Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-14 / 39. szám

40-ik szám. JNÍYÍRYIDÉXC 1914. május 17. 4 szer, mely a lusta és becsvágy nélküli tót parasztból a megye elit népét megteremtette. A szabad föld volt az, mely függetlenséget, testi és lelki frissességet és nyugalmasságot, becsvágyat kölcsönzött neki. A szabad földről eredó mezőgazdasági rendszer, a kisparaszti gazdálkodás volt, mely lehetővé tette, hogy ez a város előretörjön a közjólét és közműveltség fokán s vezetőszerepet játszón a megyében. Ez a kisbirtokrendszer volt az, aminek Nyíregyháza amerikaias lendületét és fiatalos rugékonyságát köszönheti s viszont láthatjuk, hogy Nagykálló szenilitásának az őt körülvevő nagybirtokok legközvetlenebb okai. Ez a kevésre becsült czéltudatos kisparaszti gazdálkodás teremtette meg mezőgazdasági fölöslegéből az a fejlődő ipart és kereskedelmet, mely az egész megye gazdasági szervezetét a maga érdekkörébe vonta. Ezen kisparasztok százados munkája vetette meg azt a biztos alapot, melyen az egész környék és megye társadalmi, gazdasági és kulturális föl építménye biztos talapzatot talál. Nem akarunk itt a paraszti és a nagyüzem kőzött hosszabb párhuzamot vonni, elég ha a kisgazda testi és lelki fölényét látjuk a mezőgazdasági bérmunkással szemben. Keményen dolgozik mindkettő, mezei munkás és kisparaszt egyaránt, mégis mekkora külömbség kettőjük és kettőjük munkája között. Mennyivel erősetb a pszihikai érdek s a belső elégedettség, melyet az neki megad a béresszolga szellemfosztott kényszermunkájával szemben, ki uráért agyongyötri magat. Ezt a lelki rugót nem pótolja a nagygazdaság semmiféle gépezete, sőt inkább a gépi üzem az, mely sietteti bomlását. A gépi üzem, mely megfosztotta a mezőgazdasági munkást állandó munkájától s kényszeríti, hogy a nagyobb ipari központok, vagy Amerika felé vándorolják, hol még van szabad föld s hová a magas munkabérek is csalogatják. A külterjes gépi üzem okozta a mezőgazdasági munkáshiányt s e munkáshiány akadalyozla, hogy a nagybirtokos értékesíthesse nagyobb mezőgazdasági tudását s okszerű belterjesebb müvemódokra térhessen át. A külterjes nagybirtokgazdálkodás már csak munkásai s a felvidéki arató tótság nyomorúságán, továbbá különleges kedvezmények árán képes a kisüzemmel versenyre kelni. A nagy agráriumok szeszgyári és dohánytermelési kedvezmények túlnyomó részben a nagybirtoknak kedveznek, s csak akadályozzák a belterjes üzemű kisbirtokrendszer kialakulását. Nem mintha a kis parasztüzemek ma már általában ilyenek volnának, erről természetesen még nem lehet szó, de a kisbirtokrendszer alkotja legkedvezőbb előfeltételét a belterjes kiaknázásu okszerű üzemvezetésnek. A mezőgazdasági kultura lassú terjedésével a kisbirtok fölénye mindinkább kezd kidomborodni. Dacára a parcellázásoknál sokszor uralkodó kalmár és prókátor szellemnek, uj és igazi honfoglalás van folyamatban s ennek egy kis része szemünk előtt játszódik le. Látjuk, hogy miként emésztik fel szorgalmas és szapora kisgazdáink a körülfekvő nagyobb birtokokat s miként vernek ékeket e körülfekvő kallói, kótaji, buji határokba. Nyíregyháza mar szinte kezdettől fogva élvezi ezen egészséges birtokrendszer áldásait. Látjuk népünk növekvő megerősödését, merítünk életereje kiapadhatatlannak látszó kutforrásából s mégis mily keveset tettünk eddig érette. Nem válik dicsőségére Nyíregyházának, hogy ez a város, mely minden összehordott kövét végeredményben eme parasztlakosságának köszönheti s ugy látszik minden reménye fejlődő mezőgazdaságában lehet, nem bírt annyi öntudattal, hogy népének annyi mezőgazdasági ismeretet, kulturát juttasson, hogy városát sárgarépával és zöldseggel ellássa. A város megelégszik azzal, hogy a lenézett és igénytelen balkáni műveltségű bulgároknak jó drágán bérbe adja földeit s azzal nem törődik, hogy ez az élelmes nép intenzív munkájával mar legalább egy mílüó koronát vitt ki kör nyékünkről. Mi csak maradunk az extenzív gabonatermelésnek Szidjuk a gazdasszonyokat, hogy vajuk már akkor avas, mikor a piacra hozzák s vesszük a kofák által széltében árusított margarint. De hát a szegény parasztasszony hogyan vegyen tudomást azon modern paszterizáló, erjesztő és szeparáló eljárásokról, melyek segítésével a dán, sőt a nyomorúságos éghajlati és politikai viszonyok közt lévő finn kisparasztok szövetkezetekbe tömörülve, magában Angliában sikerrel konkurrálnak az angol nagybirtok tejtermékeivel. Büszkélkedünk azzal, hogy agrárállam vagyunk s Budapest városa dán kisgazdák vaját kénytelen tartani elárusító boltjaiban. Gsudálkoznak illetékes körök, hogy kisgazdáink legutóbb is bizalmatlansággal viseltettek az uj „szarvasmarha, tenyészapa állat" (magyarul: bika) tartási szabályok iránt. Pedig ez nagyon természetes. Rendszabályokkal nem lehet mezőgazdasági kulturát terjeszteni. Először meg kell tanítani a gazdákat és meg kell győzni a modernebb üzemmódok helyességéről, akkor majd önként kérik a megfelelő rendszabályok behozatalát. A jobb ismerete hijján — a mezőgazdasággal foglalkozók természetes konzervativizmusából kifolyólag — ragaszkodni fognak az apáik által kipróbált eljárásokhoz és módokhoz. Ki kell ragadnunk népünket eme természetes konzervativizmusából, de ennek csak egy módja lehet. A kultura világánál meg kell ismertetni a modernebb racionálisabb eljárásokkal és ezközökkel. A Besenyei Kör már rendezett előadásokat a kisgazdáknak. Rendszeresíteni kell ezeket az előadásokat. Ki kell menni a szabad líceumnak a nép közé a tanyákra s bevilágítani az ott uralkodó homályba. Bele kell mintegy lopni a vágyat a nép lelkébe az ismeretek és kultura iránt. Mezőgazdasági váudortanitói állásokat kell szerezni, kik időnként előadásokat tartanak az aktuális dolgokról és teendőkről ; mezőgazdasági ismétlőiskolákat, a serdülő gyermekek számára és mindenesetre egy mezőgazdasági középiskolát. Ne akarjuk Nagykállótól középiskoláját elvenni, sőt inkább mindenáron azon legyünk, hogy anyagi és szellemi javakban megerősödjék. Elválaszthatatlan kapocs tűzi hozzánk Kállót s erősödése, fejlődése csak a mi gyarapodásunkat jelentheti. Nyíregyháza a maga erejéből is hozzájut a maga tanintézeteihez. Kívánhatunk azonban talán mást. Kívánhatjuk, esetleg azt, hogy a kállói földművesiskola megfelelően kifejlesztve, a császárszállási pusztára telepitessék a város birtokára valamiféle mintagazdasággal kapcsolatban. Igy Kálló sem veszíti el és Nyíregyházának is lesz része benne. Kállóban nincsen erős kisgazdálkodó osztály, de van főldmüvesiskola, nálunk viszont megfordítva áll a dolog. Mindketten nyernénk a fentemiitett közösséggel. A nyíregyházi kisgazda modernebb mezőgazdasági ismeretekhez jutna, a kállói földmívelő pedig megismerkedne a mi népünk életrevaló tulajdonságaival. Talán ily uton a Császárszállás rég vajúdó kérdése is megoldást nyerhet. Ez az egész persze csak ötletszerű közbevetés. A kikerülhetetlen kényszerűség csupán az, hogy ennek az iskolának előbb utóbb meg kell lennie. Ezért természetesen áldozatot kell hoznunk, de hiszen magunknak hozzuk ezt az áldozatot. Mindenkinek érdeke, hogy a nyíregyházi föld két háromszor annyit jövedelmezzen és termeljen, mint ma. Iparos és kereskedő, ügyvéd és orvos egyaránt megérezik ennek áldását; sőt a hivatalnokok is a piaci árak csökkenésében. Ilyen középfokú iskola felállítása egyedül biztos utja elemi népoktatásunk tökéletes kifejlődésének. A tanyai gazda akkor fogja igazán belátni, hogy gyermekének szükségw van iskolába járnia, ha lá

1 ja, hogy szomszédjának fia már magasabb iskolát látogat. Járatni fogja tehát a magáét legalább elemi és ismétlő iskolába, hogy szomszédjának képzettebb fia mellett az övé is megállhassa helyét. Útját vághatjuk ily tuódon a kivándorlás fenyegető rémének is. Belterjes gazdálkodással három család is meg él az olyan birtokon, hol ma egy is nehezen tengődik. Ha egy gazdának három egészséges fh van, kettőnek nem kell itt hagyni szülei földjét; nagyobb mezőgazdasági ismeretével kitermeszt annyit a birtok harmadán, mennyit apja az egeszen is nehezen tudott elérni. Több termelés, nagyobb produktivitás okszerű belterjes mezőgazdasági kultura utján, kell hogy ez légyen — felkapottari kifejezve — Nyíregyháza középponti problémája. Ez mentheti meg a várost Debreczen mellett a jelentéktelenségbe való süjedéstől. Ez teremthet ipart és kereskedelmet ; kínálatot és keresletet egyaránt. Ez támaszthat szükségletet uj iskolák, intézetek, színház, népkönyvtárak és kultureszközök iránt. Ez lehet az a forrás, mely városunkat vízvezetékkel ellátja, az erő, mely csatornákat vaj az összegyülemlett. testi és lelki szennyek levezetésére. Csak produktivitásunk növelése adhat mindezekhez anyagi erőt és ahoz, hogy városunk fejlődése eddigi tempóját ne csak megtartani, hanem fokozni és gyorsítani tudja. Ha ugyanazon a területen kétszer három szor annyit termelhetünk, ez annyit tesz, mintha megkétszereztük, háromszoroztuk volna földünket, minden szabadság, erő, jólét és kultura erő forrását. Módot kell tehát nyujtanunk népünknek, hogy ezt megtehesse s ha bizalmatlansággal találkoznánk részükről, ennek dacára is meg kell tenni az első lépéseket. A többi majd magától fog menni. Koinpilátor. Szemelvényeit az Uj Korszakból. A társadalom tekintélyes része azon hitben és meggyőződésben él, hogy az uj idők hozták meg a tanítóság ujabb harcait, melyben küzd az államosításért, küzd a felekezeti hittannak az iskolából az egyházak körébe való utalásaért s a népiskolában az emberi erkölcs tanitá?aért, mely megfelel az emberiség egyetemes érdekeinek. A küzdés, mint az alábbi Régi Írásokból is kitűnik, nem uj, csak a küzdők változtak, kik felrázva a tanítóságot a közönyök posványából a gondoldolkozás és kutatás laboratóriumába vezették. Régi Írásokból. 1843 augusztus 15 én Gölnicbányán tanitógyülést tartottak Szepes vármegye összes tanitói. Ezen a gyűlésen elfogadták azon 12 pontbol álló feliratot, melyet Eötvös bárohoz intéztek s mely igy kezdődik: „Hazánk minden tekintetben! újjászületésekor a mi parányi 12 évek ota működő egyletünk és szent ügyét illető kérelmeit egy magyar nemeskeblü Minisztérium elibe terjeszteni bátorkodik . . . stb. stb. Ily érzelmektöt áthatva kérjük mindnyájan és összesen : 1. Az iskolának az egyháztóli emancipátióját " A föliratot már augusztus 23-án Emericzy Lajos és Hajtsch Lajos at is adták Eötvös bárónak, ki a ket tanítót leereszkedő baratsággal fogatta, biztosítván őket, hogy a kifejtett elveket ö is helyeseknek tartja és sajátjának ismeri, — igérte, hogy azokat lehetőleg érvényesíteni fogja . . . Jött azonban 1849. * Az ungmegyei közigazgatási bizottság 1884 májusi ülésében a tanfelügyelő előterjesztésere azt a fontos elvi határozatot hozta : Fölhivandok a vallásoktatásra nézve az egyházi főhatóságok oly intézkedésre, hogy az állami, községi társulati és maganiskolában vagy az illető lelkészek által eszközöltessek hivatalból a vallásoktatást, vagy pedig a körülményekhez kepest a közoktatási miniszterhez a tárgyalásokból kifolyó jelen'és tétessek. „Nehogy azonban — mondja a határozat — miután a gyermekek több helyütt vallásoktatásban nem részesülnek, az erkölcstan tanitását is nélkülézzék felíerjesztes teendó a közokt. miniszterhez egy oly erkölcstan készíttetése iránt, mely szerint az állami és községi tanitók minden felekezetű gyermeket oktatni kötelesek legyenek Az egyetemes tanitógyük-s 1878 iki végrehajtóbizottságában elvetett jo mag csírázik 1 * A reakc'ó csak • gy rémet ismer: ez a rem a szabadon elfogulatlanul gondolkozó és meggyőződése szerint cselekvő néptanító, ki azon elvnek hódol, hogy a népet „szabaddá, műveltté, egészsegessé, gazdaggá es erősse keil nevelni."