Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-24 / 42. szám

4-2 ik szám. JSfYÍR¥IBBK. 1914. május 24 3. ágyává! Addig mig nem késő ; mig a hon és család szeretete tündöklő csillagként ragyog a bujdosó felett a nagy idegenben is, testvéri szeretettel óvjuk meg e csillag fényének elhomályosodását! Melkó István. I polgári leányiskola kirándulása. Ez idén az Aldunára rándult ki a nyíregyházi polgári leányiskola 35 és a női kereskedelmi tanfolyam 6 növendéke Adorján Ferencné igazgató, Juhász Ilonka, Mayer Lipótné, Ostiarial Anna, Sztempák Mariska és Zoltán Jolán tanítónők kíséretében. Május 31-én reggel 7 20-kor indultunk Dsbreczen felé, kissé bizony álmosan mint a későbbkeléshez szokottak, s zuhogó eső sem volt épen biztató, no és az itthon maradt szülők lelké ben még egyéb aggodalom is gomolygott, aminek mindjárt a peronon kifejezést is adtak. „Hát férfi nem megy velük ?" Mi pedig hatan, ugy befelé, halkan, mosolyogtunk ezen a kis félszen. Súlyosabb volt azonban a másik, az eső. Vert bennünket egész álló napon. Hol szaporán, hol szitálva, hanem állandóan. Jó szerencsénkre Cegléden csak kissé sziláivá s azonnal is felhasználtuk ezt a kis engedményt s a vállalkozóbbak szám szerint harmincan, besiettünk a varosba, legalabb a főteret megnézni, j mig megérkezik a minket tovább vivő vonat. Nem bántuk meg. A szép kavicsos, bokrokkal szegett vasúti út, a virágos gimnázium, egy pár telemuskátlis ahlak fogadott bennünket ebben a különben kissé elmaradott alföldi városkaban. Megnéztük messziről a Kossuthszobrot, a szentháromság-szobrot és a katholikus torony erkélyén álló kámzsás, csuklyás fekete szobor alakot, amelyik azonban pár perc múlva megelevenedett és szépen tovább sétált. Éppen, mikorra már mindannyian konstatáltuk, hogy különösen tökéletes a ruhája redőzete. A szép régi, közel száz esztendős református templon óriás tölgyfa kapuit is kinyitotta előttünk egy öreg templomszolga s mikor megkérdeztük a gyermekeket, mit kértek a fehér falak között, egyhangú volt a felelet. — Jó időt a kirándulásunkra. Ezt azonban nem kaptuk meg estig sem. Zuhogó esőben érkeztünk meg nyolc órakor Szegedre. Itt két villamos kocsit jól megtöltve bementünk a Szegeden kis Tiszának ismert Európa szállóba, ahol Ízletes vacsora után lepihentünk, hogy másnap reggel a Cegléden kiimádkozott gyönyörű időben meginduljunk a város megtékintésére. Végig sétáltunk a szép szegedi korzón, megnéztük az Erzsébet királyné, Tisza Lajos, Vásárhelyi Pál, Dankó Pista szobrát, a gyönyörű utcákat, palotákat, némi kis utánjárással sikerült Európa legszebb zsidó templomába is bejutnunk. Innen alig tudtuk ki hivni a gyermekeket. Kevés volt már az időnk és még oly sok néznivaló, de mégis örvendetes és jelentős körülmény, hogy a kislányok ily komoly dolog iránt, mint egy építészeti művészetnek, ilyen érdeklődést mutassanak. A lybanoní cédrusokból, aminek megmunkálása nehezebb a vasnál, készült oltár elé háromszor is újra visszatértek, sorra nézegették a festett ablakokat, a padokat, a nagy karos gyertyatartókat, az egész templom kicsiny formáját viselő örök lámpát, az emléktáblákat és az egész templom legfőbb ékességét, a sötétlila, csillagos, kiválágitva a közel falvakig látszó kopoláját. Azonban végre is tovább kellett mennünk. Nagy, gazdag és bőkezű gazdákra való iskolák, elemitől felső kereskedelmiig — ilyen is kettő van — hatalmas hulturház, gyönyörű üzletek forgalmas utak, gondozott parkok között kiértünk a Tiszapartra. Lassan hömpölygött ott óriás medrében. A hátán alig mozdulo tutajok, ebédfőző tótokkal, kicsiny halász bárkák, nagy therhajók. Ámentünk a hidon (itt iskolás gyermekek és tanítók nem fizetnek hidpént) Újszegedre. A hid lábánál közkert. Őrt nem láttunk sehol. Es a virágos rhodcdendron bokrokon sem láttunk egyetlen egy törést. A parkban megpihenve visszaindultunk a szállóba s bizony szomorú szivvel a pályaudvarra. Szeged után mit ád ugyan Temesvár ? Hát az odavalók bizonyosan nagyon szeretik. Büszkék mindenneselre a fejlődésére, a nagyon okosan kihasznált Begára (amit a mi kislányaink untalalan kiigazítottak Begára) a nagy üzleti ipari életre, a hatalmas gyárakra, azonban ezt csak csak az üzletem ber es az érdekelt benszülött tudja teljes őszszegében értékelni. A sok gyárnak mi csupán a füsjét láttuk, a Bega duzzasztó gazdasági hasznát csak gondolkozva lehet, megérteni s ha az ember egy elegáns cukraszda előtt kávézik, idegenül hat rá a husz lépésnyire fekvő puszta mező, labodával, széktüvel benőve. Magyarázat és hosszabb godolkozás kell hozzá, .hogy belelásson az ember az ezek mögött fekvő gyönyörű fejlődés folyamatába. Akkor azonban tudja értekelni és erős vágya tamad, ujralátni ezt a most születő várost, csak vagy 8 — 10 esztendő múlva. Megnéztük aztán a Begaduzzasztót, a gyárvárosi Millenáris templomot, a muzeumot, aztán hogy az apróbb gyermekek kívánsága is ki legyen elégítve, elmentünk a moziba. Bájos gyermekdarabot adtak, — naivat és jót, mint egy Hoffmann-mese. Élvezet volt nézni, hogy aggódtak a mi kicsinyeink a kis Henry-ért, mikor az orkán sodorla kicsinyke csolnakon az öreg tengerészszel együtt. Szerdán jó reggel indultunk tovább, Karasjeszenő, Oravicabányán átal Aninára. Dravicabányáig rendes kocsikon, onnan tovább lapostetejű, terraszos alag átjárókon. Tizennégy alagúton át, álomszerű szép hegyoldalakon, völgykatlanokban, merész hidakon kapaszkodott velünk a lapos kis mozdony. Lépten-nyomon, azaz, hogy szinte minden kerékfordulásnál kristályos vizű patakok, széjjelszórt kis falvacskák, hegyoldali temetők. Aztán elmaradtak a falvak. Erdők jöttek és újra erdők csak, itt-ott a laposabb, szélvédett oldalon meszeletlen, szürke, kicsiny oláh tanyák, kunyhók, közöttük megbúvó, csuszogó, görnyedt hátú ember medvékkel. Szinte nem is mennek egészen emberszámba. Mintha emberélet, emberkéz munkája ott lenne csak azon a két fényes acélsínen, ahol ami kis vonatunk tipegett fölfelé. A pályán napszámosok dolgoztak s egy állomásnál épen ebédeltek. Valamelyik kis kíváncsi vett tőlük egy darabka tengerikenyeret, tizen fogtak hozzá, — nem bírták megenni. Pedig annyi volt csak, mint a tenyerem. Ugyanitt a lissovai állomásnál ittunk a lissovai vízből. Kristályos hegyi patak, s a kalauz figyelmeztetett reá, hogy egy pohár lissovai viz ivása után félórára még tán azt a szomorú tengeri kenyeret is tortaképpen ennők, olyan étvágygerjesztő hatása van. Ez meg is látszott az aninai ebédnél. Félkettőre értünk fel Aninára. Készen várt az ebéd, aminek végeztével átmentünk az egy pár lépésnyire fekvő vasgyárba s az ezzel összekötött kokszhevitőbe. Megnéztük a vasöntést, itt azonban a „harmadikosok" némi fölénynyel jegyezték meg, hogy hiszen ilyet már nekik mutatott Ilonkanéni ar Irsai-gyárban. A kokszgyártás azonban mindnyájunknak uj volt s mikor egy éppen áthevült kemencéből kitolták az izzó koksztömeget, nem minden iszonyodás nélkül gondoltunk a pokolra. Anina maga igen cdon, szegényes kis hegyi bányaváros, kb. 8000 főnyi lakosa szerte a hegyoldalokon él, itt tehát több látnivalónk nem volt, mert a már csaknem teljesen kiaknázott vasbányába nem kívánkoztunk lemenni, sem a szénbányába. Vártuk tehát előre megrendelt oláh szekereseinket, akik majd tengelyen vigyenek vissza Oravicára, Stájeriakon és Marillán keresztül. A szekeresek azonban megkéstek. Öt órafelé járt, hogy útnak indultunk, — eddig még nem próbált alkalmatossággal. Hosszú létrás szekereken, — amelyekre pokrócos deszkákból volt ülőhely készítve, egyen azonban csak frissen kaszált fű, és a kocsis zabos zsákja. Kacagva dalolva indultunk az útnak. Kanyargós, vissza-visszatérő hegyi utakon ereszkedtünk alá, azonban az idő is vélünk és Stájerlak mellett már a legszebb tavaszi alkony hajlott az erdőkre. Csodaszép fenyvesekkel borított hegyoldalak kőzött futottunk alább-alább, minden fordulónál ujabb s ujabb mindig azonos kép. Aztán ránk esteledett egészen és akkor megint egy uj tüneményt láttunk, — a hegyi ködöt. Opálosan gomolygott körültünk, oly sűrűn, hogy a kezünkkel hajtottuk az arcunk elől tova. Aztán mind áthatóbb és sűrűbb lett a köd, aztán megült egészen rajtunk, aztan lecsapódott, szitálva, szemenként, aztán végül olyan sürü áldás hullott 1p ránk, hogy mint ázott ürgék érkeztünk le Oravicára. Sebaj. Megszáradtak a ruhák reggelre, amikor Oravicán végig gyalogolva megindultunk visza Karasjeszenőre, onnan Báziásra, hogy az az út tulajdonképení főcélját, az aldunai hajózást elérjük. Ott himbálózott már a vízen a nagy fehér Kari Ludvig s mi beszállva, csomagjainkat elhelyezve fölsiettünk a fedélzetre, hogy semmit el ne veszítsünk az Ígérkező szép vidék látásából. Sok képes-lapot küldtünk innen haza, — nagyon sokat hallottánk is, beszéltünk is róla, hanem ezt a folyton változó, csodás partokat sem leirni, sem lefesteni, sem elbeszélni nem lehet. Ebédhez ugy kellett leparancsolni a gyermekeket, nem akartak menni. Mindjárt elöljáróban a két várrom, Lászlóvár és Golumbac, közbül a Babakaj-jal, s aztán tovább, a természetnek, tűznek-víznek és az emberkéznek annyi gyönyörű munkája. A szerb part kopár eleinte. Gradistyénél kikötöttünk a szerb oldalon is, másutt ki sem köt szerb parton osztrák hajó. De a magyar oldal mindvégig gyönyörű. És a viz is tele van élettel, hosszú uszályos vontatók, apró halászbárkákkal tele egészen a Kiskazánig. Itt már aztán egyedül volt a Kari Ludwig, nagynéha láttunk a Széchenyi-uton poroszkáló szekeret vagy egy-egy kecskepásztort a sziklák között. Itt már a sasok birodalma volt felettünk, a megmászhatatlan sziklák kőzött, s allattuk, a ragyogó kék vízen, lassan úszott vélünk a hajó. Drenkovánál, Moldovánál folyton hívogattuk még egymást, itt meg amott ujabb s ujabb sziklafalat s óriás tömböt nézni, a nagy Kazánban elnémult már a gyönyörködés is. Szinte félelmetes-, megdöbbentő szépség. Hogy az ember lelkében boldogságos hálák áramlanak. És ezt mind láthatom. Régmúlt idők dynamitot sohsem látott népének munkája nyoma, sziklába vájt ut, gerendaüregek, gyámfák helyei a szerb oldalon. Uj nemzedék féltett, gondozott 8ÁNYAY és pAPP RUHAFESTŐK ÉS VEGYTISZTITÓK Nyíregyházán, a Nyírvíz-palotával szemben. Föiizlet: Széciienyi-íit 2, Míifiely: Kossuth Lajos-utca 17. Női- és férfiruhákat művésziesen fest, tisztit, mos és vasal. Vidéki megrendeléseket 10 koronán felül portómentesen szállítunk. GALLÉROK és kézelők tükör fényesen készülnek.