Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)
1914-09-13 / 74. szám
A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 í. Egy szám ára 10 f. Tanitókwak- fé&r. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Lemberg'. „ Lemberg körül új csata, kezdődött. Hőfer vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese." Ez a rövid, de sokat mondó távirat jelent meg a budapesti napilapok csütörtöki számában. A távirat szeptember 9-ikéről volt keltezve. Hozzánk a csütörtöki lapok pénteken reggel érkeztek meg. Tehát két nappal megkezdése után olvashattuk a lapokból az uj csata megkezdését. Szeptember 8-ika tehát az uj csata kezdetének napja. Annak a csatának, melynek előkészítése folyt napok óta. Azok alatt a napok alatt, amikor a háború színhelyéről folytonosan csak olyan híreket kaptunk, hogy nem történt semmi említésre méltó esemény. Azt hihették sokan ezekből a semmit mondó táviratokból, hogy a harc szinterén valóban nem is történik semmi. Csend, nyugalom honol mindenütt. Pedig dehogy is nem történt. Temérdek történt. A szeptember 8-án megkezdett csatát készítették elő. Hogy mi minden történt ezek alatt a napok alatt, azokból még részletek is alig szivárogtak ki. Nagyon helyesen. Fájdalom, az eddigi keleti galíciai hadjárat eseményei azt igazolták, hogy Galíciában, különösen a ruthének között, hihetetlen mértékben el volt terjedve a kémszolgálat az oroszok számára. A legegyszerűbb napszámostól kezdve az állami és közigazgatási tisztviselők és kivált a papok egész serege állott az orosz szolgálatában. Gurult a rubel! Hitvány pénzért seregestül akadtak hazaárulók ! A harctérről sebesülten visszaérkeztek megdöbbentő dolgokról beszélnek. Bőségesen akadtak „muszka-vezetők" mindenfelé. Az oroszok pontosan voltak értesülve hadállásainkról, csapataink mozdulatairól. Az orosz tüzérség az első Jlövéseure célba talált. Nem azért mintha kitűnő tüzérsége volna, hanem azért, mert az árulók pontos térképi adatokkal szo Tgáltak részükre arról, mely pontokon vannak felállítva a mi ütegeink és csapataink. Valóságos isteni csoda, hogy ilyen körülmények között a Lemberg felé nyomuló orosz haderőt fel tudták tartóztatni csapataink. Isteni csuda, melyhez azonban csapataink rettenthetetlen bátorsága és emberfeletti küzdelme volt szükséges. Mégis megállították a számra nézve többszörösen túlerőt. Örök dicsősége ez hadseregünknek ! De örök dicsősége hadvezetésünknek is, mely felismerve a helyzetet, hamar megtalálta annak ellenszerét. Milyen megdöbbenést okozott a kicsinyhitűek körében annak idején, mikor hire futott, hogy hadvezetésünk kiürítette Lemberget! Egyszerűen azt hitték a nyulszivüek, sőt hirdették is, hogy végleg elveszítettük a galíciai hadjáratot. Jön az orosz! A Kárpátok sem tudják többé feltartóztatni! És remegve, izgatottan suttogták mindenfelé : vé^e mindennek! És mi történik? Lemberg kiürítése még szeptember 3-ikán történt meg. Kivonultak csapataink csendben, rendben keleti Galícia legnagyobb, szinte fővárosából. S csak napok múlva jött híre annak, hogy az orosz vezérkar azt jelentette az oroszok cárjának : elfoglalta Lemberget! Jöttek a hírek hozzánk is, hogy az oroszok bevonultak az üresenhagyott Lembergbe. Sőt Stryjbe is, ahonnan csapataink szintén elvonultak. És mig ezek a hirek jöttek és jöttek nagy számmal a Lembergből és Stryjből elmenekült békés polgárok, valamint a vasúti alkalmazottak és azok családtagjai: egyszerre csak híre fut, hogy a Stryjből eljött vasúti alkalmazottakat visszarendelték szolgálattételre! Most pedig jön a hivatalos jelentés: Lemberg körül uj csata kezdődött! Csak így szárazon ; semmi több. Sewimi nagyhangú igéret, semmi frázis ! Ámde épen ez az, ami legjobban biztató. A csatát mi kezdtük. Az offenzíva a miénk. Akik megkezdték az ütközetet, bizonyára épen oly jól tudják, hogy miért tették, mint tudták akkor, amikor Lemberget kiürítették. Akkor még nem volt alkalmas és érett a helyzet arra, hogy a harcot a túlnyomó erő ellenében felvegyük. Most már az. A szeptember 3-ika óta lefolyt napok alatt megérett a helyzet. Megtörténtek a szükséges előkészületek. Ezek között bizonyára azok is, melyek a csapataink állásáról és terveiről az ellenségnek való hírszolgáltatást lehetetlenné teszik. Nyugodtan és bizalommal tekinthetünk tehát a további fejlemények elé. Nyugodtan, bizalommal és türelemmel. Mert ne várjuk ám most sem azt, hogy ennek a most megkezdett uj csatának egy-két nap alatt vége lesz. Napok s talán hetek lesznek szükségesek ehhez, Hiszen temérdek ember küzd temérdek ellen. A harctér terjedelme óriási. Szinte végtelen. JÉs ennek a most megkezdett uj csatának eldöltétől igen sok függ az ellenség szempontjából is. Az orosz haderő is meg fog tenni minden tőlle telhetőt, hogy a kedvező eredményt a maga részére erőszakolja ki. Hiszen ha ezt a csatát elveszíti, meg sem állhat Varsóig. Sőt talán eldől ezzel magának Varsónak a sorsa is. Miden erejét meg kell tehát feszítenie az orosznak is. Kétszeresen nekünk^ a mi vitéz csapatainknak. Mi pedig, akik idehaza vagyunk, mit tehetünk egyebet ? Imádkozzunk. Imádkozzunk az egek urához, hogy áldja meg a mi katonáinkat kitartással, tartsa meg bennük azt a lelkesedést, amit eddig is beléjük öntött, adjon diadalt fegyvereiknek, juttassa győzelemre igazságos ügyünket! Ugy legyen ! Hí Mai távirataink a következők : Elesett német hercegek. (A Nyírvidéh eredeti távirata.) Budapest, szept. 11. (Magyar Távirati iroda). A Wolff ügynökség jelenti Berlinből: Vilmos császár a szász-meiningeni herceggel táviratban közölte, hogy Ernő herceget, aki Namur ostrománál elesett, Frigyes herceg fiát, a szász nagySzaboícsvármegye legrégibb Cemeníárá és Műkőgyára Építési vállalat. Széchenyi-út 19. Sürgönycím: Cementipar Nyiregyh cizíi. Levélcím:,, Postafiók 72." Kérjen ajánlatot. 285-50 Telefon szám 104. Pontos címre kérjük ügyelni. BGBBEIB EBBBB'ŰEB EB EBB EE E EK "BE EfiÉB EBB;E.BBEB E E B BBBEB BEESBEBB EBEBBE