Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-08-02 / 62. szám

CSARNOK. Útszéli rajzok. (Kutyavonítás.) A koratavasz olyan mint ifjú szívnek hirtelen örömei. Tapasztaltabb öregek ilyen koratavaszi estéken szemrevuszik a csillagokat is: — Tyűh, hosszú a bajusza a csillagomnak... — Csak fagyot ne kapjunk reggelre! — vélekszik egy másik csillagjós. Kis fagy még nem baj. Egy kis fagy még nem nagy baj. Megterhelné a természetet is, ha minden rügy virágot bontana és ha minden virág gyümölcsöt érlelne . . . Még reggelenkint pillédzenek a vizek : de de midőn feldugja mosolygós képét a nap, hamarsággal felhörpinti a jégpillét, mint nyalakodós gyermek a tejfölt . . . És az enyhe tavaszi sugár a bokrok aljába lopódzik, rejtekfészkéből, a sárgult levélcsörmelék alól kicsalogatja ibolyácska illatos virágát. A bohókás bogarak szeremi dalt zümmögnek a gyengéd virágszál körül s öreg vérünk is felpezsdül . . . Ám következik az est s a kályhába be kell gyújtani, mert fázunk. Fázunk és fáj itten is, fáj ottan is ... A kályhaajtónál cicegő lángok busán .percegik felénk: — Hiába ontja bimbóit a tavasz, öreg barátom, szegény barátom, neked már nem nyílnak virágok. Valahonnét a falusi éjszakában felvonyit egy kutya . . . Talán halott van ottan ? Halott mellett virrasztanak rügyfakasztó tavaszi éjszakában ? (Gyermekkor.) A puszteteleken katonásdit játszanak a gyermekek. Pirossapkás fiu a káplárjuk. Fakarddal gyakorolják a „hatvágás"-t. Amelyik megcsapja a másikat, büszkén, harsányat kurjant . , . A felnőttek sem cselekszenek másként, csakhogy az ő fegyverök már nem fakard. * Nekem kedvesek a gyermekek. Akkor legkedvesebbek, mikor csergetős ostorral bugócsigát terelgetnek a gyalogúton . . . Ekkor még csakugyan gyermekek s a szülei ház küszöbétől nem vágyódik tovább. A „sárkányeresztés" már érleli a gyermeki elmét. Miglen a magasba fellebbenhet az a fürtösfejü papírsárkány: — az anyag beszerzésének gondjai, a számitgatások a sárkánycsinálás kivételénél, majd a repitésnél a vetélkedő hiúság felébredése: kitörölhetlen barázdákat sza* kitanak a gyermek lelkületében . . / Ézek az első barázdák idővel árokká mélyednek s magukba nyelik az álmokat, sárgöröngyök alá temetik a gyermekes hit fehér galambjait . . Éá idővel nem egyebek leszünk, mint csontvázzá foszlot kisértetek. Letarolt életmezők sárgulnak utánunk. (Fehér női szoknya.) Addig kavarognak a felhők az első tavaszi eső is megszületik. Enyhény, langyos cseppek csepegnek a földre . . . Az ilyen esőtől vastagra, zöldre dagad a sóska. Szép hajnalon: virágot bontanak a fák. Gyengék még a futórózsa levelei, remegve, reszketve hajladoznak az esőcseppek kövér gyöngyszemeitől . . . Tul a rácson, kint az utsán sugár, fiatal nő szaladt el. A hirtelen támadt esőben riadtan iramodik tovább s régi, régi emléket juttat eszembe. A nagy réten bujongtak a pacsirták. Kék pillécskék táncolgattak az erősszagu, vad kék virágok körül . . . Távol az apám tanyájától, minket is is igy lepett meg a hirtelen eső . . . .És egy fiatal nővel, aki nekem akkor kedves volt, mi is ilyen riadtan, mi is ilyen tétovázón iramodtunk a tanya felé. Felsőruháját fejecsjéjére kapta az én hamiskás kedvű, fiatal barátnőm , . . Kivillant csipkés fehér szoknyája, a nevetéstől kivillogtak telefehér fogsorai is. (Kőtörés.) Az élet országútja kifogyhatatlan érdekes alakokban. Országút szélén, rövid pihenőket tartva némelykor elnézem a kenyérkeresők tarka raját. Szemembe tünedeznek az országút porától lepett kőtörők is . . . A gránit- és a bazaltkőhegyek csontos kemény oldalait évezredes idők óta fejtegetik, harapdálják, szaggatják a kőfejtők csákányai; országutak szélén évezredes idők óta nem szünetel a kőtörők munkája sem. Hajlós, kemény suharcos négyszögletes kalapács a fegyverük s nehogy markát feltörje, a kalapács nyelére rongyot csavargat a kötörő. A pattogó köszilanktól szemüket drótszövedékbe foglalt s arcukat kísértetiesen eltorzító Bókulájá"-val oltalmazzák. Aggastyántól, fejletlen gyermekig mindenkoru sorsüldözött kerül küzülők Kemény suharcos kalapácscsal férfiak s nők elegyenesen kocogtatják, a széles tömör terméskő-lapokat. A kongós kőlapokat darabokra őröli a kőtörők szivös munkája . . . Ám dalolgatni, ám mesélgetni sohasem hallottam még ezeket a szomorú embereket. Térden, vagy nekigörnyedve végzik a robotmunkát . . . Sietniök kell. Ha szaporább bért akarnak, kövér garmadát kell törniök a soha el nem fogyatkozó kőtuskók ból ... A hajnal már munkában éri a kótörőt. Holdvilágos éjszakán meg a kész kavicsot lapátolgatja siromszerü halmokba. Pontosan kimérik a helyét minden lapát tördelt kőnek. Az országút ledöngölt porondján gondtalanul, zökkenés nélkül szaladoznak a, hintók, parasztszekerek, pöfögős, kevély automobilok . . . A rohanó jármüvekről jóltáplált, hangos emberek vidáman nézdegélik a — tájat ... A kőtörők munkáját nem látja meg senki sem, nem becsüli meg senki sem. Egyhangúan korcog a kalapács. Pattogva omlik szét a kőtörmelék. Országút szélén némelykor rövid pihenőt tartok s elnézem a kőtörőket. Nem dalolnak, nem mesélgetnek ők, évezredes idők óta némán, verejtékezve tördelik a követ az emberi előrehaladás útjára. (öreg poéta.) Az én falum magas fensikon fekszik. Innét szoktam leballagni a rétre. Jegenyefák szegélyezik ezt a süppedékes, bizonytalanul lágy réti-utat. NémeJik helyen titokzatosan dübög a föld, ott a méretlen mélységben rejtett vizmedencek tátognak. Midőn elérem a Rákos kanyargó patakját, a hidkarfának támaszkodva: belemélyedek a csendes tájba. A part szélén zizegve borulnak egymásra a nyúlánk testű szerelmes nádszálak. A lázveres levelek már érzik a halál lehelletét... Ismerős vén nyárfám, megritkult már a te kecsesen hajladozó, ezüstös nyári lombsátorod is. Hulló leveleidet elsodorják a vizek; mert az idén bővizektől áradozott ez a szomjas meder. Bemélyedek a csendes tájba. A nyúlánk testű, szerelmes nádszálak fülembe sóhajtoznak . . . Tegnap, tegnapelőtt, vagy talán még odelőbb a gazdag „Lipótváros* palotái között, kincses áruházak során jártam, s az egyik aszfaltos utcáról egy lovas kocsin fordult elémbe az öreg poéta . . . Már egészen fehér Kiss József apó . . . Hetven esztendő még a nyárspolgári életből is sok, megyar poéta sorsának meg tüneményes ... A megpróbáltatások egész tüskeerdejét öleli fel ez az eszménynek áldozott hetvenesztendő költői élet . . . Ihletett lelkének s elméjének kincseit, bűbájos költészetének gyöngyszemeit marokkal szórta szét e hetvenesztendős vándorúton. És bár maga földi javakban szegény, gondterhes maradt, még ma is csak dalol s csak szórja a zengő aranyvirágokat. Mint az évszakok közül az ősz olyan öreg poéta . . . Magának semmit sem tart meg. Állok a pataknál. A hidkarfához támaszkodva belemélyedek a csendes tájba . . . Éles, hol halaványodó roggyanások lobognak felém. A halmokra lángoló sugárcsóvát tűzdel a nap, ez a vérpiros őszi naplemente-feny. Vén fácskára, maholnap csupaszon maradsz, a vizek elsodorják utolsó leveleidet is. Móricz Pál. . A cigányok. Az emberiség azon legaljasabb és rendszerint elvetemült söpredékéről van szó, a mely kulturátlanságával sok gondot okoz az államot fentartó polgárság legnagyobb részének. Nyers, műveletlen és roszlelkületü a kóborcigány, de azzal egy bordából került a valamennyire rendes lakhelyhez szokott is. A kettő kőzött csak annyi a külőmbség, hogy a vándor • cigány az ember fáradsagosan szerzett vagyonán kivül még testi épségét, sőt néha életét sem kíméli meg, az állandó helyre megtelepült pedig a község lakóinak vagyonán kivül erkölcsét veszélyezteti vagy pusztítja. A jobb és finomabb ízlésű lakosság osmerve és tudva a cigányok e javithatlan, de veszélyes talentumát, csak a legnélkülözhetlenebb esetben lép érintkezésbe vele vagy veszi igénybe annak amúgy leróhatlan szolgálatát, lakhelyül pedig csak a község kevésbé lakott részét jelölik ki részökre. Ezzel szemben pl. Révaranyoson a cigányok a község legforgalmasabb részét, az iskolák szomszédságát lakják. Dánoson pár perc alatt emberi életet oltottak ki az enyém és tied között külömbséget felösmerni nem akaró cigányok. Révaranyoson pedig egy község 150 tankötelesen kivül összes ifjúságának erkölcse forog kockán. Az erkölcsnemesités tekintetéből fölösleges munkát végeznek a révaranyosi iskolák, mert ; a munka nélkül is mindennap dinom-dánomban élő cigányok szemléltetve mutatják be a község érett és éretlen lakosságának az erkölcstelenség minden elképzelhetlen és förtelmes varriációját. A legtalálékonyabb emberi elme is képtelen itt alkalmas védekezési módot fedezni fel, mert: a község jámbor polgárainak csendes nyugalmát minduntalan megzavaró, az ifjúság erkölcsét pedig megmételyezni vagy teljesen kipusztítani alkalmas cigányszenvedélyt, a nap minden szakában tanítás előtt, alatt és után; szorgalmi idő vagy szünet alatt egyformán — akaratlanul, azaz kényszerből — szemlélni kell. Naponként kétszer iskolába, az előadás után pedig onnan haza siető tankötelesek az iskolafalain belől hallottakkal homlokegyenest ellenkező cselekedeteket lát vagy szemlél s igy az állam és a polgárság által nagy áldozatok árán fentartott modern tantermek sokszor eredménytelen munkát végeznek. Tagadhatatlan, hogy a községekről" alkotott 1886. évi XXII. t.-c. 9. § a szerint minden polgárnak, még ha külföldön honos is, joga van abba a községbe települni, ahol lakni a legjobban szeret, de a törvénynek ezt az intézkedését, vagyis ezzel a §-al a cigányokat menteni téves törvénymagyarázásról tesz tanúságot, a mennyiben a föntebb idézett t. 15. §-a, 2-ik kibekezdése szerint a települési engedély megtagadható attól is, ha erkölcsisége ellen alapos gyanú merül fen. A tőrvény intézkedésein fölül országszerte gyakorlatban van, hogy a cigány a község belterületén nem települhet, egyedül és páratlanul álló kivételt csak Révaranyos képez, a miért a cigányok főbb helyekre való települését behunyt szemmel nézik. Reméljük nem sokáig ! 139. számú a telefonunk az uj helyiségünkben is. Megrendelésekórt telefon hivásra azonnal házhoz megyünk. J Ó B A-nyemda, Szóchenyi-út 9.