Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-04-08 / 28. szám

28-ik szám. JSIyírvidék. 1915. április 8. 3 Állattenyésztésünk. Már másodszor van szerencsém, hogy Kausay Tibor ga7d. felügyelő ur cikkeimet éles kritika tárgyává teszi. Igen örvendek neki, mert hiszen éppen az a célunk, hogy minden ügyünk és bajunk teljes megvilágításban álljon előttünk. Habár kissé szigorú a hang, amidőn „könnyelműen" oda dobott kijelentésekről beszél! Bár ne lenne igazam. Sajnos, a kenyérhiány hamarabb beállt, mint hittük. Hiszen még ötödfél hónap van hátra és már most kukorica kenyérért verekednek a városok lakói! Nem kisebb ember, mint Rubinek Gyula, hónapokkal az én .Készlet" cikkem megjelenése után az országos gazdasági egyesület igazgatósági ülésén jelentette ki, hogy a miminiszteri becslés, szakértők és ahhoz értők becslése szerint 10—12 millió mázsával tévedett! Lehet, hogy az állattenyésztés kérdésénél én tévedek. Látom a nyíregyházi szarvasmarha állományt, láttam a Hortobágyon éveken át a debrecenit, a körültem levő községekét, bizony itt nagyon sok hiány van. Kevés és silány a marha és ami fő, jelleg és faj nélküli. Se nem magyar, se nem nyugati. Ha azt akarjuk, hogy magyar marha legyen, ugy nem elegendő a bika, a tehén is legyen magyar, mert másképpen célt nem érünk. Évről-évre tarkulnak a csordák, alig van egy-két fehér szőrű tehén, minek erőltetjük hát akkor a magyar marhát, miért nem szabunk valami irányt ? Legyen simentháli, vagy bonyhádi, vagy berni, de ma a helyzet ugy áll, mint Bábelben a templomépitéskor! Készséggel elismerem, hogy a kormány 2 milliót költ állattenyésztésre, azt is elismerem, hogy a kiállításra hibátlan állatokat hajtanak fel, de állításomat fenntartom, állataink faj nélküliek, rosszul gondozottak, sem hús, sem jármos ökör nincs, tej, vaj nincs, Magyarországon, ahol az emberek mezőgazdaságból élnek. Ha a piacon szétnézünk, néhány uradalmi tehenészettől eltekintünk, alig van számottevő állati produktum. Ha a gazdasági felügyelő urnák igaza lesz, és lesz hus, tej, ugy én leszek az első aki beismerem, hogy tévedtem. Szomjas Gusztáv. Munkáshiány és munkahiány. Ha az ember végig megy az utcán, egyebet sem hall beszélni, mint nincs munka és nincs munkás. Ez látszólag ellentét és azért mégis lehetséges. A gazdák elmentek és gazdálkodásukat a dologban kevésbé járatos feleségeikre és gyermekeikre hagyták. Másoldalon szintén olyan asszonynép vár munkára, amely nem ismerős abban, hogy kinek és mennyi munkásra van szüksége. Igy történik aztán, hogy a cimül irott munkáshiány és munkahiány egyidőben van meg Nyíregyházán, aminek azonban rendkívül mélyre ható következményei lehetnek. » Éppen ezért nem kell várni, mig a két járatlan csoport egymásra talál, mert akkorára elkésünk a szőlőnyitással és a kertek felkapálásával, hanem a segélyosztási helyeken és a rendőrségen össze kellene íratni, hogy kik vállalnak munkát és azt a föld és szőlő tulajdonosoknak kellene a rendelkezésére bocsátani. A hatósági közbelépésre már azért is szükség van, mert egyes asszonyok 4 korona napszámot kértek, amivel szemben ajánlottak nekik 1 korona 20 fillért is. Ezek az abnormális kívánságoknak csakis az átlagos napszámbér megállapításával lehet és kell véget vetni. Ha az idő előre halad és a tavaszi munka megtalál késni akkor közmunkát kell kirendelni és az asszonyokat egységesen fizetni, mert eshetőségre nem lehet a termést basirozni. A zene Sok évezreddel ezelőtt, a rímek ősi hajnalán, ahogyan Ady Endre mondaná, az emberi hang és szó, sőt az ezzel járó taglejtés is egy volt. Az ősember primitív agyberendezése nem volt alkalmas az egymáshoz közelálló fogalmak megkülönböztetésére. Sőt azt hiszem, hogy még a legegyszerűbb fogalmak, mint pl. a természeti jelenségek, percipiálására sem volt képes. Azokat az artikulátlan hangokat, amelyeket az ősember a menydörgéstpl való félelmében napfölkeltekor, vadállatok üldözésénél, vagy szomszédaival való harcában hallatott, a következő másodpercben elfelejtette s hogy a különböző érzelmeknek megfelelőleg, a lassú fejlődés folyamán, még bizonyos tekintetben egyöntetű, egyforma, sőt később ugyanazon hangot adott, vagy közölt embertársaival, bár öntudatlanul, ennek okát az ember íaji sajátosságához tartozó egyforma gégealakulatban kell keresnünk. Miután a legegyszerűbb fogalmak appercepciójához is bizonyos fokú képzetgazdagság s evvel velejáró ítélőképesség szükséges, az egyes fogalmak megjelöléséhez kapcsolt szó hang (készakarva neveztem így) megrögzítése a fejlődésnek magasabb fokán következett be. A hangutánzó indulatszavak a nyelvalakulás mostani stádiumában is bizonyítják, hogy a szóhang-elmélet helyes nyomokon jár. A szó, hang' és taglejtés a fejlődéssel járó elkülönülés folyamán beszéddé, énekké és a mimikából kifejlődött tánccá változott. Ezen elkülönülésen való gondolkodásunkban eszünkbejutott Háckel zseniális gastraeida-elmélete. Az ősgyomorállat meséje ráillik minden fejlődésre. Az egészében laza összefüggésű tömlőállatnak hogyan fejlődnek lassanként szervei s hogyan lesz a most már komplikált összetételű állat a maga konglomerátumában szoros összetartozású, ez a tartalma az ősgyomorállat meséjének. Épen azért ne gondoljuk, hogy a szó és hang (ránk nézve ez a kettő fontosabb) a fejlődéssel elvesztették összetartozásuk kapcsát. Az összefüggés sokkal szorosabb most is, mint hinnők. Zeneesztétikusok és zenetörténetírók általában, mondhatnám kivétel nélkül, azt a sablonos elméletet hirdetik, hogy a szóhang a fejlődés folyamán akként differenciálódott, hogy a szó az értelem, a hang pedig az érzelem kifejezője lett. Hogy ezt az elvet megdönthessük, először is az értelem és érzelem egymáshoz való viszonyát kellett vizsgálat alá vennünk, mely vizsgálódásunk eredménye oda konkundál, hogy az értelem és érzelem in ultima analysi: egy. Az értelem a külvilági dolgoknak, körülményeknek egyenkint és összevéve egyszerűbb, kézzelfoghatóbb, az érzelem pedig ugyanazon külvilági dolgoknak, körülményeknek magasabb, nehezebben percipiálható harmonikus arányossága. Ebből az elméletből kétségkívül következik, hogy az értelem sohasem bocsátkozhatik az érzelem bírálatába, miután az utóbbi lelki életünk magasabbrendü megnyilvánulása. Ezen harmonikus arányosságnak, legyen az összetett, vagy egyszerűbb, a szó egyformán kifejezője lehet s bár a zene, mint kifejező eszköz, a magasabb lelki processzusoknak van föntartva, kivéve a dalt éí zenedrámát, melyben a szó és hang együtt jutnak érvényre, a fent bírált elkülönülési elmélet mégsem állhatja meg a helyét. A zene anyaga a hang, mely úgy keletkezik, hogy valamely ruganyos test mozgásba jön: rezeg. Csak a szabályos rezgésü hangokat számithatjuk a zene anyagába. Valamely hang hallhatósága egy minimális másodpercenkénti rezgésszámhoz van kötve. A szubkontra C 16 és felet rezeg másodpercenként; ezen alul már nincs zenei hang. A legmagasabb zenei hang, amit fülünk észrevehet, az ötvonalas C, mely 4224 rezgésből képződik. Ezentúl nemsokára a meleg és elektromos rezgések, majd a fényrezgések következnek. Tehát a zene anyaga a szervetlen világélet legelsődlegesebb megnyilvánulása, miután mindeddig nyílt kérdés a fizikában, hogy a zéró rezgésszámon, tehát az absolut mozdulatlanságon alul van-e az anyagnak valamely eddig ismeretlen létmegnyilvánulása. A közismert, temperált skálarendszer, a mai zenének alapja, egy oktávában tizenkét fokot különböztet meg. Volt idő, amikor csak öt hangot tudtak egy oktáván belül észrevenni. Az ős-hellének, indusok és kínaiak már hetet, arabok, perzsák tizenhetet, a görögök huszonegy fokot ismertek egy oktáván belül. Az akusztika számtalan zenei hangot különböztet meg egy oktáván belül s a legújabb kísérletek igazolták, hogy oktávánként ötvenhárom elfogadható és normálisan jó füllel megkülönböztethető zenei hangot lehet előállítani. Ezen fizikai kísérletek sajnálatraméltóan dokumentálják, hogy a modern zene, tekintettel héthangú skála rendszerére, tulajdonképen visszafejlődést jelent ebből a szempontból, mert a kevesebb hang, a valószínűségi számítás szerint kevesebb lehetőségét adja* a kombinációknak, A távolabbi hangrokonságok keresése, a modern zene fő célja, épen úgy megnyilvánulhatott volna akkor is, ha a hangrendszerünkben előforduló hangok számát megszaporítjuk. Remélhető, hogy a muzsikus forradalmárok nem fogják végleg szentesíteni a héthangú skálarendszert. A zeneköltés speciális megnyilvánulása az ember lelki életének. Az impulzív okok ugyanazok a puszták költőjénél, aki hatlikú furulyáján kesergi el szíve bánatát, mint a minden partitúrát áttanulmányozó, magát minden zenetudományon keresztülevő zeneszerzőnél, aki a sokszínű, polifonikus nagyzenekarral tolmácsolja korszakalkotó érzelmeit. Csáth Qéza dr. igen érdekes megkülönböztetést tesz a zeneszerzők között, amint egyrészüket abszolút muzsikusoknak, másrészüket programmzenészeknek nevezi el. Az első csoportba tartoznak a született zenészek, akik már gyermekkorukban eljutnak a formák tökéletes megértéséhez, a másik csoportba a tulajdonképeni művészek, költők, akiknek egyetemes törekvésük, hogy kifejezzék magukat s ennek csak egyik megnyilvánulása a zene. A programmzenész izzadva komponálja meg a maga mondanivalóját, nehezen jut el formához, amely legtöbbször saját csinálmánya lesz, mert egyéni gondolatait nem tudja idegen formába beszorítani, Az abszolút muzsikusra igen jó példa Mozart, akinek, mint maga írja. szimfóniái egyszerre, egész terjedelmükben jelentkeztek öntudatában s így azok kidolgozása már csak játékszámba ment neki. Haydn is sétaközben komponált s csak mikor hazament, írta le a már fejben kidolgozott remekművet. A zene mint művészet, összes testvérei között a legrégibb, bár teljes kifejlődése legkésőbben következett be. Ezen késői kifejlődés okát abban kell keresnünk, hogy a művészetek s különösen a zene, általában igen rendezett és kifejlett szociális állapotokat követelnek. Béke idején, kedvező gazdasági viszonyok mellett virágzik a zeneművészet, különösen, ha a nevelési rendszer is nagyobb súlyt helyez a zenei műveltségre. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni a tantervek és általában egész paedagógiai rendszerünknek abbeli hiányosságát, hogy a művészeteket s különösen a zenét, teljesen negligálja. A sokat emlegetett általános műveltségre való törekvés elve belefúl abba az óriási ürességbe, amelyet az artisztikus nevelés hiánya hagy a társadalomban. Egész zenei életünk reneszánsz előtt áll. Ki tudja, hova vezetnek a fejlődés szálai, ki tudja, nem fogjuk-e a régi klasszikusokat valamikor naiv kezdőknek csúfolni ? Az bizonyos, hogy a modern zenének új alapokra való fektetése a fejlődés szempontjából elsőrendű szükséglet. Diogenes. — Küldjünk katonáinknak thermosüvegeket, teát, konyakot, likőrt, csokoládét, caces-t. Az adományokat köszönettel fogadja s a hadtápparancsnokságokhoz juttatja a honvédelmi ministerium Hadsegélyező Hivatala Budapest, IV. Váci-utca 38,