Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-04-25 / 33. szám

2 33-ik szám. Kyiotidék 1915. április 25 összeesküvés értelmi szerzőit, de érezte, tudta miDdenki, hogy a mi, a nemzet ellen szőtt akna munka, a nemzet birtokállománya, területi, nemzeti egysége ellen irányuló alattomos támadás megtorlása, letörése, ennek a jövőben leendő megismétlődésének lehetetlenné tételéért húzta ki tiszta kardját öreg királyunk. Az azonban egészen más lapra tartozik, hogy mekkora szégyene korunk jogérzetének micsoda kicsúfolása az elhikának, hogy azok a nagy nemzetek, melyek oly hűséges gőggel tartották magukat a világ első különös népeinek, a gyilkosok veszedelmében találták meg az alkalmas ürügyet arra, hogy szinte az egész világot lángba boritva, menthetlen kárt, fájdalmat, szenvedést és gyászt zúdítsanak az embeség fejére. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy az a küzdelem, ami a nemzet élet-halál harca, melyet nemcsak a had, de a nemzet a maga egészében kell, hogy végig küzdjön és amely küzdelmet nem gibicelhet végig, sem kicsi sem nagy, e küzdelemben meg kell, hogy találja mindenki a maga helyét a köteleség terén. És mi, akik itthon vagyunk, nem beszélhetünk ma másról és nem tanakodhatunk eleget arról, hogy hogyan, mikép tudja magát mindenikünk a legjobban hasznosítani a közszolgálatában és nekem semmiről sem oly könnyű beszélnem, mint erről a témáról itten ezen közönség előtt, amely a háború kezdettekor azonnal és azóta is nem szűnő, lelkes kitartással, ragyogó, fényes példát szolgáltatott arra, hogyan, miként kell az itthonmaradottak küzdelmét szervezni, vezetni, a lelkes felindulást tettre váltva igazán becsületes hazafias munkát végezni. Még élénken áll szemeink előtt az a felemelő, mindent és mindenkit magával ragadó mámoros lelkesedés, melyen a hadrakelt sereg elindult és amelylyel őket az ország közönsége, amerre felvonultak, szerető aggódással, ezer áldással kisérve útra bocsátott. A felvonulás megtörtént, vitéz katonáink sapkája mellett még el sem hervadt a sok szines virág, melyet szerető kezek tűztek oda, a közönség még magához sem térhetett az első nagy fellelkesülés lázából, midőn megérkeztek azok az első szomorú vonatok — melyeket Istenem, de sok más követett már azóta — és amelyek meghozták az első szenvedő sebesült szállítmányokat. Közvetlen tapasztalásból tudom, hogy rettentően fájdalmas érzés markolta meg sziveinket, látva a pár nap előtt még vigan daloló katonáinkat lerongyolódva, porosan, véresen halódva visszatérni a harcok mezejéről. És ezekben a komoly és nehéz napokban, ezeknek a fájdalmas érzéseknek tisztító tüzében, ami annyiszor szidott, lecsepült, ócsárolt közönségünk lelke megtisztulva, megnemesedve, megacélozva a kicsinyesség nyűgét egy elegáns mozdulattal lerázva magokról, azt mondhatnám, megtalálta önmagát, rátalált egész szivére, kötelesség tudására. Hogy mennyire nem akartuk és nem kerestük a fegyveres összetűzést, mutatja az is, hogy nem voltunk annyira felkészülve, mint ahogy lennünk kellett volna, ha számithatunk a bekövetkezendőkre. Hogy csak egy példát említsek, midőn azok az első sebesült szállító vonatok megindultak fájóan szomorú terhükkel hazafelé, végig a hosszú vonalakon még teljesen készületlenek voltunk azok fogadására. Ezen a ponton kezdődött az itthonmaradottak komoly részvétele a nemzet nagy küzdelmében. És ez a közönség, amelyhez most szerencsém van szólni, ezekben az első komoly pillanatokban rögtőn megtalálta a maga helyét a munkánál. Nem kell, hogy én részletezzem, tudja mindenki itten, micsoda áldás volt drága sebesült véreinkre az a társadalmi szervezet, mely őket a Vöröskereszt helybeli kőtözőállomásán élelemmel, frissítővel, gyöngéd, szerető szóval, orvosi segítséggel várta és fogadta akkor, midőn még az ezen feladatok ellátására szolgáló hivatalos szervezetek nem voltak szervezve és felállítva. Ezen áldásos buzgólkodás kellő méltatására kicsi az én erőm, de ugy érzem, hogy ott, hol életünk minden legkisebb mozzanatát megörökítik, ezen társadalmi mozgalom, megindítói, fenntartói és ellátói javára súlyos, nagy érdemekat jegyeztek fel. Aki látta ezen város és vármegye közönségének a szivét megnyilatkozni abban a mozgalomban, melyben a gazdag a maga nagyértékű, drága, családi kincseit képező aranyholmiját, a szegény az ő pár koronás, talán egyetlen gyűrűjét, vagy ezüst kanalát hozta áldozatul, hogy az Ínséggel küzdő szeméből legalább egy könycseppet felszárítani segítsen, aki ezen mozgalom során azt a sok jelentéktelennek látszó, de mégis oly nagyon jellemző apró tüneteket megfigyelhette, lehetetlen, hogy ne a legnagyobb megindultsággal hajtson fejet ezen közönség nemes áldozatkészsége és becsületes kőtelességtudása előtt. Teltek, multak a hosszú hetek, hónapok, megértük a szeretet, a békesség ünnepét, amely az idén oly fájós szomorúsággal töltötte be a levegőt. Szeretteinket még a szent estén sem kímélte a duló ellenség. Fájó érzésünknek méltó kifejezése volt a szeretetadományok óriási tömege, mely lehetővé tette, hogy minden küzdő katonánknak jusson legalább valami az otthonvalóból, s aki olvasta a meleg hálával telt sorokat, amelyekben katonáink ezen ajándékokat megköszönték, az kellően fogja értékelni azt az óriási erkölcsi hatást, melyet az itthonmaradottak együttérzése, együtt küzdelme tesz harcoló seregünkre. Azonban mélyen tisztelt hölgyeim és uraim a társadalom részvételének imént nagy vonásokban vázolt megnyilvánulása, bármily szükséges, bármily áldásos és eredményes volt is, mégis nem tölti ki az itthonmaradottak kötelezettségének egész körét. A reánk váró feladatok és kötelességek nehezebbik fele még előttünk áll. Egy nagy és kemény próbán kell még álmenünk s annak mikénti kiállásért függ: méltóknak fogunk e találtatni a jutalomra, a győzelemre. Ma már azoknak is be kell látniok, akik eddig talán nem tudták, vagy nem akarták belátni az idők komolyságát, hogy azok után az óriási áldozatok után, amelyeket hadseregünk vérben és életben, a nemzet anyagi javakban, a társadalom és egyesek anyagi és erkölcsi javakban hozott, hogy ez az immár kilencedik hónapja tartó rettenetes erőfeszítés nemcsak hatalmi kérdéseket fog eldönteni, de a szó igazi értelmében élet-halál tusa, melyben az, aki hamarabb elernyed ugy alól marad, hogy Isten tudja mikor szedheti össze magát. Az én lelkemben törhetetlenül él a hit, hogy ha mi, itthonmaradottak csak megközelítőleg is ugy megfelelünk a reánk háruló kötelességeinknek, mint amilyen hősi önfeláldozzásal megfelelt kilenc hónap alatt vitéz hadseregünk, ezzel olyan erkölcsi erőt adunk neki, melyen minden poklok hatalma össze morzsolódik ! Mit keljen hát tenünk, mivel szolgáljuk a legjobban a haza, a köz, az érettünk küzdő és vérző hadsereg érdekét a legeredményesebben ? Valami nagy, fényes, ragyogó hőstetett vár tőlünk a haza ? Nemde, kint a harctéren is nem az egyéni hőstettek, melyekre a modern háborúban nem is igen van alkalom, vagy legalább is csak nagyon ritkán, de az egyes embernek ugy, mint a nagy tömegeknek áldozatkész önfeláldozása, szívós kitartása, a kijelölt helyen való szilárd helyt állása dönti el a győzelem sorsát. A mi küzdelmünknek is az a lényege, hogy mindenki ott azon a helyen, hová sorsa állította, energiája végső megfeszítésével helyt álljon, lankadatlan szorgalommal, fokozott kötelesség tudással igyekezzen a maga körében a maga hivatásának megfelelni ugy, hogy élete minden vonatkozásában az áldozatkész feláldozása az egyéni érdeknek a kőz érdekében írányitsa életét. Aki a mai nehéz időket arra használja föl, hogy egyéni érdekeit szolgálja, aki ma a háruló kötelességeket hanyagul teljesiti, aki nemzete nagy küzdelmét félre állva szemléli, aki vagyonát a közforgalomból kivonva hitvány remegéssel őrzi azt gondosan mérlegelve az eshetőségeket, hogy majd merre fusson azzal, aki pazarló tékozló életet él mig mások elvéreznek, aki tőkét gyűjt mások szorultságából, aki felesleges rémüldözéssel és rémitgetéssel csökkenti polgártársai bizalmát jövőnk iránt, mint az az ellenséges hadsereg, mely fegyverrel tőr hazánkra. A nemzet ipari, gazdasági, szellemi, társadalmi életének zavartalan menetét biztosítani, ép oly fontos feladat, mint a harctéri sikerek kierőszakolása. A kettő a legszorosabb vpnatkozásban és visszahatással van egymásra. Nem győzhet az a sereg, melynek hátamögött züllött életű ország áll és egy folyton vert sereg mögött nem lehet a nemzet normális életét fentartani. A mi vitéz hadseregünk egy óriási, hatalmas ellenfél elözönlő, aránytalan túlsúlyú támadását, oly hősi bravúrral fogja fel, mfily az egész világ, sőt ellenfeleink bámuló elismerését is kivívta. Ők megtették és megteszik a magukét. Rajtunk a sor, hogy mi is helyt álljunk és biztosítsuk nemzeti életünk minden vonatkozásában a zavartalan menetet. Formára szürke, semmitmondónak látszó e feladatból az egyes emberre eső rész. De lényegében ez a küzdelem is lehet hősies, ha áthatja az áldozatkész önfeláldozás szelleme, eredményeit tekintve pedig ép oly fontos, mint a harctéri küzdelem. Itt a tavaszi munka ideje. Az idén hazánk kell, hogy ellása a sáját hadseregünk és lakosságunk élelmi szükségletén felül a monarchia másik fele és szövetségesünk szükségletének egy tekintélyes hányadát is. Minden legkisebb többtermelési egység, melyet az idén produkálunk, fegyver a mi kezünkben, mely bennünket erősítve ellenségeinket gyengíti. Milyen tág tér nyílik nálunk az őstermelés hazájában kötelességeink teljesítésére e téren is. A háborús állapot, mint tudjuk óriási anyagi megerőltetést kíván az államtól ; minden korona, melyet az állam rendelkezésére bocsájtunk, szintén fegyver a mi kezünkben. A németek nagy császárja a legutóbbi német hadikölcsön jegyzési eredményére azt mondotta, hogy az az otthonmaradottak csatanyerése volt. E téren is látszólag szürke munkával nagy eredményeket lehet biztosítani. A dolgok logikai következése, hogy a magyar állam is kénytelen lesz nemsokára ismét polgárai áldozatkészségéhez fordulni kölcsönért. Igen nagy ö3szegek hevernek ma szanaszét az országban eldugva, közforgalomból kivonva. Minden korona, melyet ezen heverő pénzekből megtudunk mozgatni a kőz javára, egy porszem ahhoz a hatalmas erődhöz, melyen meg fog törni ellenségeink ereje. Teljesítsük kötelességünket ezen a téren is és ne sajnáljuk a fáradtságot, ne szégyeljünk rábeszélni másokat is erre, hadd találja meg az érzéketlen szivekhez is útját az áldozatkészség szelleme. Száz és ezer módja van annak, hogy látszólag szürke és semmit mondó módon és formában, de lényegileg igen fontos szolgálatot tehessen a legkisebb és legjelentéktelenebb ember is ma hazájának, ha sorsa nem is helyezte őt a lövészárokba. De épp azért, mert a feladatok könnyebbik fele jutott az itthonmaradottaknak, nekünk fokozott energiával kell- azt megoldani: a küzdő hadsereg háta mögött biztosítani a nemzet életének zavartalan, nor- ' mális egészséges menetét. És ha ezt biztosítottuk, akkor becsülettel megvívtuk az itthonmaradottak háborúját! Ma még dul a harc és a véres fergeteg, sötét felhői fekete éjszakába borítják hazánk egét. De bármilyen sötét és bármilyen hosszú Állandóan a legnagyobb raktár: Kelni Ignátz aaRmREKrannöi és férfi divatáruházában Nyíregyházán, Városháza palota. — Telefonszám: 129. eraasaMBaa