvirálták, az igy előállt hiányok pótlására, s ezzel elvionták eredeti rendeltetésétői, az állati takarmányozástól s ennek szomorú következménye lett a tej, zsir és hushiány s az állatok megfogyatkozása s megdrágulása. A hadsereg' élelmezésnél nem a gazdákat tették első helyre, de valósággal kizárták s ezzel a lelketlen kufárhad óriási árfelhajtást eszközölt s nemcsak a hadi kiadás jkat kétszerezte meg, de a fogyasztókat, a tönk szélére juttatta. Mig a gazdáktól kényszeruton 1 korona kilónkénti áron vették el az ökröt, ugyanaznap a katonai szállító két koronánál is magasabb árat kapott, a kukoricánkat elvitték 17 koronán, májd 20 koronán, elnézték, hogy a spekuláns 36 koronán adja a korpát, 30 koronán a konkolyt, ezt a speciális jub abrakot s bizony ennek erednfénye, hogy még a gyermek és beteg sem juthat tejhez. Nagy mohósággal vetették rá magukat a gazdák terményeinek ármaximálására, de egyetlen intézkedés sem tétetett a gazdák szükségleteinek ármegállapítására. Megszabták az árát a gabonanemüeknek, gyapjúnak, de 600—1200% al emelkedtek a rézgálicz, nyers- és kenőolaj, ruhanemüek stb. s a % is vigan táncol a 12—14% os régiókban. Az igy agyonboldogitott gazda osztály megfosztva minden erőforrás'ól nem tud eleget tenni nagy feladatának, a népélelmezés és hadseregélelmezés mindennél fontosabb követelményeinek. A rekvirált terményeket nagyrészt ma sem vették át s igy ki sem fizették, sőt már a jövő év termését is letiltották. A gazda pénzhez nem juthat, ellenben fizetheti a % ot a be nem fizetett adóért, s vigan perelik a ki nem fizetett számlákért s a nem rendezett váltókért! A hadikölcsön hazafias kötelesség. Minden gazda hazafi, de ebből a nemes kötelességteljesilésből is ki lesz zárva, ha meglevő készletei továbbra is a magtárban dohosodnak s ha uj termését is ilyen csigalassúsággal fogják átvenni. A legnagyobb baj mégis az, hogy a rendes munkákat sem végezhetik el a pénzhiány miatt. Ez pedig nem is valami ördögi mesterséggel lenne orvosolható, csak helyes intézkedésekkel, amelyek nem annyira méltányosak, mint kötelességek. Igy ment ez a békében is, a kirívó ellentétek most csak szembeötlőbbek. A gazdaosztály sérelmei most csak jobban szembetűnnek s a köz tekintetében súlyosabban esnek a latba. Most válik nyilvánvalóvá, hogy mindennek alapja a föld s a gazda jóléte a polgárok és haza jóléte is. Itt van az ideje, hogy a magas terményárak révén a gazda lélekzethez jusson, de az intézkedések az uzsora karjaiba szorítják a gazdaosztályt. Nagyon kevesen tudják, hogy a gazda hitele hogyan is áll. Ennek megvilágítására legyen elég azt fel említeni, hogy mig egy 300,000 koronás terményre 10—20,000 koronát sem tudott a gazda sem a múltban sem a jelenben kapni, egy tizedrangu, vagyontalan terménykereskedő 30—40,000 korona kölcsönhöz juthat, hogy a gazdától a termény potom olcsón előre megvásárolhassa. Ne csodálkozzunk tehát a gyakori birtok változásokon s árveréseken s az üzérosztály könnyű birtokszerzésén. Soha a gazdák hitelével nem törődtek s ez most irtóztató módon megbosszulja magát, Ami a jövőt illeti, már most kell gondoskődni az élelmezés zavartalan biztosításán. A kenyeret mihelyt lehet, burgonyával kell keverni s a terményt ki kell őrölni 12—15%-ig. A korpát a gazdák részere olcsón első kézből kell visszajuttatni, abban az arányban, amint a termény mennyiséget az illető gazda beszállította. A bevetett területet pontosan fel kell mérni s a termést pontosan számba venni s a fogyasztást contingentálni. Számot kell vetni a rizs megfogyatkozásával, e célból a kiszáradt, a víztől elárasztott területeket kölessel kell bevetni. A szesz és sörfőzést redukáini kell. Korán érő kukorica fajokat termeljük, hogy a zöld tengeri nagy mennyiségben álljon korán rendelkezésre. A zsir hiányt napraforgó olajjal kell pó tolni, azért is most a napraforgó termelésre nagyobb gondot kell fordítani. A vasúti szállítás nehézségeit a lehetőségig javítsuk, nehogy a termények a gazdánál heverjenek és romoljanak. Az erdei termények : málna, áfonya, szamóca, gombák, csak ugy juthatnak el a fogyasztokhoz, ha a vasút ezeket gyorsan továbbítja. A vadak fiait és tojásait fokozott gondozással kezeljük, a fészekszedést szigorúan büntessék. A kubikokban, árterekben küntrekedt hal ivadékot hordókban szállítsuk vissza a folyókba, tavakba és szigorúan őrködjünk, hogy az orvhalászok a fejletlen halivadékot el ne pusztítsák. A baromfi, házinyúl és galamb tenyésztést mindenki karolja fel, akinek alkalma van ehhez. Főzésünknél a legmesszebbmenő takarékosság vezessen s a levesben főtt zöldséget is fogyasszuk el, vagy juttassuk házi állatainknak. A mosadékon és hulladékon neveljünk konyhásmalacot. Étkezésünkben tartsunk szigorú mértékletességet s a vendéglők hosszú étlapjainak el sell tűnnie, mert az csak sok evésre és pocseklásra vezet. A saison cikkeket fogyasszuk mindig, ne vágyjunk újdonságokra. Előbb a meglevő, fogyasztásra alkalmas cikkeket élvezzük, nehogy pusztulásba menjenek. Ha a társadalom minden rétegét áthatja ez a törekvés, ha mindenki felismeri és követi is ezeket az elveket, ugy nem lesz hiány. • Különösen nagy gond fordítandó a zöldségek és gyümölcsök konzerválására, hogy a drágaság ezzel is enyhüljön. Szárítsunk mentől több gombát. Azzal is számot kell vetni, hogy most már teljesen el leszünk zárva a külföldől s teljesen a magunk terményeire leszünk utalva. A legmesszebbmenő takarékosság és mértékletesség vezessen minden dolgunkban. Szofiijas Gusztáv. — Bojkottáljak a francia és angol árakat! Mi lesz a káposztával? Levél a szerkesztőhöz. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Azt írják az újságok, hogy Németország már elkészült egy ujabb téli hadjáratra. Szükség lesz-e rá, vagy sem, azt megmondani senki sem tudja. A németek azonban már most készen vannak reá. Csudálatos nép az a német. Mindig jó előre jár az esze. Azért nem érhetik meglepetések. Ellenben a németek bőségesen részeltetik ellenfeleiket meglepetésekben. Hát vájjon itt minálunk, gondolunk-e már a jövő télre ? Katonáék bizonyára gondolnak. Bizonyára elkészülnek idejekorán minden eshetőségre. Hanem hát mi, polgárok, forditunk-e elég gondot a jövőre ? Az idei gabonatermésről halljuk, hogy az állam monopoliummá teszi. Az övé lesz minden, ami gabonanemüt terem. Persze, megfizeti az árát, épen ugy, mint a dohányért megfizet a termelőknek. Már előleget is ad reá. A búzára métermázsánkintt 20 koronát. A gabona-monopolium terve tetszik mindenkinek. Gazdának, fogyasztónak egyaránt. Vannak azonban még más élelmi szerek is, amiknek a jövő télre való biztosításáról idejében kellene gondoskodni. Itt van például a káposzta. Egyike a legáltalánosabb, legkedveltebb téli ételeknek. Gazdag és szegény, ur és paraszt egyaránt szívesen eszi. Nem is drága eledel. Bár lehet drága ételnek is elkészíteni: töltve, belefőtt „dagadó"-val, rajta füstölt húsból való pecsenyével. De hát nem muszáj épen mindenkinek avagy mindig csak igy elkészített káposztát enni. Bennünket szabolcsiakat még közelebbről érdekel a káposzta kérdés. Sokat és jót termelünk belőle. A demecseri, gégényi, pátrohai állomásokról sok-sok waggonnal szállítanak el az ország minden részébe — békés, zavartalan időkben. Azonban béke idején is gyakran megesik, hogy a termett káposztának jó része az állomásokon rothad el. A vasút nem győzi elszállítani. Hát még hogy fogja elszállíthatni, ha a csapi vasutvonalat az ősszel is igénybe veszik a katonai szállítások. ? Pedig előreláthatólag igénybe veszik. Még ha a háborúnak a nyár végére vége is lenne, mondjuk ha csak az oroszokkal is, akkor is hosszú ideig katonai szállítások fognak ezen a vasúton lebonyolitódni. Nem jó lenne már most gondolkozni a fölött, hogy mi lesz az idei káposzta terméssel? Azért mondom már most, mert ismerem a magyar ember természetét; tudom, hogy sokáig gondolkozik, mielőtt valamibe hozzáfogna. Ha aztán hozzáfog, akkor se szeret elsietni, elhamarkodni semmit. Emlegették már sokszor, hogy Demecser vidéke számára káposzta savanyitó gyárat kellene létesíteni. Mozogtak is ilyen irányban, de eddig semmi sem lett belőle. A háború azonban sok mindenre megtanított bennünket. Sok mindent megcsináltunk a kőzélelmezés érdekében is, amire azelőtt nem gondoltunk volna. Nem volna-e jó, alkalom és időszerű már most megint felvetni a káposzta-savanyitó gyár eszméjét ? Annyi körülbelől bizonyos, hogy ha semmit sem csinálunk, az idei káposzta termés nagy része a termelők nyakán marad. Pedig bizonyos az is, hogy a káposztát igen könnyű eltenni télire. Csak be kell savanyítani. Hordókba kell betaposni s hordóstul eltenni. A nyers káposzta-fejek elszállítása sok helyet, sok vasúti kocsit igényel. Ellenben a hordókba rakott káposzta összehasonlithatlanul kisebb helyet foglal el. Sokkal sőt sokszor kevesebb vasúti kocsiban el lehet ugyanazt a káposzta-mennyiséget szállítani besavanyított állapotban, mint fejekben. Én csak felvetem a kérdést. A részletekbe nem akarok belebocsátkozni. • Azt az illetékesekre és hivatottakra bízom. Szeretném azonban, ha az illetékesek és hivatottak már most