Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-03-04 / 18. szám

18-ik szám. JNLYÍRYIDÉK. 1915. március 4 5 A háború. (A ,Nyirvidék" eredeti távirata.) Budapest, március 2. Hivatalos. A Kárpátokban a nyugati szakaszon az oroszok számos ellentámadását vissza­utasítottuk és megelőző harcokban a saját csapataink által kiküzdött állásokat és magaslatokat megtartottuk, Dnjestertől délre a harcok tartanak. Tegnap is véresen visszavertük az -ellenség támadásait és az elfoglalt terüle­tet számra nézve gyakran tulerős ellen­séggel szemben megtartottuk. Lengyel­országban és Nyugat-Galiciában csak tü­zérségi harc volt. Bukovinában nyugalom van. — A déli hadszintéren a helyzet ^változatlan. HÖFER altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. (Miniszterelnökség sajtóosztálya) (A „Nyirvidék" eredeti távirata.) Berlin, március 2. Nagy főhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér; Ghampagneban a franciáknak ellenünk intézett támadásai többnyire már tüze­lésünkben — az ellenség nagy veszteségei mellett — összeomlottak. Egyes helyeken kifejlődött közelharcok­ban mindenütt mi győztünk. Állásainkat erősen tartjuk. Argonnei erdőségben több árkot el­foglaltunk, nyolcvan foglyot ejtettünk és öt aknavetőt zsákmányoltunk. Yauqais ellen intézett támadásokat véresen visszavertük. A Vogézekben a legutóbbi napokban kivívott előnyöket a heves ellentámadások ellenére is megtartottuk. A franciáknak tegnap este Cellestől észak-keletre ellenünk intézett támadásai rájuk nézve különösen veszteségteljesek voltak. Keleti hadszíntér: Az oroszoknak az augusztowi erdőtől délkeletre és délre ellenünk intézett összes előretörései siker­telenek voltak. Lomzatól észak-keletre és Plocktól keletre ellenünk intézett éjjeli támadásaikat visszavertük. (Miniszterelnökség sajtóosztálya.) Remington írógép és kellékek kap­hatók a Jóba-nyomdában, Nyíregyházán. Közgazdaság. Mivel pótolható teheneink etetésénél a drága korpa. Németországnak még mult év őszén hazánkból beszerzett óriási arányú korpa­szükséglete rendkívül felverte a baudapesti gabona­tőzsdén a korpa árakat, de megcsappantotta egyben a készleteket is. Ennek káros hatását ugyancsak érzik ma tehenészeteink azok, a melyek korpa etetésre vannak berendezkedve. A mai magas korpa árak mellett az 5 — 3 lt.-es tejátlagot szolgáltató tehénállomány a takarmányozás napi költségeit kép­telen fedezni. Minthogy a korpán kívül egyéb érő­takarmányok ára is emelkedett, virágzásnak indult tejgazdaságinkat válságos állapotok fenyegethetik, hacsak nem gondoskodnak a korpának kielégítő helyettesítéséről. Legjobb helyettesitője a korpának a takarmányrépa, amelyből 10 —15 kg.-ot is csak félve adtunk a tehénnek naponta, mert tartottunk a répaiztől és a tej vizenyőségétől. Ettől nincs mit tartani. Dániában a kevés erőtakarmány me'lett négy-ötször annyi répát is kap a tehén mint nálunk, s ezt pompásan hasznosítja, mert a benne levő amidokat hosszú bélcsatornában alakítja tápláló fehérjévé. Nálunk dr. Rác Mihály végzett i'yen kí­sérleteket, s megállapította, hogy az olyan tehenek, melyek csupán 1 kg. korpát vagy 1 kg. pogácsát kaptak naponta, azonkívül 5 kg. zabosbükkönyt. 5 kg. zsombolyázoít csalamádét 40—45—50 kg. répát, éppen ugy leadták a 13 lt. tejet naponta mint azok, amelyek 4 kg. korpát vagy napraforgó pogácsát, 8 kg. zabosbükkönyt és 5 kg. csalámádét, de csak 10 kg. répát adtak anélkül, hogy a tej zsírtartalma vagy ize változott volna. Csak a leg­jobban tejelő tehénnek adjunk naponta 1 kg. kor­pát, de 30 — 50 kg. répát is, miáltal a korpaszük­ségletet lényegesen csökkentettük anélkül, hogy a tejhozam minőségét és mennyiségét apasztottuk volna A répakészletek kielégítő mennyiségben persze csak ott fognak rendelkezésünkre állani, ahol az amúgy is sok műtrágyát igénylő répatermesztésre az eddi­ginél nagyobb gondot fordítottunk. A 38—42 éves népfölkelok összeírása. Az 1886. évi XX. t.-c. alapján utasíttat­nak mindazon népfőikelésre kötelezettek, kik az 1873., 1874., 1875., 1876. és 1877. évben szü­lettek és sorozó, vagy vegyes felülvizsgáló bi­zottság által fegyverképtelennek osztályoztattak, illetőleg katonai, vagy honvéd felülvizsgáló bi­zottság által a közős hadsereg, haditengerészet, a honvédség, vagy a csendőrség kötelékéből az 1914. évi julius 3l-ig elbocsátattak, vagy állítási kötelezettségüknek eddig eleget nem tettek, továbbá azok a fent felsorolt években született egyének, kik időközben a magyar, vagy osztrák állampolgárságot, illetőleg bosz­nia—hercegovinai tartományi illetőséget meg­szerezték és állítási kötelezettség alá már nem estek, hogy összeírásuk végett a tartózkodási hely községi elöljáróságánál (városi hatóságnál), kis községekben a körjegyzőségek székhelyén jelentkezzenek. A jelentkezés alkalmával a népfölkelésre kötelezettnek netán birtokában levő munka­könyv vagy más, a személyi adatokat feltün­tető okmány, illetve népfelkelési igazolványi köny, igazolásul felmutatandó. Az összeírásuk végett fentiek szerint je­lentkezésre utasított egyének összeírásuk után az elöljáróságnak később közzéteendő rendel­kezéséhez képest a folyó évi április hó 6-tól május hó í-ig terjedő időkőzben és helyen népfölkelési bemutató szemlére fognak behivatni és elővezettetni és ott alkalmasságukhoz képest osztályoztatni. Az alkalmasok bevonulásuk idejéről hir­detmény utján nyernek értesítést. A népfölkelésre kötelezettek, a bemutató szemlére egy megbízható kísérővel fognak utazni, s ugy oda, mint vissza a vasúton a harmadik osztályon (gőzhajón a második osz­tályon) ingyen utaznak. A magyar szent korona országainak te­rületén tartózkodó azon osztrák állampolgárok és bosznia—hercegovinai (hercegovinai) tarto­mányi illetőségű egyének, kik a felhívott kor­osztályhoz tartoznak, hasonlóképen iratnak ősz­sze és hiva'nak be bemutató szemlér, mint a magyar állam polgárok. Azon népfölkelésre kötelezettek, kik a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfeleke­zetek papjelőltjei, vagy pedig kik végzett ta­nulmányaik alapján a véderő törvény 21. §-a értelmében az egyévi önkéntesi kedvezményre jelenleg igénnyel birnak, ebbeli minőségüket a bemutató szemlén az illető intézet bizonyítvá­nyával igazolni tartoznak. Az összeírásnál tehát a fentiek értelmében mindenkinek meg kell jelenni, aki a fennebb megjelölt évek valamelyikében született. A népfölkelési bemutató szemlén való megjelenés és egyúttal bizonytalan időre a népfölkelési tényleges szolgálat alól is felmen­tetnek a következők: a) a pénzügyőrségnél és haHrrendőrségnél tartósan alkalmazott népfölkelésre kötelezettek; b) a vasutaknál és azok műhelyeiben, a forgalmi, pályafentartási, vontatási, műhelyi és szertári szolgálatban, továbbá a m. kir. vas­gyárak központi igazgatóságánál és az annak vezetése alatt álló gyárakban és üzemekben tartósan alkalmazott népfölkelésre kötelezettek ; c) a posta- és távírda intézetnél, az I. cs. kir. szab. Danagőzhajózási társaságnál, a ma­gyar királyi Folyam- és tengerhajózási rész­vénytársaságnál, a Délnémet dunagőzhajózá.i társaságnál, valamint egyes, a hadiforgalomban résztvevő s a cs. és kir. trieszti tengerszállításí vezetőség által kijelölendő tengerhajózási válla­latoknál állandóan forgalmi szolgálatot teljesítő, vagy az azokhoz tartozó gyárakban és műhe­lyekben tartós alkalmazásban álló népfölkelésre kötelezettek ; d) a kőszénbánya-munkásosztagokhoz tar­tozó népfölkelésre kötelezettek; e) a községek és városok által kiállított népfölkelő munkások, valamint az egyéb kü­lönleges hadicélu szolgálatokra igénybe vett népfőlkelésre kötelezettek ; f) azon népfölkelésre kötelezett egyének, akik a népfölkelesi tényleges szolgálat alól már eddig is névszerint felmentve voltak; végül g) a bevett és a tőrvényesen elismert val­lásfelekezetek felszentelt papjai, illetve felava­tott lelkészei és papi jellegű tanárai. Az itt felsorolt népfőlkelésre kötelezettek az e) alatt emiitettek kivételével alkalmaztatá­sukat, valamint azt, hogy ezen alkalmazásban már 1915. évi január 1. óta állanak, az össze­irás alkalmával községi elöljáróságuk (városi hatóság, körjegyző) előtt, illetve az /) alattiak felmentésüket előljáró hatóságuk, igazgatóságuk, illetve munkásosztag parancsnokságuk, a vasu­tak és azok műhelyeinek alkalmazásában állók szolgálati főnökségük által kiállított bizony.t­vánnyal igazolni tartoznak, Nem tartoznak megjelenni a népfölkelési bemutató szemién a nyilvánvalóan alkalmatla­nok, az orvosok, nyugdíjas katonai havidijasok és a rokkantsági nyugdijasok állományába tar­tozó egyének. Azon népfölkelésre kötelezett, a ki a nép­fölkelési bemutató szemlére szóló behivási parancs­nak ^ nem tesz eleget, karhatalommal vezettetik elő és a katonai behivás tránt tánusitott enge­detlenség megbüntetéséről szóló 1890. évi XXI. t.-c. 4. §-a értelmében két évig terjedhető börtön­nel büntettetik. IRODALOM, MŰVÉSZET. Andrássy Gryula gróf a következőket irta az Uj Nemzedék febr. 28-iki számába: „A magyar közönség figyelmét a külpoltitikára, a külföld gaz­dasági áramlataira és helyzetére kell terelnünk. Minél kisebb az organikus és hivatalos összefüggés külföld és belföld között, annál nagyobb szerepe van az irodalomnak és a sajtónak s annál nagyobb szükségünk van olyan organumokra, amelyek európai nivón, európai kérdéseket törekszenek megismerni és megismertetni. Mivel az Uj Nemzedék ezeket a tendenciákat szolgálja s mivel egyik főcélja eu­rópai nivón a világeseményekkel foglalkozni, me­legen ajánlom a közönség figyelmébeAz Uj Nemzedék február 28-iki száma az eddigieknél is érdekesebb és változatosabb tartalommal jelent meg. Thuri Béla : A mandátumok meghosszabbításáról ir. Marco immár hiressé vált Följegyzéseiben a liszt-mizériákkal s az Ántánt belső konfúziójával foglalkozik. Igen érdekes Szakács Aj^ior tanul­mánya Anglia viselkedéséről a magyar nemzeti törekvésekkel szemben. Pethő Sándor : A német-orosz közlekedés lehetőségét és jelenségeit ismerteti. Lend­vai István : Amerikanizmus cimü cikke, Carpaccio színházi kritikája. Censor Közgazdasági tanulmánya s a közgazdasági hétről szóló aktuális* jegyzetek egészítik ki a lap változatos tartalmát. Az Uj Nemzedék szerkesztősége és kiadóhivatala: Budapest, V., Csáki-utca 48. Előfizetés negyedévre 4 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom