Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)
1914-12-17 / 101. szám
Nyíregyháza, 1914. december 17. Csütörtök XXXV. évfolyam, 101. szám i A Szabolcs várm egyei Rézségi jegyzoK és a Szaoolcs megyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelelek szeréá« és sz-»«? baton este, üttifizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed itte 2 K 5© f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak felár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyüt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A főgimnázium uj igazgatója. A kedden délután tartott fŐgimná ziumi kormányzó tanácsi ülésén jelentette be hivatalosan dr. Meskó László főgimnáziumi felügyelő a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek azt az intézkedését, amelylyel Leffler Sámuelt, a főgimnázium volt igazgatóját saját kérelmére az 1915 évi január hó 1-től 40 évi tanári és 10 évi igazgatói működése után nyugdíjazta. A kormányzó tanács megilletődéssel vette tudomásul a volt igazgató távozását s elhatározta, hogy érdemeit jegyzőkönyvében megörökíti, őt hálájáról jegyzőkönyvi kivonatban értesiti, s küldöttségileg búcsúzik el a nyugalomba vonult tanártól és igazgatótól. A megüresedett igazgatói szék betöltésére a tanárikar egyhangúlag dr. Vietórisz József tanárt hozta javaslatba, ki az igazgatói tennivalókat helyettesi minőségben már a mult tanév vége óta ellátja. A választás a szabályok értelmében titkos szavazással történt. A szavazatok felbontatván, kiderült, hogy a kormányzó tanács valamennyi tagja dr. Vietórisz Józsefre szavazott. Ekként tehát január 1-től kezdődő 6 évre egyhangúlag di. Vietórisz Józ set választatott meg a főgimnázium uj igazgatójává. A megválasztott uj igazgatót küldöttség hivta meg a gyűlésre, hol megjelenvén, dr. Meskó László üdvözölte a kormányzó tanács nevében a tőle megszokott ékesszólással fejtve ki a megválasztott igazgató eddigi érdemeit és a kormányzó tanácsnak az ő további működéséhez fűződő reményeit. Dr. Vietórisz József meghatottan válaszolt az üdvözlő szavakra. Megemlékezett arról, hogy őt az iskolához elválaszthatlan benső kötelékek fűzik. Ennek az iskolának volt a növendéke. Majd ennek lett a tanára. Ennek az iskolának a falai között szivta magába a protestáns hithüséget, a hazafias szellemet, az ifjúság szeretetét és a kötelességtudást. Az igazgatói széket oly elődök után, mint Martinyi József és Leffler Sámuel, foglalja el, kikben nemcsak mintaképét látja, hanem őket ez idő szerint is atyai tatanácsadóiként tisztelheti. ígéri, hogy kötelességét mindig hiven fogja teljesíteni. A kormányzó tanács körében nagy örömet okozott az egyhangú választás, mely bizonyára élénk visszhangot fog kelteni az iskola minden barátjában. Annál is inkább, mert a megválasztott uj igazgató működési köre eddig is túlterjedt az iskola falain, bőségesen kivette részét a munkából minden társadalmi, különösen kulturális téren. Buzgó munkása az irodalomnak s mint költő, e város határain tul messze terjedő hir nevet szerzett magának eddig is. A Nyirvidék szintén egyik régi munkatársát üdvözölheti az uj igazgatóban. Éjfél. Az óra mutatói közönyös egyformasággal haladtak a hatalmas számok fölött s végre a XII. főié érkeztek. Éjfél van. Koromsötétség mindenütt. Végtelen csend fekszi meg az álomba merült vidéket. Egyszerre megszólal a messzecsengó harangszó. Mely, érces hangon kongja az óra nyelve a tizenkettőt. Amint a legutolsó ütés zengését is elnyeli a némaság, egyszerre rémes, ijesztő suhogás hallatszik. Fehér alakok tűnnek elő a vaksötétsegből s az alvó házak szunnyadó lakói resz ketve lapulnak az ablakhoz és nézik a rémes, kísérteties jelenetet. „Szellemek járnak ! — vacogja az egyik, akit a vérfagyasztó zaj legédesebb álmából vert föl. És a többiek, akiknek pilláin még a a legszebb álmok kaprázata remeg s akik még mindig nem ocsúdtak fel az álom bűvös italá nak édes mámorából, reszketve ismétlik : „Szellemek jarnak !" Egyszerre világosság támad. Egyik hajlék tetején vörös szarnyakon repül végig a lang. Fény csapódik a sötét, a néma ablakokba s a vacogó félelem irtózatos dühre változik, amint a lelgyuj'ott haz lobogó tüzénél felismerik a „szellemeket." Közönseges gonosztevők csapata; rablók, gyújtogatok gyülevész hordája az. Egyetlen gondolat fut át minden agyon. Mindenki kezébe kap valami fegyvert s a békés polgárok egymás segitsegere sietve, vak dühvel kezdik űzni a nyomorult hadat és lázas buzgalommal oltják el a lobogó lángokat. Aztán aludni térnek. És álmodnak még szebbet, még édesebbet, mint éjfél előtt. ... Az emberiség is nyugodtan szunnyadt a béke áldott ölében és álmodott szabadságról, egyenlőségről, testvériségről. Álmodott arról, hogy még az állatokat, még a növényeket is kímélni kell s amint egyre mélyebben aludt, már a világbéke gyémánttól csillogó, arany virággal telehintett mezőire vitte az álom jótékony tündéré. És ekkor a történelem hatalmas óramutatói a XII-re értek s a végtelen idő véges részei' mérő gépezet tompán kongani kezdte a tizenkettőt. A legszebb álmából felzavart emberiség tágranyilt szemmel, remegő térddel nézte a borzalmas látványt s kisértetjárásnak gondolta azt a rémséges valót, amit azelőtt elképzelni se tudott. De nem sokáig volt rajta úr a félelem. A legelső tüz lobbanásnál megismerte ellenségeit, a békés, csendes munka, a haladás, a műveltség ellenségeit. Előkapta fegyverét s már kezdi űzni az ellent, most: hogy a kultura barátai egymás segítségére siettek. A hatalmas mutatok pedig méltóságteljesen haladnak tovább. Éjfél már elmúlt s keleten már derengeni kezd. Az emberiség visszatér a béke áldott ölebe és nem bánja, hogy legédesebb álmából zavarták föl. Mert éjfél előtt csak álom volt a világbéke, de éjfél után valóság lesz. Ne féljetek! Éjfél már elmúlt. Hajnalodik! Matlák József. & francia nemzet. A francia nemzet a most folyó világháború egyik jelentős, de — amint az eddigi eredmények mutatják — csak passzív szereplője. Ha e háborút világtörténelmi, illetőleg kulturiörténeti szempontbol nézzük, a müveit emberiség nevében fájdalommal kell látnunk, hogy — mondhatni — a világ legműveltebb népe, a divatnak, nemcsak az európai, de a világ müveltsegnek az irányitója, vezetője, belekerült ebbe a világforgatagba s hogy talán annak befejezése után — letűnve szereplése színpadáról, megutálva a művelt emberiségtől — elveszti varázsát, fényét, hatalmát. Bár igaz, „hogy e véres európai (most már világ) koncert dirigense, imprezáriója egy angol államférfiú", kinek uszitásara és a revancheháboru megvivasára szállott sikra a frapcia nemzet és nyújtott segédkezet áz orosz barbárságnak és orosz zsarnokságnak: mindazonaJtal, ha a francia nemzet a mérsékelt politika szavára hallgat és nem ül fel az angol ugratásnak, megmenthette volna existenciális érdekeit. Örök vétek, örök kár — írja Hauptmann Gerhart, — hogy az európai kultura két leghivatottabb védője, legbuzgóbb terjesztője : a német és a francia nemzet áll egymással szemben a csatamezőn. A .franciák már több, mint négy hónapja harcolnak a németekkel, segítve az angol, orosz, belga, japán, indus, kanadai, hottentotta stb. különféle színű népek által; azonban még eddig nem tudtak pozitív eredményt felmutatni, sőt területi integritásuk szenved naprólnapra nagyobb csorbulást, minek okai nagyreszben az alábbiakban keresendők. Stratégiai okokból itt eltekintve, csak az alkotmányjogi és morális okokra fogunk kiterjeszkedni. f Ű J É flJI i