Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-11-29 / 96. szám

Pöppel Gyula meghalt. Pőppel Gyula műszaki tanácsos, a nyíregyházi m. kir. államépitészeti hivatal főnöke szerdán reggel rosszul lett és estére váratlanul elhunyt. Halála az egész városban megdöbbentő részvétet váltott ki. Mindenki szerette, mindenki tisztelte a javakorabeli tanácsost, aki azon kevesek közé tartozott, kiknek az agyuk és szivük mindég a helyén van és mindég párhuzamban működik egymással. Temetése pénteken délután volt a város nagy részvéte mellett. * Elszorult szivvel irom le a gyászhírt: Pöppel Gyula meghalt. Ki volt Pöppel Gyula? Nem kell magyaráznom. Hiszen Nyiregyháza és egész Szabolcsmegyének közönsége nagyon jól ismerte őt, mint embert; olyan embert, akinek ellensége nincsen, rosszakarója nincsen, csupán barátai vannak. Barátai, kik megrendülve fogadták váratlan, időelőtt való halálát, sirva állják körül ravatalát és kegyelettel őrzik majd meg emlékét. Mint a magyar mérnöki kar kiváló tagját, a nagy műszaki tudással és gyors mérnöki judiciummal biró technikust is ismerte őt a közönség. Tudja mit tett és mit akart még tenni a vármegye útügyeinek fejlesztése körül, amelylyel olyan nagy szeretettel és lelkes buzgalommal foglalkozott. Nem is az embert, nem is a kiváló mérnököt akarom benne most méltatni, hanem a hivatalfőnököt. A m. kir. államépitészeti hivatal és a hozzátartozó nagy útügyi személyzet nem főnőkét, hanem igazi szerető jó atyját és atyai barátját siratja bennne. Nem sokáig volt főnökünk, alig néhány éve ért bennünket az akkor még nem sejtett nagy szerencse, hogy a kereskedelemügyi m. kir. miniszter kegye őt a nyíregyházai hivatal élére helyezte, a rövid idő alatt azonban, ameddig a hivatalt vézette, mindnyájunk szivét teljesen meghódította. Szerettük őt, a ki sohasem a rideg hivatalos formában érintkezett velünk, sohasem éreztette alárendeltjeivel hivatalos hatalmát, nem parancsolt, nem önkénykedett, hanem atyai szeretettel és jósággal tartotta őket a hivatali fegyelem korlátai között és serkentette hivatalos teendőik pontos végzésére. Érdeklődött alárendeltjei kisebb-nagyobb baja iránt s mindenkor kész volt segíteni, ha módjában volt. Ezért szerettük őt, ezért rajongtunk érte! Szeretett, atyai jó főnökünk, Isten veled! * A család a következő gyászjelentést adta ki: Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb férj és apa Pöppel Gyula, kir. műszaki tanácsos, a m. kir. államépiteszeti hivatal főnöke, Szabolcsvármegye bizottságának tagja, a nyíregyházi ág. h. ev. egyház képviselőtestületének és tanácsának, valamint a nyiregyházi ág. h. ev. főgimnázium kormányzó-tanácsának tagja rövid szenvedés után, életének 50-ik és boldog házasságának 25-ik évében, f. évi november hó 25-én este 8 órakor hirtelen elhunyt. Drága halottunkat f. évi november 27-én d. u. 3 órakor fogjuk az ág. h. ev. egyház szertartása szerint, a Debreceni-utca 14. sz. alatti gyászházból, a Morgó-temetőben örök nyugalomra helyezni. Emléke legyen áldott, pihenése nyugodt! Nyíregyháza, 1914. november hó 26-án. özv. Pöppel Gyuláné szül. Heinrich Marianne felesége. Anna, József, Vilma és Sándor gyermekei. Az államépitészeti hivatal a következő gyászjelentésben búcsúzik volt főnökétől: A nyíregyházai m. kir. államépitészeti hivatal tisztviselői, mély megilletődéssel jelentik, hogy nagyrabecsült szeretett főnökük, a legjobb kartárs Pöppel Gyula kir. műszaki tanácsos munkás életének 50 ik évében 28 évi buzgó közszolgálat után 1914. évi november hó 25 én hirtelen elhunyt. Nyugodjék békében! Emlékét kegyelettel őrizzük ! Ä világháború okai és szereplői. Proliié Vilmos. A 70—71-diki vereség és a súlyos 5 milliárd lefizetése után Franciaországban csak revancheeszmék pengetésével lehetett népszerűségre szert tenni. A német—osztrák-magyar majd a hármas szövetség megkötése után Franciaország egészen alaptalanul abban a hitben volt, hogy e szövetség támadó jellegű akar lenni, s a francia politikusok 1891 táján megkötötték az oroszfrancia szövetséget abban a hiszemben, hogy igy Németországgal szemben elég erősek lesznek, az oroszok pedig azért keresték ezt a szövetséget, mert állandó és biztos pénzforrásra volt szükségük sok minden egyéb meliett azért is, hogy Ausztria-Magyarország és Németország ellen felkészülhessenek s támaszt is találjanak. Franciaországban sok komoly embernek volt kifogása a természetellenes szövetség ellen s azt hangoztatták, hogy a revanche-eszmével való szakítás kisebb csorbát ejtene a szabad francia nemzet jó hirén, mint az orosz zsarnokuralommal való szövetkezés, de ezeket a józan urakat, jkik közt számos iró és tudós volt, akkor lehurrogták s még az iskolai ifjúság kőzött is ápolták az orosz-francia testvériséget s fokozottabb mértékben hirdették Elzász és Lotharingia visszahóditásának szükségességét. A hivatalos francia iskolai tankönyvek a németek által meghódított rajnai vidékek földrajzát ép ugy tanulták az iskolában, mint akár a Provenceet, vagy Normandiáét s csak zárójel között emiitették meg, hogy Strassburg és vidéke egyelőre német fennhatóság alatt sinylőr dik. Oroszország egyik milliárdot a másik után kérte Franciaországtól s hogy a pénzhez könnyebben hozzájusson, most már az orosz diplomácia élesztgette a revanche-eszméknek nem egyszer lankadóban levő tüzét s igy lett a francia-orosz szövetség a világ-béke állandó veszedelme s a most duló háborúnak egyik végső oka. Hogy a német—osztrák-magyar—francia— oroszt háború korábban ki nem tört, annak két főoka volt: 1. Vilmos császár fiatalságának legzajosabb korában is istenfélő, komoly, békeszerető ember volt s akármennyire sürgette hadseregének és haditengerészetének fejlesztését, azt csak azért tette, mert önérzetes lelke nem tudta elviselni azt a gondolatot, hogy a németség csak azért élvezzen békét, mert támadni nem mer. ő azzal akarta biztosítani a békét, hogy országát megtámadni ne merjék. A mi királyunk békeszeretete pedig elment addig a határig, ameddig soha talán uralkodó el nem ment, s személyes tekintélye, ragyogó lovagiassága és igazságérzete mindenfelé tiszteletet parancsolt. 2. A második oka az volt, hogy Anglia érdekei Ázsiában és Afrikában orosz és francia érdekekkel voltak igen éles ellentétben s igy kenyértörés esetén nem volt kizárva Angliának a hármas-szövetséghez való csatlakozása. Közben a messze keleten az ismeretlenség homályából előbukkant egy új hatalom: Japán, mely 1894—5-ben Kina leverésével lett világpolitikai tényezővé. Az angoloktól és oroszoktól sokat zaklatott, német katonák és tudósok által nagyra nevelt Japánnak kétségtelenül fényes feliepése Oroszországban és Franciaországban keltette a legnagyobb izgalmat, melynek lecsillapodása után Anglia és Oroszország kezdettek Japán barátságáért versenyezni, azonban évekig eredménytelenül. Japán politikában, katonai dolgokban, békés tudományok terén odaadással követte német, mestereit s a japáni hivatalos világ vezéremoerei, köztük a legkiválóbb: Itó Hirobani, határozottan német barátok voltak $ éveken át úgy állott a dolog, hogy Berlinben magában mindig több volt a tanulmányúton levő japáni katonatiszt, diplomata, technikus és egyetemi hallgató, mint Párisban, Londonban, Szentpéterváron és Amerikában együttvéve. Ezt akkori kimutatások alapján, a legteljesebb meggyőződéssel merem állítani, mert a berlini japán-német társaságnak magam is éveken át tagja voltam. Közben Németország agilis császára, akit akkoriban vigéc-császárnak csúfoltak, Párisnak, Londonnak és Szetpétervárnak nagy bosszúságára összebarátkozott a törökkel. Az első Moltke katonai iskolájából kikerült Edhem pasa 1897-ben pogányul elverte az Anglia és Oroszország által felbiztatott görögöket s két évre rá Vilmos császár feleségével együtt meglátogatta Koastantinápoiyban Abdul Hamid szultánt, majd lerándult Jeruzsálembe, Betlehembe, s olyan vendéglátásban volt része, hogy a francia, orosz, és angol diplomaták nem győzték a fogukat csikorgatni, mert Németország politikai és gazdasági téren döntő befolyáshoz jutott a kalifa birodalmában. Miklós cár és tanácsadói erre nagyot gondoltak s megpendítették a világbéke meg a nemzetközi döntőbíróság eszméjét. Az e2zme oly szép volt, hogy nem lehetett visszautasítani, dacára annak, hogy mindenki tudhatta, mit akarna a cár a világbékével. Egyszerűen azt, hogy a többi hatalom szereljen le, ő pedig állandóan fegyveresen fogja őrizni a békét. A hágai konferenciát sok szemforgatás közepette meg is tartották. Az egyetlen meg nem rágott, de annál őszintébb szót az akkori török szultán, Abdul Hamid, mondotta ilyenképen: én a világbékét óhajtom, el is küldöm követemet a hágai konferenciára, de birodalmam biztonsága érdekében kénytelen vagyok három új lovasezredet felállítani. A hágai jelmezes bálnak az lett a vége, hogy békepalotát építettek, Anglia pedig még abban az esztendőben, a gyémántmezők és aranybányák okából megtámadta a délafrikai búr-köztársaságot, Miklós császár viszont felfüggesztette a finn alkotmányt s megtette az első lépéseket Finnországnak az orosz birodalomba való bekebelezésére, csupa béke- és emberszeretetből s ugyancsak kemény ukázt bocsátott ki a lengyel nyelv használata ellen. A búr háborn sokáig igen keservesen folyt Angliára nézve. Oroszországban őrültek és nevettek akkor legtöbbet az p.ngol kudarcokon s mialatt Anglia csúfosan vergődött, az orosz befolyás ijesztő arányokat öltött Pekingben, Afganisztánban, Tibetben, ugy hogy 1901-ben mikor épen Oroszországban tartózkodtam, Miklós cárnak módjában volt a dalai lámának egy követséget fogadni, mely Anglia ellen kért tőle oltalmat. A búrok leverése után azonban Anglia hirtelen összeszedte magát, szövetségat kötött Japánnal egyenesen Oroszország ellen, ami Pétervárott és Párisban nem kis konsternációt okozott. Ugy látszott akkor, hogy ez a harmadik szövetségi csoport elhárít minden veszedelmet, ami á világbékét fenyegeti s Oroszország eszeveszett világuralmi hóbortjának béfellegzett. 1902-ben kitört Kínában a boxerlázadás, melynek egyik legnagyobb szenzációja Ketteler báró namet nagykövetnek meggyilkolása volt. Az európai hatalmak, Japánnal karöltve nemzetközi expeditiót indítottak Kina ellen, melynek fővezére kezdetben Yamagata japáni, majd Waldersee német marschal lett. Az eredmény ismeretes. Kina alapos hadikárpótlást fizetett, Oroszország pedig befészkelte magát Mandzsúriába. még pedig alávaló csalárd módon. Ebben az időben történt, hogy Vilmos császár elragadtatva attól a nagyszerű gondolattól, hogy a sárga faj ellen a fehér fajnak szolidárisnak kellene lennie, egy képet festeti, melynek baloldalán testvériesen kezet fogva áll egy-egy osztrák-magyar, olasz, francis, német és orosz vitéz, elszántan várva a kelet felől fekete felhők, kéngőz és villámok közt előretörő kinai sárkányt. A kép aláírása ez volt: „Európa népei, védjétek legszentebb javaitoHósapka-gyapjufonal továbbá had legjobb minőségben, aavonultak részére meleg aGsó-ruhák, keztyük, harisnyák, has-, térd- és érme.^itők szvetterek, kötött kabátok stb. a legnagyobb választékban kaphatók női- és férfi-divatáruházában Nyíregyházán Telefon: 12 9. sz.