Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-03-14 / 21. szám

4 21-ik szám. jstyírvtdék. 1915. március 14. Termeljünk zöldséget, A „mindennapi kenyér" körül bizonyos bajok merültek fel. És — csudálatos — a magyar ember csak a buza, — legfeljebb a buza, és rozsliszt keverékéből készült süteményt érti a mindennapi kenyér fogalma alatt. A más egyéb és a többi egyéb az nem kenyér. A zöldség pláne nem kenyér. (Fogalomzavar elkerülése okából már itt kijelentem, hogy zöldség alatt mindenféle konyhakérti növényt értek és nem pusztán a húsleves Ízesítésére használni szokott „zöldséget.

u) Igy a zöldségnek nem is nagy becsülete van a magyar ember előtt, csak úgy, ha hús is van benne. Pedig kár a zöldséget annyira lebecsülni. A zöldség (orvosok mondják, de magamon is tapasztalom) elsősorban igen egészséges és tápláló eledel, másodsorban igen alkalmas az egyoldalú húsevés változatosabbá tételére. Mellesleg szólva 2'40—4 K-s húsárak mellett mindenkinek nem is nagyon fogja futni, hogy egyoldalúan hússal táplálkozzék, hanem kényszerítve lesz nagyobb zöldség fogyasztásra. Továbbá az is nagy előnye a főzelékfélének a hússal szemben, hogy lényegesen olcsóbb. Erre nagy hirtelen le fogják szögezni igen tisztelt olvasóim, hogy a zöldség sem olcsó, sőt némely fajtája (bab, borsó, lencse stb. horribilisán drága. Ez előtt kénytelen kelletlen meg kell hajolnom, de már abban nekem fognak igazat adni, hogy a zöldség olcsóbbá tétele mindenkinek módjában áll (nem úgy, inint a husé) mert saját szükségletét mindenki maga is kitermelheti. Ennek mikéntjére általánosságban rámutatni : a jelen cikkem célja. Evégből figyeljük és állapítsuk meg, hogy a terv I. gyakorlatilag megvalósitható-e ? II. nem jár-e aránytalan áldozattal ? III. meglesz-e a vállalkozásnak a sikere ? ad I. Gyakorlatilag megvalósítható-e, keresztül vihető-e, hogy minden család önmaga termelje ki zöldségszükségletét? A válaszom: Igen. A termeléshez először is terület szükséges. Első pillantásra ugy látszik, hogy már ez maga is fölöttébb nagy kívánság. Városban mindenki részére területet biztosítani nagy dolog. Pedig nem egészen ugy van. Még a városban is csaknem mindenki részére biztosítva van a terület, csak fel kell találni. íme: a házakhoz tartozó zöldséges kerteken kivül a háború tartama alatt zöldség termesztésre felhasználható ; a) bent a város területén : 1., az üres telkek területe, 2., a szőlők sorköze, 3., az udvarok napos oldala, 4., a virágos kertek, gyepágyak területe, 5., az utak szegélye, sőt hogy nagyot mondjak, 6., az ablakokba (erkélyekre) kitett virágládák is. Mindenki lakik valahol, a fent elsorolt területekből mindenkinek áll 2—10—20—50 D-ől rendelkezésre. (400 családnál csak 10 ölével számítva is 40000 ölet, 33 holdat jelentene ez.) Be kell tehát ültetni minden helyet, igy váltjuk valóra ama szálló igét, hogy egy talpalattnyi hely se maradjon bemunkálatlanul. b) A sorompókon kivül fekvő területek a városi lakosoknak konyhakertészkedésre kevésbbé alkalmasak. Ezeket a területeket olyan növényekkel kell hasznosítani, amelyek jóllehet emberi éleimül (is) szolgálnak, de mégsem sorozhatók szorosan a konyhakerti növények közé. (Ilyen pl. a szemes bab (száraz paszuly, krumpli, tengeri stb.) Ezek az ültetésen felül mindössze 2—3-szori kapálást igényelnek, s azontúl betakarításig nincs rájuk gond. Ezek megmunkálását nem gátolja v. nebeziti meg az, hogy a város belterületétől 3—4 km-nyire vannak. De konyhakerti veteményeket ilyen távolságra ültetni senkinek sem ajánlom. Két uborkáért, vagy négy fej salátáért, vagy egy főzet zöldpaszulyért senki sem fog mindennap 6—8 kilométert megtenni. Ez hiu ábránd marad, gyakorlatilag azonban keresztül nem vihető. A termelésnek másik főtényezője a szak- . értelem. A zöldségtermesztés is nagy szakértelmet kiván. Ezt a szakértelmet 2—3 napi tanfolyamon vagy egy tanulmányi kirándulás keretén belül elsajátítani nem lehet. De nem is kívánja senki, hogy a kényszerből lett kertész művésze is legyen szakmájának. Nem várjuk tőle, hogy holdankint és évenkint 2—5—10 ezer koronát termeljen ki és hogy termeivénye minden Ínyencet kielégítő tökéletes productum legyen; de kívánjuk a laikus kertésztől azt, hogy az a terület, amely eddig csak gazt vagy virágot (az éhező embernek e kettő egyei jelent) termett, a háború tartama alatt emberi táplálkozásra alkalmas növényeket teremjen. Ehez pedig nem nagy tudomány kell, csak egy kis jóakarat. A termelés harmadik tényezője a pénz, a tőke. A jelen esetben ez a legkisebb követelmény. 2—10—20—50 ••öles kert beinstruálásához keli egy ásó, egy kis kerti kapa, egy locsoló, egy gereblye és 10 m. hosszú cukorspárga. Az egész a vetőmaggal együtt belekerül 5 koronába. Nem fixa ideáról van tehát szó, mert a gyakorlati megvalósításnak nehézségei — amint láttuk — nincsenek. Csak hozzá kell fogni mielőbb ! Ebben a munkában is, mint annyi másban, városunk vezető köreinek kell előljárniok. Váltsuk valóra a jelszót: Minden család önmaga termelje ki zöldségszükségletét! Ez azonban nem azt jelenti, hogy bárki is emialt elhanyagolju üzletét, hivatalát, tanulmányait, szórakozását; sem azt, hogy megszokott életmódján bárki is változtasson, hogy szabadidejét teljesen lekösse, hogy 6—8 km-t gyalogoljon, hogy barátait, barátnőit elhanyagolja, hogy évek óta ápolt, manikűrözött kezét örökre tönkre tegye: nem, ezt nem kívánhatja senki sem. De ugy e az nem nagy kívánság, hogy minden családból a család egyik-egyik tagja mindennap egy negyedórácskát kertészkedjék a haza érdekében, a közjóért és a saját anyagi könnyebbségére. Csak egy negyed órácskát ! Vál • takozva a család más más tagja ! A család fogalom involvája a feministákat, akik mezei munkák végzésére is önként ajánlkoztak; a gimnázistákat, polgáristákat, akik készek a hazáért a kertészkedésben verejtéküket hullatni; magában foglalja a tanácsadókat és egyéb felbuzdulókat is, magában foglal mindenkit, tehát ugy volna jó, ha nem vonná magát ki belőle senki. Hozzuk divatba hogy a tavaszi uj kalap helyett a zöldség palántjainkat mutogassuk s azokra legyünk büszkék ; állapodjunk meg abban, hogy az idén ne azé legyen a dicsőség, aki tübb „goalt" rug be, hanem aki több retket, spenótot termel ki; fogadjuk meg, hogy az idén nem szóljuk meg azon hölgyeket, akiknek eddig hófehér, finom kezét a napsugár megbarnítja, ásó, kapa egy kicsit talán fel is töri (hiszen a kéznek mindegy, hogy rakett tőri-e fel, vagy a kapa nyele!) sőt fogadjuk meg, hogy az ilyen kezecskéket fokozottabb tisztelettel, nagyobb megbecsüléssel fogjuk megszorítani és adandó alkalommal megcsókolni. Mit beszéljek tovább ? Csináljunk az idényre a zöldségtermesztésből kultuszt! (Persze, e mellett az elkészítésben a változatosságot sem szabad figyelmen kivül hagynunk, mert rögtön vége lesz a lelkesedésnek a kultusznak, ha valaki a férjének (vagy papájának) a zöldségkultusz szent nevében hatszor egymásután tálal fel — teszem azt . . . sárgarépát. A zöldség-fttíZíMSs igen jó dolog, mert szórakoztató, testedző és hasznos. A hasznosságot hagytam utolsónak, voltaképen pedig a haszon a legfontosabb. A haszonért akarunk kultuszt csinálni belőle. És — ebben mindenki igazat fog nekem adni — jobb lesz most a zöldségtermelésből kultuszt csinálni, semmint később az .. . éhezésből. Mert néha azon is elmulhatik a kenyérsütés, hogy nincs liszt. Nem valószínű, de eljöhet az az idő, amikor egy marék zöldpaszuly többet fog érni egy brilliáns nyakéknél. Ezért kell a zöldség termesztést felkarolni s azért épen a zöldségtermelést, mert ahoz mindössze 4 — 6—8 hétre van szükség, hogy az elvetett magból emberi eledel váljék, a buza, gabona 10 havi tenyészidejével szemben. Hogy pénzértékben mennyit jelent egy-egy családnak a zöldség szükséglete, arra nekem bajos megfelelnem. De minden család különkülön könnyen számba veheti. Arra azonban én is megtudok felelni, hogy ez — a mai háromszoros-négyszeres árak mellett — igen tekintélyes összegre rug. Ebből meg az tűnik ki, hogy az idén zöldségtermeléssel foglalkozni érdemes lesz. Fogjon tehát kiki munkához s minden család önmaga termelje ki a zöldségszükségletét! Legközelebb — ha szívesen veszik — arról beszélek : mit, hogyan kell termelni ? Demeter Béla. 1915. március 15. Hatvanhetedszer virrasztja ránk a magyarok Istene a szabadság ünnepét. Hatvanhetedszer dobban nagyot a magyar szív 1848. március idusának emlékünnepe. Ünnepelünk ismét. Lelkünk e nagy napon szent áhítattal borul le a Gondviselés előtt s igaz kegyelettel gondol viszsza mindazokra, kik e napot megteremtették számunkra. Tavasz volt. Feltámadás a természetben, bilincshullás a népek életében. Ettől a tavasztól számítjuk mi is életünket. Ez az a tavasz, melyre 67. évnek eltelte után is, ha visszagondolunk, arcunk kipirul s szivünk hevesebben dobog. Álljunk meg egy pillanatra a nagy idők emlékénél. Jól fog estti, különüsen most, mikor véreső hull a világra. A múltból látkatja a magyar a legjobban, hogy a Gondviselés még nem feledte el. — Hogy őrködő keze akkor volt legközelebb hozzánk, mikor legnagyobb volt a szükség rá. Ne feledjék ezt, különösen azok, kiknek aggódó lelkük e zivataros időknek eltelte után, talán még ujabb és több szenvedést várnak szegény nemzetünkre. Ezek előtt álljon ragyogó példa gyanánt 1848. március 15. Nézzétek, most rajtunk van az egész világ szeme. Csodálva nézik a magyart, mint rohan most is, mint régen, legelői a csarták zajában. Büszke lehet e nemzet most is fiaira. De miért is rohannak azok a hős fiuk, olyan szent lelkesedéssel a biztos halálba ? Igaz, tagadhatatlan, hogy a gyilkosoknak aljas tette megrendítette a félvilágot. Harcolunk, hogy bosszút álljunk az ártatlan vérért. Ámde ihletet, bátorságot, hősiességet, más forrásból merit e nemzet. Csak a testök halt meg azoknak, kik 48 nak örökségét reánk hagytak. Lelkük nem halt meg. Nem ! Itt él közöttünk. Az ágyuk bömbőléseit, a kardok csattogásait is tul harsogják. Meglátjátok aggódó lelkek, hogy 1000 évnek hosszú szenvedései után elfog jönni az idő, midőn beismeritek azt, hogy választott népe vagyunk Istennek ! Sohsem volt még ilyen március 15, hosszú 67 év óta. Ünnepeljünk, ne feledjük a multat. Élni akarunk! Múltját feledni csak az a nép tudja, amelyik élni nem akar ! * Nyíregyháza város ebben az évben is megemlékezik az 1848-iki március 15 ikéről. A határainkon duló csaták zajában, amikor épen ugy nemzeti létünkért folyik az irtózatos küzdelem, mint 1848 —49-ben, ha nem is a szokásos őrömteli érzéssel, mint inkább a harctéren érettünk szenvedő szeretteink fölötti aggodalommal sziveinkben, kell megemlékeznünk erről a nagy napról. A szokásos iskolai ünnepségeket ez évben is megtartják. Ezúttal már az állami tanitóképzőintézet is csatlakozik az ünneplő iskolákhoz. A közönség ünnepét d. u. 3 órakor a Korona nagytermében tartják