Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-28 / 43. szám

43-ik szám. ÍIÍIBEE. 1914. május 28 3. fizettünk érte, képeslapok, nagyfabotok, kicsivázák, elefántcsont faragványok, bábuk, sipok, szép kis fadobozok, Herkules-fürdő lehetetlen tájképei még lehetetlenebb formákban, kenyérkosárba, tükörfedélre, levélnyomóra elkövetve, vegyesen estek zsákmányul a nekiszabaditott vásárlási láznak. Végre itt is leszerelést parancsolt „Émmanéni", s akkor két csapatra oszolva megpróbáltuk Herkules-fürdő kénes hőfürdőit, feltűnt persze mindenkinek a teljesen fa berendezés, csövck, csapok, falak, azonban a tiszta kék vizbe azon gyűrűsön, láncosán mentek a kislányok mégis s csak kijövet ijjedeztek, hogy minden esüst holmi szép fényes fekétere oxidálódott. No de hiszen nem azért tanulnak fizikát, hogy ezen sokáig sirtak volna. A Lajos-fürdőben fürdők aztán Herkulesfürdőnek még egy különlegességét élveztük. Az u. n. Ferencz-folyosót, amelyik kb. félkilométer hosszúságban vezet szállóból-szállóba, mindösza Gserna hidján nyitott azonban itt is fedél alatt halad az ember, ugy, hogy a Lajos-fürdőből a Ferenc-udvarban levő szállásunkhoz s innen tovább a Parkban levő éttermünkhöz szarazon mehettünk át az akkorra már jól megeredt esőben. Mire az ebédet elvégeztük, már ott is vártak a a kocs'k s felszedelőzködve, szomorúan bucsuztunk a gyönyörű Herkulestől. Ugyan, melyikünk látja még újra gyönyörű hegyeit, hallgatja a Gserna zúgását valaha ? Estére értünk Temesvárra, onnan másnap jó hajnalon, 4 órakor tovább Aradra. Eső várt ránk itt is, de már ezt megszoktuk. A ruhák is hozzája edződtek, illetőleg ócskultak. Bár kevés gyermek volt öltöztetve. A legtöbbje, igen okosan, ócska, erre szánt ruhát, cipőt, kalapot hozott magával, ezeket aztán nem feszélyezte a ruházatért való aggódás. Egy hata'mas autóbuszra ülve betöfögtünk a piacig, ott megnéztük a vértanuk emlékét, a szép és modern üzleteket, vásárlásra már nem volt pénz, aztán kimentünk a várba, megnéztük a hatalmas sáncokat, a vártemplomot, az előtte álló két órjás hársfával, aztán visszamentünk a városba, hogy felkeressük a muzeumot. Mig a kedvezményes jegyek kieszközlése tartott, az eső elől bemenekültünk a kultur palotával szemközt levő polg. leányiskola folyosójára, majd az igazgatónő, egy jóságos, kedves, öreg asszony, meghívására a torna terembe. Persze pár pillanat múlva egyik-másik kislány már az uj, nálunk ismeretlen bordás falon a mászást próbálgatta és persze sikerrel. A terem kicsiny, hanem a miénknél jobban felszerelt és világosabb, levegősebb. Kedves jelenet volt mikor „tiz perc"-kor jöttek a kis aradi lányok, de csak a nagy üvegfalig. Onnan huncutkodtak be a mieinkre, ezek a mi kis ázott madaraink meg kifelé, de hát közelebbről nem volt szabad nekik barátkozni. Vegre megjött az engedély s átmentünk a muzeumba. Gyönyörű a képtára is. A Munkácsy „Javithatatlan*-ja dominál persze. Énnek nem kell nézőpontot keresni. A Feszty Krisztus képéhez kicsiny a terem, a Barabás Miklós öreg asszonyának füle mellől szinte szeretné az ember azt a selyem szálú ősz hajat félre simítani, gyönyörűek a Pállik tehenei, a Kézdy-Kovács fáradt, öreg koldusa az alkonyodó pusztán, ezek a legkiválóbbak, de sok még, ki győzné egy negyedóra alatt mindet meglátni ? Sőt néhány ,modern" festékes doboz felborulás elől is volt alkalmunk elsietni, nehogy a ruhánkra csepegjen. Azonban az ereklyetárt, nem lehet leírni. Azt nem lehet elbeszélni, — azt végig nézni sem lehet egy hónap alatt sem, — és abban nem lehet egy negyedóránál tovább tartózkodni. Nehéz papiroson nagy öreg betűkkel akkori irások. A Pesti Hirlap 1848 március 17. száma a 11. §-szal, — a nemzeti dallal. Diadalmámorral. Kiáltványok a néphez. Szükségpénzek, Kossuth-bankók, utalványok. Kiáltványok a másik részről. Egyazon dolognak kétféle megvilágítása. „A mi szent ügyüns." „A lázadás." Kosuth gyújtó szavai, Buda bevétele, Görgey rettenetes beszámolója. Ezután már csak a Haynau parancsai — keltek hadi szállásomon; tovább semmi magyar irás, — azontúl csak a tárgyak beszélnek. Kicsiny zöld vasláda, amiből utolszor fizették a magyar sereget. Tollszár, — amivel ott irtak Világosnál. És akkor jönnek zúgó áradattal, a vértanuk ereklyéi. Fehérselyem mellény, rajta a vércseppek. Kendő, amivel a szemét lekötötték. Apró forgácsok, szent gyalázatfákból. Döcögős szekér, törött lábu tábornokot vitt a vesztőhelyre, földön húzódott utánna — utcakőhöz, szekérlőcshöz verődött a csonka láb, véres az oldala, akkor mosták le, azóta őrizik ; tépett zászlók darabjai, kicsinyke rámákban, honvédtesteken szétosztva őrizték, hogy ellenkézbe ne jusson. Emigráns zsebében feledett utolsó magyar zsemlye, amit a külföldi bujdosásban őrzött. Kés, amivel kilenctagú magyar családot ölt ki egy megdühödött oláh, asszonyokat, gyermekeket, beteg aggot persze ezer meg ezer tárgy, megannyi mementó. Kufsteini várban készült, ezer apró kézimunka, képráma, karkötő, mellettük a bilincs, ami a munkáskezet béklyózta. Arcképek, servic ek, apró használati tárgyak. Azután a béklyójától megszabadult kegyelet jelei. Koszorúk, szalagok, két vértanú holttestének maradványai egy kicsiny, kápolnaszerü folyosóban. A koszorúk között, — a természetnek megdöbbentő, szinte talán szemrehányó játéka : egy cső tengeri. Ott termett a vesztőhelyen — az emlékoszlop közelében. 1899 októberében lörték. tizenháromágu. Gyerünk innen. Borzalmas temető, minden perce éjfél. Nyitott sirok, százszor behantolva is újra megnyílók. Szinte letörve, elbusultan jöttünk ki a muzeumból, a modern, hej de megirigyelt iyceumelőadásokra használt nagytermen keresztül. Mikor lesz Nyíregyházának ilyen kultúrháza ? Kijövőben Aradot is ilyen szemmel láttuk. Borongott fölötte az a gyászos emlék, egy nemzetnek volt ez a város egyszer temetője, de eleven temető feltámad. Amit vesztett a kard, — visszaszerzi a kultura. Aradról azutan már csak egyhangú vonatozásban volt részünk hazáig. Illetőleg nem egészen egyhangúban, Püspökladánytól már hazai híreket is kaptunk egy kedves nyiregyházi nagykereskedőnktől, aki bevizitelt hozzánk a mi saját külön III. oszt. szalonkocsinkba. Debreczenig meg éppen elénk jött két aggódó apa. No, hiszen kedves volt, hogy elibénk jöttek, de az aggodalom, eh, ez bizony kissé bántó is volt reánk nézve. Még, hogy nekünk bajunk lehetett volna, kellemetlenségünk az uton, mert nem volt velünk férfi kisérő ? Ugyan. Szívesen veszszük a jó társaságot — a jó tanárt szeretjük — az előzékeny ember kellemes útitárs, de hogy a nők magukban is mindazt eltudtuk végezni, a teljes és pedig: gazdag programmot hiány nélkül végigcsináltuk minden fennakadás vagy kellemetlenség nélkül, annak éppen fényes bizonyítéka ez a pompásan sikerült kirándulás. Sztempák Mariska. Meghalt a kormányzó fia. Hétfőn virradóra az ország szívéből szomorú hír kelt szárnyra s amerre elröpült a vékony telegráf-drótokon, gyász és igaz szomorúság támadt a nyomában. Akik meghallották, megtudták, megilletődve mondogatták: meghalt Kossuth Ferenc, meghalt a kormányzó fia ! A „kormányzó fia!" Kossuth Ferenc életének legfőbb dicsősége és legfőbb tragikuma ebben a két szóban van kifejezve. Mikor férfi kora alkonyán hazajött közénk, Magyarországra, hogy mint nagy atyja politikai örököse hirdedetője legyen az ő elveinek és irányitója az igaz magyar politikának, tomboló lelkesedéssel és rajongó szeretettel vette körül a magyar nép, hiszen a nagy Kossuth Lajos véréből való vér, a kormányzó fia volt ő, azé a legendás alaké, kinek neve, egyénisége, szelleme örökre össze van fórra a magyarsággal, mint a Messiásé a keresztyénséggel ! A Kossuth Lajos nagy neve volt az a nap mely fiának politikai pályáját beragyogta. Ez az a nagy név, az atya neve, programm volt, elv volt, mely győzelmet adott a fiúnak pénzen, haialmon, erőszakon s kezébe juttatta az ország kormányzását. De ezzel a nagy névvel sulyos és valósággal teljesíthetetlen követelményeket is kapcsolt egybe a közvélemény. Azt, hogy a név viselője minden tekintetben olyan legyen, mint aki a névnek hírességet adott, ugyanolyan tüneményesen nagy, varázslatos, hódító egyéniség mint Kossuth Lajos! És ez volt a Kossuth Ferenc életének tragikuma ! Minden szavát, minden tettét, minden viselkedését az édes apja óriási egyéniségéhez mérték. Ahoz a fenoménéhez, akihez hasonlót nem adott nekünk többet a gondviselés s akivel összehasonlítva mindenkinek másnak szükségképen el kell törpülnie ! Mikor pártja az országgyűlésen többségre jutott, s ő miniszteri tárcát vállalt azzal a becsületes elhatározással, hogy lassú, de biztos munkával, lépésről-lépésre fokozatosan valósítja meg a függetlenségi elveket s alapozza meg a gazdaságilag fejlett, politikailag független Magyarországot, akkor követte el élete legnagyobb tévedését. Nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy kötött miniszteri állásában számtalanszor lesz kénytelen elveinek rovására a helyzettel megalkudni, amit talán mindenkinek másnak megbocsátott volna a közvélemény s talán azt is megtudta volna érteni, hogy mindez egy még távollevő, de üdvös cél érdekében történt — csak a hajthatatlan nagy Kossuth Lajos fiának nem. A függetlenségi érzelmű polgárok többsége abban a tényben, hogy a fiu a negyvennyolcas eszmék teljes érvényre juttatása nélkül miniszteri állást vállalt, az apa elveinek megtagadását látva, elfordult Kossuth Ferencztől, mint vezérétől, megbontotta a negyvennyolcasok hatalmas táborát s a vezér körül maradottakkal vivott ádáz testvérharca közben nem volt képes megakadályozni a reactió térfoglalását. Törekvéseinek ez a félreismerése s a hatalmas függetlenségi többség ennek következtében tör'APP RUHAFESTŐK ÉS VEGYTISZTITÓK Nyíregyházán, a Nyírvíz-palotával szemben, Föüzlet: Széchenyi-ót 2. Mílhely: Kossuth Lajos-utca 17. Női- és férfiruhákat művésziesen fest, tisztit, mos és vasal. Vidéki megrendeléseket 10 koronán felül portómentesen szállítunk. GALLÉROK és kézelők tükör fényesen készülnek.