Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-06-03 / 44. szám

Nyíregyháza, 1915. junius 10. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 46. szám. A Szabolesvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivataíos Közlönye. Megjelenik szerdán ée szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél -évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 í. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Az olasz király merényiete. Irta: dr. Pröhle Vilmos. Mikor Macbeth a nála vendégségben levő skót királyt álmában leszúrja, borzalmas szózat hallatszik ilyenformán: „Macbeth gyilkol! Macbeth megöli az édes, a szent álmot !" Ei mikor e szavakat olvassák, hideg borzongás fut rajtunk végig: egy nagyravágyásában elvakult ember megöli az álmot: nincs többé édes, szent álom. aiaire minden halandónak szüksége van ! LÉs aki csak egyszer olvassa, vagy hallja e szavakat, sokáig nem képes lenyűgöző, -elmét és savét feldúló hatásuk alól szabadulni. Igy vagyunk az olasz király elvetemült merényletével is. Könnyebb volt augusztusban tudomásul vennünk a hadüzeneteknek reánk zúduló áradatát, bár előre láttuk s éreztük: azoknak veres, borzalmas következményeit. És tudtunk akkor kacagni, tréfáiózni ; mig most, valahányszor eszünkbe jut az olasz király hitsizegese, mindannyiszor megállni készül az eszünk ; bár tudjuk, hogy Itália a harctéren egyáltalában nem veszedelmes ellenfél a mi elszánt, harcban edzett fiainkra néz»e. De nehéz, szinte leheletlen belenyugodnunk abba, hogy koxonásfő megölte, orvul leszúrta az emberiség legnagyobb kincsét, úgy az egyes emberek, mint a nemzetek társadalmának alapvető erkölcsi elvét: a hitet, a bizodalmat, az adott szó, az eskü szentségét. III. Viktor Emánuel orvul gyilkolt és nem egy embert ölt meg, mint hírhedt honfitársai, • Caserio, vagy Luccheni, hanem megölte az emberi társadalom lelkét: a hitet, a bizalmat ! Macbeth királygyilkossága után nemzedékeknek kellett kipusztulniok, hogy helyreállhasson a megsértett világrend: vájjon mekkorának kell hát lennie annak a vertengernek, amelyből feltámadhat újra az emberiség meggyilkolt békéje, hite, bizodalma ? ! ízelítőnk már van belőle. Az olaszok most már leleplezetlenül, sőt •dicsekedve hirdetik, bogy az entente nem merte volna megtámadni Németországot és AusztriaMagyarországot, ha előre bizonyos nem lett volna a felől, hogy Olaszország meg fogja szegni a szövetségesi hűséget. • Ezt már augusztusban sejtettük, s most meg van róla teljes bizonyosságunk! Ez pedig semmivel sem jelent kevesebbet, hogy minden vér, ami eddig a háborúban folyt, még pedig nemcsak a magunké, hanem ellenségeinké is, Itáliára, Itália királyára kiált bosszút s ennek a bosszúnak kérlelhetetlenül tökéletesnek kell lennie. Am borzadjanak össze e gondolatra a gyenge, az érzelgős lelkek, ám töprengjenek es tépelődjenek emberi és isteni • törvények értelmen és követelményein: mikor orgyilkos tőrtől leterítve fekszik hit és becsület, akkor nincs és nem lehet más törvény, más elv szóhoz nem juthat, mint a véres, kegyetlen megtorlás. Mennél jobban átérezzük megcsalt, elárult voltunkat, mennél világosabban ragyog előttünk ügyünknek liízta, szent igazsága, annál nagyobb szükségünk van arra, hogy kérlelhetetlenül, a legvégsőbbre elszántan harcoljunk tovább. Ne gyötörje tehát se magát se embertársát senki azzal a gondolattal, hogy a történték után nem lehet már hite s bizodalma senkinek az erkölcsi világrendben, hanem lássa be és érezze at a lelke melyéig, hogy a megsértett erkölcsi világrendet nekünk kell helyre állítanunk bármi áron, s hogy ennél szentebb, magasztosabb feladat, elé nem állithatott volna bennünket a Gondviselés. Aranyeső Ha egyszer belekerülök valamely véletlen szerencse folytán a vagyonos emberek rideg kasztjába, épen olyan fukar, épen olyan kicsinyes gondolkodású leszek én is, mint ők, a kiválasztottak, a puritán elveket prédikálok. Hirtelenében nem is tudom elgondolni, mit csinálnék, ha egy ilyen képzeletbeli aranyeső zúdulna a nyakam közé. Megelégednék-e egy bizonyos mennyiségű pénzzel, vagy a már meglévőket reszketeg ujjakkal szorongatva távoli aranyfelhők íelé esdekelnék sóvár szemekkel ? Annyi b.izonyos, hogy lelkemet megejtené a felséges pénz öntudatos gőgje, szívem, gondolkodásom bezárkózna a mindenható arany sötét kazamatáiba s valami üres, lélektelen állapot szállana meg egész gondolkodásomat. Mert ilyen az emberi egyetemes természet, a magántulajdon bálványának buzgón térdeplő imáidója. A tőke rettenetes erősségű váraihoz ő maga hordta verejtékes homlokkal, véres ujjakkal a köveket, maga teremtett Istent magának a pénz ördögi szimbólumában s most ő maga nyögi egy-két kivétellel a csinált zsarnok fékevesztett szeszélyeit. Háború van. Új ellenségek ütik fel fejüket ,a leheíőségek hátborzongató sötétségéből, a hitszegés büzösszaju hiénái, melyeknek borzalmas ordítása megremegteti a sivatag királyát is. A pénz démorú kacagással válaszol minden sóhajtásra s mint a győzelmi lobogó a standardra, úgy röppen föl az értéke. S minthogy az értékek értéke ő, a mindenhova befurakodó áruló, vele száguld a magasba még a cipőgomboló ára is. A szegény ember pedig, akinek a jobb idők hajríaia is könnyes reménytelenséggel virradt fel, összeszorított ajakkal, üveges, révedező szemmel nézi, hogy mit csinálnak mások, akikhez bekopogtatott Fortuna istenasszony. Mindenható Isten ! Mit gondol vájjon a szegény ember úgy naplemente után, mikor az ég felveszi csillogd, fekete palástját ? Vájjon jönnek-e eszmék az éhségtől száraz agyára, gondol-e arra, hogy ez másképen is lehetne ? Vájjon mit érez a gazdag, mikor elmenve a szegény ember háza előtt, a nyomorúság savanyu bűze megüti a parfümillathoz szokott orrát ? Könnyebb a tevének keresztülbújnia a tü fokán, mint a gazdag embernek a menyországba jutnia. Szegények vigasztalására kitalált együgyű mondás, ami igen elmés mottója lehet némi kenetes prédikációknak, de van valami mélyebb értelme is. amit azonban a szegény ember rendszerint nem ért meg, miután a szociologiai ismeretek tárháza még egyelőre nem nyílt meg mindenki előtt. Ez a mélyebb értelem csekély összefüggésben van azzal a közismert kérdéssel : „talán embert öltél, hogy annyi pénzed van ?" s ami nem veendő szószerint, de élénk világot vet némely emberek gondolkodásmódjára. Vágyom a gazdagságra, hogy olyan lehessek én is, mint a többi: gyűlölt, irigyelt, szegény ember által háta mögött lepökött, szegény, nyomorul't — gazdag ember. Diigenes. Vörösmarty látnoki erével tekintett a jövőbe, midőn népének bekövetkezhető élet-halál harcát sorokba rótta. Víziójának azonban csak az első része teljesedett be. Az erőpróba elérkezett. A határ lángokban áll. Az emberi gonoszság által felkorbácsolt indulatok egy nagy, közös sírba akarják fektetni, ami becses érték van e földön, hogy a romok égő üszkei felett a gazság ülhesse diadalát. És az erkölcsökben rothadt, ven Európa becstelensége, kajánul vigyorgó szemekkel várja az erény összeomlását. A költő fantáziája tragédiát festett, melynek középpontjába allitotta belviszály októl gyengült nemzetét. Ihletett leikéből jött soraiból Mohi, Mohács gyászos emlékeit felidéző sirok százezreinek néma vádja szól. Azonban a nemzet a multak szenvedéseiből omlott könnyeket emlékében tartja. Tudja, hogy balsorsát mindenkor az egyetértés hiánya okozta. De tudja azt is, hogy valahányszor ereje egységben jelentkezelt, mindannyiszor győzelem koszorúzta homlokát. Ma, az emberi ocsmány perfidia tobzódásának idején, amikor bérgyilkosok, be'rencek nemtelen szövetségben, a jog szentségebői szőtt igazság palástjába burkolódzva törnek léte ellen, megnyugtató az a jövőbb néző törhetlen nyugalom, mely a nemzet életéből kifelé sugárzik. Reánk megnyugtató, elleneinkre vérfagyasztóan megdöbbentő az a fagyos nyugalommal párosult közöny, melyet a hitszegés kloakája a magyar lélekből kiválasztott. A magyar harangok méla kongását nem zavarja a capitóliumi ludak gágogása, hanem egy nemes, érzelmeiben megsértett, nemes gerjedelmeit a bosszúig fokozó, egy akaratú, egyseges nép halk, esdő imája száll általok az Ur trónja elé, alázattal kerve tőle megtorló igazságot. Nem a csüggedés, nem a rettegés, nem a kétségbeesés gyökere a magyar lélekből az ég felé törő imának, mert szilárd bennünk a hit, hogy a rákent piszokréteg alól is előtör az igazság gazságot elsöprő ereje. Rendületlen meggyőződésünk, hogy az élet és halál küzdelméből az igazság mérlegébe dobott fegyver kerül ki győzedelmesen. Lelkünk érzelmeinek, egységes iránya kapcsán érezzük, hogy felhalmazódott értekeink súlya, párosulva a mindannyiunk lelkében feltámadt bosszú paroxismusával, megtermi gyümölcsét és megsemmisíti a szövetséges alarc alatt meghízott perfidiát. Vén csontokkal, az élet küzdelmeiben meghiggadt vérrel, egy himes virágoktól ékes, letűnt ifjúkor drága emlékeivel megrakottan száli hadba a magyar. A vén csontoknak rugalmas erőt ad a bosszú, mely az égre kiált. A meghiggadt vért pezsgésbe hozza a gyáva, hitszegő elvetemültség miatt a szívből előtörő felháborodás. A letűnt kor himes virágaiból reményteljes gyümölccsé feslett édes jelen védelme dühödt oroszlánokat teremt. Ezekkel az oroszlánokkal találja szemben magát a kufár milliárdjaitól megrészegült bérenc . . . Görgey látván^