Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-10-11 / 82. szám

82-ik szám. J^YÍRITIDB K. 1914. október 11 3. A debreceni ötlet Debrecenben állítólag a legközelebbi városi közgyűlés elé olyan értelmű indítvány kerül, hogy a háborús hírek hatása alatt elmenekülteket a háború végeztéig nem eresztik vissza a városba. Szellemes és életrevaló ötlet. Kár volna, ha meg nem valósítanák. Azoknak a nyulszivüeknek, akik az első kedvezőtlen hírre elveszítik a bátorságukat, ez volna a legmegfelelőbb büntetésük. Teljesen megérdemelnék, hogy mig a háború tart, ne bocsássák őket vissza. Nem csak azért, mert ők maguk olyan gyávák és kicsinyhitűek voltak, hanem főként azért, mert példájukkal másokat is megrémítenek. Mit gondoljon az a szegény ember, akinek nem áll módjában elmenekülni? Nem-e a legkínosabb kétségek közé kerül? Azt hiszi, mert ő szegényebb, neki már el kell pusztulnia; nem segíthet magán, mert hiszen nincsen módjában biztosabb és nyugodtabb helyre elhúzódnia. A félelem ragadós nyavalya. Gyorsabban terjed bármiféle járványos betegségnél és talán jobban pusztít, mint a kolera, vagy a pestis. A járványos betegségek ellen különféle elővigyázattal lehet védekezni. A pánik ellen még nem találták ki az oltó szérumot. A debreceni ötlet ilyen szérumnak látszik. Ám jó; menjenek, akik félnek; de aztán vissza se jöjjenek egy darabig! Vigyék magukkal a gyávaság bacillusait. Ne terjesszék otthonukban a ragályt. Mikor a háború kezdetén már sokaktól lehetett hallani a menekülésre való hajlandóságot, mikor már annyian terjesztették a rémhíreket, sokan emlegették, hogy az ilyen alakokat legjobb volna összefogdosni és valami alkalmas helyre légmentesen elzárni a külvilágtól. Ezt a drasztikus szert — sajnos — nem lehetett alkalmazni. Ilyen járvány-kórházak még nincsenek. A debreceni ötlet azonban megvalósítható. Csak komolyan akarni kell. Gratulálunk érte Debrecennek ! Egészségóvó szabályok a vasúti forgalomban. Ha fertőző vagy fertőzésre gyanús betegség támad a vasúton ssállitott emberek között {beteg és sebesült katonák körében is), az alábbi rendszabályokat kell szem előtt tartani: 1. Az utasok egészségi állapotát különös figyelemmel kell kisérni. 2. A beteget (fertőző betegségre gyanúsat) abban a kocsiszakaszban kell hagyni, amelyben van és elkülöníteni. 3. A vele együtt utazókat, mint fertőzésre gyanúsakat, egy másik szakaszban kell elkülöníteni és megfigyelni. 4. A legközelebbi beteg (kolera) átadó állomást azonnal táviratban keli értesíteni. 5. A beteget (fertőzésre gyanúsat), ha csak bizonyos okból tovább szállítani nem szükséges a legközelebbi beteg (kolera) átadó állomáson kell hagyni és pedig — ha lehetséges — a kocsival együtt. 6. Ha a beteg vissza nem hagyható (5. pont), a beteget a kocsival együtt a kővetkező átadó állomásra kell szállítani és ott átadni. 7. A beteggel egy szakaszban volt többi utas (3. pont) elkülönítve és megfigyelés alatt tovább, utazhat, azonban egészségi felügyeletek céljából a személyükre és utazásukra vonatkozó pontos adatokat utjok végállomásával táviratban kell közölni. 8. Az értesítést az átadó állomás szolgálattevő tisztviselője azonnal közli az illető községi elöljárósággal és elsőfokú egészségügyi hatósággal. Hasonlóképen jár el, ha beteg- vagy sebesültszállitó-vonatok olyan vidékről érkeznek, ahol járványok vannak. 9. A községi elöljáróság az értesítés átvétele után azonnal intézkedik, hogy a fertőző beteg vagy fertőzésre gyanús a vonat érkezése alkalmával azonnal átvétessék és az elkülönítő helyiségbe (járvány-korházba) szállittassék. 10. A beteg megérkezéséről a községi elöljáróság az elsőfokú egészségügyi hatóságot távirat vagy távbeszélő utján azonnal szabályszerűen értesiti. 11. A fertőzésre gyanúsakat a községi elöljáróság megfelelő időn át egészségrendőri felügyelet alatt tartatja. 12. A vasúti állomási épületek és vasúti kocsik, főképen pedig az árnyékszékek tisztántartására különös gondot kell fordítani. Fertőző betegek vagy fertőzésre gyanúsak elszállítása után a használatban volt vasúti kocsikat pedig gondosan fertőtleníteni kell. M. kir. belügyminiszter. Mit beszél Nyíregyháza ? (Lelkesedés és ijedelem.) Úgyszólván csak ez a két véglet jellemzi ma Nyíregyháza közönségének hangulatát, az okos lelkesedés' és oktalan ijedelem. Amennyi gyáva alaptermészetü, bátortalan, ijedős, hisztérikus asszonya és férfia van ennek a szép városnak, az mind kétségbeesve sáppadozik mindjárt, mihelyst egy gyáva emberpária elszólja magát, hogy „itt az orosz!" Ezek a szánalomraméltó rémhirlovagok és lovagrémnők, semmi önálló judiciummal nem bírnak. A hadászathoz, taktikához, sztratégiához szemernyit sem értenek. Soha katonák nem voltak. Egy békés hadgyakorlatnak a szelét sem érezték, a színét sem látták. Beteg fülüket egy ágyúgolyó zaja még nem rezegtette meg. Egy igazi huszár attakot még nem láttak. Egy éles töltéses sortüzet még nem hallottak. De azért — sztratégák és olyan rémült képpel magyaráznak neked, nyájas olvasó, ha a' közelükbe férkőzöl, hogy menten mosolyra nyílik a szád. Ezek a haszontalan rémhírterjesztők beteges rémlátásukban már agyonlövették a muszkával az egész hadseregünket. „Bizonyosan megsemmisítették az oroszok az egész katonaságunkat", — mondta ma is egy ilyen szánalmas emberbagoly, — „azért nem hallani róluk semmit!" Mihelyst 25 muszka őrjáró hatona megjelenik a Kárpátok mellett és ennek a hire eljut ide Niritházára is, rögtön készek a fagyasztó rémhírrel: „az oroszok betörtek hozzánk!" Ha még három napig csönd lesz a galíciai harctéren, ezek szerint már az egész Magyarország készül az utolsó temetésre és épen csak Niritháza maradt még meg, mert itt még látnak ezek a huhogó baglyok néháy élő embert maguk körül. Ezekkel a groteszk operett-emberekkel szemben jól esik figyelnünk a valóban intelligens férfiak és nők bizakodó, bátor nyilatkozatait, akik tudatában vannak annak, hogy ezekben a nehéz időkben egy-egy kisebb harctéri siker erejével ér' fel, ha az itthon maradt polgári társadalom megtartja magában az erős bizakodását, a lélekjelenlétét és a végső győzelembe vetett hitét. Hiszen ennek az eddig soha sem hallott nagyarányú katonai erőfeszinek, a mostani'világháborúnak lehetnek olyan epizódjai, amelyek talán kellemetlenül hatnak reánk. Lehetnek apró veszteségeink, időközi sikertelenségeink. De aki összefüggő gondolatokkal figyeli a háborúink eddigi fejleményeit a harctereken, aki megérti a taktikai mozdulatok okait, aki a harcoló hadseregek eddigi veszteség-nyereség kimutatását figyelemmel kiséri, aki a szemben álló seregek értékkülömbségeit tudja s aki megérti a szövetséges államok katonáinak lobogó lelkesedését a győzelem után, aki tudja, hogy milyen jeliemi és lelki erő hajtja győzelemről-győzelemre a mi katonáinkat és tudja, milyen feneketlen lehangoltság uralkodik az ellenségeink táborában, annak tudnia kell következtetni is ennek a háborúnak minden emberi számítás szerint csak a mi javunkra történhető befejeződéséről. Félre hát a minden bizakodás nélkül való beteges, abszurd és büntetésre érdemes alacsonyrendű rémlátásokkal. Legalább egy félszázad kulturelőhaladásának külömbsége van az individuális értékű magyar katonai értelem és erő s az ellenségeink kényszerű, állati ösztönösségü győzelemakarása között, melyben eltűnik lassan az orosz ellenség miliciájának időleges számbeli fölénye. Még néhány hét és a harctereken mindenütt átveszik a mi szövetséges seregeink a végleges vezetés szerepét, az utolsó, döntő nagy győzelemre, amelynek lezajlásával megjelenik majd közöttünk az eljövendő világbékét bejelentő változott uj élethelyzet hírnöke, hogy feloldozást és vigaszt adjon az élő emberiségnek ezért az utolsó, súlyos nagy megfeledkezéséert. Csata-képek. (A kamieno—brodí csata.) Lemberg közelében, a galicziai kamieno— brodi-i csata is egyike volt azoknak a ragyogó haditetteknek, amelyeket magyar katonák vittek véghez ötször-hatszor annyi számú orosz hadosztályokkal szemben. Azért hangsúlyozom, hogy magyar katonák, mert ebben a csatában is magyar honvéd gyalogság és huszárság és tiszta magyar legényekből rekrutált közös ezredek legénysége vett részt. Itt a „közös" katonai kifejezés pusztán csak annyiban értendő, hogy a magyar legények csukaszinü feszes magyar nadrágján fekete-sárga zsinór volt. A hadi csuka szürke ruhákban pedig csupa erőteljes, bátor magyar fiu frissebb vére keringett és még a szivük is magyar ütemre vert. Egy hajnalon parancsot kapott ez a mi hadtestünk az indulásra. Meg kellett keresni az ellenséget, melyről olyan jelentés érkezett hadvezetőségünkhöz, hogy Lembergtől északkeletre áll, a létszáma a mieinknél körülbelül ötször nagyobb. És ezt a tulerős ellenséget egy teljes napig kell föltartóztatni, ha törik-szakad is minden. A mi hadtestünk, — mondotta H. István honvédhadnagy, (a polgári életben szolgabíró Beregben,) — megkezdte fürgéj a harcszerű fölvonulást és megindult a gárda. Nagyon doboghatott a magyar fiuk és a magyar lovak lábai alait még a porhanyós galicziai föld is és a magyar katonák képében közeledő vész visszhangját hamar meghallhatták az oroszok, mert egyszer csfak elkezdiek röpködni az orosz ágyúgolyók és sűrűen fütyöltek az orosz puskagolyók. Ez még kora reggel volt. A mi katonáink csak meneteltek gyors lépésekben, vig nótaszóval. De amikor mind sűrűbben röpködtek az orosz ágyú- és puskagolyók és elkezdett süvíteni az orosz schrapnel, egyszerre működésbe léptek a mi ütegeink is. Egy félóra múlva már az egész vonalon állott a harc. A mieink már látták az orosz lovas- és gyalogos csapatokat. Nosza rajvonalba. Néhány szempillantás alatt födözékbe alakult a gyalogságunk. A huszáraink két oldalt vártak, rohamra készen. Iszonyn ágyudömbölés és shrapnel-sziréniáda kezdődött. Odaát, az ellenségeink között hármas sorokban dűltek le holtan és sebesülten a katonák. (Az orosz gyalogság hármas sürü rajvonalban támad. Azért lehet olyan pompásul „földet etetni" velük.) Egészen késő délutánig folyt a csata, anélkül, hogy az oroszok csak egy kilóméterre is előbbre tudtak volna jutni. A mi hadtestünkben a 11-ik és 16-ik honvédgyalogezredek is az első vonalban harcoltak. Őket vezették először rohamra a rettenetes túlerővel szemben. Egész napon át állották a täzet, de Auffenber^ hadseregéből csak nem tudott megérkezni a erősítésünk arra az időre, amikor vártuk. Végru alkonyatkor, a már-már kidűlő csapataink fölött egyszer csak megszólaltak a magyar-osztrák tüzérség ágyúi. Ettől fogva rövid időközökben észre lehetett venni, hogy amilyen arányban támad a mi tüzérségünk, olyan arányban kezdtek elhallgatni odaát az orosz ágyuk. Az ötszörös